Közel vannak a terabyte-os merevlemezek
2006. június 22. 05:42, csütörtök
Évről évre megduplázódik a winchesterek tárolókapacitása. A merevlemezgyártók hamarosan elérik a terabyte-os álomhatárt. Minderre pedig szükség van, hiszen a digitális élettel együtt járó tartalmak (videók, zenék stb.) egyre több és több helyet követelnek maguknak.

Hirdetés

A fejlődés jól nyomon követhető például az iPod esetében. 2001-ben az első iPodok még legfeljebb 5 GB-os merevlemezzel rendelkeztek. Napjainkban az iPod nanonak van 4 GB Flash-memóriája, míg a nagyobb iPodok már akár 80 GB-os winchesterrel büszkélkedhetnek. Egyre nőnek az emberek adattárolási igényei és ezeket a gyártók megpróbálják kielégíteni. A fejlődés motorjának a HDD-piac szereplői (Seagate, Western Digital, Hitachi, Samsung), no meg persze a nagyfelhasználók számítanak.

A flash-memóriák adattárolási kapacitása átlagosan 9 havonta, míg a merevlemezeké évente duplázódik meg - derül ki az IDC piackutató vállalat legfrissebb felméréséből. Bár ez a folyamat egyre nagyobb kihívások elé állítja a szakembereket, eddig még sikerült ezeknek megfelelni. Mint ismeretes, már megszülettek az első merőleges adatrögzítési eljárást használó winchesterek. Jóllehet a technológia már évek óta az asztalon hever, a nagyobb gyártók csak most kezdenek igazán belelendülni a fejlesztésbe. A Seagate nemrég kedvezően nyilatkozott a megoldásról, a Hitachi pedig noteszgépekbe szánt példányának 2007-es megjelenése előtt az asztali gépek piacán döntögeti a rekordokat.


Egy 16 GB-os, IDE csatolójú flash meghajtó - számtalan előnye van

Már most vannak 750 GB tárolókapacitással rendelkező merevlemezek és ezek a szakemberek szerint az év végig általánosan elterjedhetnek. Ezeken már akár 375 órányi TV-műsort, 75 órányi nagy felbontású videót, félmillió képet vagy 1000 darab CD-t lehet tárolni. A flash-memóriáknál öt éven belül a tárolókapacitás elérheti a 32 GB-ot - véli Eli Harrai, a SanDisk vezetője. Ezeknek a termékeknek nagy előnyük, hogy nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket, ezáltal sokkal ellenállóbbak az ütésekkel, rezgésekkel szemben.

Jól példázza a felhasználói igények növekedését az IDC becslése. Eszerint a HDD-piac szereplőinek forgalma tavaly elérte a 27,9 milliárd dollárt, azonban 2010-re ez az összeg 41,5 milliárd dollár lehet. A flash-memóriák piacán ugyanezek a számok 2005 esetében 10,6 milliárd dollár, míg 2010-ben 18,7 milliárd dollár. Érthetően sokan tartanak viszont attól, hogy az új termékeket nem tudják majd megvásárolni. "Senkinek sem kell attól tartania, hogy a terabyte-os HDD-k túl drágák lesznek" - próbálta megnyugtatni a felhasználókat Bill Healy, a Hitachi Global Storage alelnöke.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. júl. 01. 23:44 | válasz | #27
Nem nagyon lattam olyan kaliberu programozast mint anno c64-re es amigara:(,akkor meg tudtak a programozok kemenyen
2006. júl. 01. 23:43 | válasz | #26
Istenem c64-es idok...visszasirom azokat a szep eveket....
2006. jún. 28. 12:53 | válasz | #25
"De a 3. napon megláttam egy igazi C64 játékot... Csak néztem, hogy lehet ilyen gyors, összetett, stb. :) Mondták, asm-ben. Na, Basic felejtős."

