Google - Real - Mozilla: egységben az erő
2006. augusztus 3. 11:49, csütörtök
Akár Vista-ellenes szövetségként is felfogható a három cég között létrejött egyezség, amely elsősorban egymás szoftvereinek közös terjesztéséről szól. A hármas tagjai a Firefox, a Google Toolbar és a RealPlayer.

Hirdetés

A közlemény szerint a Google és a RealNetworks a korában megkötött megállapodás érvényességét tolta ki annak megújításával, míg harmadikként a Mozilla csatlakozott a szövetséghez. Mindhárom érdekelt saját fejlesztését szeretné népszerűsíteni, illetve a funkciók kibővítésével vonzóbb ajánlatként fellépni a konkurenciával szemben. A legnagyobb vetélytárs természetesen a Microsoft, amely készülő operációs rendszerével mindhármójuk számára fenyegetést jelent.

A közös terjesztés a következőképpen nézne ki: a RealPlayer telepítése közben a felhasználók kiválaszthatják, hogy ezzel egy időben a Firefox böngésző, valamint a Google Toolbar szoftver is feltelepüljön a gépre. Utóbbi cégeknek ez azért kedvező, mert a Real saját adatai szerint napi kétmilliós forgalmat bonyolít le, így vásárlói körükben újabb felhasználókra tehetnek szert. A Google Toolbar természetesen a kereséseket, a Firefox pedig az internetes böngészést hivatott megkönnyíteni, valamint biztonságosabbá tenni - szembehelyezkedve a Microsoft szoftvereivel, amelyeket e két szempont alapján minősítenek le.

Mindketten kiélezett versenyt vívnak a szoftvercéggel szemben, amely a Vista megérkezésével azonban komoly mértékben javíthat pozícióján. Bár legutóbb úgy nyilatkoztak, hogy engedélyezik, mi több, támogatják az alternatív alkalmazások használatát az operációs rendszer alatt, nem férhet hozzá kétség, hogy saját - beépített - megoldásaikat szeretnék előnyben részesíteni. Ez pedig kihathat a Firefox és a Google Toolbar népszerűségére, hiszen az Internet Explorer 7, valamint a Vista saját keresője a redmondi szoftverek eddigi hiányosságait hivatottak pótolni.

Nem meglepetés, hogy az egyezség pénzügyi vonatkozásait ezúttal sem hozták nyilvánosságra. Kérdés, hogy ez a hármas felállás mennyiben tud majd versenyezni a Microsofttal, amely mindegyik területen szeretné tovább növelni befolyását.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 15. 14:29 | válasz | #26
"Az internet explórer nem kiváltható amikor az ember májkroszoftos oldalakat böngész."

Nekem cask a WindowsUpdate nem megy. Pl. az MSDN Online gond nélkül müxik, meg még sok más MS oldal is.
2006. aug. 05. 13:22 | válasz | #25
2006. aug. 05. 08:38 | válasz | #24
Obi, te is okos vagy, hogy véleményt mondasz egy olyan OS-ről ami hivatalosan meg sem jelent. Tesztelted te még anno az XP BETÁT? Csak megsúgom neked, hogy induláskor fél giga ramot evett be üres telepítés után. A végleges pedig 160-at.

Tehát még ne nagyon beszéljünk memória evésről. A mai BETA memoria éhsége ok, de még nincs kész. Ezt nem szabad elfelejteni...
1Obi1  
2006. aug. 04. 16:15 | válasz | #23
Csak úgy elmondom hogy te vagy tájékozatlan.Ha megnéznéd valamelyik játéknak a gépigényét ahol íríják a Vista-t, akkor látnád hogy sokkal több ram kell hozzá.Ennyit rólad.
abelr  
2006. aug. 04. 15:20 | válasz | #22

abelr  
2006. aug. 04. 14:51 | válasz | #21
a "mikro"soft is specializalhatna magat egy feladatra amiben 100%os lenne, nem mmindha a ff,goo,rp 100%osak ...
dcyrax  
2006. aug. 04. 14:30 | válasz | #20
Hajrá Windows ! Vista Ownz !
assdf  
2006. aug. 04. 13:55 | válasz | #19
Ez az a realplayer ami egy nagy kalap trutyi? mert akkor nem repesek az örömtől...
nedudu  
2006. aug. 04. 08:29 | válasz | #18
Annyira nem vészes a Vista hardverigénye, mondom én egy vérlinuxos. Vmware-be toltam be 512Mb-t adtam neki és 15G partíciót. Vígan elfutkos benne.
vice  
2006. aug. 04. 07:01 | válasz | #17
"4x akkora a gépkövetelménye, csak azért hogy szebben csillogjon a startmenü.Kinek kellenek átlátszó-lebegő ablakok?"
Annak aki megteheti. Ezerszer elmondták már, hogy nem kötelező bekapcsolni a csili-vilit.
Játékok indításakor a Vista villámgyorsan kiüríti a memóriát amennyire tudja. Ha tájékozatlan vagy, legalább ne beszélj.
1Obi1  
2006. aug. 04. 03:15 | válasz | #16
Hajrá FireFox-Google-Real!

