Felfedték a homokdűnék énekének titkát
2006. július 17. 14:37, hétfő
Már Marco Polo idejében is meséltek az utazók a sivatagban hallható furcsa hangokról. Az éneklő dűnék a természet egyik legkülönösebb, egyben leglenyűgözőbb jelenségei.

Hirdetés

Azóta már tudják, a sivatag "énekét" a homokdűnék csuszamlásai idézik elő, a jelenség mögött meghúzódó pontos mechanizmust azonban mindeddig rejtély fedte. A megoldást a Physical Review Letters szaklapban publikálták.

A létrejövő dobolásra, alacsonyan repülő sugárhajtású gépre, vagy akár egy orgonára emlékeztető hangok akár 10 kilométeres távolságban is jól hallhatók, mivel hangereje elérheti a 105 decibelt, frekvenciája pedig a homokszemcsék elhelyezkedése függvényében 65 és 110 Hz között mozog. Az amúgy elég ritka jelenség vizsgálatának a Francia Nemzeti Kutatási Tanács egyik tagja, Stéphane Douady látott neki, aki a marokkói Ghord Lahmar területről szállíttatott át homokot laboratóriumába.

Douady-nak és munkatár­sainak már a homok­szem­csék kézzel vagy egy fém­pen­gével történő egymáshoz dörzsö­lésével is sikerült hangokat elő­csalni, azaz a hangnak semmi köze magához a dűnéhez. Korábban a tudósok úgy vélték, hogy a homok mozgása követ­keztében az egész dűne rezeg, ez adja a messzire elhallatszó zajokat, a labora­tóriumi eredmények, valamint a megfi­gyelt dűnék szerint azonban ehhez elég csu­pán a szemcsék moz­gása. A hang frek­venciái megfelelnek a szemcsék relatív mozgá­sának frekvenciáinak, a hang pedig a mozgás szinkro­nizálódásából adódik, a dűnének nincs szerepe.

Amikor a homok megcsúszik, a szemcsék átperegnek egymáson, és állóhullámokat hoznak létre a folyóhomok rétegben. Ezek a hullámok felerősítik egymást, és rezgővé teszik a réteget, aminek nem kell vastagabbnak lennie 2-3 centiméternél. A vizsgálatok szerint a szemcséknek másodpercenként legalább 0,45 méteres sebességgel kell haladniuk ahhoz, hogy hangot adjanak ki, amit a marokkói dűnéknél elvégzett mérések is megerősítenek. A kiadott hang a homokszemcsék felszíni állapotától függ. Az éneklő szemcsék rendszerint gömbölyűek és finom szilika gél bevonat fedi őket, míg a vizes vagy az előbb említett réteggel nem rendelkező szemcsék egyáltalán nem adnak ki hangot.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Omega  
2006. júl. 20. 14:59 | válasz | #42
ez királyság... ezt egyszer elmegyek és meghallgatom.
2006. júl. 19. 22:02 | válasz | #41
Hm?
Hülyék! Én szoktam ott énekelgetni... Most csak így párszázéves pályafutásomat holmi tudósok vacak magyarázatokkal próbálják alátámasztani...
dez  
2006. júl. 19. 14:11 | válasz | #40
dez  
2006. júl. 19. 14:11 | válasz | #39
2006. júl. 19. 11:13 | galéria | válasz | #38
tanulta hogy lehet jobban felkelteni a figyelmet, így rejtélyesebben hangzik :|
2006. júl. 19. 11:12 | galéria | válasz | #37
Az oldalon, amire a cikkben volt link, ott így van írva:
Song of the Dunes as a Self-Synchronized Instrument
gondolom az sg-s cikkíró így fordította.
Tetsuo  
2006. júl. 19. 01:05 | válasz | #36
A definíciód szerint minden hangszer énekel. LOL
Éneknek hívják az emberi éneklést és az ahhoz hasonló (utánzó) hangzatokat. Ennek feltétele h hasonló frekitartománya is legyen. 65-110Hz az olyan kis tartomány (asszem kb 1 hangköz) ami nem alkalmas éneklésre..
Inkább mormogás, de annak is van sok felharmonikusa, tehát még az sem.
Mice  
2006. júl. 18. 21:25 | válasz | #35
valszeg nem hitte azt, hogy valami énekel alatta, de baxus azért v.unk emberek hogy álmodozzunk!...
Mice  
2006. júl. 18. 21:23 | válasz | #34
lehet azért hallottál hangokat mert nem volt homokozód;)
2006. júl. 18. 20:10 | válasz | #33
hallgassátok meg amit voroshenri belinkelt, olyan mintha jedik fénykardoznának a homok alatt :D
2006. júl. 18. 16:41 | galéria | válasz | #31
Egyre többet foglalkoznak a tudósok/felfedezők a hangokkal mostanába. :) Én is szivesen meghallgatnám, milyen hangokat adhat ki. Hangtechnikus-nak tanulok, és hogy ismerem ezeket a hangtörvényeket, nem tűnik lehetetlennek, de jobb lenne saját füllel hallani :(
VRSDM  
2006. júl. 18. 13:16 | galéria | válasz | #30
ehh, de megkivántam a kedvencem énis...

