A számítógépekre is kiterjesztik a német rádiódíjat
2006. július 21. 14:59, péntek
Egy kiegészítés értelmében rádió- és televíziódíjat kell majd fizetni az internethozzáféréssel rendelkező számítógépek és notebookok, valamint az internetezésre alkalmas mobiltelefonok és más mobil készülékek után is.

Hirdetés

A német szövetségi tartományok miniszterelnökeinek tanácsa elfogadta a nyolcadik Hírközlési Állami Szerződés módosítását célzó javaslatot, így 2007. január elsejétől már az internethozzáféréssel rendelkező számítógépek után is rádió- és televíziódíjat kell majd fizetni Németországban. A díj személyenként, illetve készülékenként havonta 17,03, évente pedig 204,36 euró. A tervezet óriási vihart kavart, egy egyesület máris a német alkotmánybírósághoz fordult eltörléséért. Az új díjfizetési kötelezettség elsősorban a cégeket terheli és csak másodsorban a magánszemélyeket.

A tiltakozásokat leginkább az váltotta ki, hogy bár az érintett készülékek valóban alkalmasak lennének az internetes televízió- és rádióadások műsorának vételére, azonban ezzel a lehetőséggel csak kevesen élnek. A Német Kereskedelmi és Iparkamara (DIHK) legutóbb 20 000 vállalat bevonásával elkészített felméréséből például világosan kiderült, hogy a céges számítógépek 96 százalékát soha nem használják online rádió- vagy televízióműsorok nézésére.

A DIHK azt szeretné elérni, hogy a német politikusok vonják vissza a kiegészítést. Ugyanezért kampányol a Német Egyéni Kereskedők Szövetsége (HDE) is, amely 430 000 kis és közepes céget tömörít. Utóbbi szervezet szerint a díj bevezetése miatt a cégeknek évente 20 millió euró többletköltsége keletkezhet.

Alxeander Legowski, a Német Iparosok Központi Szövetségének (ZDH) szóvivője ugyanakkor rámutatott, hogy olyan abszurd helyzetek is előfordulhatnak majd, miszerint valaki a díjat havonta háromszor fizeti meg: először mint magánember az otthoni készülékei után, másodszor a céges autóban lévő, internetezésre alkalmas mobiltelefon vagy notebook után, harmadszor pedig az irodai készülékek után.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Power  
2006. júl. 24. 10:10 | válasz | #61
"A díj személyenként, illetve készülékenként havonta 17,03, évente pedig 204,36 euró...Az új díjfizetési kötelezettség elsősorban a cégeket terheli és csak másodsorban a magánszemélyeket...a díj bevezetése miatt a cégeknek évente 20 millió euró többletköltsége keletkezhet. "

Dúrván vegyünk magánszemélyeknél 10 millió készüléket, az már simán több, mint 2 milliárd euró, ez semmi?
Szerintem Feri röktön adoptálja nálunk is.
2006. júl. 24. 06:57 | válasz | #60
Egy újabb ötlet: vezessék be a jogdíjat a villanyra mert arról warezolásra alkalmas gépet lehet működtetni. Meg a BKV jegyre, mert metróval el tudok menni haverhoz DVD-t másolni. Sőt, a szülőszobán kelljen minden újszülött után fizetni, mert tizenegynéhány év múlva ha felnő, warezolni fog a gyerek.??Legyen viszont olcsóbb a pia, mert ha kocsmában, vagyok éppen, biztosan nem írok DVD-t.
nedudu  
2006. júl. 23. 07:24 | válasz | #59
Formazni??? format c: vagy ajanlom inkabb a gyurmat
Mike  
2006. júl. 22. 21:41 | galéria | válasz | #58
de te másokat fikázni, észt osztani annál inkább megtanultál, látom...
2006. júl. 22. 21:39 | válasz | #57
Sziasztok! Tud valaki olyan programot mondani amivel a PS2-es vagy X-Box-os játékokat átt lehet formázni PC-re??? előre is köszi!
Mike  
2006. júl. 22. 21:37 | galéria | válasz | #56
akinek már tellik klimára, az biztos gazdagabb mint az átlag, ergo el lehet tőle szedni több pénzt :)
2006. júl. 22. 21:26 | válasz | #55
ja és még valami, ha tudnátok, hogy bennetek mekkora erő van (nem arra gondolok, mikor csürhültök részegen a meccs után) akkor más lenne a világ.

de nem tanultatok meg kommunikálni, dönteni, érezni és gondolkodni.

