Az AMD felvásárolja az ATI-t
2006. július 24. 09:10, hétfő
Beigazolódott a tegnap még csak pletykának minősülő hír: a processzorgyártó bejelentette az ATI felvásárlását. Eközben a cég árat csökkentett: egyes processzorainak ára kevesebb mint a felére esett.

Hirdetés

Az AMD közleményben jelentette be, hogy a mai napon közös sajtótájékoztatót tartanak, amelyen ismertetik az akvizíció részleteit és a következő évekre vonatkozó terveket. Az Intel ellentámadása láttán nem bíznak semmit a véletlenre, hiszen nagyarányú árcsökkentést hajtottak végre asztali és mobil processzoraiknál, a vadonatúj, Socket F foglalatba illeszkedő Opteronok pedig augusztusban érkeznek majd.

Igaznak bizonyultak tehát a felvásárlásról szóló korábbi pletykák, amelyeket többen teljesen alaptalannak minősítettek. Még az ár is stimmel, hiszen 5,4 milliárd dollárt (nagyjából 1,2 billió forintot) fordítanak a tranzakcióra, amelyből 4,2 milliárd készpénz, a maradék 1,2 milliárd pedig részvények formájában érkezik meg. Nagy segítséget jelent ebben a Morgan Stanley által nyújtott 2,5 milliárdos hitel, hiszen az AMD mozgósítható tartalékai jelenleg mintegy 3 milliárdra rúgnak. Az ügyletet mindkét cég igazgatótanácsa elfogadta, már csak a hatósági jóváhagyás hiányzik.

Az ATI megvásárlásával az AMD 7,3 milliárd dollárt forgalmazó és 15 ezer alkalmazottat foglalkoztató konszernné duzzadt. Az ATI 2,2 milliárd dollár forgalmat és négyezer alkalmazottat vitt a közösbe. A jelenlegi AMD árfolyam alapján az ATI részvényesei 20,47 dollárt kapnak részvényeik után. Amennyiben a felvásárlás meghiúsul, a cég 162 millió dollár lelépési díjat fizet az ATI-nak.


A két cég vezetője, Dave Orton és Hector Ruiz

A célok között a Windows Vistára való felkészülést, illetve a különleges kérésekkel fellépő vásárlók igényeinek kielégítését említik. Ez utóbbit szolgálják majd az egyedire szabott megoldások, amelyek integrált processzorral és grafikus vezérlővel érkeznek, ezekről azonban további részleteket nem árultak el. Addig is meg kell elégednünk a jelenlegi termékeknél végrehajtott jelentős árcsökkenéssel, amely egyes esetekben az 50-60 százalékot is elérheti. A ma közzétett új hivatalos árlista szerint jócskán esett az egymagos Athlon 64, az ikermagos Athlon 64 X2 és FX chipek ára, de a szórásból a Sempronok és a mobil Turionok sem maradtak ki.

A CRN által a múlt héten készített interjúból az is kiderült, hogy a vadonatúj Socket F foglalatba illeszkedő Opteron szerverchipek legkorábban augusztus közepén jelennek meg. A 22xx és 82xx sorozat tagjaiként debütáló példányok eredetileg a hónap első napján debütáltak volna, ám most úgy tűnik némi csúszást szenvednek. Velük együtt érkeznek a Socket AM2 foglalatot használó Opteron 1xxx processzorok.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Pestaa  
2006. júl. 26. 00:03 | válasz | #98
OFF
„van kékhalált okozó hálózativezérlő-pl tiltani próbálom jön a BSOD...”
inkább a BSOD jöjjön, mint a BSA :)
2006. júl. 25. 23:30 | válasz | #97
3-at próbáltam, ebből 2 az akkori legújabb volt, 1 meg a gyári. Azóta IDE driver nincs fent, nekem nincs gondom így, hálókártyát meg nem tiltogatom:)
dez  
2006. júl. 25. 19:06 | válasz | #96
Több verzió is elérhető, próbáld ki őket. Nekem most nincs vele gondom (NF4).
2006. júl. 25. 14:07 | válasz | #95
Hm, neked nem volt gondod az IDE résszel? Driver fent van, 2 perccel lassabban bootol a gép. Havernak ha nincs fent, kékhalál lesz ha az optikai meghajtóhoz nyúl. (Nekem ilyen szerencsére nincs, helyette viszont van kékhalált okozó hálózativezérlő-pl tiltani próbálom jön a BSOD...) Valószínű csak szoftveresek a gondok, de ez sztem nem normális...
2006. júl. 25. 12:01 | válasz | #94
"és mennyi ott az a64/3000+? 12ezer? ;)"
Anniyra nem esett le, de tudtommal jövőhéten az AM2 3000+ dobozos 13.000+áfa lesz.
2006. júl. 25. 11:59 | válasz | #93
"hol 18k a 3ghz p4?"

