USA-EU együttmű­kö­dés a ter­mék­ha­mi­sítás ellen
2006. június 22. 05:56, csütörtök
George Bush amerikai elnök és Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a tegnapi USA-EU csúcstalálkozó keretében megállapodtak a hamis termékek és a szerzői jogsértések elleni közös fellépésről.

Hirdetés

Carlos Gutierrez amerikai kereskedelmi miniszter, Günther Verheugen, az Európai Unió gazdasági biztosa és Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa által előzetesen már bemutatott közös program kitér az amerikai és az európai uniós vámhatóságok közötti szorosabb együttműködésre, a titkosszolgálati információk cseréjére, valamint a szerzői jogok és a szabadalmak érvényesítésére - egy közös munkacsoport létrehozásával - akár más országokban is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

1998-ban az EU határain 10 millió hamisított árucikket foglaltak le, ez a szám 2004-ben 130 millióra nőtt. "Termékeinkben nagyon sok szellemi tőke van, ez élteti az európai és az amerikai gazdaságot. Szellemi tőkénket meg kell védenünk, mert csak így lehetünk versenyképesek a világban. Úgy döntöttünk, hogy közösen védjük meg az értékeinket" - nyilatkozta Peter Mandelson. Az együttműködési tervet több szervezet, így a Business Software Alliance (BSA), a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) és az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) is üdvözölte.

Alberto Gonzales amerikai főállamügyész bejelentette, hogy az amerikai szellemi tulajdon védelmében az USA hamarosan egy koordinátort küld majd Délkelet-Ázsiába és egy másik szakembert pedig Kelet-Európába. Ezek azonban az új illegális másolások elleni csomagnak csupán az első részei. Gonzales elmondta azt is, hogy Computer Hacking & Intellectual Property (CHIP) néven új különleges egységeket hoznak létre, amelynek a székhelye öt nagyvárosban (Washington, Orlando, Nashville, Pittsburgh és Sacramento) lesz.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ezenkívül a Kongresszus már tárgyalja az Intellectual Property Protection Act nevű törvényjavaslatot, ami minden eddiginél szigorúbban büntetné az illegális szoftver-, film-, játék és zenei másolásokat. A visszaesők szigorú pénz- és akár börtönbüntetéseket is kaphatnának. Mindemellett külön képzést vezetnének be külföldi bírók és más igazságügyi szakemberek részére. Erre a célra az Egyesült Államok szabadalmi és védjegyoltalmi hivatala 900 000 dollárt különítene el.

A polgári jogi szervezetek, köztük például az IP Justice és a Transatlantic Consumer Dialogue (TACD) ezzel szemben attól tartanak, hogy ezek a szigorítások lehetővé teszik majd, hogy minden olyan amerikai és európai uniós állampolgárt bűnözőnek állítsanak be, aki másolatokat készít. Bush a csúcstalálkozó után, este 8 órakor Budapestre érkezett.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
aaaaa  
2006. jún. 23. 02:31 | válasz | #23
Nem úgy értettem, hogy hamis. Ami nem hamis az is kínai... Legfeljebb azon jogosan virít a Nike vagy az Adidas embléma. Lehet, hogy semmivel sem jobb. Mint ahogy a másolt program, vagy film is ugyannyira működik, mint az eredeti, vagy néha még jobban is, bár ennek az ellenkezőjéről még mindig hevesen győzködik a hozzá nem értőket...
aaaaa  
2006. jún. 23. 02:16 | válasz | #22
Sok ! Foglalnak ezek mindent, amit érnek, ruhát cipőt, cigit, piát...
2006. jún. 22. 20:54 | válasz | #21
Ezekenk az u.n. lefoglalt hamis árucikeknek hány % nem adathordozó ?
2006. jún. 22. 20:50 | válasz | #20
"Hamis alsógatya" , nem hinném, hogy zoknit adnak el alsógatya címen a kínaiak.
Olcsó és szar is mindenki tudja, mégis megveszik.
2006. jún. 22. 20:44 | válasz | #19
A "fejlet" kém techniának köszönhetően, mindenkiröl van terhelő dolguk, ezért minden politikust a kezükben tarthatnak, és elbészélgetnek a családjuk egéségéröl..., és némi plusz pénz-röl, plusz az agymosó gépük/drogjuk sem jön roszul.

