Fizetőssé válik az Office 2007 bétája
2006. július 31. 11:40, hétfő
A váratlanul nagy érdeklődéssel és forgalommal magyarázza a Microsoft azon döntését, hogy szerdától kezdve jelképes összeget kérnek a Beta 2 letöltéséért. Az OpenDocument Szövetség eközben tovább növelte támogatóinak számát.

Hirdetés

A Cnet a szoftvercég szóvivőjének nyilatkozatára hivatkozva számolt be arról, hogy szerdától kezdve fizetnünk kell az Office 2007 Beta 2 verziójának letöltéséért. A Microsoft ugyanis láthatóan nem számolt azzal, hogy az irodai szoftvercsomag előzetese ilyen hatalmas érdeklődést vált ki az internetezők részéről, és az így keletkezett költségeket még ők is sokallják. Ígéretük szerint nem csinálnak gyakorlatot a fizetéses rendszerből.

A döntés értelmében minden letöltés után 1,5 dollárt, azaz mintegy 320 forintot kell átutalnunk a vállalatnak. Ez valóban jelképes összeg, Redmond szerint azonban kitűnően fedezi a letöltések miatt keletkező, egyébként korántsem jelentéktelen költségeket. Saját adataik szerint május vége óta nem kevesebb mint 3 millió alkalommal töltötték le a szoftvert, ami a várt mennyiség ötszörösére rúg. Azt azonban igyekeztek leszögezni, hogy a fizetésekből nem csinálnak gyakorlatot, vagyis a mostani lépést nyugodtan tekinthetjük kivételnek. Hozzátették, hogy a meglévő verziókat frissítő felhasználóknak sem most, sem a jövőben nem kell fizetniük, mindez csak azokra vonatkozik, akik a teljes Beta 2-t szeretnék beszerezni.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A mostani verzió népszerűsége már június végén szemet szúrt, addigra 2,5 millióra ugrott a letöltések száma. A cég ugyanakkor átütemezte az Office 2007 kiadásának időpontját 2006 végére, a szoftver 2007 elején lesz széles körben és mindenki számára elérhető. Megjelent az online tesztváltozat is, amelyet mindenféle telepítés nélkül kipróbálhatunk. A szoftvercsomag hazai bemutatóján készült részletesebb cikkünk ezen az oldalon olvasható.

Eközben az OpenDocument formátum népszerűsítését célul kitűző ODF Alliance tovább növelte támogatóinak számát. Legutóbb többek között Malajzia és Bristol városa jelentette be csatlakozását, így a lista már több mint 280 országot, várost, intézményt és szervezetet tömörít. A szövetség ily módon, vagyis kormányzati és iparági kapcsolatok kialakításával igyekszik ellensúlyozni a Microsoft kedvező helyzetéből fakadó előnyeit.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. aug. 07. 15:52 | válasz | #103
És azt hogy mondod meg a programnak, hogy te nem fasz állítóról beszéltél, hanem faszállítóról, mikor sietsz a diktálással? :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. aug. 03. 01:07 | válasz | #102
Gondolom a bemutatóra olyan emberkét választottak, akivel ezt már előtte számtalanszor lepróbálták. Így pedig különösen égő a dolog.
Caro  
2006. aug. 02. 17:18 | válasz | #101
Nem akarom lehúzni a Vistát, de ez a beszédfelismerő nem tudom mennyire lehet praktikus.
Gépelni sokkal gyorsabb, főleg ha nem pontos a felismerés.
Parancsok kiadására mondjuk jó lehet.
2006. aug. 02. 15:18 | válasz | #100
"Ahhoz hogy ez sikerüljön, mindenkinek egy helyen, egy nyelven kell beszélni, egy faluban élni."

Nem kell, ha a tanítás során sokféle nyelvjárást megmutatunk a szoftvernek.
2006. aug. 02. 15:17 | válasz | #99
Nem működő kód lehet bármilyen gyors.
2006. aug. 02. 15:16 | válasz | #98
Persze tökéleteset nem lehet, mert az emberek elég csúnyán beszélnek,meg van háttérzaj is. Az ember sem érti meg mindíg a másikat. De azért elég jót lehet csinálni. Én is dolgoztam ilyenen még az egyetemen (OASIS project).
2006. aug. 02. 14:22 | válasz | #97
Mi is annak a magyar proginak a neve, hogy nem diktálok, hanem utasítást adok pl. a wordnek. Fülelek? :) Az király :D
2006. aug. 02. 14:18 | válasz | #96
Az a baj, hogy 100%-os beszédfelismerésű programot soha senki semmilyen anyanyelv alá senki - kihangsúlyozom - soha senki nem fog írni! Ahhoz hogy ez sikerüljön, mindenkinek egy helyen, egy nyelven kell beszélni, egy faluban élni. Pl. szögödről jöttem :)
Caro  
2006. aug. 02. 11:30 | válasz | #95
A Merlin már tudta az átlátszó ablakokat is ;)
NEXUS6  
2006. aug. 02. 09:59 | galéria | válasz | #94
Hát igen. Az se működött tökéletesen, de egy 486/PI szintű gépen produkálta ugyan ezt a "teljesítményt".
2006. aug. 01. 22:53 | válasz | #93
Tényleg ciki!!!
(a belinkelt cikk az Indexről arról szól, hogy mikrofosék orbitálisat égtek egy Vista bemutatón, ahol a beszédfelismerést akarták demózni)
És főképpen azért ciki, mert a beszédfelismerés már 10 éve!! megjelent az IBM OS/2 Warp-ban - aki még emlékszik, az tudja!
Persze ezt is úgy fogja beállítani az MS, hogy ők találták fel..