Új AMD és Intel árak az AKIBA-n ...


Utolsó képen az egymagos P4 árát tessék megnézni!!! A jen kb. 1.8-1.9Ft mostanság, tessék számolni.
2006. júl. 25. 11:56 | válasz | #92
Érdekes, mert külön "ATI patchet" a Hagemoniához láttam utoljára, viszont mindkét videokártyához jönnek ki a patchek, amikben jellemzően van vagy száz hibajavítás.
Másrészt ha patchel orvosolható valami egy játéknál, akkor a játék van elszabva, nem a vas és nem is a driver.
2006. júl. 25. 11:54 | válasz | #91
A 930-as kétmagos dobozos P4 most 45.000, és 25.000-ért nem 3000+, hanem 3500+ procit kapsz, de mindez csak azért, mert nem ért ide az áresés.
Randal  
2006. júl. 25. 10:25 | galéria | válasz | #90
rosszul fejeztem ki magam. vannak olyan játékok amihez ati patch kell különben nem fut rendesen.
Yv@n  
2006. júl. 25. 10:11 | válasz | #89
Én gamer vagyok, de Én sem :)
sgbo  
2006. júl. 25. 10:06 | válasz | #88
Abit alaplabok hol? a gépembe pl. él és virul az abit alaplap.

Amúgy tényleg igaz. Egyre nagyobb pénzek/háttér kell a fejlesztésekhez, ennek egyenes következménye ez.
2006. júl. 25. 08:58 | válasz | #87
Én nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem olybá tűnik hogy a '90-es évektől rohamosan csökken az IT fejlesztő é gyártó cégek száma.. A nagy hal megeszi a kicsit alapon...

Kissé nyugatlanít, de ez van... (hol vannak már az ABIT alaplapok, Seagate - Quantum vinyók, stb..)

Jó ez hogy lassan csak 2 cég viszi majd a piacot? Konszolidálódik a versenyhelyzet -> nőnek majd az árak.. lassul a fejlődés...

Ne nekem legyen igazam... Amúgy meg hajrá AMD-ATI remélem csak jó ül ki ebből...
2006. júl. 25. 08:25 | válasz | #86
"Atinál én csak azt nem szerettem(haveromnak van), hogy jópár játékhoz külön Atihoz való patch kell különben nem indul."

Ne már!?
Tényleg van olyan játék ami Ati esetén csak patch-el indúl el?
Hát nem vagyok nagy gamer, de én még nem találkoztam ilyennel!
Randal  
2006. júl. 25. 07:57 | galéria | válasz | #85
Ez szerintem is hülyeség.
A legjobb dolog az volt mikor felraktam egy tweak progit és egy új drivert, na onnantól kezdve már nem bírtam húzni a kártyát, mert nem aktív a csúszka...
Ehhez képest az ATi kártyákhoz mek milliószámra jelenik meg a módosított driver.

Atinál én csak azt nem szerettem(haveromnak van), hogy jópár játékhoz külön Atihoz való patch kell különben nem indul.
gameplusz   2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 02. 12. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. júl. 25. 06:11 | galéria | válasz | #84
AMD és Nvidia eddig nálam korrektül futott, remélem ezután sem lesz gebasz. Egyébként messze a legjobb lapok mapaság az nforce-os lapkakészltűek, magára talált az Nvidia, reméljük ez a felvásárlás gyorsan lezajlik és talán jól jövünk ki az egészből.
Mice  
2006. júl. 25. 01:40 | válasz | #83
gondolom az ati részleg költségvetésébe
Mice  
2006. júl. 25. 01:38 | válasz | #82
aszem azt valahol a 30.82 után és a 45.43 előtt vették ki belőle:S máig sem értem miért
bezzeg a hülye gyengébb mx400 még mind a mai napig benne van...

