A LED feltalálója kapta az idei Millennium-díjat
2006. június 19. 09:58, hétfő
A japán Shuji Nakamura kapta idén a Millennium Technológia-díjat , mégpedig a fénydiódákkal és a kék lézerrel kapcsolatos kutatásai életminőséget javító hatásaiért. Tim Berners-Lee után ő második díjazott.

Hirdetés

A Kalifornia Egyetemen dolgozó kutató eredményeit most a finn kormány és 13 különböző szervezet által támogatott Millennium Prize Alapítvány díjazta kitüntetésével. Az indoklásban kiemelték az energiatakarékosságot, a hatékonyságot, illetve a technológia egyéb felhasználási lehetőségeit, amelyek a világítástól a víztisztásig terjednek.

A díj a technológiai újítások humánus irányú felhasználását hivatott elősegíteni, különös tekintettel az életminőséget javító és a fejlődés fenntartását lehetővé tévő projektekre. Tapio Alvesalo, az alapítvány első embere egyenesen Edison találmányához, az izzólámpához hasonlította Nakamura kutatásának eredményét és kiemelte a japán professzor kitartását és hajthatatlanságát. A zsűri tagjai egyetértettek abban, hogy az új megoldások idővel a legtöbb területen átveszik a hagyományos technológiák szerepét. Véleményük szerint a kutatómunka eredményeként az eddiginél ötvenszer hatékonyabb eszközök jelenhetnek meg és terjedhetnek el, figyelembe véve, hogy esetükben a fény mindenféle hőkibocsátás nélkül jön létre.


Nakamura a kilencvenes években szerzett hírnevet az első olyan félvezető anyag kifundálásával, ami kék fényt bocsát ki. A kutató Japánból az Egyesült Államokba költözött - felfedezésének leszármazottai, a kék fényt kibocsátó eszközök mérföldkőnek bizonyultak a fehér fényű LED-ek gyártásában. A technológiának most egyéb területeken, így például a víz tisztításában szánnak szerepet, a megfelelő lézer ugyanis valósággal "megsütné" az ott található baktériumokat. Ez azonban még a jövő zenéje, addig is igyekeznek kiterjeszteni az alkalmazást a jelenlegi területeken, úgy mint optikai meghajtók, világítás, közlekedési lámpák, stb.

A Millennium-díjat második alkalommal ítélték oda. Elsőként, 2004-ben Tim Berners-Lee kapta meg az elismerést, mégpedig a web feltalálásáért.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 17. 13:40 | galéria | válasz | #16
Ahogy közelednek a hosszú éjszakák, nálam mindig előkerül a led-es téma.

Voltam a praktikerben, és örvednetes, hogy már sok 230 v-os LED ízzó van E27-es és E14-es foglalattal, mindössze 2600 forintért. Tavaly még csak a Condranal lehetett venni olyan két kis bütykös lábas 4000 forintért.

Azért lassan fejlődik az iparág, hála a kínaiaknak is.

Legutóbb egy 3000 foritos szerelőlámpát vettem a teszkóban, 27 fehér és 1 piros led van benne és tökjó. 3 órát kell tölteni, mert van nekije beépített aksija, és akkor 4-6 óráig simán világít.

Picit hajaz Oki von Kenobi jedilovag lézerkardjára. :-)
dez  
2006. jún. 21. 22:05 | válasz | #15
A kisebb LED-ek között is van olyan, ami azért langyosodik.
2006. jún. 21. 21:21 | galéria | válasz | #14
Ismerem a céget, nekem volt olyan ledem is, és tényleg rendesen melegedett. 1 W-os LED-nél ez természetes is. ezek a drágák, nem a kis jelzőlámpa LED-ek, mert azok 50-200 forintosak.
2006. jún. 21. 16:45 | galéria | válasz | #13
Igen, nagyteljesítményű LED-eknél, laser LED-eknél olyannyira elhanyagolandó, hogy külön fel is hívják a figyelmet a hűtés szükségességére:
" A ******* ******, ******* III és ****** V LED-ek hűtés nélkül egyáltalán nem üzemeltethetők. Általános szabályként elmondható, hogy az 1W-os ****** **** LED-ek esetében a gyári alumíniumfelület elegendő hűtést biztosít szobahőmérsékleten, ha szabadon marad. A hűtőfelület nagyon forró, akár 70-80°C-os is lehet! A hűtőfelület hőmérséklete nem haladhatja meg a 85°C-ot. A hőmérséklet emelkedésével a LED-ek fényereje csökken. A hőmérséklet és fényerő függvénye megtalálható az egyes típusok dokumentációiban. A LED-et csak hővezető anyagra szabad szerelni, közvetlenül fára, műanyagra, gipszkartonra, stb. tilos, mert a keletkezett hő nem tud eltávozni és a LED chip meghibásodik. Hűtőfelületre szereléskor mechanikai rögzítés és hővezető paszta használatát javasoljuk."

Nem kivánom a céget reklámozni, ezért ***-oztam ki a cég/a termék nevét.
2006. jún. 21. 10:18 | válasz | #12
A mi cégünk elég sok téren kutakodik és a LED is beleesett az érdeklődési körünkbe és a hőkibocsátása annyira minimális hogy teljesen elhanyagolható!
2006. jún. 20. 18:10 | galéria | válasz | #11
"figyelembe véve, hogy esetükben a fény mindenféle hőkibocsátás nélkül jön létre."
Naaa, azért a nagyteljesítményű LED-ek is melegednek - bár nem annyira mint egy izzó - de azt nem állítanám, hogy "mindenféle hőkibocsátás nélkűl".

2006. jún. 20. 17:54 | galéria | válasz | #10
Shuji Nakamura csak a nagy fényerejü, GaN alapú kék (ultraviola) fényű LED-et találta fel 1993-ban. A látható fényű LED feltalálója Nick Holonyak (1962). Szóval a cikk címe pontatlan - mint azt előttem is megírták.

Ebből a ultraviola/kék GaN alapú LED-ből némi iridium hozzáadásával a fény frekvenciája csökkenthető, így a fény egyre inkább a látható-tartománybeli kék, majd a zöld felé tolódik. Egyébként a fehér LED valójában kék - csak egy kis foszfor gondoskodik arról, hogy fehérebb legyen a fénye.

2006. jún. 20. 17:36 | válasz | #9
"bár még egy kicsit drága." Te miről beszélsz?
2006. jún. 20. 10:46 | galéria | válasz | #8
Gratulálok, Mr. Nakamura!
A LED mérföldkő a műszaki fejlődésben, bár még egy kicsit drága.
Apropó, nekem olyan van, ami nektek nincs: váltóárammal (220 V) működő LED-es lámpám (E27). Kb. 100 fehérfényű LED van benne. Nyam-nyam.
BiG G  
2006. jún. 19. 23:47 | galéria | válasz | #7
:DA_:_:DAS_:A_D:D_A:D_D:_DA:D_D:D_ad:ADAsddDDDDD
pite  
2006. jún. 19. 21:24 | válasz | #6
LED - Mert megérdemLED.
manwe  
2006. jún. 19. 16:50 | válasz | #5
gratulálok neki, megérdemli a díjat
2006. jún. 19. 16:03 | válasz | #4
!!!Éljen, Éljen!!!
2006. jún. 19. 13:18 | válasz | #3
Ha a címben a kék led feltalálójaként szerepelne, úgy korrektebb lenne.
2006. jún. 19. 13:11 | válasz | #2
LED - Mert megérdemlem.
2006. jún. 19. 11:11 | válasz | #1
Megérdemelte..