106 éves telefon-adót töröltek el
2006. augusztus 3. 09:41, csütörtök
A tengerentúli telekommunikációs cégeknek sikerült kivonniuk a forgalomból egy 1898-ben beiktatott telefon-adót. Az igencsak túlkorosnak mondható luxusadó a több mint száz éve véget ért spanyol-amerikai háború támogatására született, majd később a központi kasszát gazdagította.

Hirdetés

A kitartó harc meghozta gyümölcsét: több mint száz éven át, egészen e hét keddig minden távbeszélést nyújtó telefontársaságnak 3%-os adót kellett kivetnie szolgáltatásaira. Az idevonatkozó törvény még 1898-ban született, amikor luxusadó címén szedtek pénzt a tehetős amerikai telefontulajdonosoktól. A Verizon telekommunikációs vállalat viszont most bejelentette, a jövőben nem kívánja terhelni előfizetői távbeszélgetéseit a szóban forgó összegekkel.

Hosszas küzdelem révén és a kongresszus közbenjárására, az amerikai szövetségi adóhivatal (Internal Revenue Service, IRS) és a szövetségi kincstár (Department of the Treasury) még májusban úgy határozott, augusztus 1-jével felszámolja az idejétmúlt adót. Az állami intézmények arról is döntöttek, hogy a vezetéknélküli és a VoIP szolgáltatásokra, illetve a telefonkártyákra sem kívánják alkalmazni az immár elavultnak számító törvényt. Az adó így már csak a helyi hívásoknál marad érvényben. A nagyobb telekommunikációs cégek azonban igyekeznek nyomást gyakorolni a kongresszusra, hogy még az idén döntsön a teljes beszűntetésről.

"Már évek óta lobbizunk ügyfeleink nevében, hogy ezt az elavult és visszafelé tekintő adót eltöröljék. A mostani remek első lépés azon az úton, hogy a fogyasztók adóterhein könnyítsünk" - értékelte a helyzetet Bob Ingalls, a Verizon kiskereskedelmi csoportjának elnöke a ZDNet oldalán.

"Napjaink információs korszaka mindenkinek megfizethető kommunikációs szolgáltatásokat kínál, mindegy milyen bevételekkel bír; mindemellett közösségi és gazdasági életünk alapját is képezi" - tette hozzá a szakember. Az IRS azt is megígérte, hogy az adófizetők jövőre 2003-ig visszamenőleg visszaigényelhetik az ilyen jogcímen beszedett adókat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 09. 08:12 | válasz | #20
OFF:
Most komolyan: barki kozuletek elhiszi, hogy barmelyik talalomra kivalasztott vezeto politikus (nem egy sima orszaggyulesi kepviselo!) kepes lenne kihuzni a szarbol ezt az orszagot?
Hangsulyozom: BARMELYIK!
ON:
...amugy meg sok kicsi sokra megy, higgyetek el! Az a 3% nekunk is jelentene valamit (legalabbis annak, aki be tudja osztani, mert ugye "nem kell mindig kaviar".)

2006. aug. 04. 11:21 | válasz | #19
"egyszerüen csak másolni kellene a külföldi országokat és nem tartanánk ott ahol most..."

Biztos hogy gondolkodtál te mielőtt leírtad volna ezt? Mert mint minden ország, így Amerika, és Magyarország is egy önálló ország, mely sajátos földrajzi helyzettel rendlekezik, sajátos kultúrával és a többi...
Komolyan, ha te vezetnél egy országot, két nap alatt gazdaságilag tönkremenne... így Gyurcsánnyal csak pár év kellett ehhez :D:D:D

"A mostani remek első lépés azon az úton, hogy a fogyasztók adóterhein könnyítsünk"