attól még a kérdés amúgy még mindig adott a gt-s kölyöknél, hogy mi a fene baja van a driverrel
a gt még jóideig nem lesz discontinued product...
Mice  
2006. júl. 25. 01:35 | válasz | #81
mi az, hogy "adott driver"?? te mindig mindent gyári cd-ről telepítesz?

amúgy meg mi bajod vele? annyi van belőle, hogy dunát lehet vele rekeszteni-->kizárt, hogy ne találj egy normálisat

finomhangolni a gpu tempót meg sosem csak driverrel hanem tweakprogikkal szokás

persze azért egy atitraytools tudású nv tweaker progit még én sem találtam:(
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 25. 01:31 | galéria | válasz | #80
Hát ha gyorsabb ménem ilyen procikat csinálnak?
Jahogy akkor az nem x86 mi?
Mice  
2006. júl. 25. 01:21 | válasz | #79
19656
Mice  
2006. júl. 25. 01:18 | válasz | #78
hát én meg nagyon sajnálnám ha nem bezárná a chipset részlegét. a gém és a munka nforce2esemet is nagyon szerettem. nem is volt vele soha semmi nyavaja
Mice  
2006. júl. 25. 01:14 | válasz | #77
egyes. nem mind...
dez  
2006. júl. 25. 00:43 | válasz | #76
Ez már ma is elérhető, lásd pl. gpgpu.org...
(Csak nem a "prociját", hanem az eredetileg a shader programokat futtató egységeket.)
2006. júl. 24. 23:33 | galéria | válasz | #75
Mostmajd bekövetketik az ami nagyon jó lenne hogy a VGA prociját használná a gép számitásra is ugyanis köztudott hogy az sokkal gyosabb mint egy sima cpu! :D
arty  
2006. júl. 24. 23:11 | galéria | válasz | #74
hol 18k a 3ghz p4? és mennyi ott az a64/3000+? 12ezer? ;)

próbából bluefish.hu:
Processzor Intel Pentium P4 630 3,0 GHz (EM64T,Prescott,200,2048K,LGA775) - bruttó 43700 Ft,- (ez elég vicc, lévén a kétmagos ebből 50k)

ugyanez AMD-ben (s939/3000+) - 25200ft ...

asszem az olcsó intel procikra még várni kell ugy 6-8 évet ;)
2006. júl. 24. 22:04 | válasz | #73
"De emellet az is érdekelne, hogy ki zsebében landol ez a r***dt sok pénz!?? :)"

Az Ati részvényeseinél. Lol volt a kérdés.
2006. júl. 24. 21:54 | válasz | #72
Támadunk, támadunk...
Caro  
2006. júl. 24. 21:53 | válasz | #71
Szerintem a HTPC nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, de persze a gyártók erőltetni fogják.
Meglátjuk.
arty  
2006. júl. 24. 21:09 | galéria | válasz | #70
reméljük megerősödnek, s lesz IGAZI konkurrenciája az intelnek! mondjuk 50-50% piaci rész mellett már nehezebben nyomná át a sz*rjait az intel VAGY akár az AMD is! tehát mi csak jól járnánk ...
2006. júl. 24. 21:06 | válasz | #69
Intel csak lekapja a polcrol az Nvidiat csak az AMD lépése miatt? LoL
A VIA felvásárlására visszatérve pedig, legjobb emlékeimhez képest a VIA hatalmasabb cég mint az ATI. De azé poén olvasgatni a viccesebbnél viccesebb feltevéseket. Én legvalószínűbbnek inkább azt tartom, hogy az AMD folytatja a vásáárlást majd, ha nagyon bejön neki az üzlet. Mert ezzel a frankó integraltt multimedias platform tervcekkel nagyon HTPC szagú az egész, és szerintem is ebben van a jövő. Mindenki egy gépet akar majd a nappaliba amivel kb 3 monitoron egyszere jatszik a gyerek, netezik anyuka, apuka meg focitVB-t nez. Ehhez pedig más nemsok cég kell, hogy teljes legyen egy HTPC támogatás. H azt nézzük hogy üzleti kapcsolatokkal elintézik a amaradékot akkor már kész is. És akkor robbanthat majd az AMD-ATI szerintem. De azétr kiváncsi vagyok mit szoltok a víziómhoz. Egyébként ha jol emlékszem az AMD oldalon mar par honappal ezelott jelent meg HTPC.
Szerintem....
2006. júl. 24. 20:57 | válasz | #68
MIért lenne AMD videókari? Ez olyaqn kb, mint amikor a GM felvásárolta a daewoo-t vagy tudja a görcs hogy írjak, lett belole shevrolet, de tudtommal távolkeleten még mindig daewoo. GM tulajdonába tartozik egy csomó autógyár, és nem GM néven futnak, sőt nagyon nagy százalékban teljesen függetlenül működnek. Azért ez vices felvetés volt.
2006. júl. 24. 20:55 | válasz | #67
Hát nem tudom, hogy az Ati felvásárlásának mi értelme, de lehet, hogy stratégiailag előnyös és így ugrásszerűen megnő az AMD piaci részesedése.

De emellet az is érdekelne, hogy ki zsebében landol ez a r***dt sok pénz!?? :)
2006. júl. 24. 20:50 | galéria | válasz | #66
hat ez az AMD nem normalis :(
ennek meg lesznek kovetkezmenyei :(
2006. júl. 24. 20:31 | válasz | #65
most pedig az Intel-en a sor, hogy megvásárolja az nVidia-t
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 24. 20:14 | galéria | válasz | #64
Hát nézőpont kérdése, hogy jobban teljesítenek-e az nvidia kártyák. Ugye az fx korában nagyon nem így volt. És most elvileg úgy van, hogy a mostani ati kártyáknál a sederekre gyúrtak rá, és a mai játékoknál még nem jön ki ennek az előnye, de aszondják, nemsokára ez meg fog változni.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 24. 20:11 | galéria | válasz | #63
Hát ja meg előtte jópár évig volt socketA, és ennyi miközben az intel már 4 foglalaton túl volt :)
Randal  
2006. júl. 24. 20:10 | galéria | válasz | #62
Pl. én:)
Mi mást csináljak? a jelenlegi Gf2 ti200-asomhoz találok jobbat?:)

Mikor utoljára néztem a P4 asszem a memória miatt volt húzós árú.

De úgy látszik ez változott.
2006. júl. 24. 20:04 | válasz | #61
Ez szerintem a monopóliumokat szabályozó törvények értelmében lehetetlen. Az ATI felvásárlása még szerintem lehetséges, főleg, mivel külön részlegen dolgozik az ATI. Az AMD felvásárlása INTEL által már bizonyosan lehetetlen.
Az Nforce nekem is tetszik, egy darabig biztos nem lesz jó ATI alaplap. Addig az Nvidia sem alszik és bizti fejleszt, mert az Nvidia is tudja hogy a jo user nforce-ot vesz AMD-hez. Nem Kell szerintem temetni az Nvidiat, foleg hogy az alaplapjai is jok és most a videokartyai is jobban teljesitenek az ATInal.
szerinte....
2006. júl. 24. 19:57 | válasz | #60
Ahogy már mondták, LOL:) Intelnél 5 év alatt volt 3 foglalat (s423, 478, LGA775), utóbbi kettőnél mindig megoldották, hogy új alaplapot kelljen venned a csúcs procihoz (pl prescott, különböző FSB-k, HTT, most Core2), AMD-nél legalább egy S754-be belemegy az összes abbavaló proci, 939-esbe szintén... Sőt, hírek szerint az AM2-be belerakhatsz majd AM3-as processzort is.
2006. júl. 24. 19:26 | válasz | #59
"Amúgy úgy tele van a fszom a 6600GT-hez adott driverrel."
Ne idegesíts már, nem mondod, hogy van még olyan ember, aki bármilyen HW-hez a hozzáadott drivert próbálja használni??? :O
2006. júl. 24. 19:25 | válasz | #58
Az eladott PC-k nagyobbik felének EDDIG IS integrált VGA-ja volt, ellenkező esetben nem az Intel lenne a vezető VGA gyártó, hanem az NVidia vagy az ATI. Jóreggelt. Prociba épített VGA-t meg utoljára a Cyrix MX prociban láttam.
2006. júl. 24. 19:01 | galéria | válasz | #57
integrált proci + vga.
a pc ből is szar konzolt akarnak, hogy minden integrált ? inkább ne.
2006. júl. 24. 18:55 | galéria | válasz | #56
"Kicsit rühellem az AMD gyors foglalatcserélési szokásait. "

Ez LOL :DDD
2006. júl. 24. 18:35 | válasz | #55
Kicsit rühellem az AMD gyors foglalatcserélési szokásait. 5k-val többet adnék az alaplapárt, ha 5 évre garantálná az AMD, hogy az összes új procija belemegy.

Amúgy úgy tele van a fszom a 6600GT-hez adott driverrel, úhogy amúgy is ATI-t fogok venni, és a proci (64-es) is cserélem majd nagyobbra.
2006. júl. 24. 17:20 | válasz | #54
"... az AMD részvényeinek árfolyama a mai bejelentés óta az elektronikus kereskedelemben máris közel 2 százalékot gyengült."

"... az ATI, amelynek részvényárfolyama ma már 10 százalékkal nőtt."

"Az ATI-chipeket jelenleg gyártó TSMC részvényárfolyama mindenesetre már több mint 5 százalékkal esett ma."
2006. júl. 24. 17:18 | válasz | #53
Visszavonom, közben utánaolvastam, ha nem külső cég gyártja, akkor lehet nincs olyan szívás, mint NVidiánál az FX csúszása (ahol gyártási problémák miatt gagyibbra kellett áttervezni a GPU-t), vagy az ATI R520-as késése ...
2006. júl. 24. 17:15 | válasz | #51
A 18.000Ft-os egymagos 3Ghz-s P4 igen drága ;)
2006. júl. 24. 17:14 | válasz | #50
Miért, eddig az ATI gyárában gyártották a GPU-kat? Lol.
Marad továbbra is a TMSC meg az UMC.
Randal  
2006. júl. 24. 17:12 | galéria | válasz | #49
Nemtom ki hogyvan vele, de én eddig jobban támogatom az nforce chipsetes alaplapokat amd procival és Nvidia grafkártyával...

Ez már mondjuk kedv kérdése, de én jobban bízok az nforceban mint a viaban.

Intelben meg nem is gondolkodom mert drága.

