2007: nagy lépés az üzemanyag­­celláknak
2006. július 21. 18:58, péntek
Az üzemanyagcellák gyártói nagy esélyeket látnak megnyílni a következő évben, elsősorban az amerikai igények hatására, amelyek révén több területen leválthatják a jelenlegi akkumulátoros megoldásokat.

Hirdetés

A Cnet összeállításából kiderül, hogy az amerikai hadsereg és a közlekedési minisztérium is nagy érdeklődést mutat az MTI Micro Fuel Cells fejlesztései iránt, amelyeket szenzorokban, noteszgépekben és egyéb, főként hordozható eszközökben használnának fel. A gyártók egy része abban reménykedik, hogy egyes területeket maguknak sajátíthatnak ki, kiszorítva onnan a lítium-ion akkumulátorokat.



Peng Lim, az MTI vezérigazgatója a befektetőknek szóló San Francisco-i Energy Tech Investor konferencián nyilatkozott cége esélyeiről, illetve az amerikai igényekről. Válaszaiból kiderült, hogy az üzemanyagcellákra elsősorban a hadsereg szeretné rátenni a kezét, mivel előnyös paramétereik révén számos helyen szeretnék alkalmazni a technológiát. Példaként említik a hordozható radarokat és egyéb eszközöket, mint például a vibrációt, hangot, vagy mozgást érzékelő kézi detektorokat, amelyekben a két megoldást egymás mellett használnák fel. A lítium-ion akkumulátorok ugyanis a "csúcsidőszakban" megnövekedett fogyasztást, a cellák pedig az alapjáraton jellemző alacsonyabb étvágyat szolgálnák ki, folyamatosan pótolva emellett az akksik kimerülő tartalékait.

A közlekedési minisztérium eközben a repülőgépeken használt laptopokban tart igényt az üzemanyagcellákra, ahogy tette azt eddig is. Az egyetlen eltérés, hogy most engedélyeznék a 100% metanol összetételű példányokat, míg korábban 24/76% metanol/víz arányt tartották elfogadhatónak. Ez utóbbi nem váltotta be a reményeket, mivel gyengébbnek bizonyult a hagyományos megoldásoknál.



A mérések szerint 1 cmł metanol 1,3 wattot ad le óránként, szemben a lítium-ionoknál mért 0,4-0,5 eredménnyel, amelyet azonban kizárólag a laboratóriumokban érnek el, a kereskedelmi forgalomban kapható eszközökre inkább 0,25 watt a jellemző. A kedvezőbb súly szintén a cellák felé billenti a mérleget, amit a katonaság természetesen szintén nagy örömmel fogad.

Több cég már évek óta fejleszti saját változatát, mások pedig az összefogásban vélik megtalálni az esélyt a gyorsabb eredmények elérésére. A Toshiba eredetileg 2004-re ígérte megoldásának elkészültét, ez végül egy évre rá valósult meg, de a kereskedelmi forgalomban csak 2007-ben jelennek meg ezek az eszközök. Eközben igyekeznek eloszlatni a félelmeket: Lim leszögezte, hogy a cellák felrobbanásától senkinek nem kell tartania, feltöltésük pedig egyszerűen megoldható lesz, mivel több cég - köztük a Duracell - is hozzálát a megfelelő eszközök elkészítéséhez.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ssdb  
2006. júl. 30. 23:18 | válasz | #39
GYerkeke ez megint a környezetszennyezéshez fog vezetni --> CO2 kibocsátás. Igaz, hogy minimálsi, de ha eu tömegesen eltrejed akkor temérdek....
2006. júl. 26. 15:39 | válasz | #38
Nem kell ezen parázni. A metanolhoz hasonló mérgek garmadával vannak egy háztartásban, sőt sokkal erősebbek is.

Az elemek burkolata egy kisgyerek számára túl erős. Később mire fel tudják bontani, lesz már annyi eszük. Én felneveltem két vásott fiúgyermeket, hidd el nem az efféle elemektől kell félteni őket. (NEM a kémiai elemekre gondolok, itt eléggé zavaró ennek a szónak a kétféle jelentése)
2006. júl. 26. 15:31 | válasz | #37
Nem akarok hinni a szememnek! "1,3 wattot ad le óránként..." mint málcsi néni a nagyvastag napilapból

Az SG-től ennél többet várok
rynn  
2006. júl. 24. 19:24 | válasz | #36
"Az egyetlen eltérés, hogy most engedélyeznék a 100% metanol összetételű példányokat, míg korábban 24/76% metanol/víz arányt tartották elfogadhatónak. Ez utóbbi nem váltotta be a reményeket, mivel gyengébbnek bizonyult a hagyományos megoldásoknál."

Miért volt eddig tiltott a 100% metanolt tartalmazó elem? Talán azért, mert ahogy előttem is említeték, a metanol = metil alkohol, és nagyon mérgező?! Már kis mennyiségben is vakságot, nagy mennyiségben pedig halált okoz... Még a bőrre cseppenve is káros lehet, ugyanis a bőrön keresztül bekerül a vérbe.
Azért szépek és jók ezek az üzemanyagcellák, de ha tényleg metil-alkoholból fogják csinálni, én biztos nem tartanék a lakásomban belőllük egyet sem, nehogy pl. a gyermekem kiváncsian megnézegesse és a kórházban kössön ki, vagy maradandó károsodást szenvedjen, neadjisten belehaljon...

