Tovább kritizálja a Vistát a Symantec
2006. július 25. 22:06, kedd
A Microsoft készülő operációs rendszere igencsak piszkálhatja a biztonsági cég csőrét - a Symantec elkészítette második jelentését, amelyben ezúttal a felhasználói fiókok kezelésében talált hibákat ismerteti.

Hirdetés

A Cnet arról tudósít, hogy a Symantec a múlt héten tette elérhetővé ügyfelei számára sorrendben második jelentését, amelyben a Windows Vistában talált sebezhetőségeket taglalja. A szélesebb közönség számára valamivel az operációs rendszer debütálása előtt megjelenő dokumentumban ezúttal az User Account Control funkcióban, vagyis a felhasználói fiókok kezelésében talált hibákat veszik sorra. Véleményük ezúttal is negatív, bár a Microsoft szerint a jelentés máris érvényét veszítette.

Némi joggal, a cég szakértői ugyanis a Vista februári közösségi előzetesében kurkásztak hibák után kutatva, ami rögtön újabb kérdéseket vet fel. Sikerült ugyan az Internet Explorer 7, illetve az ActiveX vezérlők, valamint egy módosított weboldal segítségével saját állományt futtatni a célgépen - aminek eredményeként többnyire szabadon garázdálkodhattak - ám a szoftvercég állítása szerint az itt kihasznált hibák jó részét már a Beta 2-ben kijavították. Ráadásul a Symantec azt feltételezi, hogy a felhasználók adminisztrátori privilégiumokkal jelentkeznek be a gépre, amit maga a Microsoft sem tanácsol vásárlóinak. Ehelyett csak az egyes fontosabb beállításoknál kellene megadnunk az adminisztrátori jelszót, ami Linuxról már ismerős lehet.



"A Symantec tovább folytatja az új technológiák vizsgálatát. Tudatában vagyunk annak, hogy az itt ismertetendő eljárások egy részét semlegesítik a megjelenésig, ám az érdeklődés miatt a dokumentumok nyilvánosságra hozatala mellett döntöttünk" - indokolta a lépést a cég szóvivője. Ez volt sorrendben a második jelentés, mivel korábban - hasonlóan a tavalyi negatív észrevételekhez - már hasonlóképpen véleményezték a hálózati funkciókat. A sort ezen a héten egy harmadik tanulmánnyal zárják le, amelyben a Vista kernelét veszik közelebbről szemügyre.

Nem véletlen, hogy igen kritikus hangot ütnek meg az operációs rendszerrel szemben, hiszen a két cég többek között emiatt kerülhet kiélezett versenybe. A Symantec vezérigazgatója már kijelentette, hogy nem félnek a Microsofttól, sőt, szellemi tulajdonuk helytelen kezelése miatt a Vista fejlesztését is leállíttatnák.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Bith  
2006. júl. 27. 02:16 | válasz | #25
Mindig jót röhögök amikor a symantec kritizál valamit, holott nincs 1 épkézláb programjuk se. Amit felvásárol, azt rövid úton el is bassza.
Az lehet, hogy szar a vista biztonsága is (fingom sincs bétát nem használtam), de hogy nem symantec termék lesz az, amitől ez javul, az hótziher.
2006. júl. 26. 23:31 | válasz | #24
Ez az egész semmi másra nem jó, csak hogy a vista biztonságát még megjelenés előtt a porba tiporják, hogy a megjelensékor új op rendszerre váltók semmi másra ne emlékezzenek, csak hogy nem biztonságos a rendszer, és hogy ezt a symantec már korábban megmondta, és ha symantec cuccot vesznek, akkor majd biztonságban érezhetik magukat. Amúgy szánalmas. M$ helyében készitenék egy kis diagramot, hogy pl ha NAV van a windows-on, az mennyivel fogja vissza a rendszert. Aztán akkor a symantec lehet, hogy befogná a pofáját, és elgondolkodna, hogy azért mindenben ők sem tökéletesek.
Másik dolog, ha a vista olyan nagyon biztonságos lenne/lesz akkor ők hogy akarnak megélni.
2006. júl. 26. 15:33 | galéria | válasz | #23
Egy olyan cég kritizál egy majdan megjelenő operációs rendszert, ami még mindig fejlesztés alatt áll, akik annak idején úgy állították be egy terméküket, hogy az abban felfedezett KRITIKUS biztonsági rést már befoltozták, holott akkor ez a hibajavítás még jó ideig nem történt meg.
2006. júl. 26. 15:00 | válasz | #22
nekem XP-s tűzfalon nem jött át semmi. én nyertem.
2006. júl. 26. 14:57 | válasz | #21
2006. júl. 26. 13:05 | válasz | #20
Igen, sok idő után rájöttem, mint mondtam. 8-)
De a lényeg, hogy nem adminként lépünk be, ahogy a Symantec prédikálja.
Dain  
2006. júl. 26. 11:55 | válasz | #19
Nekem még soha semmi bajom nem volt a NAV-al, NIS-sel sem, de az nem is volt fent sokáig... próbálgattam mindenféle antiv. szoftvert, de egyik sem jött be igazán... NAV igaz, hogy lassú, de legalább jól működött eddig még mindig nekem.
2006. júl. 26. 10:44 | válasz | #18
AVG párti vagyok, ezenkívül hardweres tűzfalam van, szóval ezzel a dologgal nem kell foglalkoznom szerencsére.