Vagy, hogy a faszomban tudnak ekkora nyomást gyakorolni, mindenhol ?
NEXUS6  
2006. jún. 22. 19:46 | galéria | válasz | #18
A helyzet azért bonyisabb.
Amcsinak és a nyugatnak manapság már nem sok jövedelmező ágazata maradt. Csak a szolgáltatás, a média, meg ilyenek. Ezért kerít mindenki ekkora feneket ennek a letöltősdinek.
A postások miért nem zaklatnak, hogy nem levelezek, hanem emilezek, vagy az 576 újságírói, miért nem küldik rám a kommanddósokat, mert a netről szerzem be a híreket a legújabb anyagokról? Annyi a különbség, hogy a kiadóknak sokkal több pénzük és ügyvédjük van és így tudnak ilyen hülyeségekkel foglalkozni.

Sajna a kormányok liberlizáció jegyében túlságosan szabdra engedték a vállalatokat. Az eredmény az érdekvédelmi szervezetek szinte teljes elsorvadása. Miközben a cégek átmennek Kínába ugyan úgy betesznek az itteni és az ottani munkásoknak. Az ottaniak nem kapják meg azt amit itt megkapnának, az itteniek, nos ők meg semmit nem kapnak. Miközben a cégek nemzetköziek, addig az érdekvédelem megáll a határon.
A Kínai kommunista párt meg röhög markába.

Ezért a kínaiakat szídni, meg kikiáltani őket hamisítónak eléggé árnyékra vetődésnek tűnik. A Levonó PC tán csak nem hamisítvány?
aaaaa  
2006. jún. 22. 19:16 | válasz | #17
Ha azt mondja valaki egy filmről hogy rossz, és emiatt nem nézik meg, ugyanazt a "veszteséget" okozta a kiadónak , mégsem tudnak ellene mit tenni.
Na és mi lesz, ha csődbe megy egy-két kiadó, és a hollywood-i szupersztár legközelebb meg kell elégedjen 1 milló dolláral filmenként, nem fog 20 milliót kapni.
Érdekes, hogy az élet más területén rohadtul nem érdekel senkit, ha valaki csődbemegy... Kis cégek miliói mennek tönkre és nem hamisítástól, hanem az egekbe emelt adóktól, meg a keleti filléres munkaerőtől. Ez persze nem világraszóló probléma, csak ha kiadók érdekei sérülnek...
Persze ha a gatyaboltosok is használhatnák a rendőrséget hogy csak az ötezer ft-os alsógatya a "legális", amin hologram is van , mindjárt nem lenne ennyi gondjuk a textileseknek...
manwe  
2006. jún. 22. 18:31 | válasz | #16
nem értek egyet nexus 6-tal mert nem elmaradt bevételt okoz, hanem KÁRT és CSŐDÖT. Németországban és mostmár sajnos Magyarországon a textilipari vállalatok 95 %a bezárt, mert versenyképtelenné vált, mivel a bérek ázsiához mérve óriásiak. Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy pl. magyarországon már jól él mindenki a béréből, de mivel sajnos világszinten óriási különbség van(kína: fél nap munka 2 tál rizsért..:S), ezeket már óriásinak lehet mondani.
Blue Gene/Q-val sem értek egyet, mert európában véleményem szerint hasonló demokrácia van mint az egyesült államokban, viszont osztom a véleményét abban, hogy a bürokrácia sajnos valószínűleg nagyobb európában, magyarországon. Azt nem hinném, hogy teljesen az történik amit konkrétan a miniszterelnök akar, természetesen nagy szerepe van a dolgok eldöntésében, de nem ő az egyedüli parancsnok. Azzal már inkább egyetértenék, hogy a politikusoknak általában túl nagy szerepük van, sajnos nem választódik el eléggé a bíróság a kormánytól. A fegyver dologra kitérve, azt hiszem M.o-n egyelőre talán nem annyira magas a bűnözés aránya, hogy szükségessé válna, hogy mindenkinek lehessen fegyvere. Sajnos az egyesült államokban nagyon magas a bűnőzési ráta. Mindez csupán a saját nézőpontom, és nem ítélet senki vagy semmi felé.
2006. jún. 22. 18:21 | válasz | #15
Hú az a bush-arckép a főoldalon.Tiszta majomember.Mintha a majmok bolygólyából kiépett vóna 1 öltönyös majom aki most a világ elsőszámú vezetőjének mondja,tartja magát.LOL