Rákos daganat a mikrofos a világ testén.


NEXUS6  
2006. aug. 01. 18:55 | galéria | válasz | #92
Hát ez ciki: link
NEXUS6  
2006. aug. 01. 18:11 | galéria | válasz | #91
szerintem sokkal jobb megoldás, hogy az OO egyből feldobja az adott helyhez illő eszköztárat.
Sokkal jobban tetszik, minthogy autómatikusan nekiáll baromkodni, aztán a menükben győzzem előkeresni azokat a parancsokat amivel vissza lehet állítani a dolgot.

Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy sokkal több funkciója lenne a M$O-nak, ez kicsit persze szubjektív. Mint ahogy az is, hogy a súgója alig több a zérónál.

Ráadásul nekem úgy tűnik, hogy a kompatibilitás terén is jobban áll, nem csak a más, hanem a M$ féle formátumok terén is.
Indigo  
2006. aug. 01. 16:29 | galéria | válasz | #90
Mondhatsz te neki akármit, ő továbbra is csak autistaként fogja hajtogatni a +100 Mb-ot és a lassúságot...
2006. aug. 01. 16:07 | válasz | #89
""Ennek magyarázata lehet, hogy az OO nem a windóz saját ablakmegjelínőtét, meg egyéb beépített rutinjait/funkcióit használja""

így van

"egyébként a kutyát nem érdekli, hogy miért van ilyen bénán megirva"

Nem bénán, hanem több platformra, szerintem éppen, hogy nagyszerű ezért!

"Használja a win beépitett funkcióit "

Nem érted? Többplatformos program, ezért saját programkönyvtárakat használ, ennek köszönhető, hogy nem csak windows-on fut.

"mint minden más program."

Ne hülyéskedj! Szerinted csak windows program van?
Elég tájékozatlan vagy!
Még a win programok közül is sok más (többplatformos alkalmazás) programkönyvtárat használ
(Adobe programok? Maya 3D?)!

Abba lehet vitatkozni, hogy ez a (ha jól tudom StarView nevű) gui toolkit, amit az OOo használ a legjobb-e, de ez "történetileg" alakult így.

Vannak ennél jobb és gyorsabb multi megoldások, ld. pl. az Opera böngészőt, az jól összerakott, gyors (a QT könyvtárat használja, mint pl. a Skype, vagy az egész KDE a linux-on)

Egyébként pedig ha az ember megteheti, hogy nem ragaszkodik a winfos-hoz, akkor léteznek pl. Linux-on is az OOo-nál gyorsabb, kissebb megoldások, mint pl. az Abiword/Gnumeric (GTK könyvtárt használ, és létezik win-re is (ott az Abiword nem GTK), de nyilván ez linux-on gyorsabb), vagy a KDE KOffice-a, ezek ott natívak és optimálisak.

És elismerhetem, hogy sokkal több funkciója van ma az MS Office-nak (melyek 90%-át egy átlagfelhasználó soh sem használja), mint a fentebb említett alternativáknak, de ez csak azért van, mert már gyakorlatilag nincs kereskedelmi Office alternatívája, mivel az pc-oprendszer monopolhelyzetével visszaélve kiszorította versenytársait (emlékeznek még az urak a WordPerfect-re, vagy a WordPro/123-ra? stb.)
Az opensource megoldások meg csak most kezdenek valóban alternatívát jelenteni, de csak azért mert később startoltak és nincs annyi lóvé mögöttük. Én nekik drukkolok!




Caro  
2006. aug. 01. 15:22 | válasz | #88
Ja, 1 dolog van, ami miatt mindenképp megérdemel egy fekete pontot az OOo:
Nem kezeli az SVG képeket. Ezt nem tudom neki megbocsátani. Egy csomó progival tudok SVG-ket gyártani, amiket nagyon örülnék ha tudnék használni OOo-ban, nem mindenféle png-vel meg egyébbel kéne sz*rakodni.
Caro  
2006. aug. 01. 15:12 | válasz | #87
Ez a vita pontosan NEM a tényekről szólt.
Senki sem vitatta a tudásbeli különbségeket, sem pedig hatékonyságot. Én azt mondtam, hogy nem szívás vele dolgozni, erre jött a +100 MB RAM, +lassúság.
De neki az nem jut eszébe, hogy nekem megér +100 mega ramot, és +lassúságot, ami mai gépen már egyáltalán nem zavaró, bár egy 300 MHz-es géppel én se állnék neki, de a tudása nagy részét úgysem használom, akkor meg minek fizetnék érte +60e-t?
Nekem az OOo tökéletesen nyújtja azt, ami nekem kell.
Amit hiányolok az egy jó adatelemző szoftver, de ilyen nincs MSO-ban se.
Én nem dolgozok kooperációban.
Én nem használok távoli SQL adatbázisokat.
Én szeretem ha a szövegszerkesztő kitalálja mit akarok írni.
Nekem kell képletszerkesztő (ami gyors, nem úgy mint az Equation, ez nyugodtan lehet egy fekete pont is az MSO-nak!)
Nekem kell a lehető legtöbb formázás.
Nekem van felesleges "100 mega" ramom ha dolgozok. Ha ramigényes dolgot akarok futtatni bezárom.
Én nem betűnként csak soronként nyomom a mentés gombot.
Kellenek a sablonok.
Kellenek a stílusok.
Ennyi.
Nekem miért ne lenne jó az OOo? Egy csomó mérési jegyzőkönyvet csináltam vele az előző félévben, és semmi gond nem volt.
Pedig olyan is volt, hogy a külön-külön szerkesztettük őket a mérőpárommal, és később dolgoztuk össze.
Mindig csak igényes munkát adtunk ki a kezünkből.
2006. aug. 01. 14:47 | válasz | #86
Az a baj, hogy ha valaki - bárki is legyen az - kész tényeket hoz fel és mutat be a másik, mások számára, és ez a másik, vagy mások szembesülve a ténnyel átmennek személyeskedésbe - mivel több elsüthető tölténye így már nem maradt - az már több mint szánalmas...
nedudu  
2006. aug. 01. 11:20 | válasz | #85
Ennyit az OOo indulásáról:
$ time soffice

real 0m2.667s
user 0m2.044s
sys 0m0.167s

Felhasznált memória: 41856 Kb
NEXUS6  
2006. aug. 01. 10:46 | galéria | válasz | #84
Ha te mondod.

Én azt tudom amikor a taszkmnedzserben a memcsire vonatkozó ződcsik (commit charge) eléri a maxot akkor kibaszottul belassul a rencer.
Itt a két esetben gyak egyforma, tudod a bennem is megbúvó józanparaszt azt gondolja hogy a rencer állapota valszeg hasonló.

De te mint windózügyifőszakember ezt bizti jobban tudod, bocs.
NEXUS6  
2006. aug. 01. 10:40 | galéria | válasz | #83
Szakmailag én nem tudok égni, mivel mint mondtam én egy kívülálló lamer állat vagyok, akinek a nagyhozzáértő emberke nem tudja a dolgokat rendesen elmagyarázni.

Tudod a felfogásom már nem az igazi (egyesek szerint sose volt az;), de úgy látom ez a kihívás meghaladja a képességeidet.

Amúgy nem terelek. felhívnám figyelmedet ez az amiről a cikk és a fórum is szól, ha nem tűnt volna fel!;)
Equ  
2006. aug. 01. 00:07 | válasz | #82
"Az hogy most a M$ pofátlanul pénzt kér olyanért..."

na, eleget égtél szakmailag, most terelnél tovább pénz kérésre?
Equ  
2006. aug. 01. 00:06 | válasz | #81
"Mondd a memcsi management nem véletlenül az OS dolga, nem pedig a progié"

de pontosan igy van. ezért hidd el, hogy a process melletti szám a memóriaigény és semmi köze a commit charge-nak ehhez, de mégcsak a teljes memóriahasználathoz se. Amihez nem értesz arról inkább ne nyilatkozz, mert csak újra és újra hülyét csinálsz magadból nyilvánosan.
NEXUS6  
2006. júl. 31. 23:57 | galéria | válasz | #80
Ha ilyen szintaxissal programozol, mint ahogy helyesen írsz, akkor valszeg neked se ez a kenyérkereső szakmád!;)
NEXUS6  
2006. júl. 31. 23:46 | galéria | válasz | #79
Te télleg ezt akarod bemagyarázni. Nézem a process memória igényét, meg hogy a commit charge a két esetben 1%-on belül ugyan annyi.

És akkor most mi van???????
Mondd a memcsi management nem véletlenül az OS dolga, nem pedig a progié, szal nem az dönt mit rak swapbe vagy tévedek, vagy sötétítsél már fel hogy van ez?

Amúgy nem értelek.
Az hogy most a M$ pofátlanul pénzt kér olyanért, amiért még soha senki nem, akkor is geciség ha elégedett vagy a termékeivel, mással meg nem.

