70 millió zeneszámot oszt szét az Apple
2006. augusztus 2. 18:13, szerda
Érdekes módon népszerűsítené az iTunes zeneboltot az Apple: a Coca-Colával karöltve mintegy 70 millió zeneszámot osztanak szét az üdítőitalok eladása révén. Ez egyharmada a zenebolt európai forgalmának.

Hirdetés

A megállapodás érdekessége, hogy a Coca-Cola nemrég zárta be saját online zeneboltját, amely a Mycokemusic néven indult el még 2004 elején. A cég azonban úgy döntött, hogy számukra ez nem megfelelő terület a terjeszkedésre, és elismerték, hogy az Apple itt behozhatatlan előnnyel bír. Erről Chris Burggraeve, az Unió területén belül folytatott marketingért felelős igazgató beszélt, miután megerősítette a hírt.

Mintegy 70 millió számot az Egyesült Királyságban osztanak szét, mégpedig az ott értékesített üdítőitalokon keresztül, amelyek egy kóddal érkeznek. Ezt a kódot azután a gyártó weboldalán válthatják be egy ingyen zeneszámot kérve az iTunes kínálatából. Az akció a kontinensen is megkezdődik, igaz egyedül Németországban, ahol is mindössze 67 ezer számot osztanak szét. Itt azonban 1500 iPod lejátszó is gazdára talál majd, és az ígéretek szerint az elkövetkező hónapokban hasonló kezdeményezéseket indítanak a többi uniós tagországban is.

Az Apple eddig a tengerentúlon próbálkozott hasonló akcióval, ahol korábban éppen a nagy riválissal, a Pepsivel állapodtak meg 100 millió kód kiosztásáról. A mostani 70 millió azért számít kiemelkedőn magasnak, mert az egész európai forgalom 200 milliónál tetőzött, így ennek több mint egyharmadát értékesítik a kampány keretében.

Az öreg kontinensen azonban akadályokba ütközött a cég, hiszen hosszas vita folyt a másolásvédelem kényszerű megnyitásáról, vagyis a lejátszók közötti kompatibilitás megteremtéséről. A Microsoft még enné is nagyobb veszélyt jelent a cégre nézve, hiszen terveik szerint 4-5 éven belül megtörnék a zeneszolgáltatás uralmát, saját megoldásukat emelve a trónra.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 03. 11:06 | válasz | #7
valóban nem egyszerűbb letölteni mp3ban, mint elcafflatni a boltba, szarakodni a grabbeléssel, anyázni a kiadót a másolásvédeme miatt, aztán a sarokba dobni a megunt-másolhatatlan cdt ami került 4-5-6ezerbe....
2006. aug. 03. 10:58 | válasz | #6
szó sincs ingyen zeneosztásról.
megveszed a kóla-bambidat, tehát nem ingyen kapod.
DKm  
2006. aug. 03. 10:42 | válasz | #5
Vannak olyan előadók, amiket eddig csak és kizárólag iTunes-on láttam... :)
DKm  
2006. aug. 03. 10:39 | válasz | #4
Kár, hogy nálunk nem lesz ilyen ingyen zeneszám osztás. Pedig én nagyon szívesen töltenék le számokat akár normál használatnál is, de sajnos nem támogatja az iTunes kis országunkat. :( Remélem ez a közeljövőben változik, mert én nyitott lennék rá.
Macc  
2006. aug. 03. 09:33 | válasz | #3
Zenet meg hagyomanyos adathordozon is lehet vasarolni -> begrabbelni...
2006. aug. 03. 05:57 | válasz | #2
csak hogy ne érezd magad kényszerítve zenét lopni:
- origo zeneáruház
- dalok.hu
- allofmp3.com
2006. aug. 02. 22:32 | válasz | #1
Hát nálunk nem működik az iTunes Music Store, úgyhogy gondolom ha már pénzért nem kaphatunk zenét (ezzel mintegy kényszerítve szegény magyarokat az illegális zenefájlok letöltésére :D), ingyenzene sem jár nekünk :'(