AnonyX  
2006. júl. 24. 17:12 | válasz | #48
Hát ez király. Nem gondoltam volna, hogy ez tényleg megvalósul. Ez álltal az AMD tényleg nagy kockázatot vállal, de nagyon-nagyon remélem, hogy ezen felvásárlás után mégjobb cég vállik belőle, és mégjobb termékeket gyárt majd. Egy csomó uj technologiához jut, meg mégszélesebb körü lehet a termékpaletta is. Nemtudom milyen változások lesznek az info paicon, de valószínüleg érdekes dolgok. Nemtudom mi lesz a név dolgokkal. AMD-Ati lesz, vagy csak AMD. Furcsa lenne ha AMD néven lennének az új Ati kártyák. Bár szerintem maradnak ugyanugy Ati névvel a kártyák. Majd kiderül.
2006. júl. 24. 17:12 | válasz | #47
Akkor mostantól GPU-kat is fognak gyártani az AMD gyárában?
Punker   2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. júl. 24. 17:04 | galéria | válasz | #46
hát ez szívás :(
qtpman  
2006. júl. 24. 16:54 | válasz | #45
francokat.... szntem ott sokkal értelmesebb emberek vannak ott mint itt szóval felesleges a téma... tudják mit csinálnak
2006. júl. 24. 16:19 | válasz | #44
Tönkre fognak menni.
2006. júl. 24. 16:00 | válasz | #43
Jo ugye azert lenne, mert akkor csak intel maradna, rossz pedig a fejlodes (kesztetes, reszvenypiac, befektetok) miatt...
2006. júl. 24. 15:59 | válasz | #42
A kollega ittr azt hiszem arra kivancsi, hogy ha becsodolne amd akkor csak intel lenne ugyebar, viszont akkor megallna a fejlesztesi sebesseg nagysagrendekkel mint manapsag....
(egyben jo es rossz is...)
2006. júl. 24. 15:37 | válasz | #41
Az Intel valóban jól járna vele, ha csődbe menne az AMD (egyesülést hatóságok biztosan nem engednék), de ez téged miért érdekel?:) Nem magadnak akarsz minnél jobbat?
2006. júl. 24. 15:35 | válasz | #40
Nem az Intelnek nem jó, hanem neked. Vagy talán azt hiszed, Core2-t amúgy is kihozta volna, ha nem lett volna konkurencia? Árakról nem is beszélve, 50 felett lenne egy épkézláb proci...
2006. júl. 24. 15:34 | válasz | #39
hát a te válaszod gyagya, én csak kombináltam egy kicsit, bár ami lényeges azt kihámoztam a mondókádból: trösztellenes perek jönnének intelékre.
amúgy nem azt kérdeztem h nekem mért lenne rossz, hanem intelnek mér ne lenne jó.
köszönöm a segítőkész, jószándékú választ.
2006. júl. 24. 15:27 | válasz | #38
nem vagyok jártas a témában, de elég gyagya a kérdésed.
legelőször is intel ha megvenné AMD-t akkor elsőként egy veszettnagy trösztellenes perrel találná szembe magát, mert személyi számítógépbe való CPU-ból csak ez a kettő gyárt érdemlegeset. via eden? haha. transmeta? höhö. ibm risc? mibe rakjam?
másodszor nem az intelnek nem lenne jó az üzlet, hanem neked, mert ha egyeduralkodó valaki a piacon, akkor annyiért adja amennyiért nem szégyenli(plusz a fejlődés is belassul eléggé). olyan gazdasági hatásai lennének, hogy az elemzők inkább nem is gondolnak bele:) de annak, hogy az AMD-t felvásárolja az Intel, az esélye tök 0, szvsz. pl, mi az a K betű az AMD chipek generáció jelzésére? a kriptonitra utal, mert az az egyetlen ami legyőzi superman-t:) és ezzel az Intelre utaltak...:)
2006. júl. 24. 15:26 | válasz | #37
ez mind szép és jó, de ebben hol a válasz a kérdésemre?
Shodan  
2006. júl. 24. 15:20 | galéria | válasz | #36
És akkor most a név változni fog?
2006. júl. 24. 15:18 | válasz | #35
Fórumon már azt találgatják, hogy NVidia most majd jól megveszi a VIA-t, elvégre annak is van GPU (S3), Chipset (VIA) és Processzor (C sorozat) fejlesztő részlege is :)
2006. júl. 24. 15:10 | válasz | #33
valaki aki JÁRTAS A TÉMÁBAN magyarázza meg nekem miért nem lenne jó az Intelnek ha becsődölne az AMD, vagy ha megvenné pár ezer mrd HUF-ért? mert meg tudná, csípőből...
2006. júl. 24. 15:08 | válasz | #32
ja, amd-intel dualprocis rendszerek. conroe x2 néven. egyik mag intel, másik amd.
komolyra forditva a szót: nem vagyok amd rajongó, igaz az x2-es procik nagyon nagyon tetszenek, de csak remélni tudom, hogy az amd ebbe az üzletbe nem fog belebukni. ez nem kevés pénz. szar lenne, ha az intel konkurencia nélkül maradna
2006. júl. 24. 15:04 | válasz | #31
"nem mindegyik széria volt tökéletes"
Fentartom, hogy NF1-től NF4-ig nem volt normális IDE vezérlő, a botrányosan az*r és hibás tűzfalat meg ne is említsük, ráadásul olybá tünik, hogy az NF5-ös is forróra sikerült.
2006. júl. 24. 15:02 | válasz | #30
Úgy látszik mások is így gondolják:

AMD divorced NVIDIA and married ATi
With AMD's announcement of its $5.4B acquisition of ATi, it came as no surprise that this has brought a change in old partnerships between the companies.

As we know, NVIDIA's SLI has been one of the driving force for the AMD platform. Although NVIDIA has an Intel edition, it seems that NVIDIA has put too much eggs into a single AMD basket.

The NVIDIA for Intel edition did not appeal to much manufacturers. Out of a 100 reviews of mainboards based on NF4 or NF5 chipsets, you could hardly see any NV Intel edition reviews out there. In fact, I spoke to one of the top tier manufacturers before and they told me that NV Intel edition is of lower priority and they do not intend to send samples out to review sites worldwide. In fact, consumers will always prefer to pair up Intel chipset with Intel CPUs.