Nem értem az össszefüggést?
Itt valami mélyebb titok lappang.
Amúgy is elég frusztráltnak tűnsz, mondd akarsz beszélni róla?;)
Equ  
2006. júl. 31. 23:42 | válasz | #78
2006. júl. 31. 23:38 | válasz | #77
nehéz napom volt,
Caro, Nexus irjatok még,
tökre szeretnék röhögni..

lécci....
2006. júl. 31. 23:33 | válasz | #76
Equ, most már elég! ne élj vissza a tudásfölényeddel! :)
Nem ér szakszavakat használni. Tessék már lesüJJedni nexus szintjére! Próbálj meg bullshitelni te is. Ha nagyon gonosz akarsz lenni, kérdezd meg tőle, hogy c-t vagy pascal-t tanul-e :))

SG fórum te! te legviccessebb :DD
SG fórum, ahol nem kell okosnak lenned, hogy színes legyen a logo-d :)
SG fórum, ahol ha sokat anyázod a vitapartnert, akkor igazad van :)))
Equ  
2006. júl. 31. 23:30 | válasz | #75
nem, lámerkém, csak a commit charge, nem a teljes rendszer memóriahasználatát mutatja... Ismét javasolnék egy alapszintű tanfolyamot, ahol ezeket elmagyarázzák.
Ezért mondtam, hogy a process memóriaszükségletét kell nézni.
Equ  
2006. júl. 31. 23:29 | válasz | #74
aha, tehát azért olyan tetű lassú és pazarolja a procit, memóriát mert multiplatformos... Érdekes, az office is az pl. mac-en, mégsem szenved ilyen problémáktól.

De mint mondtam a kutyát nem érdekli miért ilyen szar, ez egy állapot. Te aztán magyarázhatod a bizonyitványt meg maszatolhatsz és képzeleghetsz bármit (hogy mennyit fogyasztANA, ha beépitett funkciókat használna) a user ebből csak annyit lát, hogy van egy nulla tudású, csigalassú, erőforráspazarló bughalmaza...
NEXUS6  
2006. júl. 31. 23:27 | galéria | válasz | #73
Úristen, csak nem azt akarod mondani, hogy miközben a wörd optimálisan bánik a fizikai memcsivel, hogy mindíg fitt és gyors legyen, addig az OO mindent lepakol swapbe, hogy látványos előnyt adjon a m$o-nak?;))))

Ezért habár láccólag a commit charge ugyan annyi, a valóságban ez tök más összetételű!? Vagy mi? Már én is belezavarodok.
;)))

Csak nem ezt akarod megetetni?
Úrisen!
;)
NEXUS6  
2006. júl. 31. 23:19 | galéria | válasz | #72
Viszont gondolom, ha a windóz beépített funkcióit használná akkor valszeg fele annyit enne, mont az m$o!;))))

De gondolom az eszedbe se jutott, hogy ebben az esetben lényegesen nehezebb lenne más platformokra portolni;(
Mert hogy az enéll a proginál szempont.
Equ  
2006. júl. 31. 23:19 | válasz | #71
úristen, csak nem nemtudod, hogy mi a commit charge és milyen viszonyban van a swappal?

Maradjunk annyiban, hogy a process mem usage-a a mérvadó... Ha majd alapvető memóriakezelési ismereteid lesznek, majd tisztább lesz a kép. Amúgy meg nyugodtan ki lehet próbálni, nincs semmi trükk a videókon.
NEXUS6  
2006. júl. 31. 23:14 | galéria | válasz | #70
Észlény, nem a 6 megán van a hangsúly, hanem hogy csak 6 mega a totál memcsi felhasználás közti különbség, szemben azzal a mit te mondasz a memcsi zabálásról.

Látom már szép pirosra égtél, még nem fáj?
2006. júl. 31. 23:13 | válasz | #69
Equ: LOL, látom hergeled a lámákat, akik tök okosak, és hárman keresnek annyit, mint egy átlag MSDN előfizető :)

Tudod honnan lehet megismerni, ha az igazi programozo irogat a forumba? Nem hasznal ekezeteket, mert a lynx nem tamogatja :LOLOLOLOL
Ja es kozben sajat windoze emulatort ir, mert a mso csak azert is futni fog linux alatt es meg gyorsabban is. Ha megunta (nem feladta!) akkor beszall az oo fejlesztesbe, hogy a krediccben ott legyen a neve...

10telet a kivételnek. Pl: http://www.gabest.org/
Equ  
2006. júl. 31. 23:04 | válasz | #68
"Ennek magyarázata lehet, hogy az OO nem a windóz saját ablakmegjelínőtét, meg egyéb beépített rutinjait/funkcióit használja"

egyébként a kutyát nem érdekli, hogy miért van ilyen bénán megirva, lényeg, hogy pazarolja a memóriát. Használja a win beépitett funkcióit mint minden más program. De persze nem emiatt dob ki az ablakon 80 mega ramot...
2006. júl. 31. 23:04 | válasz | #67
Csak nem az open offiszon vitáztok?

