Egyre több gyerek lóg a hálón
2006. július 6. 12:47, csütörtök
Egyre több és egyre fiatalabb gyerek szörföl a világhálón. Amíg azonban a gyerkőcök televíziónézési szokásaira ügyelnek a szülők, addig szeretik az internetezést kicsit nagyvonalúan kezelni.

Hirdetés

"Egy európai felmérés szerint a hat és hét éves gyerekek egyharmada, az iskoláskorú fiataloknak pedig a tizede internetezik rendszeresen" - mondta bécsi sajtótájékoztatóján Elisabeth Staksrud, a Safety, Awereness, Facts, Tools (SAFT) nevű európai projekt igazgatója. A szakember szerint amíg a szülők szeretik megszabni, hogy a televízióban mit nézzen a gyermekük, addig a felnőttek 40 százaléka egyáltalán nem törődik azzal, hogy milyen oldalakat keres fel csemetéje, ha felcsatlakozik az internetre. A szülőknek csupán a 25 százaléka van ott rendszeresen vagy gyakran a gyereke mellett, ha az szörföl a világhálón.

Az Európai Unió éppen ezért szeretne a jövőben kiemelt figyelmet fordítani erre a területre. A SaferInternet kezdeményezés keretében már most letölthető a "Stressz nélküli Web és SMS" című dokumentum, amely segít felhívni a szülők figyelmét az interneten a gyermekekre leselkedő veszélyekre és a világháló használatának pozitív oldalaira.

"Az egyszerű és összetettebb védelmek, mint például a spamszűrők vagy a vírusirtók önmagukban még nem elegendőek. A fiataloknak meg is kell tanulniuk ezeknek a programoknak a kezelését, beállítását" - világított rá egy másik lehetséges problémára Helmut Leopold, a Telekom Austria munkatársa.

A szülőkre hárul tehát annak megtanítása, hogy mi(k)re ügyeljen a gyermekük, milyen oldalakat látogasson és melyeket ne, illetve utóbbiakat miért ne. A legfontosabb, hogy a gyerek megtanulja: személyes adatait soha ne adja ki senkinek, és természetesen az sem árt, ha nem áll szóba idegenekkel és létezik netetikett is, amire illik figyelni.

"Persze általánosságban igaz az a tétel, miszerint a gyermekek jobban ismerik az internetet, mint a szüleik és gyakran ők tanítják meg őket a világháló használatára" - tette hozzá Ronald Hechenberger, a SaferInternet.at oldal munkatársa.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mike  
2006. júl. 11. 13:25 | galéria | válasz | #123
kicsit néha gondolkodhatnál is, túl egységsugaru vagy
Mike  
2006. júl. 11. 13:23 | galéria | válasz | #122
nincs olyan ember, aki egész nap számítógépbuzul
illetve van, de az extrám eset, de most a nagy átlagról van szó, mégha te imádsz is az extremitás felé elhajlani
Mike  
2006. júl. 11. 13:16 | galéria | válasz | #121
az a baj apa, hogy csak miután tarthatatlanok a nézeteid, és ezt magad is beláttad, akkor kezdtél jönni, hogy csak a végletekről beszélsz
Mike  
2006. júl. 11. 13:14 | galéria | válasz | #120
régebben meg az volt a baj, hogy a kölkök kint csatangolnak az utcán bandázva
vagy ha nem ez akkor meg az, hogy egész nap csak ül a TV előtt
ti vagytok az örök elégedetlenek, a "skatulya bácsik"
2006. júl. 11. 13:11 | válasz | #119
Engem elkeserített mikor megtudtam, hogy Európában sajna eléggé elterjedt a számítógépes analfabetizmus, nálunk meg 57%:-(
Mike  
2006. júl. 11. 13:02 | galéria | válasz | #118
nem járatta le magát

a szgép egy eszköz ne fetiszáld túl

ennyi energiával ne kapcsolja be a mikrót
Mike  
2006. júl. 11. 13:00 | galéria | válasz | #117
te nem 23 vagy hanem minimum 40-45
mi lesz? amit mondtam: kőműves
bár szép szakma az is, én nem nézem le a kétkezi munkást
de már mondjuk autószerelőnek ne menjen
Mike  
2006. júl. 11. 12:57 | galéria | válasz | #116
hát igen, amikor nincsenek érvek, jön a helyesírás, meg a kioktatás
te mennyi vagy? 23? vagy több?
na majd én megadom azt neked, amit te neki, szal ne gondold azt, hogy a23 évecskéddel nem vagy kispöcs
Mike  
2006. júl. 11. 12:56 | galéria | válasz | #115
ne változz meg :)
Mike  
2006. júl. 11. 12:54 | galéria | válasz | #114
no már megint itt tartunk, a szórakozás, az öröm rossz
mi ez a neopuritanizmus?
te mindent csak vmi magasztos célzattal teszel? könyvet csak azért olvasol, hogy tudásod nagyobb legyen? színházba is művelődni mész? Operába is?

részvétem

a játék a szórakozás fontos, és hasznos dolog, és már megbocsáss, de egy gyereknek első és legfontosabb dolga a játék, a gyerwek enm egy kis felnőtt


megdöbbentőnek tartom, hogy egyesek már 30 fölött milyen konzervatívok
azon, hogy a 18-25 évesek miket írnak különösebben nem csodálozom, ez a korosztály ilyen, mindenről van véleménye, mindent jobban tud mindenkinél, a kisebbeket idiótának tartja, ő már nem gyerek, ugyanakkor még mindig gyermekien kiméletlen mindekivel szemben
Mike  
2006. júl. 11. 12:48 | galéria | válasz | #113
ma az, aki nem tudja használni a számítógépet, az funkcionális anafabéta
nem kell szépíteni, az
ez nem valami divat, amiről majd jól leszokunk

jaja, így lesz majd a gyerkedből kőműves
Mike  
2006. júl. 11. 12:46 | galéria | válasz | #112
gondoljatok bele ha egyik napról a másikra nem lenne víz, üzemanyag, árám

höhöhö, ugye milyen vicces?
Mike  
2006. júl. 11. 12:45 | galéria | válasz | #111
egy gyerek sokmindent nem tud, nem ért, félreért, más a látásmódja
de ettől még nerm retardált
Mike  
2006. júl. 11. 12:43 | galéria | válasz | #110
látom ha valami változik, és más mint a megszokott, akkor az már egyből rossz is
Te nem így nőttél fel
más meg igen
ami neked nem természetes, az másnak az
Mike  
2006. júl. 11. 12:39 | galéria | válasz | #109
"Játszanak? Ja. Csíttel, vagy kurvaanyázva, ha nem sikerül nekik valami."

szoktam csítelni és kurvaanyázni is
pedig 34 vagyok
de 10 évvel ezelőtt is csíteltem és kurvanyáztam már

ja meg tudod mi a különbség? leszarom amikor valaki a helyesírás miatt köt belém. ugyanis én már nem kapok karót érte :)
Mike  
2006. júl. 11. 12:37 | galéria | válasz | #108
"Játszanak? Ja. Csíttel, vagy kurvaanyázva, ha nem sikerül nekik valami."

