Az USA kiszűrné a szabadalmi rendszer élősködőit
2006. június 18. 13:10, vasárnap
Az amerikai politikusok egy része úgy véli, hogy a tényleges fejlesztői és termelői tevékenységet nem végző cégek kihasználják a rendszer hibáit, ezért szigorítani kellene a feltételeken és a perek elindításán.

Hirdetés

Az amerikai képviselőház jogi bizottsága a napokban tartott meghallgatáson a szabadalmi rendszer élősködőinek helyzetét vizsgálta meg. A bizottság tagjai közül többen amellett foglaltak állást, hogy még az idén olyan új törvények meghozatalára van szükség, amelyek visszaszorítanák a rendszer hibáit kihasználó, kizárólag a szabadalmi perekből befolyó bevételekre pályázó cégeket. A "patent trollok" kiszűrése minden bizonnyal egyetértésre találna a nagyobb cégek részéről, ám többen a kutatók, feltalálók helyzetének romlásától tartanak.

"Egy egész ágazat fejlődött ki, amelynek szereplői nem a termelés és értékesítés alapjaként, hanem kizárólag a licencdíjak besöprésének eszközeként használják fel szabadalmaikat" - értékelte a helyzetet Anthony Kennedy bíró, aki szintén részt vett a meghallgatáson. A testület olyan általános jellegű kérdéseket is megvitatott, mint a bejegyzett szabadalmak minősége, illetve a kártérítések megítélése. Érvelésük szerint nem lenne szabad kártérítést megajánlani azon cégeknek, amelyek nem gyártanak tényleges terméket, és egyértelműen a licencdíjak megszerzésére törekednek. Éppen ezért olyan megoldást javasolnak, amely szerint a bejegyzés után több hónapon át tartó egyeztetéseken dőlne el az egyes szabadalmak érvényessége.

Mások ugyanakkor az önálló kutatók és feltalálók helyzetének romlásától tartanak, mondván, hogy jelenleg is többen küzdenek a szabadalmakat birtokló nagyvállalatok egyeduralma ellen. Az ő esetükben egyértelműen hátrányos lenne egy ilyen szabályozás bevezetése, mivel a tényleges fejlesztés, termelés és értékesítés hiányában esélyük sem lenne megvédeni szellemi tulajdonukat.

Változtatásra márpedig szükség van, hiszen az elmúlt hónapokban, években számtalan olyan esetről hallottunk, amelyben egyértelműen ilyen élősködők igyekeztek megszedni magukat. Példaként említhető a 20 japán óriáscég összefogása a Patriot ellen, amely korábban az Intel ellen is pert indított. Többek között az ilyen ügyektől való félelem miatt bukott meg végül az európai szoftverszabadalmak létrehozását célzó javaslat, mivel az öreg kontinensen láthatóan nem vágytak a tengerentúlról ismerős végeláthatatlan viták után.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2006. jún. 19. 00:55 | válasz | #10
vagy legalábbis úgy tesznek...aztán meg higyjük el, hogy nincsenek nekik sem hátsó szándékaik...
2006. jún. 18. 21:25 | válasz | #9
Jah pont az USA-ban, meg biztos hagyják a multik, kartelek.

Az mondjuk igéretes, hogy ott is vannak emberek, akiknek ez fontos.
avman  
2006. jún. 18. 19:23 | válasz | #8
csatlakozom, a törvény - ha lesz egyáltalán ilyen - továbbra is csak a nagycégek érdekeit fogja szolgálni. a zaibatsu (vagy ha jobban tetszik: zaibacu) szellem már csak ilyen...
dez  
2006. jún. 18. 17:01 | válasz | #7
Akkor végrézzetek, ha a multiknak sem lehet mindenféle "mondvacsinált" szabadalma. (De kis cégeknek, magánembereknek lehet igazán jó ötletekről.)
arty  
2006. jún. 18. 16:42 | galéria | válasz | #6
istenem, végre ..
dez  
2006. jún. 18. 15:57 | válasz | #5
Bizony, bizony. Multiknak lehetnek szabadalmaik, egyszerű embereknek nem? Ez esztelenség. Az egyes szabadalmakat kell megnézni, mennyire eredeti, nem kézenfekvő, stb.
rgranc  
2006. jún. 18. 14:36 | válasz | #4
Végre...
echo  
2006. jún. 18. 14:23 | válasz | #3
Hát nem lesz könnyű olyan megoldást találni, hogy a kutatók se szívjanak. Szerintem inkább valami limit kéne, időben vagy összegben. Szerintem at se fer, hogy az óriás cégek is patent hegyeket jegyeznek be aztán mindenki aki utánuk jön tejelhet, itt is valami határ kéne ami megilleti a céget az ötletéert de azon fölül már lehessen koppintani szabadon. A mai forma nagyon monopólium barát. Lásd mi megy a gyógyszeriparban is.
totya4  
2006. jún. 18. 14:22 | válasz | #2
Lám-lám :)
intrex  
2006. jún. 18. 14:11 | válasz | #1
Hű de okos emberek, képesek voltak felismerni.
Már évtizedek óta isszák a savanyú tejet, míg nem egyik főész huncut módon kieszelte, hogy ezen változtatni kellene.