P.S: Ezt üzenném G.W.Bush-nak:
Cat  
2006. jún. 22. 18:15 | galéria | válasz | #14
tegnap bécsben volt - mint a cikk is írja, este 8kor ért budapestre.
NEXUS6  
2006. jún. 22. 17:33 | galéria | válasz | #13
Én csak azt kérdem: milyen rend és demokrácia az, ha hozzá a fél világot vérbe kell borítani?

Lehet hogy lesajnálod Európát, de a mi rendünk nem ilyen (már). Itt azért megtanulták az emberek a leckét.

Amúgy késed itt is lehet, ha fegyverre vágysz, csak ugye azt sokkal nehezebb használni egy másik ember ellen, mint egyszerűen meghúzni a ravaszt, vagy egy gépről az ellenséges légvédelem hatókörén túlról lézeres bombát dobni, hogy magasabb szintről is nézzük ugyan azt a problémát.
Amerika a lehetőségek hazája, bármit megtehetsz, csakhogy előbb utóbb azért valakinek majd a balhét is el kell majd vinnie!

Ha segíteni nem tudsz legalább ne árts!
2006. jún. 22. 14:59 | válasz | #12
Szóval a politikusokat nem szeretem. Busht az USA legroszabb elnőkének tartom és kár, hogy egyáltalán megválasztották, ennek ellenére az EU politikusait még jobban nem birom, mert kereskedő és inkompetens barom banda. Szóval, hogy tisztáztam, hogy egyik politikai opcióhoz sem tartozom, most engedd meg, hogy a "Land of the free"-t és a demokráciát a saját nagy hülye fejemmel elmagyarázzam, persze nem kütelező, hogy akárki is egyet értsen velem, minthogy az sem kötelező, hogy Bushal sem értsünk egyet, mert én sem értek vele egyet, de a LAND OF THE FREE éppen ezt képviseli, szemben az EU fajta felfogással, hogy mindenki velünk egyet kell értsen, még BUSH-nak is, különben hülye. Szoval a "demokrácia" az amikor két (2) farkas és egy bárány voksolnak, vagy ha éppen úgy akarod megbeszélik ki lesz ma ebédre. És ez van az EU-ban és van Magyarországon is, nem tehetsz ellene semmit. A szabadság viszont, ha a báránynak van puskája, ez ugye némileg kiegyenlíti az esélyeket, na most ez van az USA-ban. Itt most csak annyit kellmég elmondani, hogy a báránynak nem szabad használja a puskát másra, csak saját élete védelmére, vagyis, hogy a farkasok ne tudják rákényszeríteni azt AMI NEKI ROSSZ. Ennyi az egész és ezért az USA a land of the free még akkor is ha nem hiszed el. Persze most itt ne értsetek fére, nem arra gondoltam, hogy az USA-ban fegyvert viselhet mindenki és löv9ld9zhet szanaszét, de ha valaki az életére tör akkor igen, hanem arra gondoltam, hogy megvannak a valós mehanizmusok, hogyan védheti meg valaki az érdekeit. Az most más kérdés, hogy ezt ki e használja vagy sem, de megvan. Ha éppen nem értek egyet a jelenlegi korménnyal olyan dolgokon amelyek befolyásolják az életemet (pl. a fenti cikk tárgya) akkor vannak legális "puskáim" amelyekkel harcolhatok, és nem a kormányfő egyeduralma határozza meg, hogy mi is lesz velem mint