hát Sadist, ne gondold magadat annyira idősnek, te is ekkora idióta voltál kicsinek? vagy miből gondolod mindezt?
Mike  
2006. júl. 11. 12:32 | galéria | válasz | #107
mégis többet olvasnak a semminél

és ha valaki nem tud valamit, nyugodtan megkérdezheti, max nem kap rá választ
nem leugatni, kitiltani kell a kis csórikákat, hanem segíteni nekik
pl. mire való a google, mit irjon be, hogy meg is találja amit akar
azt se felejtsd el, hogy a legtöbb gyereknek nincs akkora jövedelme, hogy csak úgy bármit megvegyen magának, inséges idők ezek, ezen a téren, tehát 1-2 ünnep kivételével nem igazán jut eredeti játékokhoz (ami persze nem biztosíték arra, hogy futni is fog, meg el is indul, stb)
Mike  
2006. júl. 11. 12:31 | galéria | válasz | #106
hát mert te mucsai vagy, azért, városban a bazmeg már nem menő
Mike  
2006. júl. 11. 12:30 | galéria | válasz | #105
gondolom te már elmúltál épp annyi
2006. júl. 11. 12:22 | válasz | #104
Érdekes vita volt ez, csak a vége ne lenne ilyen, már sokszor elmondtam, de itt értelme is van: nagyon sokat tanulok itt az SG-n.
Anyukám szerint kocka vok, mert hozzá képest sokat tévézek és számítógépezek (megjegyzem ő nem TV-zik szinte és csak munkához használ netet is szinte), másrészt én marhára nem tartom magam kockának, mert nem vagyok sem azon a hozzáértési szinten (sajna), sem azon a pszichológiai szinten (szerencsére), a számítógéphasználat meg nem egyenlő a netezéssel, vannak akik kisujjból szétszedik és összerakják a gépet, de max az E-mail-t használják, meg néha a wikipédiát, és vannak olyanok (sajna többségben), akik nem értenek tényleg semmihez a PC szintjén, csak hogy ON-Explorer-Internet, mégis ott van alattuk egy drága gép, amit rájuk sóztak:-( (nekem meg jól jönnwe:-)
A sport, hát ezzel nekem gondjaim vannak, nem jött be, de pl. tisztelem azokat akik sportolnak (az más mikor mindenük a sport, mert azt nem szeretem), a sport nézése meg majdnem értelmetlen szerintem, mert inkább focizzon, mint bambulja azt (apám legalább mindkettőt csinálja:-).
A társadalom színvonala romlik ,ez van, én sem szeretem, sőt...
A kultúra általános szintje romlik, ez is igaz. Én pl. szeretném, ha majd vmikor talán gyerekem lesz, legyen széles látokörű inkább, mint vagy kockafej vagy sportbunkó, az arany közéút a megoldás, de ezt nem mi a magtaláljuk itt, az nagyon jó dolog lenne, mert ha átültetnénk a netről az életbe, hatnánk más emberekre és jobb lenne ez a hely, de ez sajna nem lesz, mert az arany középút ez esetben nem létezik, mert az emberek sokfélék és sajna egyre többen is vannak.
Sztem nem tudtam azt írni amire valójában gondoltam, de remélem vmennyire mégis sikerült
P3h3ly  
2006. júl. 08. 09:05 | válasz | #103
Bocs Morden, de azért ott az értéktelenezés kicsit súlyos volt, amúgy kajak értelmetlen amin vitatkoztok.
2006. júl. 07. 21:17 | válasz | #102
Amúgy is, nem értékes és kevésbé értékes emberekről, hanem értékesekről és értéktelenekről beszéltem.

Csak pontosan... :)
2006. júl. 07. 21:01 | válasz | #101
Szerintem sehová nem vezetnek. Ha vezetnének, akkor az emberek életet akarnának maguknak, nem afféle idióta utánzatokat, és nem az lenne a legnagyobb trend, hogy a bulvársajtó és a kertévé keretein belül mások elcseszett életét stíröljük.
Indigo  
2006. júl. 07. 19:24 | galéria | válasz | #100
Akkora baromságokról vitatkoztok!!
2006. júl. 07. 19:22 | galéria | válasz | #99
sose mondtam, hogy csak a milliomosok csalnak, és a többi adócsaló is tahó.

a másikról meg annyit, hogy nem én beszéltem értékes és kevésbé értékes emberekről, anyagi vonatkozásban meg végképp nem. talán érdemes lenne belegondolni, hogy ezek a gondolatok hova vezetnek, és visszakozni kicsit.

2006. júl. 07. 17:20 | válasz | #98
Azt hiszed, hogy csak a milliomosok adósvindliznek? Most ezt komolyan gondolod?

Én sosem mondtam, hogy saját kezűleg megölnék százezer embert, hogy megmentsek egymilliót. Én azt mondtam, hogy a százezer ember legyen a szerves része az egymilliónak, különben pont ezutóbbiak "ölik meg" őket (szociológiailag kitaszítják).
A kereszténységnek semmi köze ehhez. Te mennyire "segítesz" embereken? Ez nem szarkasztikus gecizés, ez egy komoly kérdés.
2006. júl. 07. 17:09 | galéria | válasz | #97
azért tahó, mert annyira sem képes, hogy adót fizessen. ez lenne a minimum, ha már a társadalomnak hasznos emberekről beszélünk.


tudott ott a különbség köztünk, hogy te megölnél saját kezűleg százezer embert, hogy megments egymilliót, amit persze el nem ítélhetek, mert logikus döntés, csak éppen a keresztény értékrendem nem engedi, hogy embert öljek. persze a fogyasztói társadalom értékrendje praktikusabb, de ez engem rohadtul nem érdekel.
2006. júl. 07. 17:04 | válasz | #96
Értékesebbek, mint aki semmire nem jó a társadalom szempontjából.

Monetár-szociológiai szempontból van az eladó, és a vevő. Ha valaki vevő, akkor ezzel táplálja az eladót, aki eladó, az kielégíti a vevő igényeit. A keresleti/kínálati piacot most hagyjuk.

Ha van a tahó, minimálbérre bejelentett milkás, és baszik mindenre, semmit nem csinál, de költekezik, akkor ő igenis fontosabb ember, mint a tahó, aki nem csinál semmit, de nem is költekezik. A milkás legalább vásárol, ezzel soksok embert ellát.

Amúgy megjegyzem, miért lenne egy milliárdos tahó? Arról nem is beszélve, hogy miért tahó valaki attól, mert minimálbérre hazduja magát? Mindenki rühell adót és juttatásokat fizetni...

A különbség a világnézetünkben egyetlen egy dolog. Én az ambíciót kurva sokra tartom, és rosszul vagyok az olyan emberektől, akiknek nincsen. Nem akarom megváltoztatni az életüket, egyszerűen lenézem őket.
2006. júl. 07. 17:00 | galéria | válasz | #95
ez világnézeti kérdés persze, de akkor már legalább látszik, hol a különbség köztünk.

szóval szerinted értéktelen mert nem csinál és nem költ pénzt (a "hasznos" szót ebben a környezetben máshogy nem tudom értelmezni.)

szóval szerinted a tahó minimálbéren bejelentett milliárdosok az értékes emberek, érdekes.
2006. júl. 07. 16:52 | válasz | #94
Nem. Ott tartunk, hogy ki értéktelen.

Nem akarnám meghatározni egy utcaseprő, egy kukás, egy marketinges, egy ügyvéd vagy egy államfő értékességét. Legalább ennyire nem akarnám meghatározni egy író, egy festő, egy filmrendező, egy matematika tudós, vagy egy programozózseni értékességét.

De igenis meghatározom azt a szép kerek, üreshasú nullát, amit egy olyan ember ér, amit te leírtál, és foggal-körömmel védelmezel.

Értéktelen, mert
1. Sosem fog semmi hasznosat csinálni.
2. Még pénzt sem költ, amivel másokat gazdagíthatna.

2006. júl. 07. 16:48 | galéria | válasz | #93
szóval megint ott tartunk, hogy ki értékesebb?
2006. júl. 07. 16:43 | válasz | #92
Kicsit különbséget kell tenni az egyszeri szerencsétlen között, aki egész nap semmit nem csinál, és nem is akar, meg a meg nem értett zsenik között.
Szóval még mindig nem baromság.
2006. júl. 07. 16:41 | galéria | válasz | #91
a társadalom legnagyobb alakjainak élete azért messze nem egyeztethető össze a "normális élet" képével, szóval ez szerintem baromság.
2006. júl. 07. 16:13 | válasz | #90
Dehogynem. Ahogyan bármi mást is megtehetsz, pl. akár öngyilkos is nyugodt szívvel lehetsz.

Csak ne számíts rá, hogy a társadalom el- illetve befogad.
2006. júl. 07. 16:05 | galéria | válasz | #89
és ami a normális élet pályázaton nem indulhat, az már nem is alternatíva, úgy nem szabad élni?
2006. júl. 07. 15:58 | válasz | #88
Tőlem mindenki végigviheti akárhányszázhatvanhatszor a Quake3-at, pont nem érdekel. Diktatúra nem indul ettől, egyengondolkodást nem akarok, halálra unnám magamat, és még a szakmámnak is lőnének :(

Ettől függetlenül az igaz, hogy nem lehet meghatározni, mi a normális, de azt nagyon is meg lehet, hogy mi az, ami már nem indul kicsi eséllyel sem a "normális élet" pályázaton.
2006. júl. 07. 15:54 | galéria | válasz | #87
nem feltétlenül az extrém esetekről beszélek, de itt sincs igazad, az ilyesmikből indulnak a diktatúrák, egyengondolkodást akarsz bevezetni. ha valakinek az az élete célja, hogy 666-szor vigye végig a quake 3-at, akkor lelke rajta, remélem sikerül neki, amíg másokat nem bánt vele én is beállok a szurkolók közé.
2006. júl. 07. 15:50 | válasz | #86
Már nem azért, de ez nem teljesen így van. Igenis le kell tenni dolgokat az asztalra, ha boldog akarsz lenni.
Minden olyan jellegű függés, ami azt eredményezi, hogy az életed egyetlen középpont körül forog, KIVÉTEL NÉLKÜL valamiféle pszichotikus tünettel társul. Azaz NEM LEHET ELÉGEDETT valaki pusztán azzal, hogy egész nap számítógépbuzul. Ahogyan attól sem, ha egész nap sportol, vagy akármizik. Aki mégis ilyen, az beteg, jobb esetben gyógyítani, rosszabb esetben elzárni kell.
2006. júl. 07. 15:45 | válasz | #85
2006. júl. 07. 15:43 | válasz | #84
LOL Na szerintem mindenki úgy él ahogy akar azt csinál amit akar! Senkinek nincs beleszólása!
1. NEM azt mondtam nem megyek sehova! Leírtam mit csinálok még a gépen kívűl!
2. Megyünk nyaralni tehát 1 hétig nem leszek gépközelben és tapasztalni fogom milyen nélküle!
3. Szeretem a Póker tehát valaki írta hogy nem tudják azok akik neteznek ,hogy mi benne az élvezetes! Rendszeresen nézem a Sport1-rt meg a Sport 2-őt is meg a Vb-t is!
4. Nem vagyok sport ember de nem vagyok kövér! Kerékpározok! És igen is sajnálom azt a srácot! VAlki írta azt hogy 16 évesen nem mondja azt az apjánk hogy jaj de jó csaj úgy megb@sznám én most is mondom! tehát nem értem mi a baj! Teljes életet élek a net mellet! Igaz hiányozna ha nem lenne... Nem vitázom tovább nem érdekel az egész had netezzen aki akar és ahogy akar! bye all
2006. júl. 07. 15:41 | galéria | válasz | #83
a mit tett le az asztalra szöveg egyébként öléggé szánalmas, nem kell semmit letenni az asztalra, boldog embernek kell lenni, akár élsportolóként, akár számítógépbuziként. de tudom, nektek fáj, hogy más mivel tölti az idejét, ezért aztán keresztes hadjáratot folytattok a "normális" életvitel mellett, amit persze ti határoztok meg.
Pestaa  
2006. júl. 07. 14:09 | válasz | #82
„A Révai Nagylexikon teljesen jó dolog.”

Nem állítottam az ellenkezőjét. Továbbmegyek: egyetértek Veled.
De az ott begyűjthető információ nyers, olyan, mintha tudásszomj nélkül akarnál magadba önteni több vödör információt. A tudás megszerzése nem lehet erőszak, de a neten (jó használat esetén) ez elkerülhetetlen. (Nem mintha bárki is el akarná kerülni szándékosan...)

„Egy élsportoló sem feltétlenül egy furkó gyökér”

Ezt sem állítottam. Csupán arra akartam rámutatni, hogy a neten igenis lehet tanulni, és tanultam is, míg a szóban forgó élsportoló most is kint rohangál a dög melegben. :)
CAD  
2006. júl. 07. 14:09 | válasz | #81
1, Ismet kihangsulyoznam, hogy nem azt mondtam, hogy nem lehetetlen... de jelentos elonnyel jar.

3, Jah :), hat ha csak vegletekrol beszelunk akkor egyetertek, csak te sztem atesel a lo masik oldalara es a masik vegletet "istenited".

4, Gondolom nagy hatranyba kerult volna, ha amikor valosagban szuksege volt az emlitett tudasra akkor mar eleve adott lett volna es nem ott es akkor kellett volna megszerezni.


5. Alairom, de en ismet csak az _is_-t emeltem ki es nem a _csak_-ot.


6. Ok :) A fontossag meg nyilvan mindenkinek egyeni ertekrendszere szerint sorolja be. En gyk. ebbol elek, nekem eletbevago (bar ha betiltanak sem halnek meg rogton, legfeljebb "kisse" roszabbul menne a sorom (gazdasagi halal :) ).

Az, hogy mi lesz belolle az kb. vegtelen faktortol fugg. A net lehet pozitiv es negativ hatassal is ra, nem hinnem, hogy kulon lehetne visgalni a net hatasat (vagy csak igen pontatlanul).


En azt mondtanam inkabb, hogy vannak mas jellemformalo dolgok is es sztem ezek kozul ma (es holnap is) az egyik legfontosabb a net.

(Lasd mi is itt beszelgetunk, nem nagyon latom, hogy hogy lenne net nelkul erre mashogy lehetoseg, tekintve, hogy sem foldrajzilag sem egyeb szempontbol sem ismerjuk egymast.)
2006. júl. 07. 14:03 | válasz | #80
A Révai Nagylexikon teljesen jó dolog.

Egy élsportoló sem feltétlenül egy furkó gyökér (hogy jött ez ide, na mindegy).

Olyan a net, ahogyan használják, és aki használja. Ha egész nap csak játszol, akkor némi roppant kétes értékű, és inkább szánalomra méltó angol tudáson kívül semmi nem ragad rád, ahogyan akkor sem, ha egész nap a chat előtt ülsz.

Szóval akinek nem inge, ne vegye magára.
P3h3ly  
2006. júl. 07. 14:00 | válasz | #79
:) én pont a rendszergazda, programozó pályát irányzom.

Amúgy persze megtanulod, de mégis jó ha van alapod mikor oda jutsz hogy meg kell tanulni.
Mint ahogy vhol előbb te is leírtad a T-Mobilos ismerősödnél, megtanulta !ott! és ez a lényeg, hiszen ha van 2 ember aki közül lehet választani...

Na mind1 hagyjuk értem mire gondolsz és sok igaz van abban amit mondasz de a most kialakult ellentábornál is van igazság jócskán és sztem vhol a középút lenne a legjobb, de azt úgyse találjuk.

Na én mentem mert így is sok lesz már a mai gép előtt ülésem További szép napot és jó vitázást.
Pestaa  
2006. júl. 07. 13:57 | válasz | #78
„De az amerikanizációt ne keverd ide, az egy kicsit más, gazdasági és szociológiai változás, gyakran a globalizáció társ-jelensége.”

Ha élsportoló lennék és ba+oznék LOL-ozás helyett (megjegyzem: élőben tartózkodom mindkettőtől), akkor ezt sem tudtam volna meg, maximum a Bazinagy Révai Überlexikonból, azt pedig nem fogom Bibliaként olvasni. Itt a neten olyan, mintha egy játékos tanórán ülnél, ahol akaratod ellenére is ragad Rád valami a poron kívül.

Az amerikanizációt pedig úgy értettem, hogy az amerikai szokások/hagyományok átvétele.
2006. júl. 07. 13:45 | válasz | #77
Így van, jó dolgokat írtál le.

De az amerikanizációt ne keverd ide, az egy kicsit más, gazdasági és szociológiai változás, gyakran a globalizáció társ-jelensége.
2006. júl. 07. 13:43 | válasz | #76
Ezek a dolgok igazak, csak ha az ember munkát (jó munkát, hozzá illő munkát, élvezettel végzett munkát) akar keresni, akkor rájön, hogy lófaszt sem ér az, hogy van egy ECDL-em, vagy értek a nethez. A leglényegesebb nethozzáértésre egy-két példa: piackutatás, direkt marketing, rendszergazda, hírszerkesztő, HTML-programozó. Még lehet ezer példát mondani, de gondolom érzed azt, hogy ezek is elég specifikus munkakörök, ahol az alapelvárást, vagyis a netezést már az adott főiskolán/egyetemen megtanulod, még akkor is, ha a nulláról indultál.

Pestaa  
2006. júl. 07. 13:40 | válasz | #75
Az előzőekhez még hozzátenném a saját véleményemet is, mely a 15 éves agyamból pattant ki :) (csak a tisztánlátás és a miheztartás végett árultam el, és mert büszke vagyok a koromra :fülig érő vigyor: Elvégre csak egy évig lehetek ennyi idős...)
Az internetet több szögből megközelíthetjük. Egyfelől hatalmas információhalmaz, mint az alant is elhangzott. Én személy használom a wikipédiát, a sourceforge-ot, ami azért nem jellemző erre a korosztályra. E-mailezek, programozgatok (elsősorban web-alapú alkalmazásokat, ezért köthető a nethez). És hellyel-közzel elégedett vagyok a kocka élettel.
Másfelől viszont egy barbárkodási lehetőség az ominózus (6-1x) korosztály számára. Ha azon kövér b_zi gyereknek, aki eddig a chipset zabálta a tv előtt, választania kell, hogy az utcán éli ki magát graffitiken keresztül, vagy felmegy a chat-re szivatni, nyilvánvalóan az utóbbit választja. Egyrészt kényelmesebb: ültében bosszanthat néhány (?) embert. Másrészt biztonságosabb, mert a célszemély nem tud átlépni az éteren, míg az utcai vandálkodást helyben meg lehet torolni. Harmadrészt pedig gyors, mert azonnal látja a „művének” eredményét.
És ez a baj, hogy látja. Azok a huszon- harmincéves illetők (moderátorok/operátorok/stb), akik nap, mint nap sajnálkoznak néhány ovis miatt, önmaguk alatt vágják a fát azzal, hogy hagyják a borsot törni az orruk alá. Amíg a tízéves Ödönke látja, hogy felmérgeli az illetőt, és sikerélmény önti el, nem fog leállni. Szóval a fiatal korosztály „cseszegetése” csak azért nem üt vissza, mert a felnőttek nem látják be a saját hibájukat (más szemében a szálkát...)

Ez most csak konkrétan a fiatal, még csecsemőkort élő személyek vandálkodására vonatkozott. Az pedig, hogy egyre inkább rászokunk az internetre, nyugodtan nevezhetjük modernizálódásnak, nyugatizálódásnak, vagy határozottaban amerikanizálódásnak, bárminek, előbb-utóbb (és a fejlődés rohamosságát figyelve előbb) be fog épülni a közéletbe. (Vagy ez már megtörtént?)
A társadalom folyamatosan változik, különcök mindig voltak/lesznek, de a többség mindig meghatározó. És az arányokat figyelve egyre inkább többségbe kerül az internetezők gyarapodó tömege.

Boáh, jó hosszú lettem. :P
2006. júl. 07. 13:39 | válasz | #74
1. Mondhatnám egy ismerősömnek a példáját, aki momentán egy igen ismert telekommunikációs cég (nem fogom megmondani, hogy a T-mobájl:)) marketingosztályán található meg. A lényeges dolgokat ő is ott tanulta meg, nem korábban, nem később.

2. Oké:)

3. Csak a végletekről érdemes beszélni, mert másról egy fórumon, személytelenül nem is lehet.

4. Nem jó a példa. Az exem is nagyon jól tudott kutatni a vizsgáihoz meg házidolgozataihoz, pedig 19 éves koráig 10 ujján meg tudta volna számolni, hogy hányszor látott netet.

5. Az első és egyetlen igazi érv eddig, amivel én is egyetértek. De ha egy suliba járnak, akkor feltételezem, hogy nem laknak túl messze egymástól, legalábbis egy részük nem. Találkozzanak személyesen. Az sem rosszabb, mint az msn, sőőőőt.

Ez a példa sajna nagyon kezelhetetlen. Gondolom arra akartál reflektálni, hogy a közös érdeklődésű/érdekeltségű emberek inkább közösködnek, tehát szociálisan klikkesednek. Ez jópofa dolog, de nem lehet ráhúzni semmire sem. Példák és ellenpéldák tucatjai sorolhatók fel még egy ilyen absztrakt szinten is.
De ha levetítem, arra következtetek, hogy aki a WoW-val játszik, az inkább a WoW-osokkal közösködik. Máris bukta az egész propaganda, mert a szocializáció egyik legnagyobb lényege, hogy ne csőben láss. A netnek roppant kicsi a szórása (ezért van irgalmatlan marketingértéke). Magyarán sokkal valószínűbb, hogy a neten valóban a hozzád hasonlókkal találkozol.

Hogy értsd: ha beülsz egy kocsmába, melléd leülhet egy marketinges, egy jogász, egy taxis, egy csöves, egy cigány, egy román, egy néger, meg egy kínai is.
Ha neten belép a WoW-ba egy játékos, akkor ő egy WoW-játékos. Nincsen szórás, illetve minimális.

6. Nem sugalltam a kizárását, a fontosságát vontam kétségbe.

Ez jópofa duma, hogy nem a tegnapról meg a máról, hanem a holnapról van szó. Csak nem igaz. Nem ezekről, hanem a gyerekedről van szó. Nem arról, hogy mi lesz belőle, vagy érteni fog-e a nethez, hanem hogy MILYEN EMBER, MILYEN JELLEM lesz belőle. És bizony vannak jobb jellemformáló dolgok, mint a net. Azt pedig te sem tagadhatod, hogy a fiatal gyerekek igencsak befolyásolhatóak, szinte minden létező dolog, amivel interakciót létesítenek, kihat a személyiségük fejlődésére.
P3h3ly  
2006. júl. 07. 13:35 | válasz | #73
Tényleg nem azonos, nem is annak szántam hiszen ezeknek a kölyköknek a nagy része se netfüggő (egyelőre és szerencséjükre), csak azt mondtam hogy jó dolog fenn lenniük !néha!, mert ragadhat rájuk annyi, hogy később könnyebben tanulják a számteches dolgokat.

Ne mondd hogy szerencsés vagyok mert anno én is volt hogy megütöttem a 15órát /szünetben/, talán annyi előnyöm van másokkal szemben hogy elismerem hogy nem jó és megpróbálok tenni ellene.

A lol-ozásról még annyit hogy vagy kikopik előbb utóbb vagy mikor ők nőnek fel teljesen elfogadott lesz szóval ez a probléma mindenképp megoldódik.
Más kérdés hogy mennyire lesz jó a megoldás.

Még egy kicsit hogy ne beszéljetek el egymás mellett: Nem, valóban nem lesz munkaképtelen, de sok helyen követelmény bizonyos fokú számítógépkezelés. Persze vállalhatsz olyan munkát ahova nem kell, de a munkavállalók közt olyan verseny van ahol minden előnyt meg kell ragadni (mert mi van ha csak olyat találsz ahova pont kéne?), és ha pont azon múlik egy munka hogy nem tudod vagy nem tanulod meg villám gyorsan hogy kezelj bizonyos programokat akkor majd tépheted a hajad hogy nincs állás mert xy tudta és ő kapta.
CAD  
2006. júl. 07. 13:26 | válasz | #72
1. Nah egy pelda. Van ilyen is, meg az ellentete... de azert nezz meg egy tetszoleges multit (ezek termelik a magyar GDP nagyobbik felet). Szted belso intranet, meg ugy belso levelzes stb nelkul mi lenne veluk?

2. Senki nem mondta, hogy elsodleges...

3. Vegletekrol nem latom ertelmet beszelni. Ezek leteznek, mindenki tudja, hogy nem helyesek, ennyi.

4. Mint irtam termeszetesen nem kutatni fog, ilyenkorba ez nem is lehet cel. De mint ugyancsak irtam, eloszor meg kell tanulni jarni, elesni, sott talan meg kificamitani a bokat is, hogy utanna tudjunk futni.


5. Ket dolog, egyereszt nem a marol van szo, hanem a holnaprol. Masreszt meg erosen ketlem a dolgot. Latom a 1x eves hugomat, estenkent baratnoievel, baratjaival csetel... gondolom nem nehez elkepzelni, hogy mennyit veszitene masnap a suliba, ha ebbol ki lenne zarva.

Csak egy pelda. Tegyuk fel, hogy 5 emberbol 4-en dohanyosok. Szted ezek kozul melyek lesznek a legjobb kapcsoaltba (nyilvan ezer mas dolog is kozrejatszik, de maradjunk ezen az absztrakcios szinten). Nah ezt vetisd le a netezesre is.

6. Ehh, senki nem irta, hogy 6 evesen kotelezo netezni, csupan arrol van szo, hogy nem kell elzarni tole, ahogy te sugallod.

En sem cseteltem hat evesen, de talan erdemes eszrevenni, hogy azota kicsit maskepp nez ki a vilag. Azt is erdemes eszrevenni, hogy az hogy veled mi tortent 6 evesen semmilyen mertekben sem mervado... mivel maga a net a popularisabb formajat erosen a 90-es evek utan vette fel.

Mint irtam, nem a tegnaprol meg a marol van szo, hanem a holnaprol...


Summa summarum: Nem ertem ezt a veglet maniat. Persze, hogy nem jelenti azt... csak fiatalabb korban nemileg kisebb munkabefektetessel tanul meg az ember uj dolgokat, mint kesobb...
2006. júl. 07. 13:17 | válasz | #71
THX Enlight. Megjegyzem, nincsen gyerekem, sőt, az sem biztos, hogy jó szülő lenne/lesz belőlem, de azért he:)
2006. júl. 07. 13:13 | válasz | #70
Tökéletesen egyetértek minden egyes mondatoddal.
Magam sem írhattam volna szebben / jobban.
2006. júl. 07. 13:09 | válasz | #69
az igényszint NEM ugyanaz, sorry :D
2006. júl. 07. 13:08 | válasz | #68
1. A gazdasági halált úgy értettem, hogy nem vagy munkaképtelen netismeret nélkül. Én dolgoztam egy bizonyos televíziós utómunkastúdióban, még a net sem volt bekötve. Nem is kellett, mert csak a titkárnő csetelt volna rajta.

2. Azt hiszem, hogy ilyen fiatal korban más dolgokat kell kipróbálnia egy gyereknek, azaz nem a nethasználat az elsődleges dolog. Például tanulgasson meg helyesen írni-olvasni, kezdjen szocializálódni. Más kérdés, hogy EZEK MELLETT érthet a nethez. Pont nem érdekel, hogy a gyerekem egyszer fog-e mértékelméleti tételeket bizonyítani, én azt sem tudom, mi az, és most utána sem nézek. Majd eldönti, hogy mivel akar foglalkozni, amikor eljön az ideje. És ez az idő nem a 6 éves kor.

3. Senki nem mondta, hogy kizárja a kettő egymást. Itt most végletekről beszélünk, nem arról, hogy az aktuális (nálam nem éppen létező) gyerekünket pofon csapjuk-e a tegnapi 15 óra WoW-ozás miatt.

4. De, minden ember feltételezi, aki azt mondja, hogy a net azért a világ legklasszabb dolga, mert hihetetlen tudásanyag van felhalmozva rajta. Ez pont így igaz, de egy kiskölyök netezésének 5%-át sem fogja kitenni a kutatómunka.

5. Muszáj ecsetelnem, hogy az internet nem tartozik momentán a szocializálódáshoz elvárt képességek közé?

6. Nem nyomós indok. Ha kell, meg fogja tanulni. Nem az dönti el a munkaköri alkalmazhatóságomat, hogy 6 évesen cseteltem-e, vagy nem. Én nem cseteltem 6 évesen, mégsem panaszkodom, és nem is követ rakok.

7. Nagyon is egyetértek veled. Teljesen igazad van. És remekül írtad le a dolgot. A netezés a "..." után jön. Legalább 10-20ezer hasonló fontosságú dolgot fel lehetne sorolni, és ráírni a "..."-ra.

Summa summarum: Ha egy gyerek nem netezi szódásszifonra a szemét már kiskorában, az nem jelenti azt, hogy későbbiekben nem fog érteni hozzá. Sőt, azt sem jelenti, hogy nem lesz később programozó.
2006. júl. 07. 13:06 | válasz | #67
Az igényszint azért ugyanaz.
A cikkre és saját tapasztalataimra hivatkozva teljesen átlagos dolog az, hogy a kamaszgyerek suli után hazamegy, bevágódik a gép elé és éjfélig egybesül a monitorral. Egyik wowozik, másik chatel, tökmindegy lényeg, hogy nap mint nap ugyanazt csinálják..én igenis többnek / igényesebbnek tartom azt, aki ebből a szürke közegből kicsit ki akar törni és keres változatosságot is az életben, illetve olyan tevékenységgel tölti az idejét, amely testi és szellemi képességet is fejleszt. Teheti ez sporttal, hogy a példánál maradjak, de még rengeteg egyéb érdekes elfoglaltság is van. Minél szélesebb valakinek az érdeklődési köre, annál nagyobb az igényszintje általában. Ne hasonlítsunk már egy élsportolót egy gép előtt görnyedőhöz...utóbbi mit tett le az asztalra pusztán a netezéssel??
2006. júl. 07. 12:56 | válasz | #66
Amúgy oké.

1. Röhögés helyett azt mondja: LOL
2. Chipsen és kólán, na meg ofkorsz némi kisebbségi komplexuson él
3. Nem megy sehová, és mindig a masina előtt lóg
4. El kell vinni szemüveget venni
5. Kurva sokba kerül az állandóan működő gép
6. 16 évesen még nem beszélt olyasmit, hogy "Apu, azért meghúznám ezt a csajt"
7. Amikor leülsz meccset (teniszt, golfot, pókert) nézni, nem érti, mi az izgalmas abban, hogy nem vehetsz részt benne

Nekem akkor inkább legyen élsportoló a kölyköm. Sőt, jobbat mondok. Addig nekem teljesen tökmindegy, hogy milyen egy gyerek, amíg nem a sajátom.
CAD  
2006. júl. 07. 12:54 | válasz | #65
Sott a nyelvtant sem muszaj ismerni... legfeljebb leneznek kicsit :)
2006. júl. 07. 12:54 | válasz | #64
Én csak azt mondtam, hogy a netfüggőség és a számítógéphez értés kurvára nem szinonímái egymásnak. Attól, hogy valaki egész nap üti a WoW-ot, még egyáltalán nem tuti, hogy ért bármihez is a "power on, connect to internet, click on WoW icon" mantrán kívül.
Amúgy te egy szerencsés koma vagy. Én ismerek olyan embert, aki röhögés helyett azt mondja: LOL. Nem vagyok túl agresszív ember, de az arcszínem egészen vörösre tud színeződni ilyesmitől.

Amúgy szia!
CAD  
2006. júl. 07. 12:50 | válasz | #63
Sztem pedig van miert isteniteni...

"Tehát azért sem biológiai, sem gazdasági halált nem idéz elő a hiánya."

Biologiait nyilvan nem, de talan erre mar irtam peldat, hogy meg micsoda ugyszinten nem.


Azt pedig, hogy te hogy ertelmezed a gazdasagi halalt, azt egyelore misztikum szamomra.


"Amúgy meg kételkednék annak hasznosságában, hogy a gyerekem tud chatelni, msn-t telepíteni, minden szutykot letölteni, meg fórumozgatni."

Most nem ertelek. Nyilvan nem varhato el egy gyerektol, hogy gcc manualt olvasson 0-24-ben, valahol el kell kezdeni a dolgokat... es lehet pont ott. En sem latom ertelmet annak, hogy a gyerekem 0-20ig megtanuljon szamolni, de azt mar szeretnem, ha egyeszer mertekelmeleti teteleket tudna bizonyitani... lehet, hogy megis a 0-20al kene kezdeni? Hmm?


"Inkább biciklizzen, focizzon, húzzon rohangálni a haverjaival, legyen iszonyatosan koszos, karcolja fel a bőrét, és ha választanom kell, akkor inkább krahákoljon a sutyiban elszívott, le sem tüdőzött dekktől, mint hogy egész nap a World of Warcraften csüngjön."


En meg azt mondom, hogy _is_. Ma mar tarsadalmi es szakmai elvaras, hogy erts a gepekhez.

Tovabba ki mondta, hogy a ketto kizarja egymast? A ket vilag nem az erem ket oldala, nem birom megerteni, miert allitjatok igy be a dolgokat...


"Naívság azt feltételezni, hogy a mai kölykök a tudást meg a kultúrát keresik az interneten. Ez nem baj, csak nem kell feltételezni."

Nah ez az amit senki nem feltetelezett... lasd a masodik idezetre vonatkozo valaszt.


"Tök érdekes, hogy mindenki azt hiszi, muszáj megtanulni a nethasználatot, mert különben vége a világnak, és mindent beszop, ahogyan itt mondod.

Mi van, ha egyszerűen nem igényli ezt a tudást, mert nem különösebben lóg a neten? Na?"


Akkor az van, hogy a munkaeropiac egy iszonyatosan nagy szeletebol nativan kizarja magat az van. Sztem ez igy mar egy eleg nyomos indok.


"Azért az internet nem olyan, mint a járás, hogy ha nem tudsz, akkor nem vagy teljesértékű ember."

Tenyleg nem. Beszelni sem kell tudni (lasd nemakat), sott irni sem kell feltetlenul (eleg olvasni), de meg nyelveket sem kell tudni (eleg a magyart)... muszaly ecsetelnem, hogy azert mindennek milyen sulyos kovetkezmenyei vannak az ember jovojevel kapcsoaltban?


Lassan eszre kene venni, hogy hova konvergal a vilag, milyen igenyeket tamaszt egy atlagos emberrel szemben... lehet ennek homlokegyenest elindulni, mint irtam kolostorba is lehet vonulni, igen ilyen is letezik. De itt nem arrol van szo, hogy a net nelkul nincs elet a foldon... csak arrol (es ezt kb n-edjere mondom el), nem kis elony ha az ember megis tud irni, olvasni, szamolni... netezni.
2006. júl. 07. 12:42 | galéria | válasz | #62
inkább lolozzon a gyerekem mint bazmegoljon, hogy egy korábbi hozzászólásra reagáljak.

tudtommal nincsen egyetemes értékrend arra vonatkozólag, hogy ki a nagyobb ember, engedtessék meg, hogy egy 14 éves élsportolót ne tartsak többre, mint a korábban hozzászóló srácot. mert nem lesz attól értékesebb, hogy ő a sporttal szúrja el az idejét, nem a géppel.
P3h3ly  
2006. júl. 07. 12:33 | válasz | #61
Hát először is üvd mkinek mert úgy látom itt köszönni sose volt szokás, csak azért írok hogy legyen egy netfüggő is köztetek.
Morden, amit a függőséggel kapcsolatba írtál nagyon egyetértek, én is könnyen lehet hogy net+WoW (world of warcraft bár kétlem hogy vki ne tudná) függő vagyok, de most próbálom leredukálni elviselhető mértékre, és mit ne mondjak nehezen megy. De ez alatt az idő alatt amit a net előtt töltöttem azért ragadt rám 'informatikai tudás' is egy kevés, pl a számítógép akkor megy csak szervízbe ha végkép nincs itthon alkatrész, meg programozásba is kontárkodok, szóval előnyei is akadnak a netnek nem feltétlenül kell elgereblyézni azonnal. Az viszont hogy rövidítéseket használunk általában csak írásban üt vissza, beszédben nagyon ritkán és betudható a lustaságnak. Ja igen és még vmi, azzal hogy kisebb korban odaengedik a gyerekeket mondjuk 8-10évesen egyetértek ugyanis később sokkal jobban félnek kipróbálni a gépen mindent meg persze jóval nehezebben tanulnak, had hozzam magam megint példának: szüleim ugyanakkor kezdtek a szgépekkel foglalkozni mint én mégis sokszor hívnak ha vmit segíteni kell mert nem merik kipróbálni, (mondjuk Boisban módosítani dolgokat).
Sadist  
2006. júl. 07. 12:23 | galéria | válasz | #60
"ez amolyan szórakoztató lap"

Na pont ez az, az ember szórakozását cseszik el. Azt pedig nem szeretem.
2006. júl. 07. 12:04 | válasz | #59
ez így igaz.

A net egyszerűen azért népszerű, mert:
1. gyors
2. könnyen hozzáférhető
3. információgazdag
4. -> ennélfogva széleskörű igényeket kielégít
5. kényelmes a használata

kétségtelen, hogy sokoldalú, de VAN élet nélküle is...csakhát a fenti dolgokat könnyű megszokni és ennélfogva rabjává válni a kényelemnek.
Nem is kell mást tenni, mint szépen bevágódni a fotelba és power on :S
2006. júl. 07. 11:58 | válasz | #58
te sajnálod, ő viszont nem sajnálja, mert évonalbeli sportoló és nincs szüksége a netes "kultúrálódásra", hogy hozzád hasonlóan büszkén "baszdmegolhasson", mert szerinted ez az "élet" (TV meg az MSN mellett), no comment.

Ha nem vagy annyira netfüggő, akkor próbáld ki, hogy 2 hétig (nem tovább, csak 2 hétig) semmilyen formában nem kerülsz netközelbe, vagy akár még számítógép közelébe sem.

Ez a "mi közötök van hozzá" meg ilyen " se füle, se farka" szöveg... Engem ugyan nem érdekel, hiszen magadat járatod le vele, csak te látom abban a tévhitben élsz, hogy "ez az élet része", vagy ettől most jó lesz neked, és aki ne adj isten normális dolgokkal is szeretne foglalkozni, az kimarad minden jóból:) vicces kisfiú vagy te:)
2006. júl. 07. 11:49 | válasz | #57
Tök érdekes, hogy mindenki azt hiszi, muszáj megtanulni a nethasználatot, mert különben vége a világnak, és mindent beszop, ahogyan itt mondod.

Mi van, ha egyszerűen nem igényli ezt a tudást, mert nem különösebben lóg a neten? Na?

Azért az internet nem olyan, mint a járás, hogy ha nem tudsz, akkor nem vagy teljesértékű ember.
Mice  
2006. júl. 07. 11:41 | válasz | #56
forgasd ki vazze! mert a jelszó a fontos nem pedig az, hogy 18 év minusszal alapvető viselkedésformákat ismeretében ne maradjon le...

a többséggel az a baj hogy annyi ideig sem használt gépet, hogy az xp skinnezett x-ét mekülönböztesse egy html jpeg x-étől meg ha azt írják kattintson ide, akkor odakattint

ezekhez kellenek azok az idők amikor be$zopják és megtanulják

ha egyszerűen nem is használja akkor lehet hogy a slágerszivatások lecséngésekor (3-4év) is vadiújdonságként találkozik a problémákkal

az, hogy x éves korig nem használják a leggyökérebb ötlet

így lehet tapasztalatlan taplók tömegét kitenyészteni
2006. júl. 07. 11:33 | válasz | #55
Az lehet, de kicsit feküdj le korábban suli előtt, mert látom, nyelvtanon nem nagyon figyelsz...
2006. júl. 07. 11:29 | válasz | #54
Nem értek veletek egyet!14 vagyok! Bazd+olok LOL-ozok lámázok stb.! És mi közötök van hozzá? vagy Az hiányzik nektek hogy ti nem netközelben nőtettek fel? És iritál benneteket az ,hogy mi igen??? Vagy én nem értem... Nem tom már hogy ki írta azt , hogy tk-znak a "kicsik" ! Én CoD2-zök nem tk-zok volt saját clánom szerver stb.. Értek a HTML-hez és a PHP-hoz meg a Photo Shophoz is egy kicsit! Enlight én sajnálom azt a 14 évest aki elkerűlte a netet mert nagyon jó! Nem vagyok annyira függő! Megyek haverokhoz, kerékpározok, tv-t nézek, alszok, fagyizok, strandra járok, fenn vagyok 2-ig mert msn-ezek stb..! Álmosan megyek iskolába! De ez az élet része! Ez van ezt kell szeretni! Én meg örülök hogy már a 6 évesek is neteznek mert 14 éves korukra többet fognak tudni mint én! ennyi!
2006. júl. 07. 11:27 | válasz | #53
Minden függőség szar dolog, legyen az melómánia, netfüggőség, drog, alkohol... hidd el, tudom, mit beszélek, elég régóta vagyok már dohányos:(

A fanatikusok konkrét szerepe a világban az, hogy foggal-körömmel ragaszkodjanak az imádott idoljukhoz. Ha nem lennének, akkor nem lehetne meghúzni azt a jópofa határt, amit te "ésszerű határ"-ként aposztrofáltál, és teljesen igazad is van benne.

Amúgy érdekes adalékként megemlítem, hogy én konkrétan dolgozom is a gépemmel, de ettől függetlenül kifejezetten "informatikai analfabéta" vagyok. Gőzöm nincsen a vírusokról, hackerekről, gatewayekről, IPkről, proxykról, csak tudom, hogy fel kell tenni ezt, meg azt, és akkor csinálhatom, ahihez értek is:)
2006. júl. 07. 11:09 | válasz | #52
Riszpekt! Egyetértek
Persze a függők teljesen "fanatikus" indokokkal védik az álláspontjukat, és olyanokra hivatkoznak a net megkérdőjelezhetetlen szükségességével és létjogosultságával kapcsolatban, amely legtöbb esetben őket sem igazán mozgatja (pl. kultúrálódás...ahogy te is mondtad, általában nem művelődni, vagy tanulni járnak a kölykök netre, hanem szórakozni, innentől kezdve meg nem hinném, és az ilyen jellegű aktív nethasználta pedig korántsem jelent a gépekhez való szakavatott hozzáértést, szóval az általam említett "ellenpélda" sem hinném, hogy analfabétább volna a fórumba hülyeségeket írkáló, chatelő vagy warcraftozó ödönkénél)
Én is amellett vagyok, hogyha lesz majd gyerekem, szaladgáljon inkább a szabad levegőn, minthogy a gép előtt görnyedjen. Nem tiltanám ki az életéből a világhálót, hiszen kétségtelen, hogy vannak pozitívumai is, de azért kell szabni egy ésszerű határt. Konkrétan most a netfüggőségre gondolok.
2006. júl. 07. 11:07 | galéria | válasz | #51
2006. júl. 07. 11:00 | válasz | #50
Azért ennyire nem kell isteníteni a netet. Az is csak egy médium, bár igencsak szofisztikált darab.

Vannak munkakörök, amihez elengedhetetlen. Ellenben még a szellemi tevékenységet végzők körében sem mindenhol primér dolog az internet. Tehát azért sem biológiai, sem gazdasági halált nem idéz elő a hiánya.

Amúgy meg kételkednék annak hasznosságában, hogy a gyerekem tud chatelni, msn-t telepíteni, minden szutykot letölteni, meg fórumozgatni.

Inkább biciklizzen, focizzon, húzzon rohangálni a haverjaival, legyen iszonyatosan koszos, karcolja fel a bőrét, és ha választanom kell, akkor inkább krahákoljon a sutyiban elszívott, le sem tüdőzött dekktől, mint hogy egész nap a World of Warcraften csüngjön.

Naívság azt feltételezni, hogy a mai kölykök a tudást meg a kultúrát keresik az interneten. Ez nem baj, csak nem kell feltételezni.
CAD  
2006. júl. 07. 10:53 | válasz | #49
Sott, aram, csatornazas, ruhak, tuz es az emberiseg nelkul is...
CAD  
2006. júl. 07. 10:49 | válasz | #48
"Netről sokmindent lehet tanulni, ugyanakkor annyira veszélyes is a fiatal korosztály számára, lényegében ugyanannyi előnye van, mint hátránya"


Vizet inni is veszelyes, megis igen hasznos dolog. Ha az ember nem akarja, hogy a gyereke informatikai ertelemben csokevenyes legyen, akkor bizony illik lehetoseget adni neki.


"Én ismerek olyan 14 éves srácot, aki sohasem ment net közelébe, mert egyszerűen nem érdekli, és (most kapaszkodjatok meg!!) teljen normális ember lett belőle! Hihetetlenül hangzik, ugye?:)"

A vilagon sokmindent lehet ignoralni, sott el lehet menni tibetbe egy jolkikepzett pofas kis kolostorba es kecskekepasztorkodni... de ha eljut egyszer egyetemre, fosulira vagy akarcsak egy olyan munkahelyre ahol net / gep / intranet stb.-t kell hasznalnia, akkor bizony az gep-analfabetizmusa igencsak visszaut. Lehet, hogy egeszen a gazdasagi bejaratig...


"ez a hülyeség inkább hogy sokan azt gondolják, hogy a 2 kezi munka büdös, vagy égés...mindenki értelmiségi munkát szeretne végezni"


Nah, ettol okadok. Tudod mit? Akkor lehet menni fizikai munkat vegezni... ne kelljen mar ecsetelni, hogy altalaba a szellemi munkanak milyen "apro" elonyei vannak a masikkal szemben.


" de akkor ki fogja a parizert árulni, lakásokat építeni,"

Hat amennyire kivettem a hozzaszolasodbol az biztos, hogy nem te. Ezt most fejtsd mar ki nekem, hogy hogy egyezteted ossze a fizikai munka altalad kozvetitett dogmait azzal, hogy jo eselyel te is szellemi foglalkozast fogsz valasztani ha lehetoseged van ra, es eszedbe sem fog jutni cementet rakodni.
2006. júl. 07. 10:44 | válasz | #47
vöhhöhöő, na igen:)
Hihetetlen módon rabjaivá tudunk válni a saját találmányainknak.

Net nélkül is menne tovább az élet..biológiailag nem létszükséglet.:)
2006. júl. 07. 10:41 | galéria | válasz | #46
Bele sem merek gondolni mi lenne az emberiséggel, ha egyszercsak egyik napról a másikra nem lenne net.
2006. júl. 07. 10:29 | válasz | #45
Így is van.
2006. júl. 07. 10:25 | válasz | #44
Én ismerek olyan 14 éves srácot, aki sohasem ment net közelébe, mert egyszerűen nem érdekli, és (most kapaszkodjatok meg!!) teljen normális ember lett belőle! Hihetetlenül hangzik, ugye?:)
Csak azt akarom mondani, hogy a net nem a világ közepe (mégha sokan annak is képzelik), enélkül is lehet élni teljes életet.