Kína chipgyártása az USA-éval vetekedhet
2006. július 14. 07:36, péntek
A jórészt kormánypénzekből finanszírozott kínai félvezetőgyártás soha nem látott ütemben fejlődik. Mike Splinter, az Appied Materials elektronikai cég vezérigazgatója szerint, a távolkeleti ország chipgyártása néhány éven belül teljesen felzárkózhat az USA-hoz.

Hirdetés

"Körülbelül 5-7 évre van szükségük, hogy behozzák a lemaradást. Rengeteg tehetséges mérnökük van, akik a chipgyártás igazi szakértőivé válnak majd" - mondta a cégigazgató. Az Applied Materilas bevételeinek mintegy 85%-át szerzi a térségből. "Meglehet, ez még hosszú idő, de mindenképpen figyelemfelkeltő jelenség. Állami nyomásra fogják majd kihasználni ezeket a cégeket" - mondta, utalva kínai elektronikai gyártókra. Kína jelenleg még többnyire külföldről hozza be a chipeket és a gyártásukhoz szükséges berendezéseket.

Splinter egy nemrég megejtett üzleti ebéd során a flashmemória jövőjére is kitért. A szakember úgy véli, hogy e memóriatípus tovább virágzik majd a félvezető üzletágban. A gyártók kereskedelmi szervezete a héten arról számolt be, hogy a piac mintegy 18%-os forgalomnövekedésre számíthat az idén, elérve így a 38,8 milliárd dollárt (körülbelül 8 billió forint). Splinter csak jövő év végére várja a 37 milliárd dolláros küszöb elérését, annak ellenére, hogy cége első negyedéves megrendeléseinek mintegy 50%-át tették ki a különböző típusú memóriák.

A flashmemóriák robbanása igencsak különbözik a DRAM-okétól. Utóbbiakét elsősorban a PC-k elterjedése idézte elő. A túl nagyra méretezett DRAM-gyártókapacitás az egyre növekvő PC eladások ellenére is jókora felesleget eredményezett. Ráadásul a flashmemória-gyártók folyamatosan próbálják kitágítani termékeik alkalmazhatóságának határait. A Samsung és az Intel már megmutatta, hogyan válthatóak fel a notebookok merevlemezei.

"Vajon fenntartható-e ez az állapot? Hosszútávon biztosan nem. Ám rövidtávon igen, részint azért is, mert a beruházó vállalatok megteremtik hozzá a lehetőségeket. Ha egyszer megalkották ezeket a flash-csodákat, akkor valahogy majd el is tudják adni őket" - összegezte véleményét Splinter a ZDNet oldalán.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 15. 12:49 | válasz | #8
Kissé túl ironikusra sikeredett. Na igen, USA-ban gyártanak autókat, ruhát, élelmiszert, génmanipulált és hormonkezelt húst (legyen mitől "nagyranőnie" a lakosoknak), meg egy csomó dága és haszontalan cuccot, amit csak "igazi" amerikaiak vesznek meg.

Viszont én azon lepődtem meg, hogy Kína csak most kezdené elektrónikai alkatrészekben utolérni? Vagy a Fülöp szigeteki és Mexikói gyárak cuccai papiron USA terméknek minősülnek?
meg hol, merre lehet olyan berendezést találni, amiben egyetlen amcsi alkatrész van?
2006. júl. 15. 00:53 | válasz | #7
kétfajta kínai cucc van:
1. kínaiak hamisítják-minősége a béka alatt
2. leesett a teherautóról-minősége ugyanolyan, mint a márkát is beleszámolva vettnek:-) [ezt aztán jól megasszontam:-)]
2006. júl. 14. 14:00 | válasz | #6
minoseg is van. azt is masoljak.
2006. júl. 14. 12:32 | válasz | #5
Mennyiség az lesz, de minőség?
Benoke  
2006. júl. 14. 11:37 | válasz | #4
Tetszik vagy sem Kína világhatalom lesz. Akkora ember tömeg van hogy azt nem lehet figyelmen kívül hanygni. Előbb utóbb komoly erővel fog birni minden területen.
2006. júl. 14. 11:16 | válasz | #3
Kína jön fel, mint a talajvíz, bár attól függ mit értenek "kínai chipgyártás"-on:-)
2006. júl. 14. 09:55 | válasz | #2
Minden bizonnyal nem hallottál még a GDP-ről sem.
2006. júl. 14. 09:09 | válasz | #1
Meglepődtem, az USA-ban gyártanak még bármit is? :O