LOLOLOLOLOLOLOLOL megint van min röhögni
2006. júl. 31. 23:02 | válasz | #66
Sziasztok, most raktam össze a buildet (egy alkalmazásfejlesztő cégnél dolgozok), és holnap megy ki az ügyfélhez.
Sürgősen kéne pár béta teszter, aki tud automatikus tesztekkel dolgozni, és látott már JUnit-ot (tehát nem zsir kezdő).
Nem kell sokat fizetnetek, hogy megkapjátok tesztelésre a bétát. Ajánlatokat privátban küldjetek. Aki dollárban tud fizetni, hogy tesztelhessen, az kedvezményt kap

:DDDD
Equ  
2006. júl. 31. 23:00 | válasz | #65
ezer oka lehet a 6 megának, leginkább a video felvevő progié. De tudod mit, add hozzá az mso memóriahasználatához, vagy vond le az oo-éból. akkor jobb lesz a helyzet te szerencsétlen?

NEXUS6  
2006. júl. 31. 22:44 | galéria | válasz | #64
""Amúgy had kérdezzem meg mindkétszer ugyan azok a progik futottak a szövegszerkesztő mellett?"

igen, de nincs jelentősége a memóriahasználat szempontjából."

LOL
Akkor ezt most bebuktad, mert a kis videóidon a két esetben a totál memória felhasználás között 6MB volt a különbség!!!!!

Ennek magyarázata lehet, hogy az OO nem a windóz saját ablakmegjelínőtét, meg egyéb beépített rutinjait/funkcióit használja, vagy is a m$o esetében a memcsi felhasználás máshol is jelentkezik.

Persze mondhatod, hogy: őőőő nem is, mert most jut eszembe hogy ez futott az meg nem, meg nem is ugyan azok mentek az offiszok mellett, de akkor ennyit ért a kis videód.

Amúgy én egy lamer állat vagyok, és te????
Indigo  
2006. júl. 31. 21:51 | galéria | válasz | #63
Te meg hozod a szokásos formádat... De komolyan nem lepődtem meg, előfordult már párszor, hogy hülyét csináltál magadból...
Equ  
2006. júl. 31. 21:45 | válasz | #62
"Akkor mi a probléma?"

én nem látok problémát. koppantatok megint egyet, előfordul az ilyesmi...
Indigo  
2006. júl. 31. 21:36 | galéria | válasz | #61
Akkor mi a probléma?
Equ  
2006. júl. 31. 21:21 | válasz | #60
nem is vártam mást
Indigo  
2006. júl. 31. 20:35 | galéria | válasz | #59
"egyébként érdemben is hozzá tudsz szólni?"

Már megint ott tartunk, hogy ún. "szakmai érveket" vársz tőlem? A vita lényegét tekintve nincs szükségem szakmai vitába bocsájtkozni veled...
Equ  
2006. júl. 31. 19:26 | válasz | #58
"Linuxon próbáltad már?"

próbáltam, de semmi különbséget nem láttam, ugyanolyan lassan indul és ment. De mindegy is, mivel linuxon nem fut az mso, linuxon nem lehet összehasonlitani összehasonlitani, csak winen.

"Amúgy had kérdezzem meg mindkétszer ugyan azok a progik futottak a szövegszerkesztő mellett?"

igen, de nincs jelentősége a memóriahasználat szempontjából.
Equ  
2006. júl. 31. 19:24 | válasz | #57
"a két videón sem 100 MB volt a különbség, hanem csak kb 80."

Ok, akkor csak 80 megával több memóriát zabál a oo ugyanarra a dokumentumra, mint az mso, miközben tizedannyi szolgáltatást sem nyújt, 10x annyi ideig menti le az 1 betűt változott dokumentumot és több nagyságrendekkel lassabban indul. Bravó, open-source fejlesztők...

(egyébként érdemben is hozzá tudsz szólni?)
Caro  
2006. júl. 31. 19:14 | válasz | #56
Izé... 80,384.
Tehát a MS word már -19,616 megánál tart :D
De ha 3 szövegszerkesztő ablak van nyitva már felmegy 16,4-re.
De még megnyitva egy 5 oldalas képekkel, táblázatokkal és ábrákkal teli doksit már 20%-nál járok. Kibírhatatlan komolyan mondom...
Caro  
2006. júl. 31. 19:09 | válasz | #55
Nálam üres szövegszerkesztő ablak 15.7%-ot eszik az 512-ből, ami 87,04 megának felel meg.
A MS Word tehát max. -12,96 megából él.
NEXUS6  
2006. júl. 31. 19:01 | galéria | válasz | #54
Linuxon próbáltad már?

Amúgy had kérdezzem meg mindkétszer ugyan azok a progik futottak a szövegszerkesztő mellett?
Indigo  
2006. júl. 31. 18:58 | galéria | válasz | #53
"talán nem foglal 100 mb-al több memóriát ugyanarra a doksira?"

Ha nagyon precízek akarunk lenni, a két videón sem 100 MB volt a különbség, hanem csak kb 80. Az 20-al kevesebb, mint a száz...

Caro  
2006. júl. 31. 18:55 | válasz | #52
Kár hogy Equ-nak nem válaszolok, de azért mégiscsak jobb, hiszen aki tud szöveget értelmezni, az érti mit írok, úgy látom csak MS PR osztályon ilyen alacsony a szint...
Nem baj, őt úgyis csak az érdekli amibe bele tud kötni, amibe nem tudott, azt meg úgy néz ki megint elfelejtette
De aki egyben olvassa a topicot az megjegyzi.
Nem lesz ez ám olyan jó reklám...
Indigo  
2006. júl. 31. 18:51 | galéria | válasz | #51
"jah, csecsemőnek minden vicc új, több hónapja ismertek..."

Annyi mindenről tudnék neked mesélni kiscsillag, ami neked újdonságként hat. Nem ismertem ezeket a több hónapja ismert videókat, tudod, nem a számítógép előtt kockulok egész nap (csak néha :D), kérlek bocsáss meg nekem ezért.

"jaj, ezer bocs, az ott mso. hiba volt némi inteligenciát feltételezni, hogy igy is értelmezhető a mondat..."

Nem, az ott nem mso, hanem oo. De biztos csak én látok rosszul. De az is lehet, hogy agyadra ment a fröcsögés, és elírtad? (Amúgy értettem mire gondoltál, kis barátom, nem kell feltételezésekbe bocsátkoznod).
Equ  
2006. júl. 31. 18:39 | válasz | #50
"de ha megírod milyen videókra gondolsz"

jah, csecsemőnek minden vicc új, több hónapja ismertek...

word memóriahasználat
oo memóriahasználat

ugyanaz a dokumentum, mindkét program nativ formátumában...

"Most akkor mit vegyünk, kiscsillagom"

jaj, ezer bocs, az ott mso. hiba volt némi inteligenciát feltételezni, hogy igy is értelmezhető a mondat...

wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. júl. 31. 18:38 | válasz | #49
Hmmm... az mshungary fizetett hírére a supportosok egyből próbálják menteni a mundér becsületét. LOL!
Equ  
2006. júl. 31. 18:36 | válasz | #48
"Equ szerint lámer, aki egy egész napig tartó linux portolás után elmegy 1/2 órát játszani "

már megint hazudozol? Ez a sokadik lesz ma már. Idézd gyorsan hol mondtam, hogy attól lesz valaki lámer, mert játszik...
Nagyon nem megy ez ma neked
Equ  
2006. júl. 31. 18:33 | válasz | #47
"Ezt az MSO-t vagy mi a rákot kiadták már Linux alá?"

mint mondtam crossoverrel futtatható linuxon is, de valójában ez a kutyát nem érdekli a pár %-os desktop piaci részesedése mellett... Valójában az is csoda, hogy mac-re is kiadta a ms. De, hogy multiplatformos az nem kérdéses.

"írjál cross-browser CSS-t és JavaScriptet"

most, hogy beégtetek office kapcsán, terelnél broserre? Gyenge kisérlet... Az egy másik történet, majd máskor. Ha nem tűnt volna fel, ez egy office téma.
Indigo  
2006. júl. 31. 18:19 | galéria | válasz | #46
"fájnak a tények butuskám?"

Nem fájnak kis butus, de ha megírod milyen videókra gondolsz kiscsillagom, akkor megnézem őket :)

"Ja, hogy megint csak fröcsögsz értelmetlenül?"

Jó duma, de hol olvastál tőlem fröcsögést? Equ, ne fröcsögjél már feleslegesen...

"Akinek meg nincs az vegyen oo-t."

Most akkor mit vegyünk, kiscsillagom?

"Leirjam mégegyszer, vagy másodjára már fel tudod fogni?"

És te sokadjára fel tudod fogni, miről beszélek, vagy írjam le mégegyszer? Áhhh.. reménytelen. Inkább elmagyarázom egy báránysültnek, hamarabb megérti...

"Hú, ekkora szakmai érvtől most megint összeroppantam... Ezért jó az sg forumon ilyen "szakértőkkel" vitázni "

Nem szakmai érvek kérdése, hogy hülyét csinálsz-e magadból...
Caro  
2006. júl. 31. 18:16 | válasz | #45
Úgy tűnik Equ szerint lámer, aki egy egész napig tartó linux portolás után elmegy 1/2 órát játszani :)
Csak most még tesztelgettem a PDA-n hogy műxik-e rendesen az X11 forwarding, utána visszanéztem még ide, úgy tűnik kifogyott a szuflából :)
Nem baj, úgysem az a lényeg, hogy ő mit gondol igaz?
2006. júl. 31. 18:14 | válasz | #44
És mondd, Equ! Ezt az MSO-t vagy mi a rákot kiadták már Linux alá?

