Perre megy a Microsoft
2006. július 13. 12:42, csütörtök
Alig telt el néhány óra az Európai Unió bejelentését követően, a Microsoft máris jelezte, nem egyezik bele a 280,5 millió eurós (napi 1,5 millió eurós) büntetés kifizetésébe és ismét perre megy az EU-val. A két fél közötti vitának tehát korántsincs vége.

Hirdetés

Mint ismeretes, az Európai Bizottság által kiadott közlemény szerint a szoftvercég a mai napig nem tett teljes mértékben eleget az eredeti, 2004 márciusában meghozott ítélet előírásainak, és elmulasztotta átadni riválisainak a Windows Server operációs rendszer és az abban használt technológiák pontos dokumentációját. A testület ezúttal is úgy ítélte meg, hogy a Microsoft nem tett meg minden tőle telhetőt az operációs rendszerre fejlesztő cégek kellő tájékoztatási érdekében, és nem segítette elő a teljes kompatibilitás megteremtését saját operációs rendszere, valamint a konkurensek szoftverei között. Az amerikai vállalat tehát visszaélt a helyzetével, és a többször meghosszabbított határidő, vagyis 2006. június 20-ig nem teljesítette kötelezettségeit.

A Windows műszaki dokumentációjának hiányos ismerete miatt a versenytársak különféle termékei vagy nem mind, vagy nehezen működnek együtt a Windows kezelőrendszerrel, amelyet a világon a számítógépezők több mint 90 százaléka használ, illetve a konkurens kezelőrendszerek nem vagy nem jól fogadják a Microsoft egyéb szolgáltatásait, például az igen népszerű, világméretű MSN Messenger szöveges és kamerás levelező és csevegőhálózatot. Ez teszi lehetővé azt is, hogy a Microsoft árukapcsolással kényszerítse a vevőket számos szolgáltatása és terméke megvásárlására a Windows-zal együtt, a versenytársak nagy bánatára, mondják szakértők. 2004-ben az Európai Bizottság is felrótta, hogy a Microsoft a Windows-zal együtt árusítja, kötelezően, például a Windows Media Player video- és zenelejátszó alkalmazást.

Az ítélet értelmében amennyiben a cég nem teljesíti a teljes dokumentáció átadásáról szóló kitételt, vagy elfogadhatatlan feltételeket támasztva igyekszik elhalasztani az erről szóló megállapodás megkötését, július 31-től a napi büntetés mértéke 3 millió euróra ugrik, vagyis megduplázódik. A Microsoft tegnapi délután kiadott közleménye szerint a büntetés "nem méltányos és nehezen érthető, hogy a bizottság miért sújtja ilyen hatalmas büntetéssel a cég, amikor a két fél közötti eljárás elég jól halad." Ez az első eset egyébként az Európai Unió történetében, amikor egy céget a versenypiaci előírások be nem tartása végett büntetnek meg.

"Nagyon sajnálom, hogy a vállalat még mindig nem hagyott fel illegális magatartásával. Kár, hogy nem cselekedtek előbb és az egész vita, a perek már két évvel ezelőtt elkerülhetők lettek volna. De a Microsoftnak is tudomásul kell vennie, egy cég sem áll(hat) a törvények felett és az Európai Bizottság nem tolerálhat hosszú távon egy ilyen viselkedést" - nyilatkozta Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa.

Kroes elmondta azt is, hogy a büntetés még nagyobb is lehetett volna, az EB azonban direkt visszafogta magát. A legnagyobb napi bíróság ugyanis elméletileg akár a Microsoft napi forgalmának az öt százaléka is lehetett volna. Ez az elmúlt 12 hónapban 85,7 millió euró volt, vagyis a bírság elérné a napi 4,3 millió eurót. Azonban nem a minél nagyobb bírság kiszabása volt a cél.

A Microsoftnál ezzel szemben úgy vélik: "Ez a legnagyobb büntetés, amit az Európai Bizottság valaha kiszabott. Sokkal nagyobb még a kartellügyekben kiszabott bírságoknál is. nem hisszük, hogy jogszerű egy ekkora büntetés." A Testticker német híroldal a Brad Smith-t, a Microsoft egyik ügyvédjét idézi, aki kijelentette: "Meg fogjuk keresni az európai bíróságokat, hogy ők döntsenek ebben a kérdésben." A Microsoft főtanácsadója a bírsággal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a bizottság eredeti döntésének homályos megfogalmazásait és a Microsoft elmúlt két évi együttműködő magatartását tekintve úgy vélik: bármiféle bírság jogtalan, főleg, mert még az első, 2004. márciusban kiszabott bírság sem jogerős, fellebbezés alatt van.

A Yahoo hírportál viszont rámutatott, hogy bizonyos szempontból a redmondi konszern visszakozik, mivel nem akar a készülő Windows Vista kapcsán is vitába keveredni az Európai Bizottsággal. Az óriáscég már április 11-én elküldte az ezzel kapcsolatos dokumentumokat az EB-nek. A testület ugyanis márciusban óvta a Microsoftot attól, hogy ismét egy olyan operációs rendszert dobjon piacra az Európai Unió tagországaiban, amely nem felel meg az európai verseny-követelményeknek.

Úgy tűnik, tehát, hogy az immár 2004. márciusa óta húzódó Európai Unió kontra Microsoft ügy a közeljövőben még korántsem fog végett érni, csupán hónapról hónapra újabb fejezetekkel bővül.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 16. 14:46 | válasz | #104
Szerintem a Microsoft azért nem fizet, hogy az ilyen fórumok mint pl. ez, életben maradjon mindíg, örökre :)
2006. júl. 15. 19:32 | válasz | #103
Nézd, nekem teljessen mindegy, de mit gondolsz, az állam (ez esetben az EU, de általában beszélek) monopóluma sokkal rombolobb egy társadalomra (és nem csak gazdasági szempontből) mint egy cég természetes monopóliuma (ugyanis itt nem olyan mesterséges monopóliumról beszélünk, hogy pl. az állam vagy valami hatalom korlátozza a versenyt, mint pl. telekommunikációs vagy villanyszállító stb. cégeknél amit mi itt megszoktunk). Az persze nem kétséges, hogy a monopólium nem a legjobb dolog, de egy nagyon komplex problematikával nézünk szemben aminek a felét sem értjük, és nem is fogjuk érteni egyhamar (itt általában az emberiségről beszélek, vagyis nem tudjuk még megérteni a gazdasági monopóliumok pontos helyét a rendszerben) ezért hajlamossak vagyunk leegyszerűsített modelek, magyarázatok alapján egyszerű és "holtbiztos" megoldásokat találni, vagyis az abszolút igazságot mondani a magunkénak, és ez soha nem vezet jó felé. Persze itt esetleg saját magamat cáfolom, mert ezt az állításomat kb. én is abszolút igazságként kezelem, de van egy nagy különbség, ugyanis a paradoxumok is a realításunk része, a másik dolog, meg, hogy ez nem egy akció része, henem egy felfedezés egy fejlődés útja. A kedves politikusok pedig konkrét lépéseket tesznek olyan írányokban amelyeknek következményeit nem tudják és esetleg csak nagyritkán de azt is kérdéses pontossággal feltételezik.
Szóval egy cég monopóliuma lehet, hogy árt az adott gazdasági szférának de nem nagy kihatással van a társadalomra, míg az állam monopóliuma annál inkább. Mondtam már, hogy a demokrácia az amikor két farkas és egy bárány szavazni mennek, ki lesz ma ebédre... a szabadság meg az, ha a báránynak van lehetősége megvédeni magát az ellene irányuló lépésektől. De ez nem illeszkedik be az EU demokrácia modelbe (egyébként az USA-éban is csak részben, ott is van mit javítani), ugyanis itt a többség teljessen uralkodik, a 49%-ot mindég teljessen ki lehet semmizni. Ez persze a listaóás parlamenti pártképviselés problematikája, ahol a képviselők valójában a pártjukat és nem a választópolgárokat képviselik, az EU mint mégegy réteg a rendszerben ezt csak fokozza, ha pedig elképzeljük a valójában ellenzék nélküli megoldásokat (mint pl. jelenleg a Német nagykoalíció - szuperkereskedelmi politikai szar) akkor már komolyan felteszem a kérdést, hol van az egyensúly és valójában at állam monopóliumának igazi megtestesítése veszi kezdetét. Ugyanakkor ha figyelembe vesszük, hogy ez az állam manapság karrier-politikusokból áll amelyek valójában rövidtávra gondolkodnak és nincs valódi értékük amit elveszíthetnek és ami még fontosabb, ami alapján mérlegelni tudnák az emberek valódi értékeit (itt most nem vagyonról beszélek, de a pénz a vagyon az nagymértékben teszi lehetővé, hogy valódi értékeinket is megőrizzük - pl. a család a gyerek az valódi érték, és találd ki hol van ma a legtöbb ember család és gyerek nélkül, azt hiszem éppen az EU-ban), mert amikor az emberek pénzügyi értékei veszélyben forognak, nem tudják, hogy mi lesz vele, és még csökkenpben is vannak, akkor a valódi értékeket is visszafogják, nem vállalnak gyereket stb.) ezt még fokozza az a tény, hogy az emberek egyfajta futásba, versenybe kerülnek a meglevő anyagi értékekért, mert kevés új érték teremtődik az elhatalmasodott bürokrácia és tévessen túlregulált gazdaság és társadalmi élet miatt, és akkor ahelyett, hogy mindenki egy új kalácsot sütne, mivel tudatában van, hogy ez a művelet sikerességének esélye nagyon kicsi, inkább a már meglévő lassan öregedő és napról napra szárazabb kalácsból akarnak minnél nagyobb szeletet kaparintani.
Szóval növekedés nélkül csak kihalás van, bár ezt súgja minden amit tudunk. Éngem az idegesít amikor valaki a tudásunk ellenére az ellenkezőt csinálja, mert nem alkalmazza a tudást, alapjában azért mert a tudás csak részletes választ tud adni, ezek az emberek pedig nem tűrik a részletes választ, mert az aláaknázza az abszolút igazságot amit annyira szorongatnak a kezükben és minden áron minden eszközzel meg akarják védeni. Ezért a "látszólag teszik a dolgukat", hát ez ugyan igaz, csak közelről sem vagyok biztos benne, hogy az amit tesznek a "dolguk" javít a helyzetünkön, előrébb hozza a társadalmat és okosabbá teszi az emberiséget. A valódi eredmények - munkanélküliség, versenyképesség visszaesése, népesedési problémák, stb. ezt csak bizonyítják. Élj és engedd a másikat élni, és ha veszélyeztetnek akkor védd meg magad (törvényessen).
NEXUS6  
2006. júl. 15. 09:35 | galéria | válasz | #102
Totálisan igazad van, hogy szükség van nagyokra és ez nem zárja ki a kicsik és közepesek létét, csak éppen a PC piac OS/irodai program csomag/böngésző stb. szegmensének 90%-át a M$ uralja egyedül (szal nem hogy közepesek, de kiocsik se nagyon vannak), éa ráadásul elég pofátlan mennyiségű profitot is kiszed a piacból, amit nem ide forgat vissza.

