Közeleg az ATI felvásárlása?
2006. július 8. 17:50, szombat
Távol-keleti források beszámolója alapján egyre közelebbinek tűnik a korábban megszellőztetett akvizíció. Amennyiben az AMD valóban felvásárolja a céget, ez döntő módon befolyásolhatja az erőviszonyokat.

Hirdetés

A hír szerint a két cég vezetése a napokban megállapodott a részletekről, amelyekről ugyan semmit nem tudunk meg, de ha minden a terv szerint megy - és beigazolódik az értesülés - hamarosan hivatalos forrásból is értesülhetünk a tranzakció végrehajtásáról. A kínai oldal egyetlen személyre alapozza cikkét, aki állítólag bennfentes, mégis kissé hihetetlenül hangzik a hír.



Rövid időn belül ez a második alkalom, hogy az ATI közelgő felvásárlásáról értesülünk. Először a hónap elején merült fel a gondolat, akkor még egy elemzői várakozás révén. Akkor úgy értékelték, hogy az AMD elrugaszkodna a hagyományos asztali, szerver és mobil vonaltól és új területekre merészkedne ki, ahol eddig - múltjából és jelenlegi helyzetéből kiindulva - inkább az Intel hódított. A lépésre lehetőséget adna a processzorgyártó felhalmozott tartaléka, az ATI jelenlegi helyzete, valamint az így kitárulkozó perspektíva, amely minden bizonnyal mindkét félnek kecsegtető lenne.

Persze az akvizíció révén az AMD könnyen felbőszítheti egyéb partnereit, és előfordulhat, hogy az Nvidia és a VIA nem fogja jó szemmel nézni a kiterjedő együttműködést. Ez mindenképpen érzékeny pont lesz a vállalat stratégiájában, amire mindenképpen tekintettel kell majd lenniük. Némileg csökkenti a bejelentés valószínűségét, hogy a legutóbbi negyedéves eredmények nem éppen a várakozásnak megfelelően alakultak (három hónap alatt 9 százalékkal csökkent a bevétel), ám egy ilyen horderejű döntésnél valószínűleg ennél jóval fontosabb tényezők döntenek.

Eddig az érintettek egyike sem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. júl. 23. 20:50 | válasz | #44
Ez inkább némi lustaság/figyelmetlenség. Más problémád van vele? Nekem is 6600 van, és nincs gond vele. És gyorsabb, mint egy X1600, ráadásul a HD-s videókat is jobban játsza le.
2006. júl. 23. 00:31 | válasz | #43
ne vegyetek nvidia terméket.
éppen azzal küszködök, hogy bezérjak kb 100 figyelmeztetést, hogy a nagy melegtől kinyiffan a hw, azért lassul a kártya.
nem tudok játszani sem.
nem, nem egy popup, vagy egy system baloon van, hanem 1000 darab ablak, amit le kell okézni


programozó vagyok, tudom mit beszélek: ezt meg lehetett volna csinálni 10tességesen is.
Az nvidiánál amatőrök dolgoznak.

a következő kártyám ati lesz.
6600 gt a mostani.
dez  
2006. júl. 11. 13:44 | válasz | #42
Inkább úgy mondanám, érdekes lenne. :)
2006. júl. 11. 09:32 | válasz | #41
"Gondolom az nem zavar, hogy ..."
2006. júl. 11. 09:31 | válasz | #40
"Az nV gyartja a legjobb chipseteket az AMD procikhoz."
Gondolom az nem, hogy forrókat, vagy az se, hogy csapni való az IDE driverük, vagy a hajtépősen sz*r HW tűzfaluk. Mindenki várta az NF5-öt, hogy az nem lesz forrófejű ... hát amit fórumon olvasni lehet, ez SE jött be.
2006. júl. 11. 09:05 | válasz | #39
"... hogy a legutóbbi negyedéves eredmények nem éppen a várakozásnak megfelelően alakultak (három hónap alatt 9 százalékkal csökkent a bevétel), ..."
Vészesen hangzik, de nem árt tudni, hogy Intelnél is esés volt, és ha jól tudom még nagyobb is. Mivel szinte semmi fejlesztést nem csináltak vagy 2 évig, az emberek nem cserélgették le gépeiket.
Az idei évvel ez meg fog változni :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 10. 22:08 | galéria | válasz | #38
Jah jó lenne.
2006. júl. 10. 21:08 | válasz | #37
Én is örülnék ha összeomlanának a gpu-hajszába mindketten, talán a krach rákényszerítené a játékírókat a tisztességes programírásra.
2006. júl. 10. 17:35 | galéria | válasz | #36
s3=10 percenként újraindult a gépem mert nem birta a hatalmas megterhelést a jártyám...3 éven át folyamatosan=instant fail
nvidia=bencsmárk botrány=fail
ati=winrar tegnap elöttig;
tegnap elött felgyulladt a gépemben fél év után -.-
x700as, 3 hét mire megcsinálják

asszem maradok a herkulesnél :C vegyék meg minmdegyik céget :D
2006. júl. 10. 14:23 | galéria | válasz | #35
AMD felvásárolja az intelt.
Egy emberre alapozva teszem a kijelentést: Magamra.
Mike  
2006. júl. 10. 14:02 | galéria | válasz | #34
"A kínai oldal egyetlen személyre alapozza cikkét"

majd ha bejelentik akkor elhiszem
dez  
2006. júl. 10. 11:05 | válasz | #33
Érdekes. Csak ami a második esetet illeti, kétséges, hogy ki fognak-e adni ehhez GPU-hoz való nagyon gyors ramot tartalmazó modulokat. Bár ha az Intel is csinálna valami hasonlót...
dez  
2006. júl. 10. 10:58 | válasz | #32
Nocsak. Akkor nem annyira égető probléma a CPU mellé integrálni.
kvp  
2006. júl. 10. 09:19 | válasz | #31
"És az alaplapon lenne a video-memória is? Esetleg újabb és újabb foglalattal? Vagy a főramból olvasna? Akkor nem lenne valami nagy teljesítménye, kb. olyan lenne, mint egy chipsetbe integrált cucc. K8-hoz asszem már nincs integrált grafikát tartalmazó chipset, mivel a CPU-ban van a memória-vezérlő, és úgy már túl lassú lenne a dolog, ha a HT buszon is utazgatnia kell az adatoknak. Végülis inkább csak ezt a hiányt pótolná a CPU-ba integrált grafikus mag."

Az xbox360 eseteben a cpu memoriavezerloje a gpu. Ezt a megoldast az amd platformra atultetve, lehetoseg lenne arra, hogy az egyik cpu slot-ba keruljon az processzor, sajat dedikalt memoriaval, a masik foglalatba pedig a gpu, ugyancsak sajat memoriaval. Az amd busz szabvanya pedig lehetove teszi, hogy a ket egyseg kis kesleltetessel lathassa egymas memoriajat, mint most ket amd processzor eseteben. A technologia mar most is tokeletesen mukodik egy processzor es egy xilinx fpga eseteben. Ezt minden gond nelkul ki lehet terjeszteni a gpu-kra is. Ekkor vesz az ember egy 4 socket-es alaplapot, es rak bele mondjuk 2 processzort es 2 gpu-t. Ha meg nem kell akkora grafika, akkor 3 cpu es egy gpu. Ha meg van valami specialis feladat, akkor 1 cpu es 3 fpga. A memoriakat meg az eppen szukseges konfiguracio szerint lehet elosztani a 8-16 memoria slot kozott.
Gonz0  
2006. júl. 10. 09:05 | válasz | #30
"K8-hoz asszem már nincs integrált grafikát tartalmazó chipset..."
De van, még AM2-es foglalattal is..
Pl. ez
dez  
2006. júl. 10. 07:58 | válasz | #29
És az alaplapon lenne a video-memória is? Esetleg újabb és újabb foglalattal? Vagy a főramból olvasna? Akkor nem lenne valami nagy teljesítménye, kb. olyan lenne, mint egy chipsetbe integrált cucc. K8-hoz asszem már nincs integrált grafikát tartalmazó chipset, mivel a CPU-ban van a memória-vezérlő, és úgy már túl lassú lenne a dolog, ha a HT buszon is utazgatnia kell az adatoknak. Végülis inkább csak ezt a hiányt pótolná a CPU-ba integrált grafikus mag.
torjoz  
2006. júl. 10. 01:23 | válasz | #28
A 9%-os piacvesztést honnan veszed az atinál?

1.)a cikkben nem ati vesztett hanem az AMD!
2.)nem piacot vesztett, hanem 9%-os bevételcsökkenésük volt!
2006. júl. 10. 00:05 | válasz | #27
Ha már a memóriavezérlőt beintegrálták a cpu-ba ez sem megoldhatatlan, ha egy sempron 35W-os lesz, még bőven elfér mellette egy 20-30W-os magocska!
Ami a gyártást illeti, épp erről beszéltem, az új részlegek Drezdában majd ATI csippeket-gpu-kat is nyomhatnak - olcsóbban a TSMC-nél.
A lényeg pedig az elátkozott licenszfeltételek és a humán erőforrás.
Anno a 3dfx-et azért tényleg többen sirattuk, talán azért mert az nVidia-t akkor mindannyian érdemtelen gazdának éreztük. Én akkor váltottam ATI-ra. De most Rage128 és Radeon9000 után elégedett 6600GT tulaj vagyok, több mint egy éve. Az ATI ennyi év után sem volt képes egy egészséges meghajtót írni Linux alá, no persze nem ezért rogyott össze a saját súlya alatt.
A 3dfx még 3 sikertelen sorozatot adott ki (Banshee, 4000 és 5000) ennyi kellett a bukásához. Az atinak már elég volt az x széria és 9%-os piacvesztés. Ez az ami elgondolkodtató!
2006. júl. 09. 15:47 | galéria | válasz | #26
Az ATI (és nvidia) nem gyárt chipeket. pl.:TSMC gyártja le a gpukat.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 09. 14:11 | galéria | válasz | #25
Voltak is saját chipsetjei az AMD-nek anno a K7 megjelenésekor, úgyemléxem nem is voltak rosszak, csak a gyártással voltak valami gondok, és inkább ráhagyták a VIA-ra, meg a többire, hogy ők gyártsanak chipsetet.
DjDano  
2006. júl. 09. 13:04 | válasz | #24
milyen érdekes, hogy senki nem tiltakozik az esetleges felvásárlás ellen.. bezzeg ha a Microsoft csinálna hasonlót már itt ugatnának a Linuxosok...

szerintem Intel+Nvidia a nyerő páros ;)

2006. júl. 09. 09:55 | válasz | #23
Srácok, srácok, Az elég nagy gáz lenne, ha a ccpu-ba gpu-t integrálnának (mert szétfolyna a melegtől és nem lenne cserélhető).

6600gt-m van előtte ge256mx2 volt (vagy mi :) viszont a köv kártyám ATI lesz.
2006. júl. 09. 09:19 | válasz | #22
Az sem kizárt, hogy eleve CPU-ba integrált GPU-t akarnak kihozni, ami azért óriási húzás lenne.
Vagy többmagos GPU-t, amiben viszont az AMD-nek van tapasztalata és technológiája.
2006. júl. 09. 09:12 | válasz | #21
Azért az AMD is tud csipszettet tervezni, az Ati meg le is tudná gyártani - olcsóbban. Az se felejtsük el, hogy az nVidia sem volt sehol ezelőtt 4-5 évvel még a csipkészlet piacon, akkor is mindenki a Viával való szakítástól tartott, mégsem következett be...
Ha pedig eleve a DDR3-hoz kell más csipszetetet, olcsóbbat, gyorsabbat fejleszteni, miért ne tehetné meg az ATI-val? Ami az integrált olcsó grafikát illeti mindenki elfelejtkezik szegény Via-S3-ról, vagy a Sis megoldásáról, pedig olcsóbbak az intelnél, és még jobbak is itt-ott, mégsem vitték.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. júl. 09. 06:15 | galéria | válasz | #20
Leginkább az nforce csipszettel vesztene nagyot az amd, ez az egyetlen "intel minőségű" csipszet amd procihoz.
Rusid  
2006. júl. 09. 02:39 | válasz | #19
Nem tudom miért gondoljátok azt ,hogyha az ati egyesülne az amdvel akkor az nvidia egész egyszerüen hátat fordítana az amdnek. Azért az nforce elég nagy piac az nvidiának ahhoz hogy egyszerüen csak hátatfordítson neki.
2006. júl. 09. 02:31 | válasz | #18
2006. júl. 09. 02:20 | galéria | válasz | #17
Ez szó szerint igy van....AMD és nVidia nyerő páros, az ATI inkább at Intel felé kacsintgat...illetve Intel inkább ATI csippeket integrálna az alaplapjaira, és megállitaná saját fejlesztéseit...ez az ötlet kacsa...
2006. júl. 09. 01:45 | válasz | #16
Sőt, az Intel mérnökei már feltalálták a tökéletesen működő mesterséges intelligenciát és azzal terveztetik az új processzorokat. Az intel szén alapú életformák (gy.k.: ember) alkotta tervező csapatokat már csak mint kontroll team tartja, hogy nagyjából tudják milyen gyakorisággal lehet egy új magot megtervezni és nehogy a versenyhivatal megbírságolja őket versenyellenes magatartásért...
2006. júl. 09. 01:01 | válasz | #15
ne már.. nem lenne szép az AMD részéről..
dez  
2006. júl. 08. 23:56 | válasz | #14
Azért ez így nem egészen igaz...
2006. júl. 08. 23:44 | válasz | #13
A fejlesztés nem állt le, az Intel pl 20 évre előre tervezett,már több tíz gigaherzes processzorok vannak tesztállapotban, csakugye nehéz lenne az átváltás, még kisérleti stádium, meg amúgy is, ha gyorsan kiadnák a sok úgy cuccost, akkor a legtöbb embernek már nem nagyon volna szüxége még gyorsabb processzorra például. Nekem már most sok az, amit az én processzorom ad, semmi szükségem még többre egyenlőre, míg fel nem hízlalják még jobban direkt erre a játékokat, meg az opererációs rendszereket, mert ugyan, kérdem én, mi a faxért kell a vistának 1 giga ram, meg 2-3gigaherz processzor teljesítmény ahhoz, hogy fusson...Egyszerűen azért írják meg őket ennyire inkompatibilisra, (főleg a játékokat) hogy még több bőrt tudjanak lehúzni rólunk:(
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. júl. 08. 21:10 | galéria | válasz | #12
Már rég megállt, vagy legalábbis lelassult a fejlesztés...
Tripax  
2006. júl. 08. 20:44 | válasz | #11
Szerintem másról van szó. Ha az AMD bekebelezi az ATI- t vajon milyen jogkörrel fog rendelkeznin afelett. Node kérdem Én mi az ami mozgatja a viágot? Na mi, és az lessz a cél!
2006. júl. 08. 20:01 | válasz | #10
Ezért reménykedek én is abban, h nem lesz ebből semmi.
zzebi  
2006. júl. 08. 19:58 | válasz | #9
Akarom mondani:
Az AMD egy jo darabig nem lenne kepes potolni az nV-t, ha az az osszeolvadas miatt hatat forditana neki.