Azt viszont nem értem, hogy:
a) A Symantec mégis mit remél ettől a listától.
b) Milyen alapon jártatja a száját? :) Talán az egyetlen olyan biztonságtechnikai cég, amelynek a programjait nem lehet letörölni, mert a fenenagy biztonságban megy velük a fél regisztrációs adatbázis is(jobb esetben). Navval eddig kábé 3x szívtam meg, NIS-sel csak 2x, de eddig a legjobb az a Norton Utilities-féle registry cleaner volt, ami gyk. a teljes regisztrációs adatbázist megtisztította(értsd: következő indításkor tök üres volt) Szóval nem gondolom, hogy joguk van akármivel is köpkölődni, mert gyk. az ő munkájuk is csak tessék-lássék...
Félreértés ne essék, nem a Vistát akarom védeni(bár megtehetném, most is fent van, és aktívan használom, és az indexelés kikapcsolása után hihetetlenül gyors lett), csak nem értem, hogy miért pont a Symantec ugat... Miért nem ugat valaki olyan, akinek a programjai ellátják azt a funkciót, amire kitalálták őket, és nem tartják a felhasnáló pulzusát az egekben, hogy "Úristen, vajon túléli-e a gépem?!"...
2006. júl. 26. 10:25 | válasz | #17
Ezért felteszek félévente egy másik virusírtót és azért végignézem... :), de azok se találtak eddig semmit.
2006. júl. 26. 10:03 | válasz | #16
NOD32-őm van és eddig még nem kaptam vírust... iagazából még a büdös életbe nem kaptam egy vírust se, 1999-óta amióta gépem van és netem Lehet, hogy szerencsés vagyok :)
2006. júl. 26. 09:22 | válasz | #15
Több mint 1 éve hibátlan vagyok. :)
2006. júl. 26. 09:20 | válasz | #14
kerio winroute firewall+integrált mcafee virusirtó.
Annyi megjegyezni valóm van, hogy ha LAN-on másolnának, akkor 100%on izzik a proci (vagyis a kerio) és kb 4-6 megával tud csak másolni, tuzfal nélkül persze 10-12vel..
de lévén hogy ilyen havonta félpercig van, akkor meg várjon akinek ennyire kell a cucc 2 másodperccel tovább, hát.. istenem :)
2006. júl. 26. 09:19 | válasz | #13
Nálam Nod32 és a Zonealarm a védelem... és amióta ezek vannak fent nem is volt vírusom ami netről jött volna :P /nem szabad LANon megbízni a többiek cuccában még akkor sem ha azt mondják vírusmentes.
Zedas  
2006. júl. 26. 09:12 | válasz | #12
Én évek óta Symantech NIS-t használok, és tényleg lassú, viszont eddig semmi nem jött át és megy az összes fejlesztőeszközömmel. A Panda, a NOD és a többiek mind összeakadtak valamivel, ez viszont nem.

Szerintem sem a legjobb mint vírusírtó / tűzfal, de nekem ez vált be a legjobban: nem igényel semmilyen figyelmet, csak egy gyors gépet.
2006. júl. 26. 09:06 | válasz | #11
Nem osztja meg itt a sok jelenlévő, hogy milyen "biztonsági" programokat használ?
Csak hogy okuljunk, kinél mi vált be...
Zedas  
2006. júl. 26. 09:03 | válasz | #10
"Jah, a Microsoft gondol egyet, felvásárolja a céget, oszt szélnek ereszt mindenkit."

Ez azért nem így megy :) Senki nem hagyná jóvá. Ha így lenne, már minden Microsoft lenne a világon (vagy inkább General Electric)...
2006. júl. 26. 08:05 | válasz | #9
Jah, a Microsoft gondol egyet, felvásárolja a céget, oszt szélnek ereszt mindenkit. A Symantec egyébként is jobban tenné, ha végre alkotna valamit, mert ami most van, az egy f0s. SAV Corporate, friss adatbázis, úgy jött be rajta a vírus, mint a szél... és akkor még nem is beszéltem arról, hogy egy keresés annyira lefogja a rendszert, hogy hűha... meg persze jó gyors is...
fawcet  
2006. júl. 26. 07:03 | válasz | #8
norton-nak is van hátránya, főleg a sebesség.
2006. júl. 26. 00:43 | válasz | #7
LOL ennyi marhát! Ez csak itthon szokás? Ha valaki észrevesz egy hibát akkor rögtön valami hátsó gondolata volt vele ? Hát ez hungarikum! A winfos meg soha nem volt ellenfele a symantec-nek főleg nem a beépített tűzfallal.

A vírusirtó cégeknek is kell a reklám és ha ez nem az akkor semmi sem az. Ha nincs hír, egy jó cég akkor is tud reklámot csinálni magának. Merthát egy félkész rendszerben persze hogy van hiba....
Déta  
2006. júl. 25. 23:42 | válasz | #6
Hát valamivel a Symantec emberei is el kell üssék az idt, amíg meg nem jelenik az új OS...
2006. júl. 25. 23:31 | válasz | #5
Jobklikk exere es run as administrator... telleg nehez :)

Mellesleg a Symantec ezt mar mutlkor eljatszotta, ugynezki akkor nem jott ra, hogy mindenki latja, hogy csak fel, es megint probalkozott... ugyse befojasol senkit amit mondanak.
2006. júl. 25. 22:37 | válasz | #4
A puding próbája az evés, és ha szar ízű, azt közölni kell, eddig ok. Csak a Symantec olyanokba köt bele ami nem létezik ami viszont már irritál...
"Ráadásul a Symantec azt feltételezi, hogy a felhasználók adminisztrátori privilégiumokkal jelentkeznek be a gépre, amit maga a Microsoft sem tanácsol vásárlóinak. Ehelyett csak az egyes fontosabb beállításoknál kellene megadnunk az adminisztrátori jelszót, ami Linuxról már ismerős lehet."
Nekem fenn volt a Windows Vista Beta 2, és amiatt nem tudtam telepíteni valami drivert mert sehogy se tudtam hogyan lépjek be adminisztrátorként. Ennyit erről. (Persze sok sok idő után végülis rájöttem.)
2006. júl. 25. 22:22 | válasz | #3
na jó, ha már nem tudnak jobbat kitalálni, akkor a Microsoft piszkálásával még be tudnak kerülni az IT hírekbe..
2006. júl. 25. 22:21 | válasz | #2
Á nem nem félnek. Sztem ezért jár a szájuk mint a fürdős k*vának.
Zedas  
2006. júl. 25. 22:20 | válasz | #1
Kicsit fura hogy ők maguk is tudják hogy amit írtak, annak gyakorlatilag nincs semmi értelme.

A másik az, hogy nem tudom mit verik a nyálukat a Vistára: nem lesz benne beépített vírusírtó, a tűzfal sem a legtutibb, főleg cégek számára nem, amiben a Symantec a legerősebb. Nem biztos hogy piacot veszítenek. Ezzel a Vista csesztetéssel csak felk*rják az illetékes MS vezetők agyát és nem biztos hogy egy esetleges élesebb összetűzésből ők jönnek ki győztesen.

Igazából számomra érthetetlen a viselkedésük.