Összeolvad a Microsoft és a Yahoo azonnali üzenetküldője
2006. július 13. 16:38, csütörtök
A tervnek megfelelően a két cég elkészítette az azonnali üzenetküldő hálózatukat egyesítő új szolgáltatást, amely lehetővé teszi a közös azonosítást. A turmixtól mindkét oldalon a népszerűség megugrását várják.

Hirdetés

A hivatalos közlemény a nyilvános bétateszt elindulásáról tudósít, amelyre még mindenképpen szükség van a végleges verzió beindítása előtt. A Windows Live Messenger és a Yahoo! Messenger egyesítése révén mintegy 350 millió felhasználó lesz része a közös hálózatnak, így a világ legnagyobb azonnali üzenetküldő közössége jöhet létre.

A nyilvános, ám korlátozott bétára a két alkalmazás saját honlapján iratkozhatunk fel, amennyiben a közleményben felsorolt 19 országból próbálkozunk. Magyarország sajnos nem szerepel a listán, Európát is mindössze hat állam képviseli, amennyiben Törökországot is ide számítjuk. Az új szolgáltatás lehetővé teszi a közös címlisták, emotikonok (szmájlik), állapotjelzők használatát, és ami még fontosabb, egyetlen belépő névvel és jelszóval vehetjük igénybe mindkét hálózatot. Blake Irving, a Windows Live Platform részlegért felelős alelnök úgy nyilatkozott, hogy nem volt könnyű megteremteni a teljes interoperabilitást, mivel igen bonyolult technikai problémát kellett legyűrni.

A különböző azonnali üzenetküldő hálózatokat összekötő alkalmazásokból nincs hiány, elég csak a Trillian, vagy a Miranda példáját említeni. Ezen alkalmazások szintén lehetővé teszik a közös címjegyzék és kezelőfelület használatát, ám mindegyik hálózatba külön be kell jelentkeznünk, hiszen a szolgáltatásokat nem egyesíthetik. Mindenesetre igencsak jól jöhetnek, főleg, ha ismerőseink több különböző hálózatot használnak.

Lehetőségként említették újabb szereplők csatlakozását a kezdeményezéshez, amelyek közül a jól értesültek leginkább az AOL részvételére kíváncsiak. Ennek valószínűségét nem is tagadták a két cégnél, ám részleteket nem árultak el azon kívül, hogy további érdeklődők jelentkezésére számítanak, vagyis a kompatibilitási lista tovább bővülhet. Ez leginkább a Google Talk térnyerése ellen irányul, hiszen az újdonsült partnerek leginkább a keresőcégtől tartanak, már ami jövőbeli terveik végrehajtását illeti.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 22. 16:19 | válasz | #31
Hat mi igaz az igaz, de a betajuk nagyon nyomi meg... jah es szerintem a google ugyis fog hoditani... Pussz
noss  
2006. júl. 16. 17:38 | válasz | #30
igen, a Skype az eBay-é!

azok, akik már temetik a google im-ét: a GoogleTalk még béta, ha letöltöd és használod, akkor inkább vagy teszter mint felhasználó, ugyanis még nem adták ki!
nem hülyék a google-éknál, nem véletlenül fejlesztik, és nem véletlenül nyilvános a bétája sem. folyamatosan figyelik az életképes dolgokat, halott projektbe nem ölnének pénzt.
-mivel a cset része jabber-en alapul, bármilyen jabber-klienssel elérhetőek a g.talkos ismerősök...
-akinek gmail-es címe van, az pedig simán csetelhet a böngészőjéből is egy gmail-es/googletalk-os ismerőssel, szal elég jól integrált a cucc.
noss  
2006. júl. 16. 17:21 | válasz | #29
(véleményem elsősorban a kliensekről)
haveri körben nemrég vezettem be a googletalkot, mer kényelmes, eccerű és fasza, eddig skype volt, ami okosabb ugyan, de nem oly' kényelmes.
előbbi még béta, de utóbbinak is vannak bőven hiányosságai (pl mindkét fél online, de néha csak megcsörgetéskor küldi el a csetes üzenetet)

m$n elvből nem, max néha felnézek rá gaimmal.
ez utóbbi is kényelmetlen. yahoo, icq cucca szintén gáz, akárcsak trillian és társai.

(m)irc kényelmetlen, ha nincs mindig duma (+ server split), pedig jó nagyra duzzasztottam annó a scriptemet benne.
KDOG  
2006. júl. 16. 13:04 | válasz | #28
offloine üzenet ? hogyne tudná ;)
quack  
2006. júl. 16. 00:04 | válasz | #27
megmondjuk benne van alapból a vindózba, szerintem ez kulcsfontosságú...
Mice  
2006. júl. 15. 11:54 | válasz | #26
átláthatóság:S
na ezzel nem tom mire gondoltál, de ha vmit azt mondjuk mindig szerettem az ms termékekben, hogy ha angol verziót raktál fel minden mindig abban a menüben volt ahol kellett lennie. icq-nál pl a userdetailekhez is ide kattints-odakattints...szerintem az ms menük jó helyen vannak
Mice  
2006. júl. 15. 11:52 | válasz | #25
személy szerint engem az icqtól az zavart el elég hamar, hogy bezabálta a gépet erőforrásilag, kiakadt a hüvelyujjam az alt+s-től (bár talán lehetett tiltani vhol a menüben, hogy az enter ne sortörés legyen hanem send), béna emótjai voltak, és bár az xtraz-os még csak csak gyorsabb volt, de annak meg a felülete volt egy gány, no meg ne hagyjuk ki az agyba főbe reklámot.

szerintem az msn a tempójával és a messenger plus miatt terjedt el (reklámtiltás, státuszmessage variálhatóság, emótok, ill, hogy nem szabták meg hogy nézzen ki a csevegő progi úgy át lehetett gyúrni)

ja meg icq-hoz még egy negatív, hogy k.soxor törték őket és gondolom emiatt sem kedvelték annyira.

én bár használtam egy ideig de sose szerettem

ja, meg gondolom az msn-nél még amiatt is megugorhatott a usage, hogy builtin (tényleg, ezért még nem perelték be??:P) egy-egy resetup után nem kellett senkinek semmit telepíteni, ráadásul egy bekorlátozott xp-n ahol nincs setupjogod is tudtad futtatni a winmessengeres részét
2006. júl. 15. 08:09 | válasz | #24
Én Agile Messengert használok, ez egy Symbianos IM progi, de láttam PC-re is hasonlót. Egyszerre be tudok vele jelentkezni ICQ-ra és MSN-re is, oszt' kész, onnantól már mindegy ki melyik hálózaton van, egy ablakban látom az ICQ-s és MSN-es contactjaimat.

Egyébként nem tudom felfogni hogy az MSN Messenger népszerűsége miért ugrott így meg az utóbbi években? 5-6 évvel ezelőtt még az ICQ volt a "menő", de jogosan, hiszen sokkal könnyebben kezelhető, többet tud (ilyen alapfunkciókat is beleértve mint üzenetküldés offline usernek, szégyen hogy az MSN ezt nem tudja) és átláthatóbb mint ez az M$N fos. Mégis, manapság már mindenkinek MSN-je van, ICQ-t alig használ valaki, de miért?
kay3  
2006. júl. 14. 18:31 | válasz | #23
Az lenne esszeru ha megoldanak hogy mindket cimedet ismerok megjelennek a partnerlistadban, tehat beallithatod a cimeidet es egyszerre mindegyikkel (virtualisan minddel, valojaban csak egy kapcsolat lenne) bejelentkezik.
Azt valoszinubbnek tarom viszont hogy egyszeruen nem foglalkoznak vele, tehat mindkettovel belephetsz, es majd megmondod mindenkinek hogy melyiket fogod hasznalni, a masikat meg elobb-utobb letorlod/letorlik.

Ami jobban aggaszt, hogy mostantol a yahoo (szerintem) eleg letisztult felulete osszeolvad a M$ "dizajnos" vackaval (ami finoman szolva is egy hanyas, raadasul le se lehet cserelni)? Bar lehet hogy a Live Messenger mar szebb, meg nem lattam (de mar sok furcsasagot hallottam rola).
marcee  
2006. júl. 14. 16:29 | válasz | #22
Én mind a két üzenetküldőt használom, de más-más e-mail címmel (az msn-hez ugye elég volt a meglévőt megadni, a yahoo-hoz viszont kellett egy yahoo-sat reggelni, amit másra nem használok)
Vajon ezt a két azonosítót össze lehet majd vonni?