zzebi  
2006. júl. 08. 19:55 | válasz | #8
Nem tudom, hogy miert lenne jo az AMD-nek osszeveszni az nVidia-val. Az nV gyartja a legjobb chipseteket az AMD procikhoz. Az ATI egy jo darabig nem lenne kepes potolni az nV-t, ha az az osszeolvadas miatt hatat forditana az AMD-nek.

Masreszt viszont az AMD-nek nagyon kene egy olcso es megbizhato integralt grafikus platform, hogy az irodai piacon tarolhasson (vs Intel Integrated Graphics). Ezt eddig meg az nVidianak nem sikerult megcsinalnia. Az integralt grafikus maggal felszerelt nForce chipset-ek piaci reszesedese sehol nincs az Intel grafikus chipsetekhez kepest. Barmilyen f*s is az Intel IGP, az irodai piacra tokeletes. A lenyeg az ar.

Osszessegeben megiscsak egyetertek azokkal, akik szerint sokkal szerencsesebb lenne inkabb az nVidiaval osszeolvadni. Az nVidianak megiscsak tobb az AMD-s tapasztalata.

drwho  
2006. júl. 08. 19:29 | válasz | #7
Szerintem olvasgathatnád akár ennyierővel a www.digg.com-on felmerülő kacsákat is. Azon legalább hamarabb kint volt és a cáfolás is!
2006. júl. 08. 18:51 | válasz | #6
Az SG eddig is ilyen volt, de ez nem feltétlenül baj, ide könnyed kikapcsolódásért jár az ember (legalább is én) ahol minemellett még tájékozódik is.

De ez a cikk ki is emelte, hogy ezek még csak pletykák: "A kínai oldal egyetlen személyre alapozza cikkét, aki állítólag bennfentes, mégis kissé hihetetlenül hangzik a hír."

Van aki utál akkor értesülni valamiről, amikor még nem is biztos, de én szeretek képben lenni a pletykáról is Főleg ha tudom e mellett, hogy még nem biztos dologról van szó. Ennyi.

A blikk azért egy kicsit más tészta :)
2006. júl. 08. 18:42 | válasz | #5
ez olyan blikkes szintű fasság nem tom mivan de az sg kezd egyre bulvárosabb fos lenni:S
2006. júl. 08. 18:42 | válasz | #4
Ha az AMD és az nVidia egyesítené erőit, örülnék.
De így megszűnne a rivalizálás, ami az árak elszabadulásában jelentkezne. Persze a fejlesztés nem áll meg, de meg fog szűnni ( ha egyesülnek) a termékek közötti különbség.
Előbb utóbb konzol lesz már a PCből is.
2006. júl. 08. 18:25 | válasz | #3
én AMD +nvidia, remélem nem történik meg az összeolvadás, nem értem abból az ATInak mi lenne ajó, és ha az ATI xar akkor ez nvidiának nem kell annyira jónak lenni az árak sem úgy alakulnánaka hgoy most és az nem lenne jó de biztos én látom rosszul
2006. júl. 08. 18:06 | galéria | válasz | #2
Érdekes hír, de én ennek örülök, mert pont ezt a 2 céget pártolom.
2006. júl. 08. 17:52 | galéria | válasz | #1
:c-