Itt egy kis olvasgatnivaló: Wikipédia - Methanol
kamov  
2006. júl. 23. 18:27 | galéria | válasz | #35
Ja és az általam említett Li-cella nem azonos a Li elemmel!
kamov  
2006. júl. 23. 18:24 | galéria | válasz | #34
A Wiki ügyesen csak fémhidridet ír, azt már nem hogy milyen fém vegyületéről van szó...

Az általam ismert alapanyag és hulladékkezelési szabályok viszont egyértelműek voltak.

Kívülállók számára jóval meggyőzőbb lehet hogy a NiMH cella feszültsége megegyezik a NiCD celláéval(1.2V) Más kémiai elem alkalmazása esetén megváltozott volna a cellafeszültség.
Ennek belátásához a középiskolai fizika és kémia is elegendő.

A lítium cellánál ez pl. 3.7V.
Ja és még annyi kiegészítés hogy a Li-akkumulátoroknak beépített töltésvezérlő áramkörük van ami a mélykisütés és a túltöltés ellen véd.
dez  
2006. júl. 23. 18:07 | válasz | #33
Sőt, az is lehet halálos vasból is, ha 2-3 hónapi adagot beveszel egyszerre. (Kisgyerekek között vezető halálok a szülők [általában anya] vastabblettás flakonjának véletlen megevése.)
Caro  
2006. júl. 23. 17:47 | válasz | #32
Egyébként érdemes átnézni ezt az oldalt, érdekes dolgok vannak benne :)
http://en.wikipedia.org/wiki/Energy_Density
Caro  
2006. júl. 23. 17:46 | válasz | #31
Én mindeddig úgy tudtam, hogy nincs, és a wiki szerint sincs:
http://en.wikipedia.org/wiki/NiMH
A nickel metal hydride battery, abbreviated NiMH, is a type of rechargeable battery similar to a nickel-cadmium (NiCd) battery but has a hydride absorbing alloy for the anode INSTEAD of cadmium
Azt írja, hogy kadmium HELYETT van benne a fémhidrid.
Biztos vagy benne, hogy van benne kadmium?
Caro  
2006. júl. 23. 17:44 | válasz | #30
Persze, de mit tegyek még hozzá? :)
kamov  
2006. júl. 23. 17:25 | galéria | válasz | #29
Természetesen.
A vérünket alkotó vas is lehet káros, ha csákány formájában juttatjuk a szervezetbe.
kamov  
2006. júl. 23. 17:23 | galéria | válasz | #28
Van, csak kémiailag meg van kötve.
Ettől kevésbé veszélyes mint tiszta fémként.
Volt szerencsém ismerni gyártósorát, meg a lítiumét is.
dez  
2006. júl. 23. 17:13 | válasz | #27
(#12-t olvastad?)
dez  
2006. júl. 23. 17:12 | válasz | #26
Azért tegyük hozzá, mind a kobalt, mind a mangán, sőt, még a kadmium is nyomelem, azaz nagyon ki mennyiségben szüksége van rá a szervezetnek (a kadmiumból sokkal kisebb mennyiségre, mint a másik kettőre). Persze egy akkuban ezeknek a mennyiségeknek sokszorosa van, és úgy már mérgező, stb. Tehát a töménységtől függ, káros vagy hasznos.
Caro  
2006. júl. 23. 15:38 | válasz | #25
A NiMH-ban nincsen kadmium.
kamov  
2006. júl. 23. 14:23 | galéria | válasz | #24
csak egy kiegészítés.
Azt kell mondjam hogy a NiCd/NiMH cella kevésbé környezetbarát mint a Li-ion/Li-polimer, az utóbbiakban ugyanis nincsenek nehézfémek míg az előbbibbekben ugyanúgy ott a kadmium. Az elktrolitja mindkettőnek maró, mérgező ,rákkeltő.

Az eldobott Li-ion cella veszélyességét még az befolyásolja hogy kobalt vagy mangán van a lítium mellett. A kobalt csak irritatív, de a mangán az idegrenszert is károsíthatja.

A NiCd/NiMH párosnál a (kétirányú persze)kémiai reakció ugyanaz.
A töltéssűrűség növelését a NiMH-nél a hordozóanyagok és a gyártástechnológia megváltoztatása biztosította.

A Li-ion/Li-polimer párosnál szintén megegyezik a kémiai reakció, de a hordozóanyagok már mások.