The same thing applies when it comes to AMD. Although AMD hasn't been in chipset business for some time. They still have the technical knowledge to make good chipsets. If you remember the ALI/ULi M1687 that can be found on the defunt SOYO K8USA mainboard, you will notice that CPU-Z shows you that it is a AMD-8111 Northbridge. AMD's expertise in chipsets will enhance the performance of ATi's chipset for AMD platform. With AMD's marriage with ATi, we would foresee that AMD will push CrossFire as the defacto dual graphics card solution for its processors. AMD CPU buyers will also tend to go for the AMD/ATI chipset.

Considering the new chipsets NF570/590 SLI versus ATi RD580, the RD580 runs way cooler and performs on par when paired up with a NVIDIA graphics card. ATi RD580 is also the first single chipset that supports Dual 16x PCIe lanes while NVIDIA still has to rely on two seperate chips running through Hypertranport to achieve that.

Although AMD sells lots of CPUs pairing it up with nF4/nF5, OEM goes to VIA and SiS too. Although these two companies aren't in the limelight, they will still be able to do well with a AMD/ATi blessing probably by licensing and enabling CrossFire on all chipsets other than NVidia and Intel. Will NV continue to lock out all chipsets in running SLI except Intel's and their own ? That remains to be seen.
2006. júl. 24. 14:34 | válasz | #29
csak nagyon nagyon remélni tudom, hogy igazatok van és tényleg megmarad az nforce AMD mellé. nem mindegyik széria volt tökéletes, de nagyon erős alapot ad egy nforce-os alaplap egy AMD-s konfignak.
Sadist  
2006. júl. 24. 14:06 | galéria | válasz | #28
Na az informatikában a szabványok azok, amikre előszeretettel tesznek nagy ívben.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. júl. 24. 13:30 | galéria | válasz | #27
Erről van szó. Azzal végképpen kivágná maga alól az nVidia a fát, ha nem lenne AMD-hez SLI képes alaplap...

Vagy alternatívaként esetleg leül az AMD és az nVidia, és megbeszélik, hogy lehetne összeolvasztani az SLI-t és a Crossfire-t egy szabványba...
2006. júl. 24. 13:26 | válasz | #26
"Ne hülyéskedj már. Arra gondoltam, hogy chipset téren a két szék közé (Intel/AMD) esett, és az új Intel chipsetek meg Crossfire-t támogatnak, nem SLI-t. Viszont az NForce rohadtúl nem erős még az Intel platformnál eladásokban, ellenben most már lehet AMD-nél se lesz az."
Attól hogy ATI-t megveszi az AMD attól még nVidia-nak fejleszteni kell AMD-re chipsettet mivel nincs saját mint Intelnél, és abba még belegondolni is rossz milenne ha SLI megszünne emiatt AMD platformon.
Akuma  
2006. júl. 24. 13:26 | galéria | válasz | #25
Félreírtam, nem "ATI"-t akartam írni, hanem AMD-t
Akuma  
2006. júl. 24. 13:25 | galéria | válasz | #24
Ezzel a húzással az ATI az Nvidia alatt vágja a fát... Azthiszem nem lesznek többé nforce-os alaplapok, legalábbis olyan, ami meg is érné...
Derapo  
2006. júl. 24. 13:17 | válasz | #23
És jön Bill Gates és mevvesz mindenkit és jön az új oprencer Winvidiati Amdsta és csak intel chipsettel fog menni
2006. júl. 24. 13:15 | válasz | #22
még a felvásárlásról szóló hír is ma (vagy tegnap) hangzott el egy sajtótájékoztatón. nem gondolod komolyan hogy a beígért áresés a világ minden pontján 24 órán belül bekövetkezik, ugye? ennek több hét, vagy talán 1-2 hónap múlva lesz csak érezhető hatása
qtpman  
2006. júl. 24. 13:13 | válasz | #21
fasza ÉS ITTHON MIKOR LESZ ILYEN ÓCSÓÓÓÓ??
SOHA..
2006. júl. 24. 13:06 | válasz | #20
Király! milyen olcsók lesznek, eddig egy 3500+-os Athlon-t akartam 23e-ért, most már 20-ért is megkapom majd Amúgy megéri X2-est venni, sokkal jobb a sima Athlon-nál???
2006. júl. 24. 13:00 | válasz | #19
Elnezest, felreolvastam