Én is csodálkoztam, de nekem sajnos senki se mondta meg, hogy az nem BASIC. Csak jóval később PC-n kezdtem komolyabb nyelveket tanulni.
dez  
2006. jún. 27. 20:42 | válasz | #24
Mondjuk nem 8 éves voltam, hanem olyan 12.
dez  
2006. jún. 27. 20:33 | válasz | #23
Aham, az első Basic programjaimat (nahh, ezt talán egyesek nem fogják elhinni :P) én is füzetbe írtam, és ki sem tudtam próbálni, mert nem volt gépem. Azaz látatlanban tanultam meg. Nem szórakoztam a "Hello World!"-del (1-2 soros programot nem túl szórakoztató fejben futtatni :D), hanem egyszerűbb játékokat (tv-s faltenisz, snake, stb.) írtam meg. Aztán egy Novotrade táborban (a többiek a gotot meg a printet tanulták, engem meg hagytak, csináljak, amit akarok) kipróbálgattam őket. De a 3. napon megláttam egy igazi C64 játékot... Csak néztem, hogy lehet ilyen gyors, összetett, stb. :) Mondták, asm-ben. Na, Basic felejtős. 2 hónap múlva, amikor végre meglett a gépem otthonra, már csak asm játszott.
2006. jún. 27. 13:20 | válasz | #22
Sokáig nekem is csak kazetta volt. Programozgattam is rajta, de nem szenvedtem a mentéssel. Kiírtam a kódot egy füzetbe. :)
Lehettem kb. 8 éves, amikor kezdtem a programozást, szóval nem volt még az komoly.
dez  
2006. jún. 26. 15:35 | válasz | #21
Nekem C64-hez floppym sem volt, végig kazettáról nyomtam. Nem csak a gémeket, hanem kódolgattam. Eléggé oda kellett figyelni, mert nem volt egyszerű a mentegetés, meg visszatöltögetés fagyi után. :P (Azért egy idő után lett turbós, asm-es, monitoros cartridge-em.) De legalább ma sem utólagos bugkereséssel tellik az időm.
2006. jún. 26. 14:59 | válasz | #20
5 1/4 volt az tuti. Lehet, hogy 160KB, ilyen távolságból ennyit már tévedhetek.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. jún. 23. 13:20 | galéria | válasz | #19
Azok 5 1/4es 160asok voltak.
Vagy ha ketoldalas volt, akkor 320kb.
Ezert furcsalottam azt a 120kb floppyt.
Szvsz elnezted.
2006. jún. 23. 11:25 | válasz | #18
"120Kb-os floppy ?"

Commodore 16-hoz voltak ilyenek. Lehet, hogy voltak kezdetben is nagyobbak, de határozottan emléxem, hogy pár éve nagytakarításkor kerültek elő 120KB max. kapacitású floppy-k.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. jún. 22. 18:37 | galéria | válasz | #17
Mainframekben.
Pl ilyenekben.
De ilyen kinek volt otthon ?:P

2006. jún. 22. 18:33 | válasz | #16
"Ez egy 8 inches meghajto.De en nem emlexem, hogy otthoni gepeknel hasznaltak volna ilyet."
Használtak még 12 inchest is :)
2006. jún. 22. 18:31 | válasz | #15
"A flash-memóriáknál öt éven belül a tárolókapacitás elérheti a 32 GB-ot - véli Eli Harrai, a SanDisk vezetője."
Öööö, az egy dolog, hogy most létezik PATA/SATA csatolású 16, 32 és 64GB-os HSS meghajtó, de pont most mutattak be a VB "alkalmából" 32 és 64GB-s (kissé vsakos) pendriveokat ...
Caro  
2006. jún. 22. 18:28 | válasz | #14
Nekem 64 kB-om volt az első gépemben.
Primo A64.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. jún. 22. 18:17 | galéria | válasz | #13
120Kb-os floppy ?
Mikor volt neked szamitogeped ? 76ban ?
Mert akkor volt az elso 5¼-inches floppy akkora meretu.
Vagy elotte a 8 inchesek.
Amikor en 10 eves voltam 78ban mar 360as floppyk voltak.

Ez egy 8 inches meghajto.De en nem emlexem, hogy otthoni gepeknel hasznaltak volna ilyet.


2006. jún. 22. 17:43 | válasz | #12
"A legelső gépemben 20 megás SCSI vinyó volt."