2006. júl. 23. 13:06 | válasz | #23
Nekem van egy nokia 6260 am és az akumulátora nem birja 45perc beszélgetést
nedudu  
2006. júl. 23. 11:14 | válasz | #22
Bazee Rigidus, most majdnem lezugtam a szekrol, de legalabbis nyeritve rohogtem
2006. júl. 22. 20:48 | válasz | #21
Tenyleg, mivel en nem pialok igy nekem a szesz nem nagy ertek. Szal, ha desztillalok neki torkoly paleszt azt is bepuszilja?
2006. júl. 22. 20:39 | válasz | #20
basszus valaki kitiltott az a forumból nem tudtok valamit segiteni ?
most vagy csinálhatok uj nevet?
Nem fenyegetésnek mondom de (kicsinálom):D
Nem kell komolyan venni a végét Segitsetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
neoG  
2006. júl. 22. 06:42 | válasz | #19
Basic  
2006. júl. 22. 00:54 | galéria | válasz | #18
Uhhh... Ha ezt tudtam volna. Én meg általában mindig lemerítem a mobilomat, mert azt hittem, hogy úgy a jobb neki. Aztán nem csoda, hogy fél évesen 3-4 napot bírok ki vele, ha csak épphogy használom.
2006. júl. 22. 00:18 | galéria | válasz | #17
Tegyél rá egy kis szélturbinát és csináld sokszor jó hosszan. Ollé!
2006. júl. 21. 23:58 | válasz | #16
NEM azt isszák meg :-) (legalább is nem ajánlott meginni, ha nem szeretnél megvakulni), hanem az Etanol-t.
pTk  
2006. júl. 21. 22:09 | válasz | #15
Megisszák az emberek :-)
2006. júl. 21. 21:48 | válasz | #14
Metanolt azt hol lehet szerezni? erjesztéssel? de akkor miér lenne kifogyóban? Félre ne érts!Nem kötözködni akarok, tényleg nem tudom!
dez  
2006. júl. 21. 21:43 | válasz | #13
Ja, és az az előnye is megvan a Li-ionnal szemben, hogy egyszerűbb a töltése.
dez  
2006. júl. 21. 21:42 | válasz | #12
Amit negatívnak írtál a NiMH-ra, az inkább a NiCd-re vonatkozik! A NiMH-nál már alig-alig van memória-effektus. Végülis majdnem olyan jó, mint a Li-ion, csak valamivel kisebb a kapacitása.
Caro  
2006. júl. 21. 21:20 | válasz | #11
Mindenfajta energiatárolás veszélyes.
De ha nem zárod rövidre, akkor nem lesz baj.
Biztosítékot kell építeni, még a kondiba.
Caro  
2006. júl. 21. 21:19 | válasz | #10
Li-ion:
+nagyobb kapacitás
+bármikor tölthető
-veszélyes hulladék
-ha nagyon lemerítik, csökken a kapacitása
-idővel magától is csökken a kapacitása, akkor is ha nem használod
Ni-MH:
-meg kell várni míg lemerül, utána lehet tölteni
-memóriaeffektus->ez van akkor, ha nem ilyenkor töltöd
+környezetbarát
+sokkal több töltési ciklust bír ki, mint a li-ion
oneman  
2006. júl. 21. 20:40 | válasz | #9
a szuperkondik elég veszélyes jószágok... én nem szivesen hordanak a zsebemben pl egy mobilt ami azt használja
neoG  
2006. júl. 21. 20:36 | válasz | #8
Had kérdezzem meg mi az előny/hátrány a Ni-MH/Li-ion "harcban".Félre ne érts!Nem kötözködni akarok, tényleg nem tudom!
Flashy  
2006. júl. 21. 20:29 | válasz | #7
még 1 kört mindenki notebookjának!
2006. júl. 21. 20:03 | válasz | #6
Szeszfőzdét nyitok!!!
- Nagyereédes haverom, hukk, kóstold má' meg, mit tesznek ezek a gyagyások abbaja' hukk akumlátorba'
:) :) :)
Caro  
2006. júl. 21. 19:41 | válasz | #5
A metanol erjesztik, szóval ez nem probléma.
Caro  
2006. júl. 21. 19:40 | válasz | #4
Nekem jobban tetszene egy zárt körű H-O cella, mint ez az ócska metanol.
Ettől függetlenül ez jó irány, de van egy csomó más versenyképes megoldás is.
(Na-S akkuk, szuperkondenzátorok további fejlesztésekkel)
A lítium-iont én nem szeretem. Alig van előnye a Ni-MH-val szemben, viszont sok a hátránya.
Andris  
2006. júl. 21. 19:39 | válasz | #3
Nembaj, elvégre nekik is meg kell élni valamiből :) 10 év múlva 5000Ft lesz 2dl metanol, merthogy fogyóban vannak a bolygó készletei. Akárcsak a benzin esetében :) ...igaz az is elég még 600 évig a jelenlegi kitermelés mellett.
Tlaloc  
2006. júl. 21. 19:17 | válasz | #2
Kitalálhatnának már végre valami normális elemet, mert ami most van, az semmeddig se bírja. Nekem tetszik ez a metanolos dolog, csak jöjjön már! És legyen olcsó is, persze!
2006. júl. 21. 19:09 | válasz | #1
Remélem a következő lépés az lesz hogy elég lesz belefingani a laptopba és fel is lesz töltve :D:D