Párizs mindenhol szélessávot szeretne
2006. július 7. 16:29, péntek
Párizs teljes szélessávú internetlefedettséget kíván elérni 2007 végére. Bertrand Dealnoe polgármester célja, hogy a francia főváros a világ legjobban behálózott városa legyen.

Hirdetés

Egy most ismertetett elképzelés keretein belül a város reméli, hogy a következő év végéig mintegy 400 ingyenes Wi-Fi csomópontot tudnak majd kiépíteni. A tervek szerint felhatalmaznák az internetszolgáltatókat, hogy antennákat szereljenek fel a stratégiai fontosságú közterekre és épületekre. "Gyorsan és biztosan járunk el, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosíthassuk Párizs számára" - nyilatkozta Delanoe a városházán. "Meghatározó tényező a nemzetközi versenyben és így fontos a város számára" - értékelte az internetelérés szerepét a polgármester a ZDNet honlapján.

A most ismertetett tervezetből az is kiderült, hogy az optikai kábelek lefektetését végző vállalatok adókedvezményben részesülnének. A város így akarja elérni, hogy 2010 végéig az épületek 80%-a egy "ultragyors" száloptikai hálózatra legyen rácsatlakoztatva. A már lefektetett száloptikai kábelekért 25%-kal kevesebb licencdíjat kell majd fizetni, míg az eddig gyors internethozzáféréssel nem bíró épületekbe kerülő első 400 méter telepítését 90%-os adókedvezmény illeti meg.

"A párizsi lakások 60%-ában már most elérhető a nagy sávszélességű internet. Célunk nem csak az, hogy ezt fenntartsuk, hanem hogy eggyel előbbre lépjünk a fejlődésben" - fogalmazott Delanoe az All Headline News oldalán. Az elsősorban parkokba, terekre, könyvtárakba és egyéb közterületekre szánt ingyenes vezetéknélküli csomópontok felállításához való jogot a magánszektor szereplői 2007 elején nyerhetnék el. A tervek között szerepel egy teljes városnegyednyi ingyenes Wi-Fi hálózat kiépítése is a következő év végéig.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
smv  
2006. júl. 08. 15:31 | válasz | #11
És te ki vagy?
2006. júl. 08. 14:35 | válasz | #10
Ki az a ki?
Mice  
2006. júl. 08. 00:54 | válasz | #9
és ki az a lefedettség?
echo  
2006. júl. 08. 00:37 | válasz | #8
Szerintem ezt inkább a piacra kéne hagyni...
smv  
2006. júl. 08. 00:01 | válasz | #7
És ki az a Budapest?
2006. júl. 07. 23:07 | válasz | #6
És nem csak Budapest...
2006. júl. 07. 20:52 | válasz | #5
Ki az a Párizs? Amúgy Budapest is 100%-os szélessávú lefedettséget szeretne, csak nem kapja meg :(
2006. júl. 07. 20:52 | válasz | #4
Ki az a Párizs? Amúgy Budapest is 100%-os szélessávú lefedettséget szeretne, csak nem kapja meg :(
2006. júl. 07. 20:52 | válasz | #3
Ki az a Párizs? Amúgy Budapest is 100%-os szélessávú lefedettséget szeretne, csak nem kapja meg :(
duke  
2006. júl. 07. 17:32 | válasz | #2
"Párizs mindenhol szélessávot szeretne"

De rendesek akkor vegre nalunk is lesz szeles savu internet :)))
2006. júl. 07. 16:35 | válasz | #1
"parizs meger egy miset"