A MacBookok korán kopnak
2006. július 4. 09:01, kedd
Ami csak néhány kisebb különálló esettel kezdődött, az mostanra úgy tűnik széleskörű jelenség lett a MacBook felhasználók körében. A hírek szerint az Apple laptopjának műanyag borítása nem bírja strapát, és már rövid használat után is egyre több példánynál jelennek meg a korai elkopásra utaló foltok.

Hirdetés

A MacBookok kézzel legtöbbet érintkező felületeinek elszíneződéséről szóló jelentésekről először június elején lehetett hallani. Az első szkeptikusok még úgy vélték, csupán a kézről származó felületi szennyeződésekről lehet szó, és egész egyszerűen szappant javasoltak a probléma megoldására. Azóta persze kiderült, a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű.

Jose Munoz-Olaya, MacBook tulajdonos, Kanári-szigeteki mikrobiológus egy külön weboldalt is létrehozott, hogy felhívja a gyártó figyelmét a hibára. Eddig 83-an jelezték weblapján ilyen jellegű problémáikat, számtalan fotót küldtek, és gépeik sorozatszámát is megadták. Az eddigi információk szerint a probléma kizárólag a fehér színben kapható, 250 ezer forint körüli olcsóbb modelleket érintik - írja a ZDNet.


Teresa Weaver, az Apple szóvivője elmondta, cége értesült a vásárlói panaszokról és már vizsgálja a kérdést, majd hozzátette, hogy a felhasználók az AppleCare technikai ügyfélszolgálatának jelenthetik az ez ügyben felmerülő észrevételeiket. Weaver azt nem volt hajlandó elárulni, hogy eddig hányan éltek ezzel a lehetőséggel. A Softpedia értesülései szerintgyártási hibáról van szó.

A károsultak szerint a gyártó különbözőképpen reagált az egyes esetekre. Munoz-Olaya azt állítja, az Apple néhányaknál - elsősorban azoknál, akik az első két hétben észlelték az elszíneződéseket - kicserélte a gépeket, másoknak csak új műanyag vázat adtak. A kutatónak az utóbbi megoldás is megfelelne, azonban notebookja a két hetes csereidőt alatt is nélkülőzhetetlen lenne munkájához, így nem tud tőle megválni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Equ  
2006. júl. 05. 19:54 | válasz | #208
"Viszont az tény, hogy két ütemező volt a Win95-ben, és mindkettő elég aktívan használva is volt..."

Ahogy a linuxban, macben stb-stb...
hogy ki mennyire használta ezeket az az ég világon semmit nem változtat az oprendszeren, én speciel mikor win95-re tértem a játékokon kivül semmilyen 16 bites alkalmazást nem használtam. De ez teljesen userfüggő, ettől az oprendszer semmit nem változik.

"csak egy szempontból volt némi hasonlóság."

azért az elég lényeges hasonlóság, pont annyi amennyit leirtam. Ha egy user szintű program meghalt, vitte magával az egész oprendszert. Mindezt 2001-ben...
dez  
2006. júl. 05. 19:45 | válasz | #207
"Na az se semmi... Tehát az OPRENDSZER ütemezőjének tipusa attól függ, hogy hány olyan program van, ami az egyik kompatibilitási modulját használja?"

Nem ezt mondtam. Viszont az tény, hogy két ütemező volt a Win95-ben, és mindkettő elég aktívan használva is volt...

"Ez nagyon érdekes elgondolás. Tehát, ha én kiadok linuxra nagyon sok 3.1-es win alkalmazást, akkor ugyanaz a linux hirtelen félig cooperative oprendszer lesz? LOL... Vagy forditsuk meg. Én elkezdek a linuxomon egy rakás win3.1 alkalmazást használni, akkor az én linuxom nem félig cooperative, a tied (amely ugyanaz a linux csak más programokat futtatsz rajta) az meg preemtive. Bravó, szép gondolatmenet"

Életszerűtlen hasonlat, mivel hülyeség lenne ilyet tenni. A Win95 idejében viszont nem volt túl sok választási lehetőség.

"Ennek meg nulla köze van ütemező működéséhez."

Nem mondtam, hogy ahhoz van köze, csak azt, hogy nem volt a Win3.1 szintjén (mindent beleértve), csak egy szempontból volt némi hasonlóság.
Equ  
2006. júl. 05. 19:37 | válasz | #206
"Ha pl. Linuxon ma általánosan keveredne a 16-bit+coop./32-bit+preemp., akkor az is egy hibrid platform lenne."