A MS-ről és a formátumok támogatásáról annyit, hogy írjál cross-browser CSS-t és JavaScriptet, és csak azután fröcsögj ide arról, hogy mi kényszerit kit és mire.
Equ  
2006. júl. 31. 18:03 | válasz | #43
menjél csak játszani, az való neked. De többet ne irogassál hazugságokat a nevemben, ha utána nem tudod idézni, lámerkém...
Caro  
2006. júl. 31. 17:58 | válasz | #42
Ja erről jut eszembe, biztosan a Quake 3 motor is egy erőforrászabáló szar, hiszen (már) az is open-source, ráadásul GPL. :D
Caro  
2006. júl. 31. 17:58 | válasz | #41
Akkor én most elmegyek egy kicsit jáccani, egy jó opensource game-el (Tremolous), addig is szedjétek csak szét egymást :D
Caro  
2006. júl. 31. 17:57 | válasz | #40
Úgy látszik úgy érti, hogy én mindegyik általa felsorolt platformra értettem az emulátort. Gondolom a windowsra is. Kár, hogy még a verziószám se ugyanaz, de nem baj, megértjük.
Amíg hülyének nézhezti az embereket miért ne tegye meg?
Equ  
2006. júl. 31. 17:50 | válasz | #39
"Szerinte kompatibilitás, hogyha van egy emulátorod és azzal tud futni"

tizensokadik szakmai melléfogásod ma, mac-en pl. telesen nativan fut, ja és a mobil hardvereket ki is felejtettem...

hajrá csinálj még párszor nyilvánosan hülyét magadból
Caro  
2006. júl. 31. 17:49 | válasz | #38
bocs, "csak" 3-4-3 a teljes lista:
Host CPU Status
x86 OK
x86_64 OK
PowerPC OK
Alpha Testing
Sparc32 Testing
ARM Testing
S390 Testing
Sparc64 Dev only
ia64 Dev only
m68k Dev only
Equ  
2006. júl. 31. 17:48 | válasz | #37
"Végülis csak az emberek >95%-át tekinti primitívnek, innen tiszta sor"

na, még hány hazugságot irsz le? Idézd gyorsan hol neveztem primitivnek bármelyik embert! Ja, hogy megint hülyét csináltál magadból?

De a >95%-ra is dobj be gyorsan egy linket, hol is lehet ezt a felmérést olvasni, csaknem a saját agymenéseddel dobálozol megint...
Caro  
2006. júl. 31. 17:47 | válasz | #36
Szerinte kompatibilitás, hogyha van egy emulátorod és azzal tud futni. Nem semmi mi?
Ennyi erővel minden crossplatform, hiszen elég feldobni a qemu-t, az 4 procin stablian emulál szinte bármilyet, további 4-en testing, a maradék 4-en meg dev only...
Caro  
2006. júl. 31. 17:45 | válasz | #35
Megvan!
Végülis csak az emberek >95%-át tekinti primitívnek, innen tiszta sor ;)
Equ  
2006. júl. 31. 17:43 | válasz | #34
"Mutass cross platformos Office csomagot az MS-től és akkor kezdhetünk beszélgetni"

na mégegy "felkészült" okoska...

Lássuk csak. Ugyebár winen fut. Mac-en fut. Crossoverrel linuxon fut. Ennyi elég lesz?

Bár visszatérhetnénk még az "átlag" userhez, hogy vajon őt mennyire is érdekli, hogy hány platformon fut, mikor csak a munkáját szeretné egy gépen elvégezni, de ezt inkább hagyjuk, igy is eleget égtetek ma már
Caro  
2006. júl. 31. 17:43 | válasz | #33
Én nem védem programozás szempontjából az OO-t, tény hogy lassú, de amennyi office munkát egy home user használ, arra bőven elég.
A többi project meg mellette fejlődik, és egyszer eljutnak majd az OO szintjére, és majd még tovább is.
Ilyenek: Abiword, Gnumeric.
Lehet hogy most sokkal hátrébb vannak, de gyorsan jönnek fel, és jól megkonstruált programok.
Én PDA-n tudok Gnumeric-et futtatni! Teljesen egyenértékű az asztali verzióval!
A MS a win mobile 2005-ben jutott el oda, hogy a pocket excel képes lett diagrammokat kezelni, ehhez képest...
Pedig a gép se egy bika, a proci jó: 312 MHz Arm, de a ram picit kevés, csak 32 MB, a swap az kell neki, de úgy jól fut. A gép: Palm TX.
Equ  
2006. júl. 31. 17:41 | válasz | #32
"Ezt a 100 megabájtot nem tudom melyik ujjadból szoptad, de látom szereted hangoztatni "

fájnak a tények butuskám?
nézd meg a korábbi videókat erről...

"hogy nem éri meg mindenkinek az MSO-t megvenni 60e-ért"

na idézd gyorsan hol irtam olyat, hogy mindenkinek megéri? Ja, hogy megint csak fröcsögsz értelmetlenül? Többször leirtam már. Akinek nagyon primitiv feladatra kell vagy van pazarolni való memóriája procija, az használja nyugodtan. Akinek meg nincs az vegyen oo-t.

Leirjam mégegyszer, vagy másodjára már fel tudod fogni?

"Kollégáim csak röhögnek rajtad"

Hú, ekkora szakmai érvtől most megint összeroppantam... Ezért jó az sg forumon ilyen "szakértőkkel" vitázni
2006. júl. 31. 17:34 | válasz | #31
Az OO szakmailag (szoftvertechnologialilag) szamtalan sebbol verzo megoldas. Igen, mukodik, igen egy ket feture meg hasznalhato is. Magam szakmai onerzetbol meg akkor sem hasznalnek OO-t, ha fizetnenek erte. Igen, ilyen is van.
nedudu  
2006. júl. 31. 17:34 | válasz | #30
Mutass cross platformos Office csomagot az MS-től és akkor kezdhetünk beszélgetni.
Caro  
2006. júl. 31. 17:30 | válasz | #29
Látod téged is lehülyéz.
Szivar hozzászólása nagyon tetszett:
"Nincs igazad, mert minek is vennél ramot 10E pénzért, amikor az ms 70E kredites megoldása feleannyi memóriából is kijön?"
Azt hiszem van min röhögni, ha megint a memóriahasználattal jön.
Szegény Equ, de legalább örömteli perceket okoz nekünk.
Indigo  
2006. júl. 31. 17:27 | galéria | válasz | #28
Ezt a 100 megabájtot nem tudom melyik ujjadból szoptad, de látom szereted hangoztatni :)

Kiscsillag, azt értsd már meg, hogy nem éri meg mindenkinek az MSO-t megvenni 60e-ért, még akkor sem ha esetleg 100 MB-al több memóriát fogyaszt... Ezt nem lehet olyan nehéz felfogni, szemellenzős barátocskám...

Kollégáim csak röhögnek rajtad... :))))))))
Caro  
2006. júl. 31. 17:26 | válasz | #27
Persze, de Ő ezt sajnos nem képes felfogni.
Elég megnézni az utánad következő hozzászólását.
De nem adom meg neki azt az örömet, hogy válaszolok neki... fröcsögjön csak magában.
Ha válaszolsz neki azzal csak eteted. Mindegy mit mondasz neki, ha másnap nem mész a boltba MS terméket venni akkor hülye vagy.
Most linkekkel fenyegetőzik, kár hogy egyet sem tud találni :D
Equ  
2006. júl. 31. 17:22 | válasz | #26
"az átlag felhasználó leszarja az ő "automation projektjeit", és nincs szüksége az MSO tudásának nagy részére"

szemellenzős barátom... szerinted egy save gomb megnyomása vagy 100 mb rammal több kidobása az ablakon ugyanarra a doksira, az "automation projekt" vagy nagyon komoly és egyedi ms office funkció, amire az átlag usernek nincs szüksége?

Na irjál még pár butaságot, hagy röhögjünk
Equ  
2006. júl. 31. 17:20 | válasz | #25
hol van ott egy cáfolat kiscsillag? talán nem fél percig menti a nagy doksikat az oo? talán nem foglal 100 mb-al több memóriát ugyanarra a doksira? talán mégis benne vannak a hiányzó funkciók? Ja, hogy tényeket megcáfolni nem tudtok, csak fröcsögni?
Sajnos nincs minden nap időm a sok butaságot megcáfolni, főleg, ha semmilyen szakmai tényt nem irtok. A lényeg le volt már irva abban a topicban is korábban, nincs mit ragozni rajta. Akinek nagyon primitiv feladatra kell és van pazarolni való erőforrás az használjon oo-t, akinek meg nincs az vegyen mso-t.

"de néha szerencsére sikerül elkapni"

bruhaha

szeretnél egy pár topic linket ahol csúnyán beégtél? De nem fröcsögéssel, hanem szakmailag? Biztos emlékszel még...
Indigo  
2006. júl. 31. 17:19 | galéria | válasz | #24
Equ megint belelépett a csapdába, és megint játssza az okos hülyét...

Nem képes megérteni, hogy az átlag felhasználó leszarja az ő "automation projektjeit", és nincs szüksége az MSO tudásának nagy részére. Ezzel együtt továbbra sem állította senki, hogy jobb az OO, de ő tovább bizonygatja, hogy mennyivel nagyszerűbb az MSO... Ez az ember kész röhej...