|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Egyre több a "copy-paste" szakdolgozat
2006. június 26. 09:26, hétfő - Forrás: Bőgel György
Közeledik az egyetemi vizsgaidőszak legvége. Ez azt is jelenti, hogy sok házi- és szakdolgozatot kellett elolvasnom az elmúlt hetekben. Voltak közöttük jók is, rosszak is. De most nem a minőségről akarok írni, hanem egy másik problémáról, vagy nevezzük inkább jelenségnek.
Ha valaki megkérdezné, becslésem szerint a hozzám kerülő szak- és egyéb dolgozatok szövegéből mennyi a szimpla másolás, azt mondanám: manapság úgy húsz százalék körül lehet. Én legalábbis nagyjából ennyit találok meg a hálón eredeti (??) változatban. Ebből az is következik, hogy ez a szám alá van becsülve, hiszen nincs minden fent a hálón, meg vannak ravaszabb másolók is, akik egy kicsit átírják a szövegeket, vagyis azért dolgoznak rajta valamennyit, ami értékelendő, annál is inkább, mert az átírás csak akkor jó, ha szerző (??) érti is, amit átír. Néha csak egyes fejezetek vagy fejezetrészek bizonyulnak másolatnak, de találtam már olyan dolgozatot is, amin csak a szerző nevét változtatták meg. Tudom, hogy az iskolákban sokféle módszert használnak a másolás leleplezésére (elektronikusan is bekérik a dolgozatokat, mindenféle szoftvereket eresztenek rájuk, stb.). A másolók gyakran megfeledkeznek arról, hogy az a technológia, ami segít nekik a keresésében és a másolásban, a leleplezőt is támogatja. Sok ez a húsz százalék? (Vagy a fenti megfontolások alapján mondjunk inkább harmincat?) Itt most hosszasan lehetne értekezni az erkölcsök romlásáról, de nem ezt teszem, inkább gondolkozzunk el valami máson. A világ folyásának egyik legérdekesebb jelensége az, ahogy a technika fejlődése idővel átalakítja a jogrendet, egyes fogalmak jelentését (pl. a tulajdonét vagy a tanulásét), sőt, az erkölcsi szabályokat (mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mit nem) is. Ami ma szerintem lopás, az lehet, hogy holnap valaki másnak nem lesz az, vagy tegnap valakinek nem volt az. "A magántulajdon lopás" - állította például, ha jól tudom, Proudhon. A közelmúltban blogbejegyzéseket követve több írást is találtam erről a témáról. Egyesek Sally Brown professzorasszonyt idézik, aki szerint megjelenik "egy posztmodern, eklektikus, a Google és a Wikipedia emlőjén nevelkedett generáció, amely nem feltétlenül fogja elismerni a szerzői (tulajdon)jogokat." Egy generáció, amely szerint ami fent van a hálón, az köztulajdon, szabadon használható. Egy generáció, amely szerint nem racionális újra megalkotni valamit, ami könnyen összerakható már meglévő elemekből, erre különben sincs idő, verseny van, gyorsnak kell lenni, kinek van ideje megírni meg elolvasni a cikkek elején álló hosszú és unalmas "ez ezt mondta, az azt mondta" tiszteletköröket; no meg végső soron minden alkotás kollektív, minden szerző az elődök vállán áll, akkor meg minek ez az egész felhajtás. Szóval megjelenik egy új generáció, ami anyit jelent, hogy a világ változni fog, mert idővel ez a generáció veszi át a régiek helyét. Gondoljunk csak a számológépre, ami már általában ott van a tantermekben és dolgozatírásnál is használható. Ha azzal számolok vele, tulajdonképpen valaki más szellemi termékét, algoritmusát, agyát használom, és ezen senki nem ütközik meg. Hányan tudnak a mai fiatalok közül papíron többjegyű számokat elosztani egymással? Mindenki a kis kütyüket használja erre; ha meg is tanulták az eljárást, hamar elfelejtik, a gyakorlatban nincs rá szükségük. Miért ne lehetne a Google is ott mindenki mellett? Hát nem azt mondogatjuk, hogy kár azt a sok "szecskát" megtanulni, hiszen csak pár billentyűt kell leütni, és máris tudjuk, mikor született Mátyás király, merre vezényelte a Fekete Sereget, és mit írt korommal a fahasábokra egyik igazságtevő útja során. Az új korban új képességek kellenek: megtalálni, kivágni, összerakni és gyorsan továbblépni. Ha Zambia mezőgazdaságáról kell tanulmányt írnod, bolond vagy, ha valami eredetit akarsz alkotni. Mint mondtam, ezzel a jelenséggel, az új generációs csoport gondolkodásával, a fogalmak és az értékek átalakulásával sokan foglalkoznak, egy sor érdekes kérdést feltéve: Valóban, kié az, ami a hálóra felkerül? Irracionálisan viselkedik, aki nem copy-paste technikával dolgozik ott, ahol lehet, mert van miből és van mivel? Mit diktál a verseny, ki marad életben? Lehet, hogy az új Google-Wikipédia generációnak van igaza, és mi régiek vagyunk maradiak és begyöpösödöttek? Tulajdonképpen mit kell manapság tanuláson és tanításon érteni? Lehet elmélyülten tanulni és megérteni memorizálás nélkül? Hogy fognak az új tartalmak megszületni? Lehet? Hogyan? Miért? Még szerencse, hogy itt a nyár. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|