Célkeresztben a nemzetközi bankkártya-­hamisítók
2006. július 28. 22:18, péntek
A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) és a bolgár rendőrség az elmúlt hónapokban sikeresen felszámolt több bankkártya-hamisító bandát, azonban a hasonló bűncselekményeknek nem akar vége szakadni.

Hirdetés

Az első sikeres razziákra már idén májusban sor került. Számos gyanúsítottat őrizetbe vettek, a német és a bolgár rendőrök közösen számos bolgár városban tartottak házkutatásokat. A legnagyobb banda tavaly például Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Izlandon, Norvégiában, Kanadában, Ausztriában és Bulgáriában is követett el bűncselekményeket. A módszer mindig ugyanaz volt. Kinézték az áldozataikat, majd manipulált automaták segítségével megszerezték a bankkártyájuk adatait és a PIN-kódjukat. Ezeket az információkat rövid időn belül átmásolták hamisított bankkártyákra, majd ezekkel végigfosztogatták Németországot és más európai államokat is.

A legalább 20 fős csoportból négy személyt vett őrizetbe a bolgár rendőrség és lefoglaltak több, a hamisított bankkártyák előállításához használt készüléket és számítógépet, valamint hamis kártyákat is. A BKA-nak már 2005 közepén tudomására jutott a csoport működése és azonnal felvették a kapcsolatot a bolgár rendőrség illetékeseivel. Az együttműködésnek hamar meglett az első gyümölcse, hiszen már tavaly ősszel eljárást indítottak egy 30 főből álló banda ellen. Ez a csoport szintén bankkártyák hamisítására és bankautomaták manipulálására szakosodott.

Bár napjainkban előtérbe kerültek az online bűncselekmények, a német rendőrség szerint ezután sem árt az óvatosság és több dologra is jó, ha figyelünk. Így például soha ne adjuk ki a PIN-kódunkat se a valós életben, se virtuálisan, szintén ne váljunk meg soha a bankkártyánktól és ha pénzt veszünk fel, takarjuk el a számsort a kezünkkel. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy sokan az online bűnőzés erősödésével kevésbé óvatosak, mintha azt hinnék, hogy az elektronikus vagy számítógépes bűncselekményekhez feltétlenül szükség van az internetre is. A Netzeitung német hírportál tudósítása egyébként jó példával szolgál. Frankfurt am Mainban 200 folyószámlát fosztottak ki, az okozott kár 300 000 euró.

A módszerek változatosak voltak, abban azonban mindegyik megoldás megegyezett, hogy a kártyákon tárolt adatokat egy az automatába beszerelt, manipulált kártyaleolvasóval szerezték meg. A PIN-kódokat több módszerrel is megszerezhették: vagy egy minikamerát szereltek a bankautomata fölé, vagy púderrel, illetve olajcseppekkel jelölték meg a billentyűzetet és így utólag visszakövethető volt, hogy melyik ügyfél milyen számokat ütött be.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 29. 22:05 | válasz | #4
Két éve bukott le egy román banda, akik egyenest a bankautomatákra utaztak. Ők vitték el az M5-ös melletti Elekrtoword előteréből is az automatát, és ők próbálták elvinni egy kis GAZ-zal a fóti CORA előteréből is, csak az nem sikerült.
2006. júl. 29. 17:04 | válasz | #3
ha gondom akad, mert lopnak a kártyaszámlámról, akkor majd privizek, te meg küld át a köcsög fotóját, megkeresem, és megbeszélem vele, hogy miért nem helyes igy viselkedni.
Szerintem első szóra visszaadja. Na persze először kicsit verni fogjuk, az igaz...

oké? :)
2006. júl. 29. 15:16 | válasz | #2
Lehet paranoiás vagyok de én mindíg eltakarom az egyik kezemmel a bill-t amikor a másikkal beütöm a pint az automatánál,majd ha végeztem a kezemet végig húzom a gombokon.
Interneten sose adom meg a számát,és mindíg figyelem a kártyát amikor kiadom a kezemből.

Lehet azért mert az utcánkban lakott egy srác aki bankártyák adatait gyülytötte klonozás céljából(üzletek,benzinkutak,stb)
Volt egy kis kütyülye ami a kezében elfért azon áthúzták amikor nemfigyel a vevő és már kész is.
Asszem már ül.:)
2006. júl. 29. 10:53 | galéria | válasz | #1
De hogy férhetnek hozzá az automatához, hogy azt manipulálják ? Mert ha a kártya olvasó részt módosítják, nem igaz hogy más bűncselekményt nem követnek el vele. Ha utcáról tudják megcsinálni akkor gratulálok, mert a legtöbb automata be van kamerázva. Ha belülről férnek hozzá akkor meg a befogadó intézmény/bank/bolt a hibás.