Na az se semmi... Tehát az OPRENDSZER ütemezőjének tipusa attól függ, hogy hány olyan program van, ami az egyik kompatibilitási modulját használja? Ez nagyon érdekes elgondolás. Tehát, ha én kiadok linuxra nagyon sok 3.1-es win alkalmazást, akkor ugyanaz a linux hirtelen félig cooperative oprendszer lesz? LOL... Vagy forditsuk meg. Én elkezdek a linuxomon egy rakás win3.1 alkalmazást használni, akkor az én linuxom nem félig cooperative, a tied (amely ugyanaz a linux csak más programokat futtatsz rajta) az meg preemtive. Bravó, szép gondolatmenet

"Plusz eleve 32 bites volt "

Ennek meg nulla köze van ütemező működéséhez. Egy 32 bites cooperative oprendszer ugyanúgy elszáll, a rosszul megirt user szintű alkalmazástól mint a 16 bites. Mikor az apple centerben dolgoztam szinte csak csontra fagyó mac-eket láttam emiatt...
Yv@n  
2006. júl. 05. 19:25 | válasz | #205
Nos az első pont igazából az lenne, hogy a szakmához legyen valami kis közöd :) Utána a különböző nyelv már tolmács segítségével áthidalható.
dez  
2006. júl. 05. 19:23 | válasz | #204
Az, hogy egy rendszer natívan milyen (lenne), vagy mint platform hogy festett a gyakorlatban, két különböző dolog. Ha pl. Linuxon ma általánosan keveredne a 16-bit+coop./32-bit+preemp., akkor az is egy hibrid platform lenne. De nincs ilyen keveredés.
Viszont pl. (azt hiszem) az OS X megjelenése után egy darabig Mac-en is hasonló volt a helyzet (kivéve, hogy mindkettő 32 bites volt).
A Mac koop. multitask megvalósítása jobb volt, mint a Win3.1-é (illetve a Win95 coop. környezetéé). Nem volt annyira feltűnő, és a fagyás is ritkább volt. Plusz eleve 32 bites volt (már a 68k-s időkben is). Tehát kissé túlzás, hogy "a Win3.1 szintjén volt 2001-ig".
2006. júl. 05. 19:19 | válasz | #203
asszem ezt a cikket többször nem látogatom, mert nem értesz magyarul, persze ettől még lehetsz advance windows administrator... leszarom. de ahhoz, h vitatkozzunk nem vagy egy nylevi szinten. és az elsődleges ahhoz, h szakmai vitát folytassunk. ha nincs közös jelrendszer nincs kommunikáció sem.
Equ  
2006. júl. 05. 19:19 | válasz | #202
" ha nektek az USB hdd-ről az adat áttöltése migrálás, akkor migráljatok úgy. :)"

Ez jó volt...
De tényleg, ha a régi rendszerek migrálása nekik adatok mozgatása, akkor hogy nevezik, amikor egyik vinyóról a másikra rakják ugyanazt az adatot?
2006. júl. 05. 19:16 | válasz | #201
ó tényleg nem mozgatsz semmit amikor át viszel egy adattáblából egy másikba vmit, minden járulékos kapcsolattal, stb... és én mikor mondtam, h gépen kivülre mozgatok??? sztem soha... én azt mondtam, h mozgatás. az h kivülre, vagy belülre az sztem most lényegtelen
Equ  
2006. júl. 05. 19:15 | válasz | #200
"mi a bajod a mozgatás kifejezéssel??? "

kizárólag az, hogy nem azt jelenti...

én is azt javaslom hagyjuk a migrációt. nem vagy azon a szakmai szinten, hogy erről vitatkozzunk.

Lényeg annyi, hogy az adat nem mozog sehová, ugyanott marad ahol volt csak más formát vesz fel, azaz átalakul. És mint mondtam nem csak adat van. (sőt olyan migrálás is van amikor az adat, nemcsak hogy nem mozog, de még csak nem is alakul át. csak az adatokat kezelő alkalmazások változnak meg körülötte)
Yv@n  
2006. júl. 05. 19:14 | válasz | #199
Spec egyáltalán nem biztos, hogy mozgatod a helyéről(no nem a hdd-n, hanem a gépről). Mindegy nem érdekell. úgy migrálsz ahogy akarsz, és azt amit akarsz, ha nektek az USB hdd-ről az adat áttöltése migrálás, akkor migráljatok úgy. :)
2006. júl. 05. 19:09 | válasz | #198
hagyjuk ezt kva migrálás szót! nem vagy képes felfogni, ami annyira egyértelmű. egy dolgot két szó is kifejezhet, és sokkal inkább mozgatás, mint "átalakulás". jó is lenne, ha a migrálás közben át alakulna az adat... :D inkább össze hasonlítva az adat struktúrát, ott van átalakulás...
2006. júl. 05. 19:06 | válasz | #197
már megint nem reagálsz "mai napom megédesítője"! mi a bajod a mozgatás kifejezéssel??? sztem az derült ki h a god-level windows administratoröknek a látómezejük már a monitorig sem ér el. de persze én nem haragszom rátok ezért... ;) de h vki ennyire fafejű legyen... akkor inkább leszek "egységnyi sugarú user", mint öntelt windows rendszergazda...
Equ  
2006. júl. 05. 19:02 | válasz | #196
"az h egy adatot átstrukturálsz, azzal át is mozgatod"

butaság, adott esetben az adat nem mozog sehová, hanem átalakul mássá. (jaj transzformálódik. ezt a csúnya "szakszót" szabad itt használni?)

"az h nem egyezik meg bitről bitre, kit érdekel! "

szakemberek közül? valószinűleg sokakat...