pl. Magyarországon, hanem a törvények alapján a birók. Persze most mivel nincs kifogástalan ország és kifogástalan jogállam, az USA-ban is ez néha sikerül, néha nem, de ha megézzük akkor nagy fölénnyel működik a rendszer, de ezt mi erre nem értjük meg, tegnap még kommunista diktatúrában éltünk, amit ma felváltott egy bürokrata ellenkezést nem tűrő rendszer, az EU alkotményt ugyan a francia nép elutasította, de mégis lesz EU alkotmány stb. A reformokat úgyis végrehajtsuk, stb. és most mi akarunk az egyébként sok hibát elkövető (de hozzánk képest virtuálissan hibátlan) USA-nak dumálni a demokráciáról, a jogállamról, az emberi jogokról, persze, hogy igazunk van és persze, hogy az USA hibázik, de ez nem ad nekünk jogot, hogy leszarjuk a 200 éves demokráciát és, hogy olyan kioktató agressziv stilussal dumáljuk tele a fejüket.
NEXUS6  
2006. jún. 22. 14:41 | galéria | válasz | #11
Nem veszteséget, vagy kárt, csak elmaradt bevételt.
2006. jún. 22. 14:03 | válasz | #10
Megoldás?
manwe  
2006. jún. 22. 13:58 | válasz | #9
én sem helyeslem az egyesült államok nemzetközi politikáját, de azt hiszem, hogy ez egy jó lépés, mivel rengeteg kára származik európai gyártóknak is a hamísításokból. Hát igen warezolást nézem, akkor is sajnos igazuk van, jelenleg valóban lopásnak számít és ezzel is nagy veszteséget okozunk...
2006. jún. 22. 13:58 | válasz | #8
Brave New World!

"Ne ugy legyenek a dolgok,ha vannak akik jol csinálnak dolgokat és vannak, akik roszul csinálnak dolgokat, akkor ne azok a dolgok legyenek mindig amik nem jol csinált dolgok, mert így nem jók a dolgok." eastpark
akyyy  
2006. jún. 22. 13:32 | galéria | válasz | #7
ebben az a szép és jó h tegnap bush pesten volt, akkor hogy került oda?:D
NEXUS6  
2006. jún. 22. 11:03 | galéria | válasz | #6
Ma B.GY. valami egetrengetőt fog bejelenteni, valszeg, hogy az összes arabot elengedik guanómanóról, oszt feltöltik warezoló fiatalokkal.
lextat  
2006. jún. 22. 09:54 | válasz | #5
elírtam : nem lesznek
lextat  
2006. jún. 22. 09:53 | válasz | #4
Ezek az "interkontinentális" majmok mindent felügyelni akarnak , birtokolni , kihasználni , VILÁGURALOMRA TÖRNI ááááááááááá ! Addig biztossan nem leszenk szimpik (juj) amíg 1 csimpánz az országuk 1. embere!!
ZoliJ  
2006. jún. 22. 09:13 | válasz | #3
ezaz, nyaljunk be meg jobban az amcsiknak
2006. jún. 22. 09:00 | válasz | #2
Adod ide!!!
gabro  
2006. jún. 22. 07:50 | válasz | #1
America - the land of the free. Hát ez kész. Egyszer lenne képes valamelyik seggnyaló nemet mondani ennek a bokor gyurinak, hogy figyelj öreg majd mi megoldjuk ezt úgy ahogy mi szeretnénk és nem úgy ahogy te ránktukmálod. Kár, hogy az oroszok már nem mernek kiállni amerika ellen, így kicsit felborult a világ egyensúlya. Na jól van befejeztem