2006. júl. 14. 10:52 | válasz | #21
Miaza Juhú? :PP
2006. júl. 14. 10:10 | válasz | #20
hát rosszul tudod. segíttenék utánnanézni de van jobb dolgom is
2006. júl. 14. 09:31 | válasz | #19
lehet, hogy rosszul tudom, majd utánanézek
nedudu  
2006. júl. 14. 08:29 | válasz | #18
Egesz aprora osszeolvadhatnanak mondjuk egy normalis tuzveszben amit sajnos nem elne tul egyik se ;-]
Caro  
2006. júl. 14. 08:15 | válasz | #17
Nem kell aggódni, majd én csinálok egy IM progit, ami nem fog szervereket felhasználni, és nagyon sok hasznos feature lesz benne, amint lesz rá időm nekiállok.
Caro  
2006. júl. 14. 08:13 | válasz | #16
A Skype az E-Bay-é nem?
2006. júl. 14. 06:49 | válasz | #15
na, ez így azért nem teljesen igaz.
a gugli tulajdonában van a legdinamikusabban gyarapodó voip csevegő, a skype. és a legnagyobb részesedéssel rendelkező aol-lel csak egy aláírás választja el őket attól, hogy a legnagyobbak legyenek
nincs még lefőzve a kávé, ne írjunk le senkit sem!
magus  
2006. júl. 14. 03:58 | galéria | válasz | #14
BandiG  
2006. júl. 14. 00:26 | válasz | #13
Van a live messengeren kívül olyan kliens, ami tud offline üzenetet hagyni msn(live) hálózatra?
2006. júl. 14. 00:02 | válasz | #12
En meg nem :D:D

#10 - en leirom, mert erosen ketlem, hogy barki is atallna majd google talk-ra amikor igyis sokkal tobben hasznalnak msn-t mint barmi mast.
2006. júl. 13. 23:39 | válasz | #11
Szegény google. Én sajnálom. KomolyanXDXD
Gyadi  
2006. júl. 13. 23:38 | galéria | válasz | #10
Azért Google-t még nem írnám le teljesen, még nem tudjuk pontosan milyen újításokkal fognak betörni a piacra. Ők is nagyon jól tudják, hogy sok fontos feature-t be kell építeniük a progiba, hogy esélye legyen.
2006. júl. 13. 22:44 | galéria | válasz | #9
Trillian!
2006. júl. 13. 22:42 | válasz | #8
A google-nek persze, hogy nincs esélye, mert kicsit későn ugrott be erre a piacra...
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2006. júl. 13. 22:33 | válasz | #7
gamereknek csakis az xfire jöhet szóba
2006. júl. 13. 21:58 | galéria | válasz | #6
Live Messenger rullz :P:D
2006. júl. 13. 21:52 | válasz | #5
Hat ezt google szopta... semmi eselye.
12346  
2006. júl. 13. 21:31 | galéria | válasz | #4
biztos izgi lesz:C msn-nél azért az mondjuk "poén", hogy már a hét és feledik verziónál tart, de még minidg problémákba ütközik a file átvitel, ill megesik, hogy néha egyszerűen nem küldi el a szöveget, csak x perc múlva jelez, hogy nem tudja továbbítani, mikor már sikeresen vagy belekavarodtunk a beszélgetésbe az infóhiány miatt, vagy észrevétlenül tovalendültünk a meg nem jelenített szövegen:c 1-2 hasonló prg-t kipróbáztam már, de emlékeim szerint nem volt ilyen.
2006. júl. 13. 21:11 | válasz | #3
Szerintem meg a 2.0ás GAIM sem rosz és akkor még ott van a PSI is.
Caro  
2006. júl. 13. 20:47 | válasz | #2
Ilyen szempontból a Jabber a legjobb.
A világ összes Jabber szervere egy hálózatot alkot.
2006. júl. 13. 19:52 | válasz | #1
Miranda rlz én is azt használom :)