Lehet szídni az EU hívatalnokokat meg politikusokat, de nekik többek között az a dolguk hogy ezen a torz helyzeten változtassanak, és láthatólag teszik is a dolgukat.
2006. júl. 14. 22:31 | válasz | #101
Nem vagyok liberális (Isten ments) libertáriánusokhoz közeli felfogásom van de nem vagyok abszolútista nem vagyok szélsőséges vagy kizárólagos és nem vagyok puritán sem. Szóval azt tartom jónak ami a legjobb eredményt produkálja. Ez közelről sem ideális és sok szempontból csiszolható, javítható, de nem szeretem ha a rossz felé megy. Egyetértek Karl Popper kijelentésével, miszerint van téves elmélet és nem teljes elmélet, és inkább a nem teljesset választom és próbálom csiszolni, teljesebbé tenni, minthogy a téves elméletek szerint dolgozzak. A szabad kapitalizmusnak és versenynek is nagyon sok hiányossága van, viszont nem tartom az embereket és az emberiséget elég okosnak és tapasztaltnak ebben a pontban, hogy ettől jobb mukát csináljon, inkább lassan kellene javítani ott ahol tudunk és ahol lehetőségeink vannak, nem pedig a téves uton járni. Ha valaki ki tudná számítani azt ami van és ami lesz akkor az nem ülne ott és számolna mint hivatalnok, hanem Bill Gates-t fosztaná meg a trontól, mert ha ki tudja valaki számolni, hogy mennyi szölőtőke kell az EU-ban és ezt jobban tudja mint a piac, akkor az milliárdos kellene, hogy legyen, nem pedig egy hülye hivatalnok-politikus. A világ az ember a rendszereknek alkalmazkodniuk kell a külvilághoz és a környezethez, különössen ha az nagyobb és hatalmasabb mint mi magunk, ha meg akarunk maradni. Olyan dolgokba belenyúlni ahol nem tudjuk, csak feltételezzük a következményeket, nagy kockázatnak kitenni mindenkit egyenessen baromság. Én inkább a tévedő természetnek és természetes folyamatoknak hiszek mint a mindenttudó embereknek. Nem arról van szó, hogy az a legjobb, hanem, hogy mibe nyúlhatunk bele úgy, hogy ne roszabbá tegyük a rendszert hanem lehetőleg jobbá. És most ki az a felnőtt ember aki azt elhiszi, hogy ez ami itt most véghezmegy jobbá teszi a rendszert, és itt nem csak rövidtávra, hanem hosszú távra is gondolkodok.

És hidd el te sem azért jársz egy céghez, mert szereted azt amit csinálsz, hanem mert fizetésre van szükséged, és itt még nem is beszéltem a cégtulajdonosokról, azoknak meg álmukban sem az a legfontosabb, hogy te esetleg élvezed a munkádat, persze ha ezt is megkapják tőlled annak örülnek, de a profit az ami érdekli őket.
A közgyűlés azt választja aki az érdekeit képviseli, én ebbe nem avatkoznák bele, ha azt akarják, hogy az igazgatótanács csökkentse a vagyonukat akkor az csakis az ő dolguk, különben mindenki képviselheti magát a kisebbség is, ezért találták ki a cumulative voting-ot.

Végül is a szabadverseny nem azt jelenti, hogy minnél tübben legyenek a piacon, hanem, hogy minnél minőségesebb legyen a piac és hogy minnél nagyobb legyen. 1000 kiskalapács egészen fasza dolog, de nem tud beverni egy kurva nagy szöget, ide ugyanis egy nagykalapács kell. Az amcsi féle Rep. vs. Dem., Coca Cola vs. Pepsi, McDonalds vs. Burger King, Ford vs. GM, Microsoft vs. "különboző cégek, OS piacon kívül", NYSE vs. Nasdaq stb. egésszen megfelel a versenynek és melletük sok kis cég is megtalálja a helyét sőt még nyereségesebb is lehet a nagyoktól. Én ezt jobban el tudom fogadni. Végülis ha már nem egyezünk akkor miért nem inkább a sférában működő és érintett cégek (pl. ipari kamara stb.) dönt a dologról a bíróságokon meg lehetne vizsgálni, fellebezni stb. mi a fenének ide politikai pofák serege akik semmit az életben nem csináltak és most kiállnak oktatni valakit, hogy "every company in the EU bla bla bla" mintha a cégek az emberek alapjában bűnözők lennének, de ugye ezt most érezheted a Magyar kormány és politikusok felől is... "megszorítani a büdös adókerűlő bűnöző vállalkozó bandát". Nem vagyok anarhista és az államra szükség van, de nem többre és nem kevesebbre mint amennyire kell.
NEXUS6  
2006. júl. 14. 18:55 | galéria | válasz | #100
"Minden nagyon szép minden nagyon jó mindennel meg vagyok elégedve" ja és "ez a lehető világok legjobbika" legalább is ami az USÁt illeti.
;))))

Miért gondolod, hogy az a rendszer ami kialakult nevezetesen ez a globalista monopol kapitalizmus olyan űber fasza lenne?
Ha már olyan liberalista hívő vagy annak nem az felelne meg jobban, ha egy adott piacon viszonyéag sok cég verseng egymással és télleg az vezeti a piacot, amelyik alegjobb termékkel a legjobban kielégíti a fogyasztót?

Ehelyett ugyan azt mondod, hogy persze te abszolút liberalista vagy de az amcsi rencer a legjobb.
Csak hát az nem liberális!

Én vitatkoznék a felfogásoddal: egy cégnél rengetegen dolgoznak, de az hogy a cég mennyire nyereséges és mennyi profitot termel valójában csak a pénzügyeseket érdekli.
A többiek azért vannak ott mert azt csinálják amit szeretnek, meg amihez értenek.

Ha van egy nem túl szelektív piac akkor egy cégnek csak arra kell vigyáznia, hogy túléljen, és hogy esetleg a stratégiai célkitűzéseket is megvalósítsák.
De amint megjelennek olyan vadbarmok mint a M$ akik kakukk módjára kitúrnak mindenkit, abban a pillanatban a létezés érdemmé válik, amiben egyre kevesebben részesülnek.
Az evolúció nem azért kreatív mert csak a legjobb maradhat (ami nem igaz), hanem mert mindíg van kelleő változatosság amiből lehet válogatni.

Ez a különbség a liberális kapitalizmus, aminek elvileg te olyan nagy híve vagy és a monopolisztikus rendszerek között.
Szerintem.

Részvények: szal az igazgatótanácsnak van 13%-a, végül is nem sok, feltéve ha van valaki rajtuk kívül is aki legalább ennyivel rendelkezik, és határozott a M$ vezetéséhez képest alterbnatív elképzeléssel rendelkezik. Mert ha nincs ilyen akkor ez a 13% bőségesen elég, hogy azt csináljanak amit akarnak, és persze hogy mindíg őket vagy azt válasszon be a közgyőlés akit ők is akarnak, nem gondolod?
2006. júl. 14. 15:49 | válasz | #99
Alapjában az USA-ban nincs olyan dolog, mint a Prinz Gábor eset (bár nem abból a szempontból, hogy eredmények nélkül került pozícióba), habár ott is van eset amikor cégvezetők (managerek) eredmény nélkül kerülnek pozícióba de ez végrehajtói pozíció nem pedig igazgatótanácsi. Pl. a HP volt Fiorinája akiről én kb. 2 nappal a kiválasztása után azt állítottam, hogy tönkre fogja tenni a HP-t, hát szerencsére még időben meg lett állítva... de vannak hasonló peldák még. Szóval a felülről irányított és politikailag (közvetlenül) befolyásolt gazdaságokban általában nagy az anomáliák lehetősége, vagyis mivel a valóság sokkal komplikáltabb mint amit a mi képsségeinkel fel tudunk fogni, meg tudunk érteni, az anomáliák megjelenésének esélye sokkal nagyobb mint a gyengén irányított piaci gazdaságban, persze ott is van esély, éppen ezért van az, hogy az USA-ban is van gyenge cégirányítás (már hogyne lenne), de kevesebb mint mondjuk Magyarországon. Pedig mi magyarok nem vagyunk hülyébbek az amcsiknál, sőt... a baj csak a rendszerünkben van, persze azért egyenessen mi vagyunk felelőssek. Szóval alapjában az a baj, hogy itt sokkal kevesebben veszik az életüket a saját kezükbe, megszokták az emberek, hogy majd a kormény, majd a hatóságok mindent megoldanak... és ez egyenessen oda vezet, hogy mindenki szökik azoktól a pozícióktól ahol tudás és munka kell az eredmények pedig bizonytalanok, és mindenki csak munkahelyet akar munkát viszont nem, a felelőséget meg csak akkor emlegetik amikor a fizetést kell bizonyítani...

Ami a mobilitást illeti nem értettünk egyet, a gazdasági folyamat abból áll, hogy nem igen lehet utólérni vagy elkerülni azokat akik már régóta a játékban vannak, ezért felesleges, hogy "alapítsak repülőgyárat vagy olajipari céget" mert itt lehetetlen megmaradni, viszont bemehetek egy már meglévő céghez (pl. GE, Raytheon, ExxonMobil stb...) persze nem biztos, hogy egyből, de kisebb cégeknél elkezdheted és aztán idővel beverekedheted magad valami nagyobb céghez, és idővel lehetsz a Chairman is vagy a CEO vagy akár mindkettő. Vannak erre peldák, nézz utánna. A másik dolog, ha a cégalapítással képzeled el a világ meghódítását akkor az csak úgy elképzelhető, ha valami még nem létező új ágazatot találsz ki, vagy elsőnek szálsz be a játékbe, pl. Bill Gates estet a szoftveriparral, ami gyakorlatilag nem létezett előtte (a szoftver a hardvertól elkválaszthatatlan alapjában értéktelen dolog volt, vagyis az értéktelen alatt itt azt értem, hogy nem lehetett és nem is akarta senki értékesíteni), hasonló eset volt a történelem során az autóiparban Henry Ford és a többiek, vagy Edison stb. tehát ezek valami új területen alkottak, vagy Sam Walton amikor a nagyárúház láncot alapította, vagy a McDonald's esete, szóval elsőnek, másodiknak addig még az ágazat gyerekcipőben jár lehet cégalapítással uralkodni, de később már nem. De semmi oka nincs egy egyénnek, hogy ne legyen mobilitása, hiszen a gaudaság bővül, és a meglévő cégeknek szükségük van új erőkre, és egy rendszerben ahol a tőke megnövelése a fő cél alapjában a legjobban kapnak esélyt és azok akik a legkeményebben dolgoztak érte (persze van itt is kivétel, anomália stb.), míg abban a rendszerben ahol politikai meg hasonló szempontokból kapott valaki pozíciót ott az anomália vagyis a "kivétel" már a többséget jelenti és ott igazi mobilitás nem létezik, csak politikai vagy hasonló és ott a bürokrácia az egekbe emelkedik, a rendszer szinte önmagát paralizálja.

Az MS pedig nem IT cég ebben igazad van, a HP és az IBM az. Az MS az SZOFTVERCÉG és minden cég pénz szempontjából működik, "the purpose and goal of any business is to make money .(PERIOD)" aki mást mond az nem tud semmit aki pedig mást akar egy cégtől az tönkreteszi a céget (feltételezve, hogy az akarata a cégre kikerülhetetlen, pl. Igatgató vagy hasonló a cégnél). Egy céget üzletembereknek kell vezetniük, a technikai dolgok azok technikai szakemberek kezében kell, hogy legyenek a pénzügyiek pedig pénzügyi szakiknak, a vezetés pedig üzletemberek kezében, a baj csak ott van ha felülről akarják a dolgokat irányítani, nem pedig alulról akkor a cég bajban lesz, de míg a vezetőség a többivel konzultálva felálítja a célt és ezt a célt a többiek elfogadják és szakszerűen végrehajtják addig nincs baj, a baj ott kezdődik amikor az üzletember átveszi a technikai dolgok fellett az irányítást. Szóval mint minden rendszerben az irányítás alulról kell mennyen nem pedig felülről, de ez túlságossan hosszú és off topic lenne itt most elmagyarázni.

P.S. az MS 25 legnagyobb egyéni részvényesse tudomásom szerint 13.79% tart a kezében itt Bill, Ballmer is bent vannak. (ennek fele Bill kezében van - Mr Gates, whose 9.55 per cent stake in Microsoft is worth $22.5bn)

http://www.microsoft.com/msft/reports/proxy2005.mspx

szóval nem éppen úgy van ez sem ahogy első gondolatra tűnik.
Zenty  
2006. júl. 14. 14:45 | válasz | #98
vagyis az ms és a bizotság :D
Zenty  
2006. júl. 14. 14:42 | válasz | #97
Megkeresik a bíróságokat? Aha, szal akkor most jönnek a lefizetések..
Pont erre várt a bizotság ,hogy annyira felhuza az ms-et ,hogy azzonali eljárásal nagy pénzt kapnak a postaládába , és 1 hónapra rá új hír jön a bizotság és az eu megegyezet mégis jók a dukumentumok....
szánalom...

2006. júl. 14. 13:19 | válasz | #96
"Nézd meg kik vitték 40 évig az IT-t? Azok az emberek, akik ma is viszik, de a managerek, stratégiai tervezők, meg marketingosok teljesen a háttérbe szorítják öket: hackerek(!!!), programozók, rendszergazdák egyéb szakemberek. Ők végzik el az IT munka 99%-át, a M$ 1%-ot se. Még is az van ami SB száján kiesik, mindenkinek hozzájuk kell igazodni."

Már nem azért, de az MS-nél is bőven vannak szakemberek. És azt se felejtsd el, hogy BG is programozó.
Erről bővebben : My First BillG Review
2006. júl. 14. 13:17 | válasz | #95
"És az nem valódi mobilitás, hogy egy induló, a jövőben hatalmassá dúzzadó bizniszbe sikerül elsőként beszállnod, aztán visz magával a piac. De az idő múlásával nyílik az olló és nincs az az isten hogy azon a területen új indulóként a nulláról a csúcsra emelkedj."

BG nem beszállt, hanem alapította az MS-t, és keményen dolgozott érte. Persze volt egy-két nem egészen etikus húzása is.
Másrészt nagyot szakítani mindíg az új területeken lehet. Ma is lehet, csak meg kell keresni a réseket. Pl. a Google is ezt tette.
NEXUS6  
2006. júl. 14. 09:05 | galéria | válasz | #94
"Amiket leírtál most, az klassz, de nem értem, hogy az én következtetésemre (a They rule-on kívül) gyakorlatilag mire akartál reflektálni?

Az, hogy mivel nekik kiterjedt kapcsoalti rendszereik vannak, máris nem egyebek magánsuliztatott, gazdag apusanyus kékvérű-palántáknál, vagy mi?"

Igen, gyak erre akartam kilyukadni.
Nézd meg kik vitték 40 évig az IT-t? Azok az emberek, akik ma is viszik, de a managerek, stratégiai tervezők, meg marketingosok teljesen a háttérbe szorítják öket: hackerek(!!!), programozók, rendszergazdák egyéb szakemberek. Ők végzik el az IT munka 99%-át, a M$ 1%-ot se. Még is az van ami SB száján kiesik, mindenkinek hozzájuk kell igazodni.

Az M$ nem valódi IT cég, nem az IT szempontok szerint működik, hanem a pénz szempontjából, nem IT szakemberek vezetik, hanem üzletemberek.

Na jól befloddoltam.
NEXUS6  
2006. júl. 14. 08:55 | galéria | válasz | #93
Na most akkor melyik országban nagyobb a mobilitás? Magyarosrszágon ahol Princz Gábornak ugyan úgy nincs felsőfokú végzettsége és bankvezető lehetett, vagy Amerikában, ahol BG végül is nem végezte el a Harwardot, de a világ legnagyobb értékű IT cégét hozta össsze?

Szerintem meg itt is ott is nagy a kupleráj, itt is ott is lehet a zavarosban halászni. És az nem valódi mobilitás, hogy egy induló, a jövőben hatalmassá dúzzadó bizniszbe sikerül elsőként beszállnod, aztán visz magával a piac. De az idő múlásával nyílik az olló és nincs az az isten hogy azon a területen új indulóként a nulláról a csúcsra emelkedj.
"Mindenesetre nem igen van olyan mint itt, hogy 30-40 éves emberek gyakorlatilag semmi vagy kevés tapasztalattal milliárdokat kezeljenek holott tegnak még a milliót sem tudták elképzelni."
Mer BG is nagypapa korába szerezte az első milliárdját!;)))

Ha ilyen optimista vagy, miért nem mész amcsiba és alapítasz mondjuk egy olaj, atomipari, vagy repülőgép gyártó céget? ;)))
De azért én fogadni mernék rá, hogy nem valószínű, hogy a csúcsra fogsz jutni, azzal a kiba nagy mobilitással.
NEXUS6  
2006. júl. 14. 08:44 | galéria | válasz | #92
;))))
Ez jó: "Ja és az igazgatótanácsot a részvényesek válastják meg, és ha te részvényes lennél akkor kit választanál? Érdekes, de sokan nem tudják, hogy pl. egy MS féle cég részvényeinek több mint a fele általában institutional investorok kezében vannak, vagyis Mutual Fund-ok, Pension Fundok stb amelyeket sokszor JPMorgan, Goldman Sachs, Morgan Stanley és hasonló cégek irányítanak és amelyeknek a céljuk, hogy az ugynevezett shareholder value növekedjen"

Hát igen az ugyan lehetséges, hogy a részvényesek nagy része, monnyuk a fele kisrészvényes, vagy azokat képviselő cég, vagy valami bróker céget megbízó nyugdíj alap, de a másik fele meg mondjuk 10 másik ember kezében van, akiknek nagyrésze hogy hogynem vezetőségi tag, de legalább azzal kapcsolatban álló személy, pl BG maga!!!

És nem is lenne ezzel semmi baj. Egy cég törekedjen a profit maximalizálásra, a hatékonyságra a vezetésben is.
Csak éppen ha csak egyetlen cég van, akkor ezeknek az embereknek az érdeke szembekerül a világ másik részével, miközben őket senki nem képviseli az igazgató tanácsban, vagy a részvényesek taggyűlésén.

És mint írtam azoknak az emberkéknek, akik más csúcs cégek mellett a M$-ben is érdekeltek ez az állapot tökéletesen megfelel, mindenki másnak nem, köztük neked sem -hacsak nem vagy érdekelt az M$-ben.

És hogy ez így van nem csak hogy nem igazságos, de a trösztellenes törvények óte, nem is törvényes!!!
NEXUS6  
2006. júl. 14. 08:34 | galéria | válasz | #91
oops ez kimaradt! Én is észrevettem, hogy a Tey rule-t nem frissítik elég rendszeresen;)

Ha stabil viszonylag régi múltra visszatekínrő jog/államrendekre vagyunk kíváncsiak, akkor arra Európában is van példa: Svájc vagy Izland. De szerintem egy dolog kora önmagában nem tisztelendő dolog, szal az biztos, hogy okos ember más hibájából tanul, szal nem kéne nekünk is még 10X végig menni ugyan azokon a hibákon, mint mások, pl Amcsi.
2006. júl. 14. 07:45 | válasz | #90
Nem ismerem a They rule oldalt, de ha valami fanatikus BG-imádókról lenne szó, akkor ajánlom figyelmedbe a drogos mozilátogató elméletét, miszerint akármilyen szar filmet csinálsz, lesz pár tucat drogos, aki művésznek tart.

Gőzöm nincsen róla, hogy tulajdonképpen mit akarsz mondani. A Nokia pl. gumicsizmákkal bizniszelt először. Az ITT Nokia részleg is gondolom ismerős még azoknak, akik 15-nél idősebbek. Egy szó, mint száz, miért kéne fikáznom azért valakit, mert sok mézesbödönben tartja az ujjait? Tehát ennek még mindig semmi köze Bill Gates magánsulijához és gazdag őseihez.

A meg, hogy mennyire minőségi vagy nem minőségi terméket adnak el, az tulajdonképpen kit érdekel? A mai világban nem a termékének minősége határozza meg egy cég profitját, azaz nem a leglényegesebb (ez egy sajnálatos tény, de ez van).

Amiket leírtál most, az klassz, de nem értem, hogy az én következtetésemre (a They rule-on kívül) gyakorlatilag mire akartál reflektálni?

Az, hogy mivel nekik kiterjedt kapcsoalti rendszereik vannak, máris nem egyebek magánsuliztatott, gazdag apusanyus kékvérű-palántáknál, vagy mi?
2006. júl. 13. 23:51 | válasz | #89
Ja és Paccar... hát Kenworth, DAF, ... nem is olyan pici :)
különben miért is kedvelem az USA rendszert, mert iszonyatossan nagy a mobilitás az osztályok között, nehéz felmenni de lehetséges, általában tanulás és kemény munka ide vezet, persze akinek a felmenői már felmentek azoknak könnyebb, de azoknak is kell Harvard vagy hasonló, csak nem kell nekik ösztöndíj vagy Sallie Mae..., könnyű leesni is itt viszont a felmenők sem segíthetnek...
Mindenesetre nem igen van olyan mint itt, hogy 30-40 éves emberek gyakorlatilag semmi vagy kevés tapasztalattal milliárdokat kezeljenek holott tegnak még a milliót sem tudták elképzelni. Szóval én annak a híve vagyok, hogy mindenkinek meglegyen az esélye, de piszokul keményen kell megdolgoznia azért amit elért és ez a munka által összeszedett tapasztalatok nélkül ne lehessen neki felyebb mennie mint amennyire képes és amennyire tapasztalt. Szóval a Kóka és hasonló emberekkel nincs semmi bajom, de kérem túlzottan rövid a hátuk megett levő út és ez miatt az előttük levő útba botlanak szinte biztos, ne beszéljünk, hogy nincs is nekik megfelelő ismeretségi hálózatuk amely többnyire érdemszerinti hierarchiával lett kiépítve, magyarán mondva az USA-ban nem elég, hogy ismersz valakit, hanem az is fontos, hogy milyen vagy a szemében, milyen eredményeid vannak, hogy ismernek el... habár be kell vallanom az utobbi időben ott is kezdenek a dolgok utánnaengedni ezen a téren (pl. Katrina hurrikán esetében látni lehetett) de ez inkább politikai téren, gazdasági téren még mindég kőkemény a dolog.
2006. júl. 13. 23:21 | válasz | #88
Ja és az igazgatótanácsot a részvényesek válastják meg, és ha te részvényes lennél akkor kit választanál? Érdekes, de sokan nem tudják, hogy pl. egy MS féle cég részvényeinek több mint a fele általában institutional investorok kezében vannak, vagyis Mutual Fund-ok, Pension Fundok stb amelyeket sokszor JPMorgan, Goldman Sachs, Morgan Stanley és hasonló cégek irányítanak és amelyeknek a céljuk, hogy az ugynevezett shareholder value növekedjen, és ez csak úgy érhető el, ha a cég pozitívan működik és növekszik, ez pedig mindenkinek jó, persze nekik jobb mint a kisembereknek, de azoknak is jó ha belegondolsz mi mindene van ma egy kisembernek amiről évtizedekkel ezelőtt nem is álmodhatott, akkor egyenessen láthatod, hogy a fejlődés mindenkinek jó, persze lehet, hogy nem igazságos a megosztás... de hát mi igazságos?
2006. júl. 13. 23:10 | válasz | #87
Hehe elfelejtetted Helmut Panke-t a BMW AG-től és van egy JPMorgan Chase f@szi is a boardban...
Különben az ég világon mi a gond itt, hogyan lenne együttműködés és tapasztalat, hogy ha csak akárki lenne az igazgatótanácsban. Habár vannak olyanok is akik elég lennt kezdték... persze el kell ismerni, hogy nem egy általánossan egyszerű dolog odáig jutni. Persze ez mind az én libertariánusi szabadpiaci szabadkapitalista felfogásom szemszögéből, ja és persze annak a tudatában, hogy lehet, hogy tévedek, de még eddig nem tapasztaltam erre irányuló bizonyítékokat, parsze sosem késő :)

Ami pedig az USA jogrendszerét illeti, hát nem is mondtam, hogy tökéletes, mert közel sem olyan, de csiszoltabb az biztos, pl. Security Exchange Act of 1934 meg hasonló sőt vénebb és kicsiszolt törvények (persze ez statutary law ami inkább közelebb áll a kontinentális törvényekhez), de ilyent nehéz találni máshol... mindenesetre tanulni kellene egymástól nem pedig lesemmizni a másikét, gondolom, hogy van az USA-nak is mit ellesni az EU-ból és sokszor ezt teszi is, de az EU-nak a stabil kormányzás, jogrendszer terén azért szintén lenne mit tanulnia egy 220 éve működő és folyamatossan (nem kis kihivásokkal szembeszálló) de fennálló rendszertől.
2006. júl. 13. 23:02 | válasz | #86
Ollé, Window$ kereszteslovag ötösbe kapcsolt, és megint döngeti a linuxot, úgy, hogy a tudása ilyen téren arra is csak éppen elegendő, hogy megtalálja egy disztró oldalát. Fain.
dez  
2006. júl. 13. 22:45 | válasz | #85
Voltak próbálkozások. Pl. a BeOS. Sokkal jobb volt, mint a Windows, és sokkal felhasználóbarátabb volt, mint akkor a Linux. Csak nem támogatták a hw-gyártók, így a Be Inc.-nek kellett drivereket írni, így nem volt mindenhez. De leginkább talán az tett be nekik, hogy a MS megtiltotta a nagy pc-gyártóknak, hogy ezzel az OS-sel szállítsanak gépeket...
2006. júl. 13. 21:28 | válasz | #84
Hali!

Miért nem ír valaki konkurenciát neki?
A win is a semmiből jött, néztünk is nagyokat a DOS után.
És azóta semmi ...
Bemegyek bótba azt csak win van.
Linux az a modemet sem ismerte fel, úgy hogy internetre alkalmatlan, anélkül meg nem megy az üzlet.

Kész passz nincs más napi 100ft -ért tanul a fene Linuxot telepíteni.

Lámer vagyok azt kész.
Megy az iroda a szőke nőkkel, én meg nyugodtan alszom Media Playerel és nélküle is.
Sőt SkyPe nélkül is hardveres NeophoneX van ... nem kell szoftver bedug azt megy sima telefonnal.

Dokumentáció az j lenne de mire mikor egy Excel makrót sem futtatunk mert a szőke nő inkább kopi-pastezik már ha azt is megtudja tanulni.

rand

2006. júl. 13. 21:01 | válasz | #83
Mi van tilos felszólalni? Mi ez diktatúra? Jogállamban élünk k életbe!
2006. júl. 13. 20:58 | válasz | #82
Aki az EU ellen van, az nyugodtan költözhet: USA vagy Afrika. De Afrika nagyrésze fejlődő, szóval inkább az USA-ba menjenek az "eszesek", mert az visszafejldődő. Eurázsia a legjobb :)
2006. júl. 13. 20:44 | válasz | #81
NA ÉS HA FIZET AZ MS AKKOR MINDEN OKÉ ÉS FOLYTATHATJA AZ "ILLEGÁLIS" TEVÉKENYSÉGET????
:D:D

Mekkora fax ez az EU!!! Látszik hogy a pénzre mennek csak, hogy SAJÁT zsebüket tömjék ott bent a bizottságban. Ugye a Premiumkbol, hogy mennyi pénzt "nyertek". ... gciek ...

NEXUS6  
2006. júl. 13. 20:24 | galéria | válasz | #80
Ismered a They rule oldalt?

Ajánlom figyelmedbe!
Az Apple vezetősége érdekes módon viszonylag elszigetelt kapcsolatokkal rendelkezik a többi nagyvállalat felé, ő rájuk lehet azt mondani, hogy zéró segítség, nemi szerencse és jó adag tehetség amivel nyomulnak. (Bár az utóbbi mintha kopóban lenne;)

Ellenben nézd meg az M$ igazgató tanácsát, mindenki még jó pár más üzletben is érdekelt, a gyapottermesztéstől, a repülőgyártáson keresztül a gumiarábikum csapolásig.
Kellogs-General Mills élelmiszer (legbombább üzlet az emberek mindíg esznek, pláne amerikában)
Merc-gyógyszer (ez még bombább, betegember mindíg lesz)
Safeco-biztosítás (na ez meg pláne)
Washington Mutual - a pénz maga (banki szolgáltatások)
General Electric - a világ egyik legnagyobb ipari vállalata
Northrop Gruman - ooops ez meg egy kiba nagy fegyvergyár
American Airlines - na ez sem a Malév
Host Mariott - hotellánc
Paccar- valami kamion gyár sose hallottam, biztos olyan jelentéktelen mint a többi!;)

Szal, ha a M$-el újjat húzol olyan emberekkel húzol újjat akik ezekben a cégekben is vezetőként dolgoznak, és aki ezeknek az embereknek a barátja, annak nem kell semmihez sem értenie, simán megél abból, ha csak ezek a cégek fogpiszkálót rendelnek tőle, nem hogy jó drága szoftvert!
Így aztán BG és SB a microsoft azon kissebbségben levő vezetőségi tagjai lehetnek, akiknek nincs más cégnél vezető beosztásuk -hívatalosan, monnyuk úgy: a munkájuk a hobbijuk!;) (Jó nekik)

Asszem ez egy tipikus primitív érvelés volt, nem gondolod?;)))

Amúgy mint látod te tévedsz, a M$ gyártotta szoftverek minőségének az égadta világon semmi köze a cég üzleti sikeréhez.
2006. júl. 13. 19:10 | válasz | #79
Ezt a hülyeséget. Ki tartja példaképnek Bill Gates-t?

Amúgy rossz az érvelésed.

Magánsuli, harvard, híres apu, még híresebb nagyapu, akármi.
Tipikus primitív szokás, hogy ha valaki gazdag, és szart sem csinál, akkor arra azt mondják, hogy tróger újgazdag barom, minden kis "gazdagkölyöknek" annyi esze van, mint egy péklapátnak.
Ellenben ha ugyanez a kölyök elér valamit (nem is kicsi valamit), akkor meg pont azért érte el, mert gazdag kölyök.

Tehát az üzleti sikereknek semmi köze a gazdagsághoz, kivéve, ha sikeres vagy az üzletben. Az igen!
2006. júl. 13. 19:07 | válasz | #78
Ezt megmagyaráznád?
nedudu  
2006. júl. 13. 18:57 | válasz | #77
Azert remelem, hogy a neked szukseges szoftvereket mind eredetiben megvetted, mert kulonben az egesz ertelmetlen. Mert akkor igazan nincs is ra szukseged :-)
2006. júl. 13. 18:42 | válasz | #76
Teljes mértékben igazad van
NEXUS6  
2006. júl. 13. 18:38 | galéria | válasz | #75
Helóka!;)

"a baj csak ott van, hogy az EU törvények olyan kétértelműek (ezt nem én mondom, hanem elismert jogászok), hogy esetenként lehet jobbra is és balra is dönteni, és ezt még jobban megnagyítja a kontinentális rendszer az a tulajdonsága, hogy hasonló eseteknél nem alkalmazzák a múlt eseteinek végeredményét, mint pl. az USA jogrendszerében (Johnes v. USA vagy hasonló). "
Gondolom ezt azért írod, mert az USA jogrendszere meg teljesen egységes, akár minden államban.;)
Lehet, hogy a bíróság nem ugyan úgy dönt két esetben, de az amcsiba is csak akkor, ha a bíróság precedensnek fogja fel azt amit a védő felhoz, mert ha az ügyésznek ad igazat, akkor meg más precedens alapján teljesen máshogy dönt. Márpedeig kismillió precedens létezik, azokat aztán böngészheted, márpedig a mai világban meg exponenciálisan emelkedik az esetek száma, nálunk viszont van néhány tv könyv azt kész, még ha kétértelműek is.

"nem a büntetés miatt, azt baromságnak tartom, főleg, hogy ha a bíróság is úgy dönt akkor azt az MS az EU felhasználokkal fogja megfizettetni."
Ha meg lenne legalább egy versenytársa akkor viszont nem merné, nehogy vásárlókat veszítsen. Szerintem addig fogják szopatni, ha az amcsi bíróság nem hajlandó feldarabolni az egész monstrumot, amig egyszerüen annyira le nem gyengítik a pozícióit, hogy valaki be tudjon törni a piacra.

"mig Randy nevű barátom akinek csupán 500 MS részvénye van (kb. 1500 USD osztalék) elment egy kis tengeri nyaralásra egy luxushajón - nem kell sajnálni ugyanis a pasi egy keményen dolgozó ember akinek még nincs saját lakása sem,"
És akkor most sírjunk?;)
Ez a gyurcsány épp most borult be az agyába, a benzin az egekben -de az amcsi benzin még mindíg 3-4X olcsóbb mint itt- ja és nekem sincs lakásom, pedig azért vénségemre végighajtaják velem a 8 órát -legalább is megpróbálják;)))

Politikusok? Hmmm
Bilgécc egyik felmenője valami szenátor vgy mi volt, a másik a nemzeti bank helyettes igazgatója, apja híres jogász stb! Magániskolába járt meg a Harvardra.
Ugye a nép egyszerű fia, aki a semmiből kűzdötte fel magát, tisztán a képességeire tehetségére és kitartására hagyatkozva.;)))
Magyarországon kb a Kóka a megfelelője.
M$ fanok ez a ti példaképetek!

Van még kérdés?;)))
2006. júl. 13. 18:36 | válasz | #74
Majd visszanézek rá később
2006. júl. 13. 18:34 | válasz | #73
Köszi. Hihetetlen szerencsémnek köszönhetően épp maintenence mode-ban van az oldal :D
2006. júl. 13. 18:33 | válasz | #72
Oké, de a kérdés nem úgy szólt, hogy "nedudu, neked milyen szoftverekre van szükséged?", hanem úgy, hogy nekem milyenekre vannak szükségeim. Az, hogy Te használsz FTP over SSL-t, csak egy dolog ;). Ilyen szempontból (gyk.: az enyéből) pedig turul16 válasza teljesen korrekt volt. A hajam az égnek állt mindig is attól, amikor valaki megpróbálta megmagyarázni, hogy én hülye vagyok, mert nem azokat az sw-ket használom mint ő. Ez egy ilyen világ: mindenkinek másra van szüksége. Nekem például nem szempont az FTP over SSL, sem a szöveges felület, mert a webfejlesztéshez eddig nekem nem kellett, de még ha kellene se lenne gond, mert a PHP Edit viszont támogatja (ellenben a notepad-el, ami nem).
2006. júl. 13. 18:24 | válasz | #71
qaunta se rosz.

sourceforgen -nem árt szét nézni (Már, ha opensource kell)
nedudu  
2006. júl. 13. 18:10 | válasz | #70
Nekem napi szinten szukseges az FTP over SSL, es ezt nem tudja, az hogy te nem hasznalod/tad csak egy dolog.
NEXUS6  
2006. júl. 13. 18:10 | galéria | válasz | #69
"Én igazán azt sem értettem hogy az Office csomagot mér engedhették egybevonni."

;)
Elkéstél, kb 10 éve volt ilyen per (és talán az se az első trösztellenes per volt az M$ ellen) de azóta, már annyira kipusztultak az üzleti ellenfelek, hogy talán már a bíróság által megítélt kompenzációt se volt aki felvegye.

Én nem szídom, a mai winek, olyanok amilyenek, nem rosszak. De a M$ olyankor erősödött meg és szorított ki mást a piacról, amikor a mindenki más jobb volt!!!! (És mikor ugyan úgy szopatták -látszólag- a bíróságon mint most.
2006. júl. 13. 17:58 | válasz | #68
Ja mégvalami, valami fél éve próbálgattam bluefisht, screem-et régebben még linux-on, de igazából mikor láttam, nyomába se ért a PHP Edit 2.x-nek. Igazából utóbbit kimondottan a debuggere miatt kedtem el használni, később pedig mint céleszközt, mert korábban PHP-s fejlesztésre is a DW-t használtam (illete beugró jellegű munkáknál amik nem használnak sablonokat, még mindig inkább DW-t használok a vizualitása miatt), de se a screem, se a bluefish nem rendelkezik vizuális fejlesztői felülettel. A PHP Editet még lehet ma se használnám, csak a DW-t, ha annó nem lett volna tele a hócipőm a böszme méretével és a lassúságával, de a lényeg, hogy egyelőre minden PHP-s fejlesztőeszköz közül a PHP Edit tűnt a leginkább céleszköznek, mert olyan eszközökkel rendelkezik, amik egy nem "hello world" vagy "hogyan rakjunk fel péhápényúkot 2 perc alatt" típusú munkánál rengeteget segít a fejlesztésben.
2006. júl. 13. 17:50 | válasz | #67
- FTP: nem használok FTP over SSL-t, az életbe nem volt rá szükségem.
- notepad vs fejlesztőeszköz: próbáltál már UTP kábelt a fogaiddal csupaszolni, majd a puszta kezeddel rárakni a csatlakozót - és próbáltad már ezt 200 kábellel? Kb ugyanaz. Ja igen: és maradj versenyképes azokkal szemben, akik erre (botrányos módon) UTP fogót használnak.

Többi tippet köszi. Szakmai vitába ne menjünk bele, a kérdésem nem erre vonatkozott.

---
turul16: A Krusader szimpatikus, mikor legutoljára láttam még nagyon gyerekcipőben járt :)

Köszi a többit is. Egyedül az nvu-t nézve nem találtam sokcsomó dolgot, amit a DW csípőből tud, már így amennyit az a 2 db screenshot elmondott róla.

Köszi mégegyszer mindenkinek.
2006. júl. 13. 17:45 | válasz | #66
Figy!
Nekem volt win-em! Most linuxom van.
Nem hiszem, hogy te valaha is kipróbáltad, vagy ha ki is akkor max 1 hétig. Ránéztél és otthagytad, mert meg sem ismerted, de szerinted már szar...
De én tudom, hogy nem jobbak a win-es progik. És azt is, hogy megállás nélkül crackelnem kellett őket. Ha az ami ingyen van, és több szempontból jobb is, nem kell, akkor maradj a windowsnál, mint a iqbajnok amerikaiak. Az való nektek.
Windows!!!
2006. júl. 13. 17:39 | válasz | #65
És menyit fizetél értük ? Ha nem vagyok indiszkrét. Vagy te shareware, idegesítő feliratokat máskép tünteted el ?
2006. júl. 13. 17:34 | válasz | #64
Hat akkor csak hasznald azokat, en milioszor jobban elvagyok a wines megfelelojukkel.
2006. júl. 13. 17:27 | válasz | #63
És melyik az a progi aminek nincs linuxos megfelelője?
Mert én tudnék olyan linuxos progit aminek nincs windowsos párja.
De hagyjuk, mert meddő a vita.
2006. júl. 13. 17:24 | válasz | #62
"Cedega jo baratod lehet. Vigyazz ez fizetos!"
Nem kell hozzá fizetős cedega sima wine is elég, ha jol emlékszem. Bár én gyakran tettem fel winex -et CVS -böl anno.
2006. júl. 13. 17:23 | válasz | #61
Az osszes olyan program ami linuxon nem megy, had ne kezdjem sorolni, ugyis tudsz egy csomot magadtol.
nedudu  
2006. júl. 13. 17:13 | válasz | #60
"Egy total commander szintű alkalmazás (az mc meg se közelíti), főleg a többfüles, könyvjelzős felület miatt, de az FTP kezelése miatt is, illetve a csoportos fájlátnevezés funkció miatt, a fájlegyesítés, fájldarabolás és az összetett keresési lehetőségek miatt."

A total commander nem tud FTP over SSL-t, sem sftp-t, erre ott van a sokkal jobb filezilla, ha mar windowson akar az ember tenykedni es meg ingyenes is.
Fajldarabolas, egyesites, kereses regota megoldott es egyszeru, max nem 1 feluleten van az egesz.
Linux alatt gftp, xarchiver, beagle etc...

"Egy dreamweaver szintű web dizájn alkalmazásra, amiben vizuálisan és hatékonyan lehet sablonokat készítenem."

Kerd meg Adobe-t hogy portolja, bar meg egy normalis flash plugint se tudtak osszehozni. Amugy meg a legjobb webszerkeszto meg mindig a notepad ha hiszed, ha nem. Na jo legyen akkor putrawriter, magyar es ingyenes, persze ez is win alatt.
Linux alatt bluefish, screem veri a mezonyt.

"- Egy PHP Edit szintű PHP-s fejlesztői környzetre (PHP debuggerrel, sintax highlightinggal, projekt kezeléssel, beépített FTP browser-rel, keyboard alias-okkal, egyebekkel - elég sok benne a hasznos fícsör)"

Lasd 1el fentebb.

"Egy ACDsee szintű, sebességű és funkcionalitású képnéző."

Gqview, eog es tarsai. Amugy meg az acdsee egy formedveny a kepnezok szegyene, eroforras es vinyozabalo szorny es fizetos! Akkor mar inkabb irfanview.

A tobbire nagy vonalakban:

Media: BMPx, Audacious, Mplayer, VLC, Xine
IRC, Chat: xchat, gaim, kopete

CD iras: k3b, gnomebaker, bonfire, graveman, xcdroast.

Hasznalj teamspeak-et pl ha mar csevegni akarsz, a CS fut linux alatt a Cedega jo baratod lehet. Vigyazz ez fizetos!
2006. júl. 13. 17:13 | válasz | #59
SaS te hülye vagy!!!
Mivel adott többet a windows?
(Ok, lehet, hogy több rajta a játék, de pc nem arra való.)
No halljam, mi az amit winnel lehet linuxal meg nem?
2006. júl. 13. 17:05 | válasz | #58
Igazad van, akkor inkabb ugy mondom, hogy a Mac-et meg Win-t sokkal jobban szeretem.
2006. júl. 13. 16:59 | galéria | válasz | #57
és azért miért kell rühellni a linux-ot mert egy másik oprendszer többet adott neked? akkor miért van bármiféle érzelmed is a linux iránt? nem rühellni kell hanem nem használni és kész. nem bántott az téged.
érthetetlenek az ilyen kirohanások..
2006. júl. 13. 16:53 | válasz | #56
Az interneten való kereskedésen belül, valamint a letöltésnél is lehet "blokádot" tenni MS-re. Igaz, hogy magát a Netet nem uralja az EU, de a tagországokban szolgáltatást nyújtó multinacionális telekommunkiációs cégeknek be kell tartaniuk mind a nemzetközi (ha harmadik ország felé szól a balhé), mind a regionális, azaz esetünkben uniós törvényeket.

Kvázi az MS árulhat(na), de az internetszolgáltatód nem ad neki lehetőséget rá.

Egyébként valamilyen szinten logikus lépés az EU-tól az egész MS botrány. Személy szerint jól megvagyok a Windows-al, az MS termékek (IE, WMP, számológép, pasiánsz) általi elnyomást sem érzem, de tény és való, hogy ha az EU kikényszeríti ezeket a változtatásokat Billéktől, akkor az európai piac kicsit fellélegzik, és el lehet kezdeni belépő szintű szoftvereket fejleszteni. Tudatos gazdasági változás, amely a távol-nyugattól való függetlenedést célozza. Ha így nézem, akkor igazából kétszer-háromszor meg is lengetném az EU-zászlót, mert ez jó dolog.
2006. júl. 13. 16:50 | válasz | #55
"Egy total commander szintű alkalmazás (az mc meg se közelíti), főleg a többfüles, könyvjelzős felület miatt, de az FTP kezelése miatt is, illetve a csoportos fájlátnevezés funkció miatt, a fájlegyesítés, fájldarabolás és az összetett keresési lehetőségek miatt."
krusader
"- Egy dreamweaver szintű web dizájn alkalmazásra, amiben vizuálisan és hatékonyan lehet sablonokat készítenem." 5 éve nem láttam dreamwaver-t homesitot használtam winen, nvu ??
"Egy ACDsee szintű, sebességű és funkcionalitású képnéző." én most a :gqview-et használom.

Korrekt felhasználói felülettel bíró médialejátszó filmekhez: mplayernek vannak skinjei linux altt. Totem is egész jó.
"Scriptelhető és agyon kusztomizálható IRC kliens" xchat-2 ?
CD író szoftwe: k3b
Borland Delphi: kylix
StarCraft, CS 1.5 elfut jól.
Ventrilo nem tudom.
2006. júl. 13. 16:49 | válasz | #54
különben is legális
2006. júl. 13. 16:49 | válasz | #53
senkitől se:D
2006. júl. 13. 16:41 | válasz | #52
Leginkább ezekre dologra lenne a meglévők mellé szükségem:
- Egy total commander szintű alkalmazás (az mc meg se közelíti), főleg a többfüles, könyvjelzős felület miatt, de az FTP kezelése miatt is, illetve a csoportos fájlátnevezés funkció miatt, a fájlegyesítés, fájldarabolás és az összetett keresési lehetőségek miatt.
- Egy dreamweaver szintű web dizájn alkalmazásra, amiben vizuálisan és hatékonyan lehet sablonokat készítenem.
- Egy PHP Edit szintű PHP-s fejlesztői környzetre (PHP debuggerrel, sintax highlightinggal, projekt kezeléssel, beépített FTP browser-rel, keyboard alias-okkal, egyebekkel - elég sok benne a hasznos fícsör)
- Egy ACDsee szintű, sebességű és funkcionalitású képnéző.

Emellett szinte elhanyagolhatóak az alábbiak, de az élet nem csak munka:
- Korrekt felhasználói felülettel bíró médialejátszó filmekhez
- WinAmp 5.x tudásszintű zenelejátszó
- Scriptelhető és agyon kusztomizálható IRC kliens
- MSN kliens ami legalább egy Messenger és MSGPlus tudásszintjét hozza a hasznos képességek területén (vidokonf nem érdekes, ami fontos az a hangulatjelek kezelése, a tabbed chat lehetőség, a timestamping, az egyedi hangjelzések felhasználói eseményekhez kötése, ilyesmik)
- CD író szoftwer, CD meghajtó emu

Még így is nehéz lesz a helyzetem például a Borland Delphi miatt, de az mondjuk sokadlagos szempont.

Amit még fontos lenne tudnom hogy a wine hogy áll, példul van-e módom rá hogy gond nélkül stbailan játszak alóla StarCraft-ot, illetve nincs tapasztalatom arról hogy a Counter-Strike elfut-e Linux alatt, valamint a Ventrilo-nak van-e Linux platformra fordított változata, vagy bármi amivel fel lehet menni Ventrilo-s szobákra beszélni.
2006. júl. 13. 16:40 | válasz | #51
Igazat adok, en is egyszeruen ruhellem a linuxot. Win milioszor tobbet adott idaig es most is tobbet ad nekem. Osszes rendszer kozul amugy a legjobban a linuxot utalom, amugy MS helyeben azt csinalnam, hogy egyszeruen kivonom europabol a dobozos verziokat, es neten meg lehet vasarolni. Akkor EU nem szolhat bele, hogy ki veszi meg online.
2006. júl. 13. 16:27 | válasz | #50
Igazad van ebben, én is így vagyok a politikusokkal, ezért kezdtem így az előbb: "Amúgy nem azért, de 3 millióból meglehet öletni az egész EU bizottságot... Nemtom mit szórakoznak ezzel (...)" Igaz csak viccnek szántam, de annyi pénzből ez a valóság :) Arról nem beszélve hogy meg is érdemelnék, pont úgy mint gyak minden országban :)
2006. júl. 13. 16:23 | válasz | #49
Van benne valami, tehát kellene 1 ellenőrző progi, de ebben a Win úgyis jó... A hazatelefonállós cuccaikban :D Aktiválós rendszer továbbfejlesztése gyak, és az összes letölthető verzió ilyen lenne... Mármint egyszerűen nem indulna el a Win köv alkalommal ha észreveszi h nem eredeti... Kész, és ezzel le is zárná... mert eredetinek kell, hogy legyen! És ezzel az otthoniakat is szivatná! Viszont ez a folyamat gyorsan lezárulna, és miután a Bizottság rájönne hogy mindenki kártérítést kér, akkor elengedné a büntetést és az MS visszajönne valszeg, vagy újra perelne, és a kártérítést követelné az MS-től a kártérítésért :P
2006. júl. 13. 16:22 | válasz | #48
:) nem a büntetés miatt, azt baromságnak tartom, főleg, hogy ha a bíróság is úgy dönt akkor azt az MS az EU felhasználokkal fogja megfizettetni. :) azért mert kár, hogy az EU polgári (kontinentális) jogrendszerében nem létezik TRIAL BY JURY mert ha lenne, akkor választhatnának 50-50 arányban az MS éltetőkből és az MS gyűlölőkből, és ha a JURY egységes véleménye kellene, akkor soha nem lenne vége :)
Persze, hogy az MS-nek a törvények szerint kell működnie, a baj csak ott van, hogy az EU törvények olyan kétértelműek (ezt nem én mondom, hanem elismert jogászok), hogy esetenként lehet jobbra is és balra is dönteni, és ezt még jobban megnagyítja a kontinentális rendszer az a tulajdonsága, hogy hasonló eseteknél nem alkalmazzák a múlt eseteinek végeredményét, mint pl. az USA jogrendszerében (Johnes v. USA vagy hasonló). Különben nem arról van szó, hogy 280 milla sok vagy kevés, hiszen az MS nyeresége kb. 7 milliárd USD évente, emelett kb. 38 milliárd USD készpénzük van (cash and cash equivalent) ami persze kevesebb az egy évvel ezelőtti 60+ milliárdtól, mert ugye 32 milliárdot kiosztottak osztaléknak a részvényesek között (igen a Billy a saját részét az alapítványába fizette ezt be, mig Randy nevű barátom akinek csupán 500 MS részvénye van (kb. 1500 USD osztalék) elment egy kis tengeri nyaralásra egy luxushajón - nem kell sajnálni ugyanis a pasi egy keményen dolgozó ember akinek még nincs saját lakása sem, csupán az USA fizetés elég, hogy egy részét befektesd és mivel ott nem a bankban tartják a pénzüket, hanem általában részvényekben... na erről van szó). Szóval a 280 milla az nem valami gond, de itt nem is erről van szó, itt arrol van szó, hogy az üzletbe keverték a politikát és még ha a Microsoft bűnös is (ezt ugyan én nem tudom), a politika bekeverése miatt én az ő oldalukon állok, ugyanis tele van már mindenem a politikusokk térnyerésével, egyszer már meg kell őket valakinek állítani, a hatóságok is tisztára politika lettek már semilyen jogi vagy igazságügyi alapok nem érvényessek a rühes politikusok mindent felzabálnak, elfoglalnak, aki 2 héttel ezelőtt lett hivatali politikus az többet volt már TV-n mint John Wayne, pedig az öreg cowboy majd 200 filmben játszott és kb. 60 év előnye volt... sőt többet látom őket mint a híradó bemondóját, pedig annak az a dolga, hogy a TV-n legyen... szóval elképesztően rühelem a tehetetlen, buta de peldátlanul pofátlan bagázst. Drukkoljunk a kisembernek és ha hiszitek ha nem az MS ebben az esetben a kisember, mégha nem is olyan pici, gyenge és jelentéktelen mint ahogy sokan gondolják.
Astera  
2006. júl. 13. 16:18 | válasz | #47
Nem az EU-tól félsz most sem az illegal Windows-od miatt, nem?
Astera  
2006. júl. 13. 16:16 | válasz | #46
Erről van szó.
Ezt próbáltam a magam kezdetleges módján elmondani. :)
2006. júl. 13. 16:15 | válasz | #45
hát ez nem lenne nagy megoldás nekik...
ha kivonulnának a piacról, akkor az én illegálisan másolt windowsomat senki se kérhetné számon tőlem, háboríthatatlanul birtokolhatnám... meg a cégek is...max nem lenne magyar
2006. júl. 13. 16:14 | válasz | #44
Szoval szerinted az EU kitalálta, hogy nem e-mail adóval lehet pénzt beszedni?
2006. júl. 13. 16:11 | válasz | #43
Igen... Kb. 500-1500 Ft-al lesz drágább a Windows, Az Office csomagok valszeg sokkal többel :) Illetve, ezt megfogja fizetetni az MS, ha nem nyeri meg a fellebezést végül... De ez még nem most van szerencsére...
2006. júl. 13. 16:05 | válasz | #42
"A legnagyobb napi bíróság ugyanis elméletileg akár a Microsoft napi forgalmának az öt százaléka is lehetett volna."

5%-os Microsoft áremelés várható Ez semmi, mert a kaján 10% az energián 60% várható.

