Meghalt Ric Weiland, a Microsoft egyik alapítója
2006. július 5. 03:53, szerda
Komoly csapás érte a redmondi óriáscéget. Elhunyt Ric Weiland, a Microsoft egyik vezető munkatársa, aki gyakorlatilag a kezdetektől segítette Bill Gates és társai munkáját.

Hirdetés

Weilandnak komoly szerepe volt a Microsoft felvirágoztatásában. Az ismert és elismert szakember haláláról több seattle-i lap is beszámolt. Bill Gates és Paul Allen egykori iskolatársa fejbelőtte magát. A Microsoft munkatársának halála azért is döbbentett meg sokakat, mert egyrészt csak 53 éves volt, másrészt az elmúlt években már nem vett részt komolyabb fejlesztésekben, hanem egy karitatív szervezetben aktivistaként dolgozott. Legutóbb például az AIDS elleni harcra és annak fontosságára hívta fel a figyelmet és a homoszexuálisok jogaiért emelt szót.

Weiland a Lakeside Középiskolába járt együtt Bill Gatesszel és Paul Allennel. Amikor a Microsoft egyre inkább valósággá vált, belépett a cégbe, egyike volt a vállalat első öt alkalmazottjának. A szakember 1975-től vezető programozóként dolgozott és így kiemelkedő szerepe volt a konszern több Basic- és Cobol-rendszerének megalkotásában. Időközben elvégezte a Harvard Business Schoolt, majd 1982-ben visszatért a Microsofthoz és ekkor a szépreményű Works szövegszerkesztő és táblázatkezelő szoftverprogram vezetésével bízták meg.

Weiland 1988-ban végleg otthagyta a redmondi szoftveróriást és a további életét kizárólag a jótékonysági és szociális segélyszervezetek munkájának segítésére szentelte. A szakember 1997 és 2002 között az amerikai Pride Alapítvány vezetői közé tartozott és elérte többek között, hogy a General Electric konszern a diszkriminációellenes politikája szerves részévé tette a homoszexualitás kérdését. Az elismert programozó összesen 100 millió dollárt adományozott jótékonysági szervezeteknek.

"Ricnek kulcsszerepe volt a Microsoft korai sikereiben. Nagyon sok szép élményem van vele kapcsolatban. Nagyon hiányozni fog" - méltatta megemlékező írásában egykori iskolatársát és kollégáját Paul Allen.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 14. 00:18 | válasz | #23
Nos: az öngyilkosok gondolkodásmódja más,a szorongás és depresszió miatt. Ez maga után vonja az ítéletalkotás megváltozását ezért nem foglalkozik a családdal stb... Önző dolog is mert megfosztod magad a testtől ami a kreativitásod kifejezésére szolgál. Az öngyilkosok a problémájukat nem tudták megoldani,bármennyire is meglehet. Logikával igen nehezen lehet meggyőzni őket, mert már megváltozott a gondolkodasmodjuk. Erre való az emberség és a barátság+logika(hátha megoldódik a probléma).Azért tiszteletlenség fik@zni, mert csak a döntését(jelen) kell tisztelni. Ugyanis az öngyilkosok ritkán gondolnak a jövőre (Jimis véletlenek leszámítva)
2006. júl. 08. 19:49 | válasz | #22
tulfogalmaztad mert nemnagyon értek belőle semmit xD
2006. júl. 06. 17:21 | válasz | #21
Igaz, igaz. Egyetértek.
2006. júl. 06. 16:05 | válasz | #20
"nállunk helyesen nálunk..." értettem, koszi

hmmm, megpróbáltam elképzelni magam elôt a helyzetet, de a véleményem itt sem változott különösebben. én olyan "mindent megpróbálok megtenni a végsôkik" tipus vagyok. Ha ilyen betegséget is kapna az ember ami hosszú lefojású, ki tudja lehet, hogy még idôközben kifejlesztik az ellenszert, de ez az idô alatt is tudja az ember tenni a dolgál, ott lehet egy jó helyen jó idôben és segíthet. A halál mindég a könnyebbik megoldás, de az értelmetlenebb is, ugyan hova vezet? Ha meghalsz, akkor már tényleg nincs tovább, amíg élsz addig kell gondolkodnod. A nagy vadászmezôket, a tiszta rétet virágokkal, esetleg a nagy kondért amiben fôzik az embert, szerintem ideje már túllépni. Nincs tovább és kész xD. Különben azt hiszem, hogy ebben az esetben nem "halálos betegséggel" állunk szemben (vagyis az emberünk). Az, hogy ki mennyit fájdalmat tûr az életben az saját dolga, mint mondtam én sohasem választanám ezt az utat, ez nem old meg semmit (és útálom az értelmetlen dolgokat). Ha beteg az ember akkor is megoldást kellene próbálnia keresnie, nem megszökni elôle.
2006. júl. 06. 07:24 | válasz | #19
nállunk helyesen nálunk...

csak egy apró kérdés az öngyilkosok tiszteletével kapcsolatban: ha valakire kimondták betegsége folytán a hlálos ítéletet, ami majd hosszú és fájdalmas szenvedés után következik be de ő nem várja meg a nagyobb fájdalmak eljövetelét. ilyenkor már könnyebb szembenézni a halállal, mint a hosszú szenvedéssel. vagy te nem így gondolod?
2006. júl. 05. 17:52 | válasz | #18
Erre is gondoltam, de ha valakit "arról a helyrôl" nagyon zavart volna pl bill akkor már rég kilôtték volna. Szerintem "azoknak" az embereknem emberek semmi bajuk az itteni politikával, úgyhogy az összeesküvés elmélet részemrôl törölve. But, if u put it this way, akkor én is várom a további történet boncolásokat.
2006. júl. 05. 17:39 | válasz | #17
persze felmerul a kerdes:vajon tenyleg o lotte le magat?(osszeeskuves elmelet rulez;))
Csak mert erdekes modon Bill Gates visszavonul(alapito),Ric Weiland meghal(alapito)...
Kivancsi vagyok tortenik-e valami erdekes a tobbiekkel a kozeljovoben?
2006. júl. 05. 16:30 | válasz | #16
Minknállunk = Nállunk
2006. júl. 05. 16:28 | válasz | #15
Na öcsém (mindenkinek aki "birkázik" vagy "fejbelövetne", vagy esetleg magát) elnézést, hogy aki ilyen módszerrel vet véget a saját életének azt nem tudom egyáltalán tisztelni, akár ki is volt. Szerintem rettenetesen önzô megoldás. és a családjára nem gondol, esetleg a szeretteire? Vagy esetleg úgy gondolta, hogy gondjai csak neki voltak, és hogy a másnak piskóta az élete? Minknállunk (proliknál) is mindennaposak a gondok még sem gondolkodunk ilyen gyerekesen, és ha már a saját életét semmibe is veszi akkor legalább próbálja a körülötte lévôkét szebbé tenni. ó, de sz@r az élet, sok a probléma meg is lehetne oldani ôket...de inkább fejbelövöm, az sokkal egyszerûbb! Micsoda egy gondolkozásmód? Hát szóval...

De tegyük fel, pl a szüleidet is, keményem dolgoznak hogy meglegyen a napi betevôtök, de gondolnának egyet, és puf-puf fejbelônék magukat és kész. Szerintem egy kicsit nagyon is visszataszító viselkedés egy felnôtt embetôl. Az hogy mi lesz a gyerekeikkel, vagy esetleg hogy viselnék a rokonok az persze kit érdekel, nekik sz@r volt és kész. OMFG
uniu  
2006. júl. 05. 13:22 | válasz | #14
sztem te sem juthattal el oda...
2006. júl. 05. 13:21 | válasz | #13
Előfordulhat.
fawcet  
2006. júl. 05. 13:18 | válasz | #12
Ismerek pár embert akik öngyilkosságba menekültek úghogy nem egszerű a helyzet. Ki tudja valójában hogy miért végzett magával? Ezek a találgatások eléggé életszerűtlenek. Nem a golyótól akart meghalni, hanem így távozott.
Legtöbb öngyilkosság önértékelés felborulásakor történik, például félelem, öngyűlölet, unalom, elkeseredettség stb.
Nehéz megérteni annak aki sose jutott el oda.
uniu  
2006. júl. 05. 12:45 | válasz | #11
"Legutóbb például az AIDS elleni harcra és annak fontosságára hívta fel a figyelmet és a homoszexuálisok jogaiért emelt szót." talan ezert lotte fejbe magat. Inkabb a golyotol akart +halni.
2006. júl. 05. 12:37 | válasz | #10
Azért érdekelne mi húzódhatott meg ennek a hátterében.

Egyébiránt: nyugodjon békében.

ps.: Jól mutatja az SG színvonalát(?), hogy 9 hozzászólásból 4 képtelen legalább a minimális tisztelet megadására egy elhunyttal szemben is. Aki nem fér a bőrébe menjen strandra vagy játszon egyéb testrészeivel, de ne egy halott embert mocskoljon be unalmában mert az szánalmas.
2006. júl. 05. 11:56 | válasz | #9
"Komoly csapás érte a redmondi óriáscéget."
"Weiland 1988-ban végleg otthagyta a redmondi szoftveróriást és a további életét kizárólag a jótékonysági és szociális segélyszervezetek munkájának segítésére szentelte."

2006. júl. 05. 11:55 | válasz | #8
szerintem akkor már semmit se gondolna:D
2006. júl. 05. 10:26 | válasz | #7
De igaza van.
2006. júl. 05. 09:55 | válasz | #6
De ez sem stílus.
Axon  
2006. júl. 05. 09:51 | galéria | válasz | #5
Lehet, hogy csak kipróbálta az új Vista-t...
2006. júl. 05. 07:51 | válasz | #4
Halottakról vagy jót vagy semmit szal pofa be te birka...
fawcet  
2006. júl. 05. 07:38 | válasz | #3
Ha te főbelőnéd magadat akkor is ezt gondolod?
2006. júl. 05. 06:28 | válasz | #2
...Ohh lehet hogy a pszihológusa javasolta neki, arra felé minden megtörténhet.
2006. júl. 05. 06:26 | válasz | #1
gondolom itt is a "húzd meg Jimmy!" félreértés játszódhatott le. Az is lehet, hogy gondolta az ipse nincs már mindent elért az életben, ideje továbblépni.