"még mindig nem tudom miért hibás a mozgatás kifejezés!"

elég szomorú. bár még az adatokra sem igaz az elméleted, mint már leirtam itt nem csak adatokról van szó, hanem kapcsolatokról, beállitásokról, hivásokról és még nagyon sok minden másról ami mind-mind átalakul migrálás folyamán.
Equ  
2006. júl. 05. 18:59 | válasz | #195
egyébként, szerintetek ezzel a mai szakmai öngyilkossággal szereztetek sok új mac fan-t? mert szerintem csak az derült ki, hogy az "advanced" macesek még alapszinten sincsenek tisztában az informatikával, mégis terjesztik a butaságokat nagy meggyőződéssel...
2006. júl. 05. 18:59 | válasz | #194
2006. júl. 05. 18:57 | válasz | #193
ajjaj. azon gondolkodom, h milyen nyelvet tudsz értelmesen használni... az h egy adatot átstrukturálsz, azzal át is mozgatod, az h nem egyezik meg bitről bitre, kit érdekel! az adatok nem módosítva lettek hanem mozgatva... még mindig nem tudom miért hibás a mozgatás kifejezés!

és yv@n: én nem másolás írtam, hanem mozgatást!!!
Equ  
2006. júl. 05. 18:55 | válasz | #192
"aha, vagyis ahogy a wikipedia írta, adatmozgatás..."

nem, nem adatmozgatás... Bár minimális szellemi képességgel is rá lehetett volna jönni, ha DATA_migration-t kérdezel, az más lesz.
2006. júl. 05. 18:54 | válasz | #191
mondtam én h jobb? nem. mondtam h rosszabb? nem. én nem vagyok kiadó, nem foglalkozok professzionálisan vele, néha használom a videók miatt, de ennyi. nekem egy szinten van a macre elérhetőekkel, de videót egyelőre még windowson vágok. de remélhetőelg nem sokáig... én csak azt mondtam, h megfelelő a mac prof. zenekészítésre, és az én ismereteim szerint szívesebben használják mint a wint.
Yv@n  
2006. júl. 05. 18:54 | válasz | #190
Ok mozgasd nekem akkor légyszi az sql-t ldap-ba :)

A wikipedia a data migration-ról beszélt. Az pl. az amikor régi wines gépről átmented a profilt, egyéni beállításaidat egy xp-s gépre.
Equ  
2006. júl. 05. 18:53 | válasz | #189
"akkor mi a transzformálás?"

LOL

megpróbálom akkor hülyegyerekek szintjén leirni, hátha. Van egy régi rendszered, különböző alkalmazásokkal amelyek régiek. Ezeknek van kismillió adatata és kismillió beállítása, kapcsolata más szerverekkel stb-stb. Ezt át akarod rakni egy újabb rendszerre amelynek mások a beállitásai, mások a funkciói, más az adatszerkezete, ezeket hozzuk közös nevezőre migrálásnál. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy gyakran az újabb rendszer új, fejletebb funkciókat kinál adott feladatra, igy bizonyos régieket nem csak, hogy át kell emelni, hanem akár teljesen áttervezni, hogy ki tudja használni az új rendszer hatékonyabb funkcióit.
2006. júl. 05. 18:51 | válasz | #188
aha, vagyis ahogy a wikipedia írta, adatmozgatás... köszi!
2006. júl. 05. 18:50 | válasz | #187
te is adhatsz nekünk "szakmabeli" definiciót... vagy ne köss bele másba!
Yv@n  
2006. júl. 05. 18:49 | válasz | #186
Például cégnél levelezést sql adatbázisból átmigrálod a központi ldap adatbázisba, ami egész más struktúrával rendelkezik.
Equ  
2006. júl. 05. 18:49 | válasz | #185
ennyire azért ne süllyedjünk le... most kezdjük el sorolni kik azok akik meg a sound forge-t használják?

ellenben én meg kérdeztem mivel is jobbak azok mint a sound forge, mintha semmit nem irtál volna...
2006. júl. 05. 18:49 | válasz | #184
"A migrálásnak köze nincs a mozgatáshoz. A migrálás transzformálást jelent különböző rendszerek között. Eközben mozoghatnak is az adatok, ha fizikailag új gépre kerül a rendszer, de ez nem jellemző.." ezt írtad, semmivel sem többet.

ok a migrálás transzformálás különböző rendszerek között. akkor mi a transzformálás? (lehetőleg ne egy harmadik idegen szóra alapozd a szakmai kompetenciád)
Yv@n  
2006. júl. 05. 18:48 | válasz | #183
Informatikai szakszavakkal kapcsolatban próbákozzunk meg azok szakma beli jelentésével.
2006. júl. 05. 18:46 | válasz | #182
csak mert olyan nagy magabiztossággal fikáztad, gondoltam... meg a sound forge az Isten, stb... trent reznor, aki zen kiadó, meg van nélküle, talán ő ért hozzá, ha nekem nem hiszel...
Equ  
2006. júl. 05. 18:45 | válasz | #181
"mondj már egy migrálás definiciót, ami értelmes! "

elmondtam miről szól a migrálás. ha nem érted, akkor olvasd el újra.
Equ  
2006. júl. 05. 18:44 | válasz | #180
", h reagáltál arra, h használtad-e bármelyiket is.."

ja nem, nem használtam őket.
Equ  
2006. júl. 05. 18:44 | válasz | #179
"lehet egy windowsos szervert szarul beállítani? fel lehet egy nem jól konfigurált windowsos szervert törni?"

igen és igen.

"be lehet jól állítani egy mac-es szervert?"

a jól az relativ. mivel olyan minimális az elterjedtsége, hogy gyakorlatilag senki nem keres benne hibát, nagyon nehéz kijelenteni, akárhogy konfigurálva biztonságos... (megsúgom dolgoztam az apple centerben a hack idején és minden patch fent volt rajta és nem saját webes alkalmazáson törték fel)
Yv@n  
2006. júl. 05. 18:44 | válasz | #178
http://www.microsoft.com/windowsserver2003/ccs/default.mspx

Maradjunk annyiban, hogy nem létezik. RTM (Ready to manufacture) állapotba került Június 14-én.
2006. júl. 05. 18:43 | válasz | #177
mondj már egy migrálás definiciót, ami értelmes! pls
Yv@n  
2006. júl. 05. 18:43 | válasz | #176
Pedig lehet például sikerült volna eljutnod, egy opteron, xeon, és dual g5 összehasonlító tesztig, nem lett volna túl nehéz, és még a dátumot is megadtam hozzá...no persze mindegy, így legalább szajkózhatod tovább, hogy mennyire tökéletes
Equ  
2006. júl. 05. 18:41 | válasz | #175
teljesen mindegy hova tereled a témát, a linux (a mac és bármi ami futtatja ezeket az alkalmazésokat) pont annyira cooperative vagy hibrid oprendszerek mint a win95. Én azt mondom, hogy egyáltalán nem azok, mivel ez csak egy kompatibilitási réteg és a rájuk irt nativ alkalmazásokat preemtive-en futtatják. Te azt mondod nem. Lelked rajta, csak akkor az összes többi sem az...
2006. júl. 05. 18:41 | válasz | #174
egszer ez volt:

és mondd meg nekem! mert te legalább értesz hozzá! :) lehet egy windowsos szervert szarul beállítani? fel lehet egy nem jól konfigurált windowsos szervert törni? és 3.: be lehet jól állítani egy mac-es szervert?

illetve:

kösz, h reagáltál arra, h használtad-e bármelyiket is... valszeg nem, mert nem menne... de én ezért nem haragszom! ;) (a shake-ről, a motionről és az apeture-ről volt szó)
Equ  
2006. júl. 05. 18:39 | válasz | #173
"lökd a linket arról, hogy én mikor írtam a szuperszámítógépekről azzal kapcsolatban, hogy nincsen rajtuk win!!!!!"

ja az nem te voltál. bocs, de pont ugyanazokat a butaságokat nyomjátok, néha összekeverlek benneteket

"500-ból 2 darabra merték azt mondani, hogy biztosítani tudja a stabil környezetet "

te tényleg ennyire buta vagy? vagy szövegértelmezési gondjaid vannak? javaslom olvasd el mégegyszer a korábbi postot, computing cluster edition-ről, license költségekről és a szuperszámitógépek oprendszer szükségleteiről...
2006. júl. 05. 18:39 | válasz | #172
felvidytod az estém... böngészni tud a gép... képzeld! ez egy komoly feature! és mükődik hibátlanul. az internet explorer asszem nem szokott így lenni vele...
Equ  
2006. júl. 05. 18:37 | válasz | #171
"és érdekelne melyik kettő az"

böngészni tudsz? azt már támogatja a mac? akkor menj el a top500.org-ra és keresd meg. windows van a nevükben...

"de egy normális választ nem voltál képes összehozni"

mire?
2006. júl. 05. 18:36 | válasz | #170
kedves equ! világosíts fel kérlek minket, mert a wikipedia a migration és a comuter szó beírásár ilyet dobott ki...
http://en.wikipedia.org/wiki/Data_migration
de lehet, h azt is hozzánk hasonló lámák írják, de ne haragudj rájuk... :P
dez  
2006. júl. 05. 18:35 | válasz | #169
"3.1-es Winre írt alkalmazásokat" - Khmm, ez így csúsztatás. Egyszerűen WIN16-os alkalmazásokat. Tudniillik a Win95 kijövetele után is sok WIN16-os program született, illetve korábban létező programoknak évekig nem született WIN32-es változata. És ezeket kellett futtatni itt is. Éppen azért volt benne a Win95-ben a WIN16-os támogatás, mert jól tudták a MS-nál, hogy alapvető fontosságú. Évekig alig volt WIN32-es alkalmazás, úgyhogy kissé blődség azt mondani, hogy a Win95 egy tisztán 32-bites platform volt.
Ezzel szemben manapság ki futtat Linuxon, WinXP-n, stb. 16 bites appokat? Senki. (Ha egyátalán lehet még.)
Equ  
2006. júl. 05. 18:34 | válasz | #168
"Forrás:
Révai lexikon"

ez kész...

"Ha tényleg azt jelenti, amiről írsz, akkor pedig az elnevezés nem jó, így félreérthető..."

Ezügyben rossz helyen kopogtatsz évtizedek óta igy hivják ezt a tevékenységet. Hogy a szakképzetlen lámerek ezen mást értenek, az nem hiszem, hogy túl sok ember izgat. Kismillió olyan szakszó van, ami jóval specifikusabb vagy teljesen más dolgot jelent, mint amit a köznyelvben.

"jah, és én az elején kijelentettem, hogy nem vagyok szakember"

ezt utána sikerült is bizonyitanod égbekiálltó marhaságok magabiztos kijelentésével, gratulálok hozzá.
Wittao  
2006. júl. 05. 18:33 | válasz | #167
Légyszi lökd a linket arról, hogy én mikor írtam a szuperszámítógépekről azzal kapcsolatban, hogy nincsen rajtuk win!!!!!Én nem emlékszem...

A válaszodat szinte borítékolni tudtam volna.
" a stabil környezetet teremtsen.." : itt a macska előbújt...500-ból 2 darabra merték azt mondani, hogy biztosítani tudja a stabil környezetet (akkor a MacOS jobban vizsgázott, kb. az elterjedtségének megfelelően...)

2006. júl. 05. 18:31 | válasz | #166
"2 wines szuperszámitógép is van" ezt írtad, és érdekelne melyik kettő az! bocs, én is tévedhetek. de minden ilyen gépnek meghatározott feladatköre van: időjárás-, részecske-, egyéb dolgok szimulálása! de te az én kérdésemre még mindig nem válaszoltál, pedig jó rég feltettem... :D

ja és én kérdeztem, hogyha én tévedek, akkor ezután tudjam jól végre. de egy normális választ nem voltál képes összehozni... sajnálak őszintén, de én még mindig nem haragszom! ;)
Wittao  
2006. júl. 05. 18:28 | válasz | #165
szucsitg elmondta, hogy mit jelent a migrálás szó...

idézném:
"Migráció

(migratio, lat. ) a. m. költözés, vándorlás.

Forrás:
Révai lexikon"

Szóval erről a definícióról ennyit...az, hogy a magadfajták, hozzád hasonlók úgy olvastanak be egy kifejezést a "tudományukba", hogy halovány lövésük nincs az eredeti jelentéséről, elég szánalmas.
Ha tényleg azt jelenti, amiről írsz, akkor pedig az elnevezés nem jó, így félreérthető...

Ha egy ilyen vita alapján ítéled meg a Mac felhasználók színvonalát -úgy egyben-, akkor minden embertársamnak javaslom szerény (ez jó) személyed messziről elkerülését...
(jah, és én az elején kijelentettem, hogy nem vagyok szakember...)

W
Equ  
2006. júl. 05. 18:26 | válasz | #164
"2, azaz kettő!!!!!! Húúúúúúúú, kettő!!!!!!!!!!"

vs

""és kedves windows fan equ! hol van rajta egy windowsos gép? ja, h sehol, mert nincs is(még)? bocs...""



Bár nyilván halvány fogalmad sincs ilyen rendszerek működéséről, csak halkan jegyzem meg, hogy a szuperszámitógépek oprendszer szintű funkcionalitása egy nulla a nagyvállalati szerverek funkcionalitásához képest. Ezeken egyedi szoftver fut, egyedi szoftver koordinálja a node-okat és egyedi szoftver végzi a valós munkát, az oprendszernek annyi a feladata, hogy stabil futtató környezetet teremtsen, hálózatot ill. perifériákat kezeljen. Ennél nagyságrendekkel bonyolultabb bármelyik vállalati szerver a szolgáltatások körén.

Sajnos ez rossz példa volt, leszámítva az újabb bakidat a wines szuperszámitógépek állitólagos nem létezéséről...
Equ  
2006. júl. 05. 18:21 | válasz | #163
"szép magyar mondat"

lehet, hogy nem magyaros, de legalább köszönőviszonyban van a szakszó valódi jelentéssel, szemben azzal a hülyességgel amit összehordtál rá nagy magabiztossággal... (szakembereknek nem kell magyarázni mi az a migrálás, a lámer felhasználó meg inkább ne állitson róla hülyeségeket, inkább kérdezzen)

"és érdekelne a két windowsos gép neve, feladatköre, és helyezése, mert kiváncsi vagyok!"

milyen két gép?
Wittao  
2006. júl. 05. 18:20 | válasz | #162
2, azaz kettő!!!!!! Húúúúúúúú, kettő!!!!!!!!!!
( MacOS....khmmm...a szar....semmire nem jó, szerveroldalon, KOMOLY dolgokra, profik által le sem köpött oprendszer...5, azaz ÖT db szuperszámítógépen)

Csak zárójelbe mertem írni, ne haragudj Equ, biztos az ő tévedésük lehet ez, valamint rendkívüli hozzá nem értésük...
2006. júl. 05. 18:18 | válasz | #161
égetem magam... sztem nem, de sebaj. én legalább elismerem ha tévedek, de még mindig nem győztél meg róla: "A migrálás transzformálást jelent különböző rendszerek között." szép magyar mondat... szerintem vegyél elő egy értelmező kéziszótárt és nézd meg milyen blődségeket hordasz itt össze.

és érdekelne a két windowsos gép neve, feladatköre, és helyezése, mert kiváncsi vagyok!
2006. júl. 05. 18:10 | válasz | #160
Arra gondolsz, hogyha van két géped amik összevannak kötve FW-val és a T betüt lenyomva az egyiken inditáskor, az abban lévö vinyók megjelennek a másik asztalán (narancssárgán) ? És persze azokat normálisan lehet használni, mint ha a fogadó gépé lennének.
Equ  
2006. júl. 05. 18:05 | válasz | #159
" migrálás mozgatást jelent, semmivel sem többet, h végre eloszlassam a kételyeket, de a nagy okosok ha nem így hívják, akkor többnek érzik magukat..."

LOL, ez nagyon durva
hát ez a mac felhasználók szakmai szinvonala. (mármint azé aki már szakembernek hiszi magát)

A migrálásnak köze nincs a mozgatáshoz. A migrálás transzformálást jelent különböző rendszerek között. Eközben mozoghatnak is az adatok, ha fizikailag új gépre kerül a rendszer, de ez nem jellemző...
Equ  
2006. júl. 05. 18:03 | válasz | #158
"és kedves windows fan equ! hol van rajta egy windowsos gép? ja, h sehol, mert nincs is(még)? bocs..."

te ugye élvezed, hogy nyilvánosan hülyét csinálsz magadból szakmailag?

2 wines szuperszámitógép is van, ami ahhoz képest, hogy még kész sincs a compute cluster edition elég szép eredmény, figyelembe véve az irdatlan license költségeket... De hát ennyit a hozzáértésről.

A migrálással sokadszorra is bizonyitod az IT témában inkompetenciádat, de azért elmagyarázom, régi rendszerek migrálása azt jelenti, hogy pl a mostani 2003-as szerverparkunk-ba belemigráljuk a régebbi 2000-es szervereket...
2006. júl. 05. 18:01 | válasz | #157
a migrálás mozgatást jelent, semmivel sem többet, h végre eloszlassam a kételyeket, de a nagy okosok ha nem így hívják, akkor többnek érzik magukat...
Wittao  
2006. júl. 05. 17:55 | válasz | #156
Migrálásról: MacOS alatt van egy ilyen funkció...( egy gép esetén, hogy többnél is azt nem tudom)
(bár kövezzetek meg, ha nem. Csak egy gyors áttöltés, és az új gépem előtt ülök, és mindenem a régi...Na ezt jól megaszontam :)

W
2006. júl. 05. 17:53 | válasz | #155
Köszi a tanácsot, de felesleges. Ha én erröl akarok tudni, akkor nyilvánvalóan inkább egyenesen a célhoz megyek: VirTech

És ha te, meg az Equ olyan nagy szakértök vagytok, akkor nevezzetek be az alábbi kihivásba. Elvégre van rá idötök, és még egy néhány ezer dolcsit is kereshettek: Challenge

Máskülönben én a Google-t keresésre sohasem használom, arra sokkal jobb a Webcrawler
Wittao  
2006. júl. 05. 17:52 | válasz | #154
Operating system Family

Operating system Family Count Share % Rmax Sum (GF) Rpeak Sum (GF) Processor Sum
Linux 367 73.40 % 1517733 2500463 427171
Windows 2 0.40 % 6196 10512 1560
Unix 98 19.60 % 530615 771992 142064
BSD Based 4 0.80 % 49852 55480 6136
Mixed 24 4.80 % 648430 823393 289408
Mac OS 5 1.00 % 37228 60995 7256
2006. júl. 05. 17:51 | válasz | #153
létezik. és hol alkalmazzák? sehol, akkor errő ennyit.
2006. júl. 05. 17:50 | válasz | #152
lol.

sztem rendszert is lehet migrálni, de ebben nem vagyok 100%ig biztos. de equ ezt írta: "hanem a régi rendszerek migrálásával" sztem tévedsz yv@n...
Yv@n  
2006. júl. 05. 17:40 | válasz | #151
Nem a rendszert migrálod...a rendszerbe migrálsz be olyan gépeket amik nem részei...így ez alapjánpróbáld akkor kitalálni, hogy mi islenne az. :)
Yv@n  
2006. júl. 05. 17:39 | válasz | #150
"hol van rajta egy windowsos gép?"

Pl. nem létezik (még)szuper számítógépekre windows?
2006. júl. 05. 17:31 | válasz | #149
te szted mit jelent? mert sztem nem írtam hülyeséget, equ rendszere szimplán hibátlan, így nem értem miért kéne még bármit is migrálni bele...
2006. júl. 05. 17:29 | válasz | #148
http://www.top500.org/list/2006/06/100

21. az apple gépekből összerakott szuperszámítógép... nagyon szar...

és kedves windows fan equ! hol van rajta egy windowsos gép? ja, h sehol, mert nincs is(még)? bocs...
Yv@n  
2006. júl. 05. 17:28 | válasz | #147
Szerntem nézz át a hwsw-re. Másvilág, apple fórum, és ott érdeklődj.
Yv@n  
2006. júl. 05. 17:27 | válasz | #146
"milyen rendszert akarsz te migrálni egy tökéletesbe??"

Tudod te egyáltalán mit jelent az, hogy migrálni?

"és nagyobb biztonságba érzem magam egy mac előtt, mert nincsen semmilyen vírus, ami az engedélyem nélkül tudna települni"

Igen egyszerű oka van ám ennek. 5-10%os piaci részesedésrenincs értelme kártevőt írni. Nézdmeg mennyi vérus van firefoxra.Nem azért, mert ultra biztonságos...nem érdeke senkinek, hogy időt pazaroljon rá.
fv  
2006. júl. 05. 17:25 | válasz | #145
Hát... Remélem igazad van! De várok még pár hetet, hogy egyértelműen kiderüljön, hogy miröl is van szó.
2006. júl. 05. 17:25 | válasz | #144
"Ezt a kikapcsolás utáni nem leállást mindenki ismeri, nem?"
Nem!

Illetve hallásból.
Mert nekem soha nem volt ilyen problémám az XP-vel!
Ez inkább valami driver hiba lehet vagy HW.
2006. júl. 05. 17:22 | válasz | #143
csőlátásű vagy, de nagyon... de én ezért sem haragszom... meg azért sem, mert elvakult vagy a windows-zal... :) vajh, miért van annyi linuxos szerver... szar a biztonsága biztos...

milyen rendszert akarsz te migrálni egy tökéletesbe???

és hol van az én kérdésemre a válasz? de én ezért sem haragszom... és azért sem, mert nem tudsz hozzászólni, mert nem értesz hozzá...

és nagyobb biztonságba érzem magam egy mac előtt, mert nincsen semmilyen vírus, ami az engedélyem nélkül tudna települni... én meg eldöntöm, h akarom-e! ilyen windowsban nincs alapból...

és mondd meg nekem! mert te legalább értesz hozzá! :) lehet egy windowsos szervert szarul beállítani? fel lehet egy nem jól konfigurált windowsos szervert törni? és 3.: be lehet jól állítani egy mac-es szervert?

illetve van egy big apple nevezetű csoda is, power mac g5-okból
Yv@n  
2006. júl. 05. 17:22 | válasz | #142
2005 szeptember. Ennél a dátumnál keresgélj, google-el egészérdekes találatokat kaphatsz. Ne aggódj, rajzok is vannak, bár nem garantált, hogy megérted mit taralmaznak az összehasonlító grafikonok.

Ha már arra jársz, keresgélj egy kicsit az aktuális top 500server listán,és nézd meg rajta az apple clusterek helyezését.
fv  
2006. júl. 05. 17:21 | válasz | #141
Mér gondolod, hogy béna vagyok, bazz?! Ezt a kikapcsolás utáni nem leállást mindenki ismeri, nem?

Meg mért az én bénaságom, hogy nem jön föl a tálca, például. Szerintem ez nem más bénasága, mint a windows-é!
2006. júl. 05. 17:21 | válasz | #140
Hát ez a nem semmi!
Mac doki válaszolt :)
2006. júl. 05. 17:18 | válasz | #139
Ne izgulj megvenni a MacBook-ot. Nézd meg mit írtam a 117-ben. Komolyan gondolom, karperecek vagy/és esetleg valami hatalmas mandzsettagombok okozzák a kopást, (mivel legalábbis a fenti képen) csak a jobb oldalon látható. A balkézen általában csak karórát viselnek
Equ  
2006. júl. 05. 17:13 | válasz | #138
"viszont, ha szted annyira jól mükődik a windows, mint kiszolgáló, és gyakorlatilag nem omlik össze, és nem fagy le, AKKOR TE MIT DOLGOZOL? vagy egész nap csak unatkozol? szar lehet..."

hát még milyen szar lehet, újra és újra hülyét csinálni magadból egy nyilvános forumon, olyan témákban amikhez közöd sincs...

Bizony egy komoly vállalati hálózaton nem szerverleállásokkal kell foglalkozni, hanem a régi rendszerek migrálásával, újak tervezésével, klaszterek bővitésén, újabb belső szoftverek fejlesztésén amivel mégkönnyebbé válik a munka. Persze aki még életében nem látott komoly környezetet az erről mit sem tudhat, csak osztja az észt az otthoni kis számitógépe mellől...

"télleg, kva szar a mac biztonsága, legalább annyira mint a bsd-é..."

Te minden marketing bs-et bekajálsz? A macosnek csak pr rizsában van a bsd biztonsághoz köze, de te csak nyugodtan ringasd magad mahim biztonságérzetbe...
2006. júl. 05. 17:11 | válasz | #137
Hát te aztán nagy bena gyerek vagy!
Én egy wint min. 1 évig használok úgy, hogy amikor újra rakom akkor is még működő képes pedig nagy demó letöltögető vagyok!

Egy jó winhez szerintem kell a jó driverek, kodekek és esetleg regcleaner bár nagyon ritkán futtatom!
Ha meg mégis újra kell rakni akkor 30perc és egy Ghost lemezről az alap progikkal kész is a gép a munkára!

Egyébként pont a Macians műsorba láttam nem egyszer, hogy újra indúlt, meg megfagyott az OSx!
Igaz a srác egyből magyarázta, hogy ez egy G5 meg izé meg hozé és hogy melege van...
2006. júl. 05. 17:08 | válasz | #136
Te; figyelj haver; a fél világ azon röhögött, hogy VirTech olyan olcsón összeállitott egy Supert.

