Banki IT-fejlesztések a kamatadó miatt
2006. július 17. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
A bankok, amelyek bíztak abban, hogy csúszik a kamatadó bevezetése - a Magyar Bankszövetség emiatt kérte a köztársasági elnököt alkotmányossági normakontroll kezdeményezésére - már belekezdtek a szükséges informatikai fejlesztésekbe.

Hirdetés

Alföldi Ferenc, a Budapest Bank IT-vezetője szerint az érintett számítástechnikai rendszer fejlesztése előreláthatóan csaknem egy hónapot vesz majd igénybe. A törvény kihirdetése és életbelépése közötti igen rövid idő azonban - mint hangsúlyozta - komoly terhet ró a bankra. Az MKB Banknál lapunk érdeklődésére elmondták: több rendszer fejlesztését is el kell végezniük, ami a nyári szabadságok miatt komoly problémát okoz. Ezzel együtt az MKB is biztosan meg tudja majd teremteni annak a lehetőségét, hogy szeptember 1-jétől alkalmazza a kamatadót.

Az olyan bankok, amelyek integrált informatikai rendszerrel rendelkeznek, minimális erőfeszítéssel is képesek lesznek a változások követésére - mondta korábban Ribarics Pál, az Oracle regionális banki szakértője. A szakértő szerint nehéz napok, hetek elé néznek majd azok a pénzintézetek, amelyeknél úgynevezett szigetrendszerek működnek. A hitelintézetek egyébként nemcsak az idő rövidségére, hanem a jelentős kiadásokra is panaszkodtak.

A legtöbb nagyvállalat azonban (így a bankok is) általában átalánydíjas szerződést kötnek szoftvereik követésére, így a törvényi változások beépítése közvetlenül nem okoz számukra azonnali többletköltséget - állítja az egyik neves szoftverfejlesztő cég neve elhallgatását kérő vezetője. A szakember szerint nem okozhat olyan problémát a kamatadó beépítése a számlavezető rendszerekbe, hogy a változtatásokat szeptember elsejére ne lehessen elvégezni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Xantia  
2006. júl. 20. 18:40 | válasz | #3
Tök mindegy, a kisebb betét és drágább hitelkamatokon úgyis a lakosság fizeti meg ennek a költségét is. Ez is csak egy adó.
2006. júl. 20. 00:49 | válasz | #2
Te (irkab1rka) tudod mi a különbség a szigetrendszerek, és az integrált irányítási rendszerek között ???
Akkor tudod, hogy miért nagy munka az utóbbi esetben ezt megvalósítani.
(itt nem csak 3 sor beszúrásáról van szó !!)
2006. júl. 19. 20:11 | válasz | #1
Zsiros falat ám ez egy informatikai cégnek. muahhahahahahahahahahah ah haahah aha hahaha ha hh HA HA HA H ah ah ah HA AHAHAHHHAHAHAHAHHAH