![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Miért torpedózta meg az USA az .xxx domént?
2006. július 3. 10:15, hétfő
Erre a kérdésre szeretne választ kapni a bevezetést ötletét előhozó és azt mindvégig támogató amerikai cég, amely az ezzel kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát kérelmezte - harmadszor.
Az .xxx első szintű domén ugyanis a három előterjesztett javaslat közül az egyetlen volt, amely végül nem ment át az ICANN szavazásán. Már akkor felmerült a vád, hogy az elutasítás az Egyesült Államok beavatkozásának köszönhető, amely - vélt, vagy valós - indokokra hivatkozva mindvégig ellenezte az internetes pornóoldalakat egy tartomány alatt egységesítő domén bevezetését. Igaz, az ICANN igyekezett cáfolni ezt, maga Paul Twomey, a szervezet elnöke is kihangsúlyozta, hogy a döntésben nem játszott szerepet a politikai nyomás, ám többen úgy vélték, hogy éppen ez játszódott le. Erre a kapcsolatra igyekszik fényt deríteni az ICM, amely az első két kérelmével mérsékelt sikert ért el. A rendelkezésükre bocsátott több ezer oldalnyi iratból egyértelműen kiderült, hogy az amerikai vallási csoportok sikerrel lobbiztak a kereskedelmi minisztériumnál, amely ennek köszönhetően módosította a véleményét, ám a szöveg hiányzó - pontosabban törölt - részei újabb kérdéseket vetettek fel. A második alkalommal kiadott anyag igazolta a személyes találkozókról szóló híreket az ICANN vezetése és a kormányzat emberei között, míg ezúttal arra szeretnének fényt deríteni, hogy milyen mértékben befolyásolták a szervezet döntését. Az ICM jelenleg perben áll a minisztériummal, mégpedig a szándékosan visszatartott információk miatt. Az elkövetkezendő hetekben reményeik szerint újabb részleteket tudhatunk meg a háttérben végrehajtott manőverekre, de az még nem lehet tudni, hogy az ügynek milyen következményei lesznek az internet felügyeletére, illetve az amerikai kormányzat befolyására nézve. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|