A fenti két atomhatalmat, valamint a következő részben szereplő Pakisztánt több szál is összeköti, többek között az egymással folytatott háborúk, a kereskedelmi kapcsolatok, illetve az, hogy mindhárom ország érintett a Kasmír régió zavaros közelmúltbéli történelmében.

Hirdetés

India pedig azért is érdekes, mert a hivatalosan is elismert atomhatalmak második hullámának nyitányát jelenti, vagyis megtörte azt az állapotot, hogy csak a politikai/gazdasági értelemben nagyhatalmaknak minősülő országok birtokoltak nyíltan atomfegyvereket.

I. rész: Hogyan működik az atombomba?
II. rész: Fejlesztési korlátok
III. rész: A célbajutattás módszerei
IV. rész: Robotrepülőgépek, aknák, rakéták
V. rész: Amerikai Egyesült Államok
VI. rész: Oroszország
VII. rész: Anglia és Franciaország
VIII. rész: Kína és India

Kína

1953-ban Kína nukleáris programot indított el, hivatalosan békés céllal, a háttérben ugyanakkor már megkezdődtek a katonai célú fejlesztések előkészületei. 1951-ben Kína titkos megegyezést kötött a Szovjetunióval, melynek keretében azok nukleáris- és rakéta-technológiákat adnak át nekik, illetve segédkeznek a kínai atomipart kiépíteni. Az 1950-es években felépült egy hatalmas gáz-diffuziós urándúsító gyár, valamint a kiépült a gyártás többi lépéséhez szükséges háttéripar is.

A két ország közötti politikai viszony azonban igencsak megromlott az 1950-es évek végén, és 1960-ban a szovjet szakértők elhagyták Kínát. Az ország politikai vezetése ugyanakkor úgy döntött, hogy mindenképpen kifejlesztik a saját nukleáris fegyvert, hogy egyrészt megvédjék magukat a szovjet és amerikai fenyegetéstől, másrészt e fegyverek által nagyobb politikai súllyal szállhatnak be a világpolitikai eseményekbe.


Az első kínai kísérleti atombomba...
A szovjetek már elegendő tudást adtak át ahhoz, hogy a kínaiak saját maguk fejezzék be a fejlesztést, noha a nem megfelelő ipari háttér és a szűkös erőforrás kétségkívül komoly hátráltató tényező jelentettek. Mindezek ellenére sikeresen létrehozták a saját berobbantásos elven működő urániumtöltetű atombombájukat, amelyet 1964 október 11-én fel is robbantottak a Lop Nor kísérleti telepen. Figyelemre méltó, hogy mindössze öt éven belül további tíz kísérleti robbantás következett, melyek többsége 1967-től már termonukleáris eszköz volt, vagyis viszonylag rövid idő alatt eljutottak a többfokozatú nukleáris fegyverek elkészítéséhez szükséges technológiához.


... és a felrobbantása után egy Korona kémműholdról a készített fénykép
Az 1966-ban kirobbant kulturális forradalom azonban e programot sem hagyta érintetlenül, a munka jelentősen lelassult. Ám 1968-ban már bevethető atomfegyvert, 1974-ben pedig bevethető termonukleáris robbanótöltetek gyártására állt készen az ország. E fegyverek technikai szintje azonban mintegy két évtizedes késésben volt az amerikai és szovjet nukleáris fegyverekhez képest, és a szakadék egyre csak nőtt e téren.

Az 1970-es években a kínai atomfegyverek az 1950-es évek amerikai és szovjet eszközeihez voltak hasonlatosak, nagy robbanóerejű (feltehetően több megatonnás) és méretű légibombák, illetve ballisztikus rakéta-robbanófejek, melyek nehézkesen kezelhetőek voltak.


Kína legnagyobb hatótávolságú bombázógépe még ma is a szovjet Tu-16 kínai változata
A hordozóeszközök jelentették a másik problémát. Kínának csak viszonylag kis hatótávolságú könnyű- és közepes bombázógépei voltak, azok is 1950-es évekbeli szovjet Il-28 és Tu-16 gépek koppintásai, ám az első időkben valószínűleg ők képviselték a csapásmérő erőt. A ballisztikus rakéták terén sem volt rózsás a helyzet. Az első bevethető típus, a még szovjet technikára épülő DF-2 (Keleti Szél-2) mindössze 1250 km-es hatótávolsággal, és egy 12 kilotonna robbanóerejű harci fejet juttatott célba. Ez a fegyver csak a Szovjetunió, és a környező országok (például India) közvetlen a határ menti régióit veszélyeztette, a másik potenciális célpontot, az Egyesült Államokat pedig semennyire.


A DF-3 volt Kína első komolyabb stratégiai rakétafegyvere
A kínai ballisztikus rakéta fejlesztések meglehetősen rossz körülmények között zajlottak, ráadásul a kulturális forradalom és a Lin Biao incidens utáni tisztogatások több programot is halálra ítéltek. A már említett DF-2 1966-ban jelent meg, a közepes, 3000 km hatótávolságú DF-3 pedig 1971-ben. Ezután egy évtizedes szünet következett. 1980-ban jelent meg a 4750 km hatótávolságú DF-4, és 1981-ig kellett várni az első interkontinentális ballisztikus rakétára, a DF-5-re.

Ez utóbbi ráadásul továbbra is folyékony hajtóanyagú rakéta, amelyet védett barlang-bunkerekben tároltak, és indítás előtt fel kellett tölteni üzemanyaggal, így az előkészületi idő akár egy órát is igénybe vehetett kilövés előtt. A nagy hatótávolságú rakéták mennyisége is korlátozott, becslések szerint még 2002-ben is csak 18-24 db modernizált DF-5A rakéta volt Kína birtokában, és ezeket csak lassan váltják fel az újabb, már szilárd hajtóanyagú DF-31 (elvileg kis számban már rendszerben vannak) és DF-41 rakéták.


DF-31-esek egy kínai katonai felvonuláson
Az új rakétákat egyes feltételezések szerint továbbra is csak egy nagyobb robbanófejjel, vagy legfeljebb 3, kisebb méretű, egyszerűbb visszatérő fejjel szereltek. A több robbanófej alkalmazása részben a manőverező visszatérő fejek kifejlesztésénél felmerülő technikai akadályok, részben pedig a megfelelően kis méretű, hatékony termonukleáris robbanófej körüli problémák miatt valószínűtlen. Kína 1992-96 között egy sorozat nukleáris tesztrobbantást hajtott végre, mielőtt csatlakozott volna az atomcsend egyezményhez, feltehetően e tesztek új, kis méretű, modernebb termonukleáris fegyverek próbái voltak. Az egyezmény aláírásáig összesen 43 nukleáris tesztet hajtottak végre.


Kína egyetlen rakétahordozó tengeralattjárója a felújítása után, felszíni menetben
A kínai ballisztikus rakétaprogram mellékága a tengeralattjáróra telepített JL-1 (Hatalmas Hullám-1) típusú rakéta, amelyet a 92-es típusú, a NATO által Xia kódnévvel illetett tengeralattjáróra telepítettek. Az egyetlen példányban hadrendben álló Xia szintén meglehetősen nehézkesen született meg. 1981-ben bocsátották vízre, hivatalosan 1983-ban állt rendszerbe, de az első rakétaindítási kísérletet csak 1985-ben hajtották végre a fedélzetéről - ez azonban sikertelen volt.

Végül 1988-ban végre teljesen harcképesnek minősítették, de nyugati elemzések szerint a meglehetősen zajos és elavult tengeralattjáró harcértéke messze elmarad bármely más, jelenleg rendszerben álló rakétahordozó tengeralattjáróhoz hasonlítva, még az 1990-es évek végén végrehajtott felújítás után is. E felújítás után kapta meg a nagyobb, nagyságrendileg 3000 km hatótávolságú, egyetlen 250 kilotonna robbanóerejű harci fejjel szerelt JL-1A rakétákat, ám még ez is igazából a 30 évvel korábbi amerikai, francia és szovjet rakétákhoz hasonlítható. A Xia osztály inkább afféle tesztplatform, semmint valódi stratégiai elrettentő erő, hiszen egyetlen hajóegységnél nem lehet megvalósítani a folyamatos járőrözést.


JL-1 ballisztikus rakéta
Kína már évek óta dolgozik a következő generációs nukleáris meghajtású rakétahordozó- és vadásztengeralattjáró-típusán, amelyek a 094-es és 093-as típus jelzést kapták. A 094-es típusok már 16 db új, 8000 km-es hatótávolságú JL-2 ballisztikus rakétával lesznek felfegyverezve, és technikai szinten is közel állnak a mai nyugati és orosz típusokhoz. A nyilvánosságra került képek alapján a tengeralattjáró leginkább a Xia egy megnagyobbított változatának tűnik.


A 094-es osztály makettje
Ami a nukleáris csapásmérést illeti, a 093-as típusú tengeralattjáró fegyverzetébe valószínűleg bekerül egy, az amerikai Tomahawk LACM robotrepülőgéphez hasonló új kínai fegyver. Mind a 093-as, mind a 094-es típus várhatóan az évtized vége fele állhat szolgálatba, de a többi atom-nagyhatalomhoz hasonló stratégiai elrettentő képességet valószínűleg csak a következő évtized közepe-vége felé lesznek képesek biztosítani.


DF-15-ös rövid hatótávolságú rakéta indításra készen
Keveset tudni a kínai taktikai nukleáris fegyverekről, de bizonyosan létezik tüzérségi eszközökkel célba juttatható kis méretű, néhány kilotonna robbanóerejű harci töltet, illetve csapásmérő repülőgépekről bevethető légibomba, vagy rakéta. A taktikai fegyverek közé sorolható rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákból viszont mintegy 500-600 darab van hadrendben, ezek jelentős része (mintegy 200 darab) a Tajvani-szoros közelében, de valószínűleg csak néhányat láttak el nukleáris robbanófejjel.


A kínai ballisztikus rakéták hatótávolsága
Az 1980-as években teszteltek egy fokozott neutron-kibocsátású nukleáris fegyvert (neutronbombát), de nem tudni, hogy rendszeresítették-e. A fejlesztésekről keveset tudni, illetve az egész kínai atomprogram pontos állását is homály fedi, még a jelenleg rendelkezésre álló nukleáris fegyverek száma megbecsült mennyiségében is meglehetősen nagy eltérések vannak. A legáltalánosabb nézet szerint Kína mintegy 150-250 stratégiai nukleáris robbanófejből, és hozzávetőleg 150-200 taktikai nukleáris fegyverből álló arzenált birtokol, noha más források szerint ennek a többszöröse is lehet, sőt, akár az ezret is meghaladhatja.

Laptopok Már 49 900 Ft-tól!	E-book olvasók Már 17 043 Ft-tól!	Tablet PC-k Már 23 140 Ft-tól!	LCD monitorok Már 19 800 Ft-tól!
részletek »	részletek »	részletek »	részletek »