|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Elítélték az FBI rendszerét feltörő tanácsadót
2006. július 15. 13:12, szombat
Házi őrizetben marad és 20 ezer dollárt fizet kárpótlásul az FBI számítógépes rendszerében magát önállósító tanácsadó, aki jelszavakat tulajdonított el. A szövetségiek által beígért felújításokat még mindig többen kritizálják.
Az ítélet értelmében hat hónapos házi őrizet, valamint 20 ezer dolláros kártérítés megfizetése vár az önállósult szakemberre, aki tettét azzal indokolta, hogy belefáradt az egyes számítógépek állandó újrakonfigurálásába és mindössze időt akart megtakarítani. Igaz, ezzel gyakorlatilag ellopta a belső hálózatban használt jelszavakat, ám minden bizonnyal úgy gondolta, hogy nem lesz probléma, ha a rövidebb utat választja. Az eset igencsak kényelmetlen az FBI számára, hiszen évek óta húzódik a számítógépes rendszer átfogó felújítása, az eddig elvégzett munka pedig többnyire kidobott pénznek és időnek bizonyult. Igaz, Robert Mueller, az FBI igazgatója igyekszik hangsúlyozni az eredményeket. Ezzel azonban nem feledtetheti, hogy nem kevés idő, öt év állt rendelkezésre a 2001-es terrortámadás után ahhoz, hogy lecseréljék a kilencvenes évek közepén bevezetett, ám koncepciójában a nyolcvanas évekre emlékeztető Automated Case Support (ACS) rendszert. Ez ellen rengeteg kritikát megfogalmaztak: az ügynökök a kényelmetlen irányítást kifogásolják - ez többnyire a billentyűzeten keresztül zajlik, az egér nélkül - míg a felújítást figyelemmel kísérő szenátorok egy része úgy véli, hogy az ebbe ölt dollármilliók ellenére továbbra sincs igazi eredmény. A 2004-ben megkezdett, majd dugába dőlt Trilogy program már tavaly ellenérzéseket szült, annak ellenére, hogy több tízezer asztali számítógépet cseréltek le, és felújították a többnyire 56 kbps-os modemekre épülő hálózatot. Mindez ugyanis 337 millió dollárt emésztett fel, miközben a gerinc továbbra is az igencsak elavult ACS maradt, a maga tökéletlenségeivel. Példaként említik, hogy egyetlen dokumentum lekérése 13 leütést igényel, miközben egyes esetekben több mint 100 ezer anyagot tárolnak. Ezen hivatott változtatni a Sentinel program, amely azonban szintén kritikákat szül. A Sentinel - amelynek bevezetésére 2008-ban kerülhet sor - első lépésben egy új webalapú portál beindítását jelentené, amely lecserélné az ACS puritán, főleg a billentyűzetre támaszkodó megoldását. A második és harmadik lépésben feleslegessé válna a papír alapú ügyintézés, minden átkerülne a számítógépes rendszerre, ez azonban már nem lesz könnyű feladat. A negatív hangot megütő szenátorok emlékeztetnek arra, hogy a Trilogy projekt egyik fontos része lett volna egy hasonló rendszer megvalósítása, ez azonban a mai napig nem sikerült. A Virtual Case fájl (VCF) fejlesztése például három év alatt 104 millió dollárt emésztett fel, majd végül kudarccal zárult. Mueller a szenátusi bizottság májusi meghallgatásán leszögezte, hogy jó úton haladnak a Sentinel fejlesztésével, a jelenlegi rendszerrel elért eredményeikre sem lehet panasz, és tanultak a korábbi hibákból. Többen azonban úgy vélik, hogy erre nincs biztosíték, és a kongresszusi, valamint a nyilvánosság részéről kifejthető ellenőrző szerep beszűkülése miatt nem is követhetik pontosan figyelemmel a fejleményeket. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Más torrent-oldalak is követhetik a BTJunkie példájátA Megaupload első emberének letartóztatása, majd a The Pirate Bay vezetői elleni jogerős ítélet nem csak a BTJunkie üzemeltetőjét félemlítette meg, hanem más portálok működtetőit is.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.Eladói kedvezménnyel motivál a Microsoft Miközben a Nokia végre régebbi készülékein is elérhetővé tette a Belle verziót, az utódot fejlesztő Microsoft immár Európában is több ajánlattal kedvez a legtöbb készüléket eladó boltoknak, hogy fellendítsék a forgalmat.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|