Közeledik az egyetemi vizsgaidőszak legvége. Ez azt is jelenti, hogy sok házi- és szakdolgozatot kellett elolvasnom az elmúlt hetekben. Voltak közöttük jók is, rosszak is. De most nem a minőségről akarok írni, hanem egy másik problémáról, vagy nevezzük inkább jelenségnek.

Hirdetés

Ha az ember dolgozatot (leginkább szakdolgozatot) olvas, időnként ezt mondja magában: hoppá, ezt mintha már láttam volna valahol. Vagy: milyen érdekes, ebben a fejezetben mennyire megjavult a szerző helyesírása. Vagy: ennek a résznek teljesen olyan a stílusa, mint egy ismert, gondosan szerkesztett folyóiraté. Aztán némi internetes keresgélés után rendszerint gyorsan kiderül, hogy közönséges másolásról van szó, vagyis a dolgozat vagy annak egy része copy-paste technikával készült.

Ha valaki megkérdezné, becslésem szerint a hozzám kerülő szak- és egyéb dolgozatok szövegéből mennyi a szimpla másolás, azt mondanám: manapság úgy húsz százalék körül lehet. Én legalábbis nagyjából ennyit találok meg a hálón eredeti (??) változatban. Ebből az is következik, hogy ez a szám alá van becsülve, hiszen nincs minden fent a hálón, meg vannak ravaszabb másolók is, akik egy kicsit átírják a szövegeket, vagyis azért dolgoznak rajta valamennyit, ami értékelendő, annál is inkább, mert az átírás csak akkor jó, ha szerző (??) érti is, amit átír. Néha csak egyes fejezetek vagy fejezetrészek bizonyulnak másolatnak, de találtam már olyan dolgozatot is, amin csak a szerző nevét változtatták meg.

Tudom, hogy az iskolákban sokféle módszert használnak a másolás leleplezésére (elektronikusan is bekérik a dolgozatokat, mindenféle szoftvereket eresztenek rájuk, stb.). A másolók gyakran megfeledkeznek arról, hogy az a technológia, ami segít nekik a keresésében és a másolásban, a leleplezőt is támogatja.

Sok ez a húsz százalék? (Vagy a fenti megfontolások alapján mondjunk inkább harmincat?) Itt most hosszasan lehetne értekezni az erkölcsök romlásáról, de nem ezt teszem, inkább gondolkozzunk el valami máson. A világ folyásának egyik legérdekesebb jelensége az, ahogy a technika fejlődése idővel átalakítja a jogrendet, egyes fogalmak jelentését (pl. a tulajdonét vagy a tanulásét), sőt, az erkölcsi szabályokat (mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mit nem) is. Ami ma szerintem lopás, az lehet, hogy holnap valaki másnak nem lesz az, vagy tegnap valakinek nem volt az. "A magántulajdon lopás" - állította például, ha jól tudom, Proudhon.

A közelmúltban blogbejegyzéseket követve több írást is találtam erről a témáról. Egyesek Sally Brown professzorasszonyt idézik, aki szerint megjelenik "egy posztmodern, eklektikus, a Google és a Wikipedia emlőjén nevelkedett generáció, amely nem feltétlenül fogja elismerni a szerzői (tulajdon)jogokat." Egy generáció, amely szerint ami fent van a hálón, az köztulajdon, szabadon használható. Egy generáció, amely szerint nem racionális újra megalkotni valamit, ami könnyen összerakható már meglévő elemekből, erre különben sincs idő, verseny van, gyorsnak kell lenni, kinek van ideje megírni meg elolvasni a cikkek elején álló hosszú és unalmas "ez ezt mondta, az azt mondta" tiszteletköröket; no meg végső soron minden alkotás kollektív, minden szerző az elődök vállán áll, akkor meg minek ez az egész felhajtás. Szóval megjelenik egy új generáció, ami anyit jelent, hogy a világ változni fog, mert idővel ez a generáció veszi át a régiek helyét.

Gondoljunk csak a számológépre, ami már általában ott van a tantermekben és dolgozatírásnál is használható. Ha azzal számolok vele, tulajdonképpen valaki más szellemi termékét, algoritmusát, agyát használom, és ezen senki nem ütközik meg. Hányan tudnak a mai fiatalok közül papíron többjegyű számokat elosztani egymással? Mindenki a kis kütyüket használja erre; ha meg is tanulták az eljárást, hamar elfelejtik, a gyakorlatban nincs rá szükségük. Miért ne lehetne a Google is ott mindenki mellett? Hát nem azt mondogatjuk, hogy kár azt a sok "szecskát" megtanulni, hiszen csak pár billentyűt kell leütni, és máris tudjuk, mikor született Mátyás király, merre vezényelte a Fekete Sereget, és mit írt korommal a fahasábokra egyik igazságtevő útja során. Az új korban új képességek kellenek: megtalálni, kivágni, összerakni és gyorsan továbblépni. Ha Zambia mezőgazdaságáról kell tanulmányt írnod, bolond vagy, ha valami eredetit akarsz alkotni.

Mint mondtam, ezzel a jelenséggel, az új generációs csoport gondolkodásával, a fogalmak és az értékek átalakulásával sokan foglalkoznak, egy sor érdekes kérdést feltéve: Valóban, kié az, ami a hálóra felkerül? Irracionálisan viselkedik, aki nem copy-paste technikával dolgozik ott, ahol lehet, mert van miből és van mivel? Mit diktál a verseny, ki marad életben? Lehet, hogy az új Google-Wikipédia generációnak van igaza, és mi régiek vagyunk maradiak és begyöpösödöttek? Tulajdonképpen mit kell manapság tanuláson és tanításon érteni? Lehet elmélyülten tanulni és megérteni memorizálás nélkül? Hogy fognak az új tartalmak megszületni? Lehet? Hogyan? Miért?

Még szerencse, hogy itt a nyár.