Megérdemlitek a sorsotok ;)
2006. júl. 22. 21:23 | válasz | #54
Nem kell parázni. Ja, mindenki le-letölt, mert az ebben országban lopni nem bűn, csak ha úgy loopsz, hogy aki látja nem kap belőle :))
Az egy dolog, hogy valaki alapit egy céget pár jogásszal, és máris nyeregben van....
De... hogy is mondja a cyberpunk? Megacégek uralma? Ecsím, ha a nagyok összefognak, megvesznek pár országot kilóra. A hynix, a sony, és még jó pár cég akár vehetne egy államot, csak abból a jogdíjhalmazból amit beszednek tőle.

Na most figyelj:
A/ ezek a cégek a cyberpunk könyvek szabályainak egfelelően lemennek maffiába, és .. olvassd el.
B/ megfizetik a művészeket!!! és onnantól a művész alkotása pl a sony tulajdona tehát minden sony terméken legális használni, és minden nem sony(license-es) terméken tilos használni. Ime, itt az évszázad ötlete :D

Remélem a sony felvesz ps4 tervezőnek ;)
2006. júl. 22. 21:16 | válasz | #53
Tényleg azt hiszed, hogy ezen múlik valami? :)

kezdő :D
2006. júl. 22. 21:16 | válasz | #52
Tényleg azt hiszed, hogy ezen múlik valami? :)

kezdő :D
2006. júl. 22. 21:11 | válasz | #51
egy egyesület???

Nevezzük néven a CCCC-t :)
2006. júl. 22. 20:42 | válasz | #50
Ezek h@lyék hol vannak a jogaink!!!:D
2006. júl. 22. 12:23 | válasz | #49
Kedves Naív Barátom!

Ne hidd azt, hogy nincs ilyen.
Nézz utána, Magyar Reprográfiai Szövetség. Ha nyilvános helyen nyomtatási. fénymásolási lehetőség van (netklub, könyvtár) azért az adott hely üzemeltetőjének fizetni kell.
szivar  
2006. júl. 22. 10:04 | válasz | #48
Szerintem azok, akiktől vesszük. Paks meg majd leáll magától.
aaaaa  
2006. júl. 22. 09:02 | válasz | #47
Egz ilyen ökörség bevezetése esetén megint eladhatnak egy csomó lebutított mobilt, mert azért a többség nem internetezgetne a telefonon, hanem csak beszélne, főleg nem plusz havi ötezrekért...
Piel  
2006. júl. 22. 07:48 | válasz | #46
Egy házaspárra hosszú autós kirándulás közben ráesteledik. Kivesznek egy szobát egy hotelben, majd nyugovóra térnek. Korán reggel indulnának tovább, ezért kérik a számlát. A férj kéri a számlát, de sokallja a dolgot, és hívatja az igazgatót.
- Meg tundná nekem magyarázni, hogy mi kerül 350 EUR-óba ebben a szobában egy éjszakára? Hiszen csak éhány órát töltöttünk ott. -
- Természetesen! A hotel szolgáltatásai is benne van az árban, szaunahasználat, teniszpálya használat, medence használat, a gyerekek pedig a hotel mögött lévő játszótéren játszhatnak. -
- De hiszen nem is használtuk ezeket a szolgáltatásokat - háborodik fel a férj.
- De használhatták volna! - mosolyodik el az igazgató.
A férj kiállítja a csekket és átadja az igazgatónak. Az igazgató elkomolyodik és így szól:
- De uram! Hiszen ez a csekk csak 100 EUR-óról szól! -
- Persze. 250 EUR-ót számoltam fel azért, mert lefeküdt a feleségemmel. -
- De hiszen nem is feküdtem le vele! - így az igazgató.
- Pedig megtehette volna! :-)

RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. júl. 22. 07:20 | válasz | #45
Igerem en hatrahagylak titeket es ti majd szepen kikotitek :)
2006. júl. 22. 01:32 | válasz | #44
Na igen, de ki fogja kikötni, ha senki nem lesz már itt?
RpPRO  
2006. júl. 21. 23:53 | válasz | #43
Na latom, Gyurcsanyektol mi lesz a kovetkezo sarc.....
2006. júl. 21. 23:33 | galéria | válasz | #42
Jogos!
szivar  
2006. júl. 21. 23:28 | válasz | #41
Minek lekapcsolni? Majd kikötik ha senki sem fizeti a számlát...
2006. júl. 21. 23:13 | galéria | válasz | #40
Félő, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. A magyarnál birkább nemzetet nem nagyon hord hátán a Föld...