Vagy valaki azt hitte, hogy Billi fiú, vagy Balmi bácsi zsebpénze fogja fedezni a bírságot?
2006. júl. 13. 16:05 | válasz | #41
Mond mik lennének azok ? És mit tudjanak ?
2006. júl. 13. 16:05 | válasz | #40
Amúgy nem azért, de 3 millióból meglehet öletni az egész EU bizottságot... Nemtom mit szórakoznak ezzel, és még 3-ból az MS embereit lehet betenni a helyükre... Najó, de most komolyan...

Én sem fizetnék.. Egyszerűen kivonulnák az EU piacról, és neten elérhetővé tenném a szoftvert az amerikai törvények szerint... Igy nincs EU bizottság, nem szólhat bele! Amúgy meg az MS használhatná a tömeg erejét mert azzal hogy kivonul az EU piacról, kegyetlen nagy felháborodás kezdődne az EU bizottság ellen... (főleg cégek, akik megtérítést követelnének a bizottságtól az átállásokra, ugyanez az otthoni felhasználók körében, stb. - mert egyszerűen az átlag ember számára a Win-re szükség van, és bár a neten megveheti, de ő a géphez szeretné kapni, meg a boltban... ebből óriási kavarodás lenne, és ebből nem a bizottság jönne ki győztesen)... S ettől a pillanattól az Európai cégek többsége elvesztené a reklamálásukra a lehetőséget, ergo majdnemhogy tökéletes megoldás... s még fizetniük sem kell semmit, csak bejelenteni hogy oké, de akkor mi kivonulunk és kész... A többit gyak. elintézné a gazdaság :)

... szerintem!

2006. júl. 13. 16:02 | válasz | #39
Egyébként már az lehet, ha egy jó féle luzer barát disztrót felteszel, még shellt se kell indítanod, ha csak olyasmi érdekel, mint internet (neptun(rdesktop),irc,web,p2p..stb),szövegszerkesztés, film lejátszás, kép/film/hang szerkesztés, CD/DVD irás..
De ha netán gebasz van kellhet a shell, hogy elhárítsd, feltegyél valmi ritka hardware drivert stb.
2006. júl. 13. 16:02 | válasz | #38
Én például egyelőre wint használok mert a szempontjaimnak egyelőre ez felel meg leginkább. Ettől függetlenül nem rajongok érte, az M$-ért meg egyáltalalán nem. Felhasználom. Nem több. Persze pár éve engem is elfogott a Linux-láz, és 2 évig használtam is win mellett, de letettem róla mert túl kényelmetlen volt és túl sokat kellett babrálni - igen, gyarló vagyok, ilyen az ember. Azóta egyelőre várakozó állásponton vagyok Linux kapcsán, de újra és egyreinkább érlelődik bennem a gondolat, hogy valamilyen formában (valszleg egy live OS formájában, vagy emu alatt) újra megnézem, hogy maga a rendszer és a szoftverbázisa ellépett-e abba az irányba, hogy nekem megérje a használata, és ne hátráltasson a munkám végzésében. Van pár GPL-es sw amit nagyon kedvelek, ilyen a GIMP például amit 5 éve használok már kb. Hiába van fent a Photoshop a gépemen, a desktopon már szinte porosodik az ikonja - hasztalan a számomra, mert egy jólbevált és általam kellően ismert sw-vel nem veheti fel a harcot a gépemen, valszleg purgálni is fogom mert csak a helyet zabálja a hd-ről. Igazából bajom nekem a Linux sw bázisával volt. Nem a méretéről beszélek, hanem a minőségéről. Ez alól például kivételt képezett már akkoriban is a GIMP, azóta is használom és ahol csak megfordulok és szóbakerül a grafikai téma, mindenkinek elmondom a (pozitív) véleményemet. Arra várok hogy lássam, a többi nekem fontos GPL-es cucc is legalább megközelítse a GIMP használhatóságát. Akkor váltani fogok. Gondolkodás nélkül és azonnal.
2006. júl. 13. 15:57 | válasz | #37
Ez igy van sajnos:(
2006. júl. 13. 15:50 | válasz | #36
Annyira nem nagy a különbség, csak más a szint.

A GVH-nak a magyarországi versenyellenes magatartások megelőzése és szankcionálása a feladata, az Európai Bizottságnak többek között ez is, csak uniós szinten. Tehát több tagállamot érintő versenyjogi kérdésekben az EB vizsgálódik.
2006. júl. 13. 15:49 | válasz | #35
Jahh és Én egyáltalán nem utálom a Windows tkülönben, csak a M$ marketinget.....
A Winbe is vannak jó, kevésbé jó és borzasztó megoldások.(Hogy miböl mennyi azt mindenki döntse el maga :)
Sajnos egy átlagembernek nem marad sok választása:Win, Linux, vagy Mac
Ráadásul a Linux még mindig nem egy luzerbarát OS.
2006. júl. 13. 15:45 | válasz | #34
Számból vetted ki a szót.
2006. júl. 13. 15:42 | válasz | #33
"Sajnos az emberektől nem veheted el a jogot, hogy igénytelenek legyenek."

Ezzel a mondattal teljessen egyetértek!
És szerintem a M$ ezt használja ki.
"Hogy megkönnyitse az emberek életét" cimszó alatt becsempészi az Winfosba a saját fejlesztésü programjait "megölve" ezzel a kissebb (de általában jobban működő) programok alkotóit.
És ha nekem egy olcsóbb Windows kéne mondjuk Media Player nélkül, mit tehetek? Semmit. Meg kell vennem a drágább verziót, és max letörölhetem a MP ikonját.

Nem tehetek róla én a KISS(Keep It Simple and Stupid) programokban hiszek.
Ebben más a Linux a Windowstól.
Ott, ha a Linuxot választom nem jelenti hogy mindig ott vigyorogjon a képembe a Linus Torvalds álltal fejlesztett médialejátszó. :)

Én igazán azt sem értettem hogy az Office csomagot mér engedhették egybevonni.
Szivem szerint azt is külön vetettném megint.
De ugy látszik a Real (Player) jobban lobbizik az EU-nál...
2006. júl. 13. 15:36 | válasz | #32
"Próbáltam linux-ot is. De az nagy szar. Persze lehet szeretni azért, hogy véget nem érő bütykörészés van vele, hogy működjön, jobb, mint pár Windows platformos játék. És azok a kedves kernel fordítások! Lehet mondani (belekeverve mindent), hogy a linux stabilabb. Hát 5 perc alatt fagyott le SuSE 9 nálam. Öröm volt nézni. Ment is vissza a Windows."
Ilyen alapon még mindig DOS-t használnék.
linux nem windows alapján eltudod dönteni szerintem, hogy való neked a linux/bsd vagy nem.

SUSE valmiért nekem se jön be, olyan windows érzésem van amikor látom. (Egészen máskép is kell konfolni, mint a lent említetteket)

Ha csak ismerkedni akarsz a linuxal probáld ki pl. a legujabb Knoppix Live DVD-t. Ha megtetszik felteheted a winyóra is.
Érdemes debian-t és slacware -t kiprobálni, ha fejlesztő vagy megprobálkozhatsz egy gentoo val is, de ott forráskódbol divat feltenni mindent (Az meg idő).

Nekem is fagyot már meg linux, de az utóbbi években, a vidkártya kimozdulása volt csak az oka (Azóta meghuztam a csavart :) ). (Régebben mindenféle test kerneleket tettem fel többek között, szarul konfoltam ilyesmi)
2006. júl. 13. 15:36 | válasz | #31
egy apro kulonbseg azert van:) (GVH-EU)
2006. júl. 13. 15:29 | válasz | #30
Íme, a törvény nem csak az M$-en működik: http://index.hu/gazdasag/magyar/mav060713/

Ennyi.
Astera  
2006. júl. 13. 15:21 | válasz | #29
Biztos hülye linux fan vagy pingvines pólóban.
Bocs a többi pingvinestől.

És itt szabadulnak el az indulatok a MS és Linux tábor között. És nem bánom :)

2006. júl. 13. 15:21 | válasz | #28
2006. júl. 13. 15:20 | válasz | #27
A M$-nek megkéne értenie, hogy ők az EU-ban nem itthon, hanem itt vannak csak. Ez nem a góbi sivatag ahol a természet szabja a törvényeket, itt emberek, nemzetek (köreműködése) által kiszabott törvények vannak, amiket ő is vagy betart, vagy ugyanúgy mint akármelyik európai cégnek, nekik is a bevételeik és a magatartásuk arányában büntetést kell fizetni, vagy ha arra sem hajlandóak el kell viselniük a nem (csak) pénzbeli egyéb szankciók bevezetésének következményeit.

Az EB-nek be kell bizonyítania, hogy az EU területén nem egy magát istennek képzelő buznyák amerikai cég hordja a nadrágot. Igenis helyeslem, ráfér a M$-re hogy megneveljék végre.
medawo  
2006. júl. 13. 15:16 | válasz | #26
Én itt a windows-ról beszéltem ha nem tűnt volna fel. És említettem, hogy megvagyok nélküle is mert szar. Ennyi.
Astera  
2006. júl. 13. 15:14 | válasz | #25
Mert te nem, mi?
Az országban menniy is a magántulajdonban levő legális szoftverek aránya a kalózzal szemben?
10-15%?
Speciel nekem ezért nem eredeti, mert csak szívás van a regisztrációval, aktiválással. Szar az a rendszer. Nem azon a huszonikszezren múlik, mikor játékoknál törekszem az eredetikre.