74 ezer .eu domént függesztettek fel
2006. július 24. 16:42, hétfő
Az .eu első szintű doménért felelős EURid több mint 74 ezer bejegyzés használatát függesztette fel, miután vizsgálata nyomán úgy találta, hogy ezeket fantomcégekkel regisztrálták be a további értékesítés céljából.

Hirdetés

Az EURid közleménye szerint jogi útra terelik az ügyet és megpróbálják felelősségre vonni azt a mintegy 400 regisztrátort, amelyek a jelek szerint kirakatcégek számára értékesítették a doméneket. A több mint 74 ezer cím ugyanis mostanra három ilyen, nagy valószínűséggel fantomcég - az Ovidio Ltd, a Fausto Ltd és a Gabino Ltd - birtokában van, mindez pedig azt sejteti, hogy a valódi cél a domének további értékesítése volt a nagyobb haszon reményében.

A nonprofit szervezet a bírósági procedúra megindulására vár, amely reményeik szerint októberben esedékes. Mind a 400 regisztrátort beperlik, és mindnyájuk esetében szigorú ítéletet várnak a törvénybe ütköző manőverekért. Ami a kérdéses doméneket illeti, ezeket az eljárás lezárulta után igyekeznek minél hamarabb újra elérhetővé tenni, ám erre az optimista jóslatok szerint is legkorábban az év végén kerülhet sor. "Meggyőződtünk arról, hogy a domének bejegyzett tulajdonosai az érintett regisztrátorok kirakatcégei" - jelentette ki Herman Sobrie a szervezet részéről. Miután ez utóbbiak nem spekulálhatnak az egyes domének növekvő árára, egyértelműnek tűnik, hogy megszegték szerződésüket"

Az áprilisban beüzemelt rendszer kritikusai szerint az amerikai cégeknek is kiváló alkalmat nyújtott, hogy megrakják kosarukat az európai doménekkel. Fantomcégek tucatjaival láttak neki a felvásárlásnak, hogy azután jókora haszonnal adjanak túl a népszerűbbnek bizonyuló címeken. Nem véletlen, hogy a szervezet korábban már hasonlóképpen járt el néhány tucat ügyben, miután a vásárló nem tudta igazolni, hogy az Unió területén belül él.

Az EURid máris jelezte, hogy a mostani lépés egy kiterjedtebb vizsgálat első lépcsőfoka, és tovább folytatják a bejegyzések ellenőrzését.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 25. 21:28 | galéria | válasz | #8
igen, és enyhén idegesítő, mikor az ember valós tartalmat rakna egy oldalra, és nem talál megfelelő domaint ezek miatt.
2006. júl. 25. 00:47 | válasz | #7
Igen, tényleg, Nagyon HELYES. MIkor az van, hogy véletlenül elgépelem mondjuk az origo, vagy az iwiw honlapját, már is bejön egy ilyen, tele popuppal. A külföldi oldalakról már ne is beszéljünk.
2006. júl. 24. 22:55 | válasz | #6
ez oriasi bisznisz
kev  
2006. júl. 24. 21:54 | válasz | #5
Nagyon helyes.
2006. júl. 24. 21:44 | válasz | #3
Flashy  
2006. júl. 24. 21:37 | válasz | #2
szerintem a regisztrált domainek 90%-a spekuláció miatt foglalt, tök fölöslegesen.
2006. júl. 24. 21:26 | válasz | #1
Készül a háború.