Lengyelországban csak megvádolták a pénzügyminisztert, hogy besúgó volt (pedig nem), és már le is mondatták. Nálunk az egyik besúgó volt, de köszöni szépen, jól van, bár kicsit kezd feledékeny lenni, mert elfelejtett 1 (-2-3?) jelentéktelen néhány tízmilliós palotát bejelenteni, a másik meg azért nem ül sitten, mert már elévült az ügye (gondolom a jelenlegi ügyeivel is megvárják azt a dátumot), valamint több fiktív cége van, mint ahány pár zoknim (pedig e téren nem állok rosszul).

Fogadjuk meg jó miniszterelnökünk tanácsát (én azon vagyok).
És egy kérés a végére:
"Aki utolsónak hagyja el az országot, kérjük, kapcsolja le a villanyt!"
Grusi  
2006. júl. 21. 22:47 | válasz | #39
Hűha hűha, ez egy remek ötlet, esetleg átvesszük ezt a "reformot" itthon is?
2006. júl. 21. 22:21 | válasz | #38
Ha kicsit számolunk akkor nem sok az mert kint külföldön segédmunkás 7eu/h... a baj maga az ötlet kitaláloja agyában van.
Nálunk félö h egyben veszik majd át de nálunk a minimál bér 62eft csak ez senkit nem érdekel.Régen kikellene menni saját kezünkbe venni az ügyet mert mindenüt hülyének néznek minket..

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 21. 20:56 | galéria | válasz | #37
Sztem az a szar, hogy tűrjük. Sztem ak47-esekkel, meg rpg-vel a kezünkben hadonászva üvöltözzünk, meg fenyegetőzzünk, és akkor talán visszavesznek egy kicsit :)
2006. júl. 21. 19:57 | válasz | #36
Nem, a szomorú az, hogy néhány altalunk leírt baromságban több igazság van, mint azokban, amire ténylegesen fizetünk
2006. júl. 21. 19:52 | válasz | #35
én már azon is megdöbbentem mikor megtudtam hogy a digit fényképezőhöz kapott memóriakártyát is terheli már ilyen jogdij vagy mifene...
Egyes emberek az ingyenélést/átbaszást lassan művészi szintre fejlesztik.
2006. júl. 21. 19:46 | válasz | #34
az a szomorú hogy lassan több dologért kell valóban adót/illetéket/jogdíjat fizetni, mint amennyi baromságot itt ki tudunk találni
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. júl. 21. 19:04 | válasz | #33
Jah, es vessenek ki szerzoi jogdijat a klima berendezesekre is, ugyanis aki klimat hasznal, az nyilvan ulo munkat vegez, es mint ilyen, rendszeresen kikapcsolodik, mint pl a programozok java.
Es ha nem programozorol van szo, akkor az illeto otthon hasznalja.
Ugyanakkor ha hasznaljak, akkor kellemesebb eletfeltetelt biztosit maganak az ember, csakugy mint a futes eseteben.

S ha kellemesebb eletfeltetelt biztosit maganak, akkor nyilvan tobbszor kapcsolodik ki az illeto, ha meg kikapcsolodik, akkor a kikapcsolodasanak leggyakrabban olyan dolgok valnak segedeszkozeul, melyek szerzoi jogokkal kapcsolatosak.
/alvast leszamitva/

De mivel alszik, es almaban sokszor megalmodja a nap kozben tortenteket, vagyis biztos hogy almaban ujra megnezi/meghallgatja filmet/zenet, ezert az igy keletkezett plusz elvezetert is kell fizessen szerzoi jogdijat.

Osszefoglalva tehat *fizess jogdijjat ha*:
-alszol, vagyis agyad van
-klimad van
-futo berendezes van
-ulo berendezesed van
-ha mosogatsz /ne hazudj hogy nem hallgatsz kozben zenet/ :)
-s amugy meg ha barmit csinalsz

NB: es senkit sem erdekel mi a fax van veled, hogy elsz e vagy halsz, de ha mar elsz, akkor fizess

*ennyire suletlen es agyalagyult nezetekkel allnak elo a hulyek, csakugy mint Gyurcsany a szlovak peldaval, amely szlovak peldat kenytelen volt a szlovak kormany reszlegesen visszavonni/modositani, mert kenytelenek voltak belatni mekkora hulyek, a kulonbseg csak az hogy OK LEGALABB RAJOTTEK, de vannak hulyek akik eszre sem veszik a faxsagaikat, es nagyon baronak tartjak magukat*
RealPhoenixx   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2006. júl. 21. 18:42 | válasz | #32
En meg jogdijat kovetelek minden szervezettol, aki rendelkezik az adataim barmely elemevel, s mivel eddig nem kertek az engedelyemet, ezert meg is birsagolom oket, majd nemsokara utnak inditom a csekksereget :)

Akiknel meg ott vannak a szemelyes adataim, minden egyes szoert ami naluk fellelheto csupan 1millio forintot kerek.
S ez most meg kedvezmenyes dij, mert holnaptol felemelem 12 millara :)
2006. júl. 21. 18:21 | válasz | #31
Mivel most M.o. is nagyon benne van az adóemelésben/bevezetésben, kíváncsi vagyok rá mikor másoljuk le ezt a szarságot.
Yv@n  
2006. júl. 21. 18:14 | válasz | #30
Nagyon egyszerű, mint oly sok mást, eztán ha ilyet akarok azt is külföldről szerzem be.

Hát majd a francokat fogok én ezeknek fizetni, fényképezőmbe vett memó kártyára tett jogdíjjból nehogy már győzike építsen magának házat, vagy valami pancser a megasztárból.
Mike  
2006. júl. 21. 18:00 | galéria | válasz | #29
hát persze
2006. júl. 21. 17:54 | válasz | #28
Az a baj, hogy ami a krautoknál beválik, az begyűrűzik hozzánk is idővel :S
Nem kéne...
eke  
2006. júl. 21. 17:51 | válasz | #27
Hát, nagyon remélem a fogyasztóvédők is lépnek valamit...bár ebben az országban erre nem sok remény van...:-(
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 21. 17:45 | galéria | válasz | #26
fú és milesz, amikor elterjed az intelligens magától bevásárlólistát készítő, neten bótnak elküldő hűtők elterjednek? :DDD azért is fizetni kell jogdíjat, mert netre kapcsolódik? :)
Mike  
2006. júl. 21. 17:24 | galéria | válasz | #25
ja és kihagytam a konzolokat, azon is lehet netezni
Mike  
2006. júl. 21. 17:22 | galéria | válasz | #24
azt is mondthatod, hogy csak ázsiai adókat hallgatsz, ahhoz meg a hazai jogvédőknek semmi közük

egyébként sem így lesz, hanem majd őpk eldöntik, alkalmas-e a készülék vagy sem

mondjuk azt nemtom mia alapján döntik el van-e géped

mondjuk aki konfigot vesz, az lejelenthető, és aki alkatrészenként rakja össze?
vagy alaplaponként kell fizetni? esetleg procinként?
Mike  
2006. júl. 21. 17:19 | galéria | válasz | #23
az Artijus régi mániája
ezzel csak azt érik el, hogy ezt sem itt veszem mostantól
eu tagok vagyunk, tessék élni vele!
Kain  
2006. júl. 21. 17:18 | válasz | #22
Itt az Artisjus igazgatójának száma:
(1) 488 2601, (1) 488 2602
Ha mindenki bemond egy "kurvaanyádat", akkor ugyan nem változik semmi, de legalább elbasszuk a fickó egész napját :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 21. 17:18 | galéria | válasz | #21
Hát ja a normál rádiók is a szemetet ontják... ezért hallgatok online rádiót, mert azok nem mindíg szemetet ontanak, és lehet válogatni a zenei stílusok között. De miért is vannak ezek az online rádiók? legtöbbje INGYEN magától? Ha pénzt akarnának szedni érte megtehetnék, van ilyen. Szóval akkor milyen jogot akarnak védeni?
2006. júl. 21. 17:17 | válasz | #20
Megvan a kibúvó:
van internet előfizetésem, de csak van. Nem használom, előfizetek rá, mertszeretem ha lóg a falból.
De internetezésre (rádiózásra, tévézésre) alkalmas gépem nincs. Sőt sz.gépem sincs.

Persze a bíróság ilyenkor jön a "nem életszerű" passzussal...

de ügyeskedni azért lehet :)
Mike  
2006. júl. 21. 17:15 | galéria | válasz | #19
"Az új díjfizetési kötelezettség elsősorban a cégeket terheli és csak másodsorban a magánszemélyeket."

mi az hogy másodsorban? magánszemélynek nem kell fizetnie? szerintem biztosan kell

egy családben van legalább 2 TV 2 számítógép, 4 mobil, az már 136 eur havonta

és amit Németo-ban bevezetnek, azt majd nálunk is be fogják
Mike  
2006. júl. 21. 17:12 | galéria | válasz | #18
havi 5k
Mike  
2006. júl. 21. 17:11 | galéria | válasz | #17
uramisten
2006. júl. 21. 16:46 | válasz | #16
uhhh ez tényleg durva

miért nem vezetnek be például jogdíjat az A/4-es fehér papírra, mert úgyis biztos lopott adatokat nyomtatnak rá a userek. lehetne 3-4 ft/lap, lelkes jogvédőink máris jobban élnének
2006. júl. 21. 16:28 | válasz | #15
no comment
2006. júl. 21. 16:27 | válasz | #14
no comment
2006. júl. 21. 16:25 | válasz | #13
Felvagytok itt háborodva...akkor erre mit léptek???
2006. júl. 21. 16:23 | válasz | #12
a tv műsorok nézhetetlenek... rádióból is csak a szemét jön most miért kéne érte fizetni?!


"Morden23
Mostantól minden, víz- vagy folyópart mellett/közelébe ingatlannal rendelkező komától kérjünk kikötői bérleti díjat, hiszen megvan a lehetősége rá, hogy hajót vegyen magának"

sőt szerintem mindenkitől kellene mert a sivatagban élő is vehetne hajót az meg kit érdekel hogy nem kell neki
2006. júl. 21. 16:00 | válasz | #11
Talán a netszolgáltatódtól?
Alec  
2006. júl. 21. 15:53 | válasz | #10
mivaaan? legyenek előfizetősek az internetes rádiók meg tévék, aztán ki nem sz*rja le mit sugároznak nem fizetek elő és kész
2006. júl. 21. 15:52 | válasz | #9
Ha enyit kell fizetni, utána legális legalább minden TV -ben rádióban elhangzott/levetített dolgot letölteni és kiirni?
Ha igen, még akkor is sokkalom ezt az összeget.
2006. júl. 21. 15:52 | válasz | #8
Engem az érdekel, hogy a hivatal honnan tudja, hogy nekem mi van ?
Zedas  
2006. júl. 21. 15:51 | válasz | #7
Szerintem ez tök jó ötlet. Ha van két dolgozó szülő okostelefonnal, laptoppal, az már egyből kb. 5x díj, ha van két csemete aki mondjuk legaláb egy egyedi netes ezközt használ az még 2x. Egy család így befizet 7x204,36 eurót évente. Zseniális, kár hogy nem nekem jutott eszembe! Akár négy család biztosítaná az egy hónapi nyaralásomat a Bahamákon!

Bár csak magas poszton ülő seggfej lehetnék, szopathatnám a népet röhögve reggeltől estig, azok meg, mint a bírkák, tűrnének. Hajj de jó is lenne...

Meg van egy csomó tök jó ötletem nekem is, remélem azokat is bevezetik.

Éljen a RIAA, Artisjus és a többiek (külön díj a német szövetségi tartományok miniszterelnökeinek)! Értetek élünk, csak így tovább! Már alig várom hogy nálunk is bevezessék!
Venom   2002. 07. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 07. 10. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. júl. 21. 15:46 | válasz | #6
na ijen dij melett vezessen valaki net kávézót...
den  
2006. júl. 21. 15:29 | válasz | #5
A net havi előfizetési díjából kapjanak 1%-ot vagy vmi nagyonkeveset, oszt kész.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. júl. 21. 15:26 | galéria | válasz | #4
így is annyi adót fizetünk, hogy a gatyánk is rámegy...
2006. júl. 21. 15:11 | válasz | #3
A díj személyenként, illetve készülékenként havonta 17,03 Euro

Nem sok ez egy cseppet? Nekem van egy PC-m, egy közepes laptopom, meg egy PDA-telefonom amin szintén szoktam netezni. Ez így ~50 euró, durván 15.000 HUF egy hónapban, a semmire, most a Chello Classic + Vodafone GPRS netért összesen nem fizetek ennyit. Szép. És mit is jelent ez a személyenként és készülékenként? Ha 2-en élünk egy háztartásban és közösen használjuk a gépet, a laptopot, a PDA-t meg tökömtudja mit, akkor mindennek a dupláját kell fizetni?

De legalább láthatjuk hogy nem csak a mi kormányunk szívatja a népet idióta adónemekkel... Bár nem nagyon vígasztal.

2006. júl. 21. 15:08 | válasz | #2
Ezt az ostoba marhaságot.

Mostantól minden, víz- vagy folyópart mellett/közelébe ingatlannal rendelkező komától kérjünk kikötői bérleti díjat, hiszen megvan a lehetősége rá, hogy hajót vegyen magának.

Amúgy abból a szempontból nem hülyeség a dolog, hogy ha már fizetni kell érte, akkor egyre többen fogják kihasználni az ilyen jellegű szolgáltatást, így már lehetne egy sokkal szofisztikáltabb, user-igény alapú médiarendszer kiépítésére koncentrálni.
Ettől függetlenül kicsit radikális a dolog. Hosszú a körmöd, vágd le az ujjad... necces. Nagyon necces.
2006. júl. 21. 15:03 | válasz | #1
Köcsög friccek