Vessen magára az aki IE-t használ.Meg ilyeneket hogy Windows Media Player
A Vistaval nem fognak nagy babért aratni.4x akkora a gépkövetelménye, csak azért hogy szebben csillogjon a startmenü.Kinek kellenek átlátszó-lebegő ablakok?
És egy ugyan olyan játék alatt sokkal nagyobb a gépigény, mert a Vista levesz 20 gb-ot a ramból.
2006. aug. 03. 23:01 | válasz | #15
Hát próba ki...IE alatt mégis más...eléggé.
Vice: A sütik formájában jelentkező kémprogikra gondoltam.
2006. aug. 03. 21:02 | válasz | #14
A RealPlayert kimondottan nem kedvelem, azonban a RealMedia fájlformátum rendkívűl jó tömörítés/képminőség aránnyal rendelkezik.
2006. aug. 03. 20:56 | válasz | #13
IE viszont az ACID2 teszten teljesen elvérzik (majdnem, hogy szó szerint :-) ), bármelyik veziója is legyen, mivel próbálkozunk.
2006. aug. 03. 19:18 | válasz | #12
Microsoft rlz!
FFgoogleRP sux.

2006. aug. 03. 18:14 | galéria | válasz | #11
"Ráadásul az az érdekes, hogy a Firefox jobban kezeli a Java, CSS, Flash technológiákat mint az IE."
A Flash és a Java külső beépülő pluginokon keresztűl épül be, hasonlóképp mint az IE esetén. Szóval ezeket a techológiákat miért is kezelné jobban?
Talán az ActiveX-es jogi mizériából fakadó "Az aktiváláshoz és használathoz kattintson a vezérlőre"probléma miatt - ami egy kis Javascript trükkel megoldható?

A CSS 2.1-et pedig jobban támogatja mint az IE (6-os változata), de az ACID2 teszten még nem hajlandó átmenni az 1.5.x-es széria.

vice  
2006. aug. 03. 16:02 | válasz | #10
Nem minden süti kémprogi, és nem minden kémprogi süti. Hülyeségeket ne beszélj.
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2006. aug. 03. 15:31 | galéria | válasz | #9
Na azért az túlzás, hogy FF alatt nincs gond a CSS-sel, rendesen lehet szívni sajnos FF alatt is :(
Walaki  
2006. aug. 03. 15:27 | válasz | #8
Az összefogás remélhetőleg élezi a versenyt, és mindkét oldalon jobb minőségű programok és szolgáltatások születnek.
2006. aug. 03. 15:24 | válasz | #7
Ráadásul az az érdekes, hogy a Firefox jobban kezeli a Java, CSS, Flash technológiákat mint az IE. :) IE részről folyton kompatibilitási gondok vannak CSS részről, Firefox alatt nincs semmilyen gond! :) Ráadásul a kémprogik /sütik/ is az IE-t jobban kedvelik, hehehe! :))
strogg  
2006. aug. 03. 15:00 | válasz | #6
egy bizonyos piaci részesedés fölött már azért "kötelező" támogatni a firefoxot is.

Egy magát profinak nevező web fejlesztő cég (ember) már most sem engedheti meg magának az only IE lapokat.
2006. aug. 03. 14:51 | válasz | #5
Az internet explórer nem kiváltható amikor az ember májkroszoftos oldalakat böngész. Úgyhogy marad az is.
2006. aug. 03. 14:50 | válasz | #4
A Rílpléyer szerintem az egyik leggusztustalanabb dolog a világon... Abból nem kérek köszi. Firefokszot meg góglét meg rendszeresen használok.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. aug. 03. 14:22 | galéria | válasz | #3
Ha kiváltható lesz az Real Player Alternative-al, akkor különösebben nem érdekel a Real részvétele. ;)
zidder  
2006. aug. 03. 14:21 | válasz | #2
igen a Real a gyenge láncszem szerintem is...
strogg  
2006. aug. 03. 14:00 | válasz | #1
Azért ez eléggé erős hármas.
Mondjuk realp layer nekem sem kéne :)