![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Álláskeresés mobiltelefonon
2006. július 1. 10:36, szombat - Forrás: MTI
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSz) elindította WAP-szolgáltatását, amelyen állásokat és képzési lehetőségeket kínál.
Kenyeres Judit elmondta: a WAP-oldalakat az ÁFSz portál kiegészítéséként, azok részére hozták létre, akik nem rendelkeznek internet kapcsolattal, de az ÁFSZ állásajánlatait, képzési információit folyamatosan figyelemmel szeretnék kísérni. Kiemelte: Magyarországon mintegy 9 millió mobiltelefont tartanak nyilván, míg az internet ellátottság lényegesen alacsonyabb szintű, ezért az ÁFSz által nyilvántartott ajánlatok a WAP-szolgáltatással nagyobb kör számára válnak elérhetővé. Kiemelte: az ÁFSz 173 kirendeltségét évente 1,2 millió ügyfél keresi fel, a honlapon eddig mintegy 7,8 millió látogatót regisztráltak. Hozzátette: a mobiltelefonos szolgáltatás költsége alacsony, körülbelül 2 buszjegy árának megfelelő összegért igénybe vehető, így jóval olcsóbb is azok számára, akik nem a kirendeltségekkel azonos településen laknak, mint személyesen felkeresni a legközelebbi kirendeltséget. A WAP-os megoldás az önállóan állást kereső ügyfelek számára is segítséget nyújt, ezentúl nem kell bemenni a kirendeltségekre az új állásajánlatok megismeréséhez. A WAP-böngészés alkalmával a rendszer az álláskeresés helyére, az iskolai végzettségre és a fizetésigényre kérdez rá. Az állások listájában a munkakörrel kapcsolatban a várható keresetet, az állás betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, a munkavégzés helyét és a munkaadó nevét, telefonszámát tudhatja meg az érdeklődő. Az adatokat a munkaügyi szervezet kirendeltségeinek adatbázisából folyamatosan frissítik. Kenyeres Judit hangsúlyozta: az új lehetőség mellett az ÁFSz honlapján továbbra is naprakész információk találhatók az álláshelyekről, a képzési lehetőségekről, a munkaerő-piaci szolgáltatásokról, támogatásokról, az elhelyezkedést elősegítő programokról. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |