Eladósorban a Napster?
2006. augusztus 4. 15:01, péntek
A Napster zenei szolgáltatása nehéz helyzetbe került, előfizetői adatbázisa mintegy 7%-kal csökkent. Chris Gorog, a vállalat vezérigazgatója nem kíván felhagyni cégeladással kapcsolatos terveivel.

Hirdetés

"Nem tudtuk a homokba dugni a fejünket a felvásárlási folyamattal kapcsolatban, hiszen óriási az érdeklődés a cég után. Alaposan mérlegelünk és kiértékelünk majd minden lehetőséget, azokkal az érvekkel és kockázatokkal szemben, amelyek az önállóság mellett, illetve ellen szólnak" - mondta Gorog. "A Napster még mindig egy működő modelt próbál találni a maga számára, ami nincs túl jó hatással működésére. Ám úgy tűnik a vállalat egyre inkább az eladást fontolgatja, még a vezetőség is megemlítette ezt a mostani telefonhívás során" - vélekedett Kit Spring, a Stifel Nicolaus & Co. elemzője a ZDNet oldalán.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Ugyan a Napster az első negyedévben mintegy 9,8 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ez az összeg egy évvel korábban még 19,9 millió dollárra rúgott. A bevétel pedig 21 millióról 28,1 millió dollárra növekedett - derül ki a vállalat sajtóközleményéből. A felhasználóbázisuk mintegy 7%-kal csökkent, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a letöltős cég elsősorban ingyenes weboldalára koncentrált az elmúlt időszakban. A fizető adatbázis a múlt hónap végén 512 ezer főt számlált. Az egyetemi-előfizetéseket leszámítva a cég minden évben 26%-kal tudta növelni fizető előfizetői számát.

Mint ismeretes, a vállalat 1999-ben fájlcserélő közösségként kezdte pályafutását. 2001 júliusában aztán bezáratták hálózatot, miután egy hosszú perhadjáratot követően a lemezkiadó vállalatoknak sikerült diadalmaskodniuk. Három évvel ezelőtt pedig legális letöltős oldalként újra megnyitotta kapuit az immár a Roxio szoftvercég tulajdonát képező vállalkozás.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás