Egyre valószínűbb a Microsoft európai büntetése
2006. július 4. 23:30, kedd
Az európai uniós tagországok versenyhivatalainak vezetőinek nem hivatalos találkozóján több bírálat is érte a Microsoftot, mondván nem teljesítette megfelelő mértékben az Európai Bizottság elvárásait.

Hirdetés

Neelie Kroes, az Európai Unió versenypiaci biztosa a versenyhivatalok vezetőinek támogatását kérte és gyakorlatilag egyhangúlag meg is kapta abban a kérdésben, hogy kiszabható-e a napi 2 millió eurós bírság az amerikai vállalatra. Mivel ez az összeg tavaly decemberig visszamenőleges hatályú, így eléri a 400 millió eurót.

Mint ismeretes, az Európai Bizottság (EB) és a Microsoft közötti vita, majd per 2004 óta tart. A testület 497,2 millió eurós pénzbírságot szabott ki a konszernre és kötelezte arra, hogy engedjen betekintést a konkurens cégeknek a forráskódjaiba. Az európai szervezet szerint azonban ez csak részben valósult meg. Az Európai Bizottság néhány héten belül dönt a kérdésben.

A Yahoo hírportál információi szerint ennek már csak azért is nagy a valószínűsége, mert időközben több forrás is megerősítette, hogy a végleges döntésre legkésőbb vagy július 12 vagy július 19-én kerül sor. vagyis a Microsoftnak még addig van ideje, hogy ha el akarja kerülni a napi 2 millió eurós pénzbírságot.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 10. 20:41 | válasz | #4
Ohh, mit rejthetnek azok a forráskódok? Nagyon titokzatos...
2006. júl. 05. 19:56 | válasz | #3
Tudnak harácsolni a dokik :)
drwho  
2006. júl. 05. 07:19 | válasz | #2
Csak összehasonlytásként: Ma kb 800M dollár egy új gyógyszer kifejlszetésének költsége!
drwho  
2006. júl. 05. 07:17 | válasz | #1
Azért ez a huza-vona, akárhogy is nézzük nonszensz! 492M euró? Ez milyen kasszába megy? 150Milliárd forintnyi, euróban nem kevés!