Ó szegény amcsik, mert olyan kevés pénzük van :D:D:D Bezzeg a mi edóterheinkkel mi van?
2006. aug. 03. 22:42 | válasz | #18
1898 az nem 106 hanem 108 éve volt...
2006. aug. 03. 20:19 | válasz | #17
Én annyit tudok , h az ADSL miatt meg kellett tartani a vezetékes telefon előfizetést
Tehát 2MB-s vonal így 11 000 + ~3500 Ft ba kerül manapság..
bundee  
2006. aug. 03. 20:14 | válasz | #16
ehh... a fogyasztoknak ez a 3% valszeg fel se tunik - ellenben a reszvenyeseknek, na, azoknak igen... innet fuj a szel, nem a korszerutlen ado (?) felol... milyen egy korszeru ado? es milyen a korszerutlen?
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 03. 18:25 | galéria | válasz | #15
a csökkentett áfa alatt is folyamatosan árat csökkentettem :) de ez nem a kevesebb áfa hanem az alkatrészek áresése miatt. most ment lejjebb felére az összes amd proci, stb stb, ha kedvenc ferink kicsit összeszedné magát, és a forint erösödne akkor megint minden lejjebb menne. meglátjuk mi lesz a kis ajándékcsomagjábol
Kain  
2006. aug. 03. 17:05 | válasz | #14
Nem véletlenül vetették el. A hatalomra került populista párt visszavonja a régi kormány jó döntéseinek többségét. Az elmúlt két évben a szlovákok voltak az új EU-tagállamok éltanulói, és éppen most cseszik el. Nem hiszem, hogy ezt kéne követnünk.
2006. aug. 03. 15:44 | válasz | #13
Maga lenni politikus/államilag finaszírozott jómunkásember?
NFP  
2006. aug. 03. 14:46 | galéria | válasz | #12
mit akarsz már 5k-ért? :)
én 15-öt kizetek 6500-as adsl vonalért.
2006. aug. 03. 14:42 | válasz | #11
... itthon 5K-ért negyed olyan lassú netet kapok mint az EU-ban... Mikor fogják már meg a k*rva multikat a szabadrablásban?...
2006. aug. 03. 14:40 | válasz | #10
Ez úgy fog kinézni hogy Amerikában 3%-al csökkentik a telekommunikációs díjakat, mi meg hogy felajánljuk segítségünket (értsd: nyaljunk be az amcsiknak), szépen megemeljük az telekommunikációs adót 15-20%-al hogy az abból befolyt pénzt odaadjuk a szegény éhező Telekomm. cégek amrikában nehogy becsődöljenek...
2006. aug. 03. 12:17 | válasz | #9
Ja, én is érzem, havi 20.000 pénzembe kerül.
assdf  
2006. aug. 03. 11:59 | válasz | #8
Itthon ez a következőképp fog lejátszódni:
politikus 1: te hallottad, amerikában eltöröltek egy 100 éves adót ami 3%al terhelte a telefonhivásokat?
politikus 2:Igazán? Most hallom először. És mond csak nálunk van ilyen adó?
politikus 1: nem, tudtommal nics.
politikus 2: Nincsen??? Akkor nosza rajta, vezessük csak be gyorsan...

2006. aug. 03. 11:45 | válasz | #7
Na ez az adócsökkenés lényege. Valójában semmi sem lesz olcsóbb, mivel a kereskedők megtartják az árakat, csak nekik lesz jobb. A fogyásztók meg csak zombiként vásároljanak a modern társadalomban.
Geryke  
2006. aug. 03. 11:38 | válasz | #6
2006-1898=?106 ?????
Trade  
2006. aug. 03. 11:36 | galéria | válasz | #5
eloszor megprobaltak a szlovakokat masolni,tandij,vizitdij.Mondvan a sikeres gazdasagpolitika
Ezt most Szlovakiaban elvetettek,jo lenne akkor ha itthon is igy cselekednenek.
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. aug. 03. 11:19 | galéria | válasz | #4
mitch, akármit mondasz, én éreztem azt az 5 % különbséget :) mivel hardverboltot viszek, az 5% minusz jot tett az üzletmenetemnek :) persze most a fos forint miatt ismét semmi különbség nincs
2006. aug. 03. 11:02 | válasz | #3
Azért megnézném, hogy a 3%-ból az előfizetők mit fognak érezni! Ez kb. olyan mint amikor 25-ről 20-ra csökkent az Áfa!
lyzu  
2006. aug. 03. 10:53 | válasz | #2
hát azért érdekes, h usa-ba még ezt a szánalmas 3%ot is elakarják törülni... akkor mi mit szóljunk a mi adóinkhoz...
craesh  
2006. aug. 03. 10:40 | galéria | válasz | #1
na látjátok, itt (Amerika) legalább probálnak korszerüsiteni minden téren, még a törvényekben is.

Nálunk bezzeg... Nem is kéne feltalálni ujra ezeket, egyszerüen csak másolni kellene a külföldi országokat és nem tartanánk ott ahol most... dzsúrtsány meg a többiek.