Célkeresztben az elektronikus szavazatszámlálók
2006. július 19. 21:25, szerda
Novemberben nem csak képviselőházi választásokat tartanak, de a szenátorok egyharmadáról és 36 kormányzóról is dönteni fognak az amerikai állampolgárok. Az előrejelzések szerint - amennyiben lehetőségük lesz rá - úgy a választók 80 százaléka elektronikusan adná le szavazatát.

Hirdetés

Kiújult az Egyesült Államokban a vita az elektronikus szavazatszámláló berendezések alkalmazásáról, sokan ismét kritizálják az ilyen eszközök használatát. Egyik legnagyobb ellenzőjüknek a Voter Action nevű csoport számít. David Dill és Aviel Rubin, a Voter Action két vezetője összesen négy szövetségi államban, Arizonában, Coloradóban, Kaliforniában és Új-Mexikóban nyújtott be keresetet a helyi bíróságokhoz, amelyekben azt kérték, hogy töröljék el a berendezések használatát.

A tiltakozó akciók a 2000. évi elnökválasztás, illetve a Kongresszus által 2002-ben elfogadott Help America Vote Act (HAVA) törvény hatályba lépése óta folyamatosan zajlanak. A HAVA értelmében döntött ugyanis az amerikai kormány az elektronikus szavazatszámláló berendezések 3,9 milliárd dollár értékben történő korszerűsítéséről. A munkákkal három céget, az ohiói Diebold Election Systems-t, a kaliforniai Sequoia Voting Systems-t és a nebraskai Election Systems & Software-t bízták meg.

Új-Mexikóban már elért egy jelentős részsikert a Voter Action: a szövetségi állam nemrég leállította az érintőképernyős elektronikus szavazatleadó és -számláló berendezések beszerzését és visszatért a hagyományos szavazóurnás megoldáshoz, így a hagyományos szavazatokat beszkennelik. A vita azután lángolt fel ismét, hogy a New York-i Egyetem Brennan Igazságügyi Központjának szakértői megvizsgálták a három cég készülékeit és megállapították, hogy azok komoly biztonsági hiányosságokkal rendelkeznek, manipulálhatók, ezáltal veszélyeztethetik az országos és a helyi választások végkimenetelét és tisztaságát.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tar86  
2006. júl. 22. 11:02 | válasz | #6
Magyarországon is e-miatt kérdőjelezhető meg a szavazások tisztasága. Ébresztő emberek!
2006. júl. 21. 12:13 | válasz | #5
"meg kell semmisiteni a szavazas tiszatasaga es nevtelensege erdekeben."

Itt kezd problémás lenni az ötledet. Mi garantálja, hogy nem készül róla "véletlenül" egy "biztonsági másolat" ?
Caro  
2006. júl. 20. 14:02 | válasz | #4
Elég, ha mindenki húz egy számot, és azzal mehet szavazni.
De itt nem a rendszer, hanem maga a gép biztonsági hiányosságairól van szó!
kvp  
2006. júl. 20. 10:47 | válasz | #3
Annyira azert nem bonyolult, csak minden szavazonak digitalis alairast kell elotte adni, amit minden szavazas elott ki kell osztani, mivel a kulcs-szemely hozzarendelesi tablat a kulcsokat tartalamazo ertesitocetlik kinyomtatasa utan meg kell semmisiteni a szavazas tiszatasaga es nevtelensege erdekeben. Az osszerendelestol megfoszotott kulcsokkal pedig le lehet ellenorizni a tobbszoros szavazast es ki lehet szurni a csalasokat.
2006. júl. 20. 08:32 | válasz | #2
Alapvetően baromira nem egyszrű.
Olvasd el a kapcsolódó linkeket.
Caro  
2006. júl. 20. 06:54 | válasz | #1
Hogyan lehet egy ilyen egyszerű dolgot is elrontani?