apropó nekem tetszik, mármint ez az egész
nenad  
2006. júl. 18. 12:31 | galéria | válasz | #29
csak eggyel?
Genin  
2006. júl. 18. 11:57 | válasz | #28
meg strandolni is csak sziklás tengerparton jó. még soha nem képzeltem magam egy homokos Tahiti tegerpartra, a pálmafák alá, egy fűszoknyás helyi bombázóval, miközben egy Cuba Libre koktélt szürcsölgetek... :)
2006. júl. 18. 11:24 | válasz | #27
Ja, a homokban található oxidok meg egyebek tökre feleslegesek. Most akkor pattitsd ki ecsém a processzort (vajon miből van a cicilium?) a gépből, és vidd vissza oda, ahol vetted, mert nem mindenkinek való a cámitógép. hey.
2006. júl. 18. 11:22 | válasz | #26
Na most ezt megint honna szeded? Neked nagyon csipi a szemed az unio mi? :)))

"Amúgy mióta ének a 65-110Hz között mozgó hangok? "
Az ének a szünetek és hangok harmonikus váltakozása által adott ritmust követő változó magasságú hang.
Mi köze ennek ahhoz, hogy milyen frekvencián megy?

Természetesen semmi. LOL
2006. júl. 18. 09:55 | válasz | #25
Csak nem a sivatag kozepen szulettel meg?...es akkor biztos ott nevelkedtel az oslenyekkel, akik kozben zeneltek neked...
na bocs ha megsertettelek, csak vicc volt
Runo  
2006. júl. 18. 08:21 | válasz | #24
Én hallottam.. bár akkor még vlt rajtam pelus...
Ronika  
2006. júl. 18. 08:01 | válasz | #23
szerintem csak a szél fújt, azt hallották ^^
Tetsuo  
2006. júl. 18. 02:36 | válasz | #22
A tudósoknak tök yo.
Csak kutatnak vmi evidens dolgot, mögéraknak sok képletet sztán dől a lé..
Én pl azt kutatnám Uniós pénzből, h a szilikátos homokban mélyebb-e a lábnyom. Úgy 5-10 millából kijönnék asszem. Majd írnék róla egy 600 oldalas könyvet, amire felvennék Uniós támogatást (hisz tankönyv lenne).
Képletekkel alátámasztva a lábnyomsüllyedéseket természetesen lúdtalpeloszlást is figyelembevéve kor- népcsoportonként, sőt iskolázottsághoz viszonyítva is. A McDonald's kajáldák sűrűségét is figyelembe venném régiónként.
Kitérnék a napolajas homokra, valamint körültekintő számításokat végeznék pirosan ill kéken megvilágított homokkal is.