Az első gépemben nem volt vinyó, csak 16KB RAM, meg 120KB floppy (illetve kazetta).
Caro  
2006. jún. 22. 15:46 | válasz | #11
Vennék ilyen flash drive-ot, ha ne menne tönkre a sok írástól.
Bár azért egy jó ideig bírja.
System partíciónak jó lenne.
2006. jún. 22. 13:57 | válasz | #10
Jah bocs... megás :) azt hittem GB-ről beszéltek :D
2006. jún. 22. 13:56 | válasz | #9
Jól vagytok srácok? 94-96-ban 20-80GB-os merevlemezek? Most vagy én vagyok eltévedve, vagy ti :) de ahogyan én emlékszem amikor megjelent az első 333Mhz-s proci a 8GB-os jónak számított és 10-20GBos még nagyon nagy újdonság volt.

Ar áruk elgyre olcsóbb a tárolókapacitás egyre nagyobb. Én már a szuperhalk több TB-os vinyókkal ellátott nappaliba való gépeket várom :)

Szerintem aki nem töltöget le, annak ma is elég a 100GB-os... de mivel napaság nem létezik ilyen felhasználó ezért lassan vehetem én is az 500GB-os vinyókat :D
szombi  
2006. jún. 22. 13:42 | válasz | #8
A legelső gépemben 20 megás SCSI vinyó volt.
96-ban kaptam meg a 386-os gépemet, 80-as vinyóval.
Rengeteg játékot ennek ellenére floppikon kellett tárolni, mert nem fért el.
Az egyik szervizes rátette a drivespace-t(röptömörítő), amivel már 130 megával nyomulhattam.
Mivel lelessult a gép, inkább jobbnak láttam visszaállítani,
és a nem használt játékokat egyénibe tömörítettem be...
2006. jún. 22. 13:31 | válasz | #7
Sztem az 1etlen olyan hardver a vinyó , melynek az ára folyamatossan csökken! Pontosítva: ár-kapacitás arány 1re "gut-abb" lesz.

Hát, azért én ezt nem mondanám, elég brutálisan zuhan a videokártyák és a procik ára is, legalábbis az elmúlt 1 évben igen látványos volt a folyamat.

Emlékszem, amikor megvettük első PC-nket '94-ben, lehetett választani hogy 40 vagy 80 megás vinyó legyen benne. A 80ast választottuk, mert bár húzós volt az ára, de gondoltuk az életünk végéig elég lesz akkora vinyó. Most meg a telefonomban van félgigányi flashmemo, és már-már kevésnek tűnik néha.

Most ugyanígy nézek erre az 1 TB-os vinyóra, mint régen a 80-asra: mi a f***nak akkora? (persze a nagyüzemi DVD másolást, torrentezést meg egyéb illegális dolgokat leszámítva, elvégre nem biztos hogy erre szánják a gyártók ezt a brutális tárkapacitást)
2006. jún. 22. 12:59 | válasz | #6
Valóban. 8 évvel ezelőtt lehetett azzal dicsekedni hogy a gépbe több mint fél gigabájt adatot tudok elmenteni....
duke  
2006. jún. 22. 12:52 | válasz | #5
Az semmi,de en mekkora kiraly voltam a 850-es vinyommal,mikor meg a 540-esek is nagynak szamitottak. :)) Erre mar rafert egy egesz cd,es cd iraskor nem kellett benazni a flopikkal.
2006. jún. 22. 12:28 | válasz | #4
ÁGyőőő 40mb-os vinyó!!! Ó azok a régi széééép idők!! MIkor még a windows is 3 flopyra ráfért...
óóó de jó nosztalgiázni.:)
Annak idején még én voltam a kemény a 2Gb-os vinyómmal!Most meg... Már az agyamban sincs annyi hely mint ezeknek van.
lextat  
2006. jún. 22. 09:43 | válasz | #3
Igen igen fejlődni sokasodni ; sok-sok Tb-t mindenkinek ! Sztem az 1etlen olyan hardver a vinyó , melynek az ára folyamatossan csökken! Pontosítva: ár-kapacitás arány 1re "gut-abb" lesz. le
A közeljövőben 4 magos procim biztos nem DE (ez olyan drámai fordulat) 500 Gb körüli vinyóm elérhető áron , lehetséges lesz!!
Még mielőtt olvasnám a további pontosításokat , term.-en a többi cucc is 1re olcsóbb de nem olyan gyorsasággal mint "keménylemezek" !
szombi  
2006. jún. 22. 09:32 | válasz | #2
inkább stabilabb lenne...
2006. jún. 22. 08:14 | válasz | #1
Király!