A mobil, mint önvédelmi eszköz
2006. július 24. 18:16, hétfő - Forrás: MTI
A mobiltelefonok használata megváltoztatta az emberek egymással való személyes bánásmódját is - állítja egy angol tanulmány, amelyet a London School of Economics és a Carphone Warehouse cég közösen készített több mint 16 ezer személyt megkérdezve.

Hirdetés

A Die Welt című német lap online változata szerint a vizsgálatban résztvevő, 25 évnél fiatalabb nők több mint fele egyfajta védőeszközként használta mobiltelefonját, amikor a tolakodó férfiakat kellett távol tartani, akik túlságosan erőszakosan közeledtek hozzájuk. Korábban a nők újságot vagy folyóiratot használtak arra, hogy pszichológiai korlátot hozzanak létre, és például vonaton utazva elkerüljék a nemkívánatos beszélgetéseket. Ezt a funkciót mára szinte teljes egészében átvette a mobiltelefon.

A tanulmány azt is megállapította, hogy egyre többen használják a mobilt sms küldésére a telefonálás helyett. A felmérésben résztvevők napi átlagban 3, 6 sms-t küldenek, de csak 2, 8 alkalommal kezdeményeznek hívást. Ez mindenekelőtt a 18 és 24 év közötti korosztályra érvényes. Ebben a korcsoportban a nők számára a mobil fontosabb a televíziónál is. A kutatók szerint 32 százalék mondta azt, hogy ha választani kellene egy televízió és egy mobil között, akkor inkább a mobilt választanák, miközben csak 11 százalék érzi magát képesnek arra, hogy lemondjon a mobiljáról.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 28. 23:56 | válasz | #1
fasza is lenne mobil nélkül megbeszélni egy találkozót a város közepére holnapra 5 perc alatt 4 különböző emberrel, miközben megyek haza :)