Amúgy mióta ének a 65-110Hz között mozgó hangok? LOL
2006. júl. 18. 01:28 | válasz | #21
nem csak hülye témára hülye válasz
2006. júl. 18. 01:27 | galéria | válasz | #20
őőő... izé... te most vicces voltál?
2006. júl. 17. 23:39 | válasz | #19
szerintem a homok csak macskaalomnak jó max. meg arra ha jön a viz.Aztán a homokzsákba lehet tunkolni a homokot. egyébként ha akartok homokhangot akkor főzzetek gombapörköltet abból a gombából amit a szabadban találtok elég extrém hangok lesznek elhihetitek:P
nenad  
2006. júl. 17. 21:46 | galéria | válasz | #18
ez gaz,
pl ha a tengerparton setalsz es rugdosod a homokor akkor is kulonbozo frekis hangokat hallhatsz. Azt hittem ez mindenkinek nyilvanvalo Hej de kar hogy nem tudtam errol, ma mar hires lennek!
:D
2006. júl. 17. 20:53 | válasz | #17
mér lenne ez baj? mér mit hittél, hogy a homok alatt élő humanoid lények életjeleit hallod? Sztem a legjobb dolog ha felfedezünk valamit, rájövünk hogyan is működik az. Hogyan keletkezik egy szívárvány, mi azaz északi-fény stb...
Robie  
2006. júl. 17. 19:08 | válasz | #16
A homok düné énekel???? Majd ha Alibaba hozzá gitározik!
echo  
2006. júl. 17. 17:49 | válasz | #15
Nincs valakinek ilyen dűnés mp3-ja? :)
Ma2ska  
2006. júl. 17. 17:40 | válasz | #14
Micsoda áltudományos baromság. A sivatag démonai énekelnek, ezt minden felvilágosult ember tudja.
szacsi  
2006. júl. 17. 17:31 | galéria | válasz | #13
"A kiadott hang a homokszemcsék felszíni állapotától függ. Az éneklő szemcsék rendszerint gömbölyűek és finom szilika gél bevonat fedi őket, míg a vizes vagy az előbb említett réteggel nem rendelkező szemcsék egyáltalán nem adnak ki hangot."
2006. júl. 17. 16:31 | galéria | válasz | #12
2006. júl. 17. 15:48 | válasz | #8
Megint eggyel kevesebb mitosz :(( nem kell mindig mindenre tudományos illuzio rombolás.
2006. júl. 17. 15:43 | válasz | #7
a Francia Nemzeti Kutatási Tanács egyik tagja, Stéphane Douady látott neki, aki a marokkói Ghord Lahmar területről szállíttatott át homokot laboratóriumába.

Kíváncsi vagyok , mi lett aztán a homokkal??
Visszavitte???
Vagy kivakolták belőle a lakása falát???
2006. júl. 17. 15:30 | galéria | válasz | #6
És a homokozód is mindig vándorolt 0,45 méteres másodpercenkénti sebességgel? :P
2006. júl. 17. 15:14 | válasz | #5
Nekem nem volt homokozom, megis hallottam a hangokat.
2006. júl. 17. 15:13 | galéria | válasz | #4
Na de a sivatag kicsit nagyobb, mint a te homokozód...:)
2006. júl. 17. 15:03 | válasz | #3
nekemisvolt pedig anno homokozóm mégse halottam hangokat ez kamu
2006. júl. 17. 14:51 | válasz | #2
jó dolog...most elképzeltem hogy a jövöben "dűne zenekarok" lesznek:D
2006. júl. 17. 14:48 | galéria | válasz | #1
Ez nagyszerű!!!De én erről még nem hallottam
Lehet hogy tudatlan vaok , de sokat nezem a Nesenől Dzseografikot meg a diszkoveri csennelt