A világ másik fele, természetesen TE vagy.

Az SG fórum meg a szinpad, ahol néha jön "búgó hang meg zakatolás" Fájdalmas; mi ?
2006. júl. 05. 17:04 | válasz | #135
windpwsos szerver és több ezer user mellett nem hiszem, h minden tökéletesen klappolna, pedig equ ezt állította...
Yv@n  
2006. júl. 05. 16:56 | válasz | #134
"AKKOR TE MIT DOLGOZOL?"

Egy rendszerkarbantartó/rendszermérnök/rendszergazda (hívjuk ahogy akarjuk), akkor végzi jól a munkáját, ha nincs mit csinálnia. Ez azt jelenti, hogy minden klappol,magyarán megcsinálta a házifeladatát, jól rakta össze a rendszert, és csak apró rutinfeladatokat hajt végre időnként a szerveren.
2006. júl. 05. 16:54 | válasz | #133
bocs, pontosítok, te is tudnád használni, mert az apple logikusan építi fel az interface-t! az más kérdés, h nem mennél vele semmire, mert nem értesz az adott területhez...
2006. júl. 05. 16:49 | válasz | #132
kösz, h reagáltál arra, h használtad-e bármelyiket is... valszeg nem, mert nem menne... de én ezért nem haragszom! ;)

viszont, ha szted annyira jól mükődik a windows, mint kiszolgáló, és gyakorlatilag nem omlik össze, és nem fagy le, AKKOR TE MIT DOLGOZOL? vagy egész nap csak unatkozol? szar lehet...

télleg, kva szar a mac biztonsága, legalább annyira mint a bsd-é... ja, h az komoly szerver oprendszer, de sok hülye lehet rendszergazda... :D ugye azt nem gondolod komolyan, h egyszer feltörtenek egy mac szervert, akkor az apple hibája? mert mindent lehet szarul beállítani... ha meg windowsról van szó, akkor meg különösen...
2006. júl. 05. 16:49 | válasz | #131
Jesszusom!!!

Összekevertem: az Equ rendszere a 3.
Apple meg nincs is.

Söt, még Virginia tech sem létezik.

fv  
2006. júl. 05. 16:48 | válasz | #130
Egyébként nekem a windows-zal egy knagy bajom van: hogy állandóan cserbenhagy.

Én internetezésen kívül leginkább videó-vágásra használom a gépem. Nem egy szupergyors gép: 1.7-es Celeron, ezért sokszor tetűlassú, de ezt kibírnám, csakhogy: Folyton olyan zavaró apróságok történnek, hogy habár tudatosan nem változtattam meg semmilyen beállítást, egyik pillanatról a másikra nem tudja megjeleníteni a videóanyagot valamelyik program. Ilyenkor uninstall + minden maradék törlése manuálisan + install. És működik újra.

Aztán a windows intézőben jobbklikk egy filmre, mire kiírja: a program egy hülye memóriacímre hivatkozott, ezért az intéző leáll, ok? Ha okét nyomok leáll, ha mégsét, akkor 20 percig gondolkodik, aztán áll le. Aztán uninstallálok valamit, és megszűnik a probléma.

Gondolom, ez nem a windows hibája, hanem egy programütközés, de akárhogyis - azt mesélik, hogy a macintosh-nál nincs ilyen.

De még sorolhatnám azt a rengeteg problémát, ami a windows-zal jár: Mostanában kb. 10 kikapcsolásbol 5-ször nem áll le, csak ha kinyomom... Lehúzom az egeret a képernyő aljára, és nem jön föl a tálca... Ki akarok törölni egy file-t/mappát az intézőben, mire kiírja, hogy nem lehet, mert egy másik program használja. Mivel tudom, hogy nem használja semmi, mégegyszer nekirugaszkodom, és akkor meg sikerül... stbstbstb

Ezek a problémák közül van ami 10 másodperces, mások 10 perces idegeskedést okoznak, van amik több órásat. Én azért szeretnék áttérni mac-re, hogy nem legyenek ilyen dolgok - hogy gördülékenyen tudjak dolgozni.

Kicsit idegesít is ez az elszíneződés, mert egy pont ilyen gép (a 2GHz-es) megvásárlásán hezitálok épp.
Equ  
2006. júl. 05. 16:40 | válasz | #129
"Mellesleg elég lenne apple szerver fényezés előtt visszaemlékezni 1évet kb, amikor is a fél világ hangos volt a röhögéstől a siralmas teljesítménye láttán..."

Nem is kell olyan messzire menni, elég csak pár évvel ezelőttre gondolni, mikor felnyomták magyarország egyetlen mac alapú internetszolgáltatóját és vitték az adatokat

A teljesitmény problémák külön viccesek. Biztonság nulla, nyújtott szolgáltatások nulla és mindehhez tartozik egy nulla teljesitmény, ez a macos szerver oldalon. A kliens oldalt már korábban kitárgyaltuk. Viszont lámerek előtt nagyon lehet menőzni vele