Szabad másolást követel egy német egyesület
2006. július 27. 08:52, csütörtök
A német szerzői jogi törvény módosítását folyamatosan támadják a szakmai szervezetek. Ezúttal az Informatikai Társaság (GI) képviselői szólaltak fel a témában azt követelve, hogy a felhasználók a jövőben szabadon készíthessenek másolatokat a különböző művekről.

Hirdetés

A GI vezetői leginkább azt szeretnék elérni, hogy a szerzői jogvédelem is feleljen meg a XXI. század követelményeinek, hiszen általánosságban még mindig a 10-20 évvel ezelőtt megalkotott törvényeket alkalmazzák. Az Informatikai Társaság a legfontosabb feladatnak azt tekinti, hogy az emberek bármilyen tudományos műről szabadon másolatokat készíthessenek és szabadon hozzáférhessenek az interneten tárolt kulturális és tudományos információkhoz.

A szakemberek például szeretnék, ha az embereknek lenne joga feltörni az ilyen műveket védő másolásvédelmeket, mondván, hogy a tudás közös és az információ szabad áramlását biztosítani kell a társadalom tagjainak. A GI ezenkívül aggódva figyeli az olyan megoldások kifejlődését, mint a digitális másolásvédelem vagy a Trusted Computing. Ezek ugyan eddig teljesen alkalmatlannak bizonyultak a rájuk bízott tartalmak megvédésére, azonban arra jók voltak, hogy felbosszantsák az embereket.

A saját célra történő másolásnak viszont természetes jognak kellene lennie, nem pedig valami kiváltságnak. Ma világszerte lassan már komoly büntetésekre számíthat és szabályosan bűnözőként kezelik azt, aki ilyesmire vetemedik.

A szervezet képviselőinek véleménye szerint a világhálónak valóban a neki szánt szerepet kellene a jövőben betöltenie, ez pedig nem más, mint a tudás és az információ terjesztése, illetve az ahhoz való szabad hozzáférés biztosítása. Az lenne az elvárható minimum, hogy minden, a könyvtárakban lévő műnek ingyen elérhető legyen az online változata és ezeket bárki letölthesse, ezekről másolatokat készíthessen.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 28. 16:44 | válasz | #10
Pontosan !!!!!!!! aki meg anyagi haszonszerzés miatt csinál másolatott azt meg a legszigorubb büntetést neki.Min vagyon lefoglalás!
2006. júl. 28. 10:14 | válasz | #9
hmm, ez túl szép lenne ahhoz h igaz legyen (attól félek nem is lesz igaz)
Berber  
2006. júl. 28. 07:31 | válasz | #8
Nekem nem kell az engedéjük. Persze ha haszonszerzésre használják a megszertzett tartalmat, az szerintem is jogtalan, de saját szorakoztató célra!? Ezek még a szarból is pénzt csinálnának!!!
2006. júl. 27. 21:27 | válasz | #7
2006. júl. 27. 21:24 | válasz | #6
és ha nemárulom el, hogy mennyi gépem van? Szopkodj*k ki a fa**t. Megfizettetem én velük...majd a vécé díjat is. Kis retkek azt se tudják mi az a net, mi meg tudjuk, nehogymár a kis...irányítsa a helyzetet.
ZoliJ  
2006. júl. 27. 17:49 | válasz | #5
2006. júl. 27. 14:06 | válasz | #4
Hiszen még a német rádió díjat is meg akarják fizettetni minden egyes PC tulajdonossal.. van aki akár 3-4 gép után is fizethetne 3-4 * ~5eFT-ot... HAVONTA!
Magyarországon is valami extra szerzői jogdíjat akarnak tenni azokra az eszközökre, amivel tv műsort lehet rögzíteni, kiírni discre..
2006. júl. 27. 12:10 | válasz | #3
Egy fecske nem csinál tavaszt Németországban sem.
Főleg, hogy az amerikai befolyás Németországban is elég erős ahhoz, hogy ne történjen semmilyen pozitív változás ezen a téren.
Lenny  
2006. júl. 27. 12:06 | válasz | #2
Egyre inkább pénzszerzésre használják a netet (is). Csak egy új , még kiaknázatlan piac. Jobb nem lesz a helyzet, csakis rosszab...
2006. júl. 27. 10:07 | válasz | #1
Végre egy jó hír.