2006. június 24. 14:06, szombat
A korábbi nevét elhagyó vállalat július 1-én végleg felszámolja a felugró reklámjairól jól ismert GAIN szoftver utolsó maradványait, és az új célzott hirdetésekre állnak át. A bizalom visszaszerzésével nehezebb dolguk lesz.
A Claria már csaknem egy éve bemutatta a GAIN utódát, a
PersonalWeb névre keresztelt megoldást, amely a sokak által gyűlölt felugró reklámok helyett immár célzott hirdetésekkel igyekszik megtalálni az utat az internetezők - és a hirdető cégek - pénztárcájához. Állításuk szerint ezzel végkép maguk mögött hagyják a nem túl dicső múltat, ám a bizalom visszaszerzését eddig nem sikerült megvalósítaniuk: az érdeklődők száma alacsony, bár a cég mindent megtesz annak érdekében, hogy eloszlassa az aggodalmakat.

Klikk a képre a nagyobb változathoz
A
hivatalos blog bejegyzése szerint július 1-én végleg megszűnik a felugró reklámok rendszere, és ezzel nyugdíjba vonul a közutálatnak örvendő GAIN szoftver. Az új PersonalWeb a szörfözők mozgását figyelemmel kísérve alakítja ki oldalát, és olyan hirdetésekkel igyekszik lekötni a felhasználók figyelmét, amelyek témájuknál fogva számot tarthatnak az érdeklődésre. Ez nem más, mint a célzott hirdetések - egyébként jól bevált - rendszere, amely az egyéni ízléseknek megfelelően válogat a rendelkezésre álló reklámok között. Ezzel önmagában nem is lenne baj, ám a Claria mindeddig hiába igyekezett bizonygatni, hogy
felhagyott kétes módszereivel, a felhasználók és a hirdetők továbbra is gyanakodva figyelik a cég lépéseit.
A GAIN ugyanakkor nem szűnne meg véglegesen, a vállalat ugyanis szívesen eladná az adware hálózatot, ha felbukkanna egy minden szempontból megfelelő érdeklődő. Ezekben eddig sem volt hiány, legtöbbjük azonban a PersonalWeb célzott technológiájára is rátette volna a kezét és ezt a Claria nem engedi. Hasonlóképpen kudarcot vallottak az elemzők meggyőzése terén is, akik bár kitörő örömmel üdvözölték a váltást, óvatosan méregetik a vállalatot, emlékeztetve annak sötét múltjára.
A cég egyelőre a nagyobb portálok üzemeltetőit igyekszik rábírni az együttműködésre. Eddig egy megállapodást kötöttek, amelynek eredményeként a felhasználók az
EVTV1.com által kínált videók között válogathatnak. A 100 ezer fővel végrehajtott bétateszt azonban még nem zárult le, így a legtöbben kivárnak és várhatóan csak a végleges verzió elkészülte után kezdenek el komolyan foglalkozni a csatlakozás gondolatával.