Leszokássegítő szoftver alkoholistáknak
2006. július 24. 13:05, hétfő
Új megoldást fejlesztettek ki walesi tudósok. A kísérleti program során még a súlyos alkoholista betegek is képesek voltak mérsékelni szeszesital-fogyasztásukat.

Hirdetés

A Walesi Egyetem kutatói több év alatt fejlesztették ki és tökéletesítették az Alcohol Attention-Control Training Program nevű eljárást, amelynek célja az alkoholról való leszokás elősegítése. A szakemberek első tesztjei meglehetősen sikeresnek bizonyultak, hiszen a kísérleti alanyoknak jelentkező betegeknél már három hónap után jelentős csökkenés állt be az elfogyasztott alkohol tekintetében. A projekt alapját olyan számítógépes szoftverek képezik, amelyek arra próbálják meg rávezetni az alkoholistákat, hogy álljanak ellen a szeszesital csábításának.

Az egyik kísérletben például egy alkoholtartalmú és egy alkoholmentes italt mutattak meg a betegeknek. A súlyos alkoholizmusban szenvedő emberek sokkal inkább az alkoholtartalmúra koncentráltak, és jóval lassabban döntöttek a kettő között. Azonban, ahogy haladtak előre a tesztekben, ez az idő fokozatosan egyre csökkent és egyre kevésbé éreztek késztetést a borok, röviditalok vagy a sörök után.

A kísérletek során azonban nem csak a késztetés, hanem ezzel párhuzamosan a valós alkoholfogyasztás is jelentős mértékben lecsökkent. A szakemberek a kezdeti sikereken felbuzdulva most azt tervezik, hogy a használt szoftvereket ingyenesen letölthetővé teszik. Ezáltal jelentősen megnőne annak az esélye, hogy egyre többen tegyék le a szeszesitalos poharukat.

A kísérleti programban 220 enyhe fokú és idült alkoholista vett részt és az alkoholfogyasztás elsősorban az utóbbiak körében esett vissza jelentősen. Azonban a kutatók figyelmeztettek arra is, miszerint a kifejlesztett programok arra nem képesek, hogy megakadályozzák, hogy valakiből alkoholista legyen.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 25. 14:49 | válasz | #6
nikotin elvonó szoftver még nem jelent meg???
mert jól jönne...
2006. júl. 24. 20:11 | galéria | válasz | #5
elképzelem sanyibát ahogy a fröccsök után nyulva hirtelen felcsatlakozik alaptopján a netre hogy végre antialkoholista lehessen
Rednek  
2006. júl. 24. 17:49 | válasz | #4
Én le nem töltöm!!!
Még ha véletelenül is feltelepülne gépem, rögötn formáznám!
2006. júl. 24. 17:46 | válasz | #3
"A szakemberek a kezdeti sikereken felbuzdulva most azt tervezik, hogy a használt szoftvereket ingyenesen letölthetővé teszik. Ezáltal jelentősen megnőne annak az esélye, hogy egyre többen tegyék le a szeszesitalos poharukat."

Na ja, nem árt eldönteni, hogy üzlet, vagy szociális segítségnyújtás.
2006. júl. 24. 17:15 | válasz | #2
"Warning: Ha még egyszer részegen ülsz a számítógép elé, 12.000x fog lefagyni a rendszer, letörlök mindent, overclockingolom a processort úgy, hogy az füstölni is kezd. Ha ezután is részeg leszel, lásd következő Blue Screen üzenetben a következményeket."
2006. júl. 24. 16:17 | válasz | #1
pfff... ez mind szép és jó, csak pont arról nem szól a cikk hogy mégis hogyan éri el a software hogy valaki ne igyon annyit.