Újra Svédországban a The Pirate Bay
2006. június 16. 20:09, péntek
Néhány napos hollandiai kitérő után ismét Svédországban, a korábbi szolgáltatónál talált menedékre a ThePirateBay.org nevű oldal. A legnagyobb BitTorrent portál üzemeltetői azt állítják, tanultak az esetből és legközelebb elővigyázatosabbak lesznek.

Hirdetés

Az oldalhoz tartozó blogbejegyzésben "toba" azt írta, hogy céljuk egy, az egész világra kiterjedő szerverhálózat létrehozása, melynek segítségével egyrészt gyorsabbá válhatnának a letöltések, másrészt ha egy országban lefoglalnának egy szervert, a többiben ugyanúgy működhetne tovább a hálózat. Az elképzelések szerint a Terminátor-filmekből jól ismert Skynet-rendszerre hasonlító hálózat sokkal hatékonyabb fájlcserélést tenne lehetővé. A tervekhez már megvannak a szükséges pénzügyi felajánlások, a szerverek és a szélessávú ajánlatok is.

Mint ismeretes, a The Pirate Bayt június elsején zárta be a svéd rendőrség, miután egy razzia keretében lefoglaltak több szervert és őrizetbe vettek két személyt is. Az eseményt követő vasárnap több százan szimpátiatüntetést tartottak a site mellett Stockholmban és június elsején, 3-án és 4-én pedig túlterheléses (DDoS) támadás érte a svéd rendőrség weboldalait. A mostani blogbejegyzés azért érdekes, mert korábban még csak egy hatszerveres rendszer létrehozásáról volt szó. Úgy tűnik azonban, hogy a fájlcserélőknek annyi támogatót sikerült mozgósítaniuk, hogy lehetővé vált egy sokkal nagyobb BitTorrent-rendszer felállítása.

A Testticker német hírportál információi szerint előfordulhat, hogy számos, a razzia során érintett cég beperli a svéd rendőrséget, mivel szerintük a nyomozók jogtalanul foglalták le és vitték el szervereiket. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a rendőrök azt hitték, minden szerver a The Pirate Bayhez tartozik, azonban mint kiderült, a szerverterem nem a torrentoldalé volt, hanem ott más vállalatok számítógépei is álltak.

Az intézkedés miatt érintett tíz cég most egyenként legalább 10 000 és 200 000 svéd koronás (1000 és 22 000 eurós) kártérítést követel. Nem csoda, hogy ezek után a svéd rendőrség akcióját sokan teljes csődként és öngólként értékelik.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ZoliJ  
2006. jún. 19. 11:57 | válasz | #33
az isohunt csak a piratebayhez hasonló oldalakon keres
2006. jún. 19. 11:26 | válasz | #32
Állat XD
2006. jún. 19. 09:46 | válasz | #31
kirááááááááááááály :DDDD
Mimoid  
2006. jún. 19. 07:52 | válasz | #30
Azt nem értem miért nem cipelik át Russziába a szervert? Ott a kutyát sem érdekli a kiadók érdekei
Frenzy  
2006. jún. 18. 20:00 | válasz | #29
Érdemes esetleg az alábbi parancsot beírni egy command promptba (Windows alatt) vagy hasonló helyre (más alatt):

tracert www.thepiratebay.org

A válasz sem marad el (ideírom a végét, de mindenki meggyőzödhet róla a saját szemével):

...
15 57 ms 56 ms 55 ms hey.mpaa.and.apb.bite.my.shiny.metal.ass.thepira
tebay.org [83.140.176.146]
wbtist  
2006. jún. 18. 16:42 | galéria | válasz | #28
Nekem is éppen ez jutott eszembe. Tipikusan nagy hiba, hogy olyan emberek voltak az ügyön akiknek nem sok közük van a hálózati ismeretekhez...
dez  
2006. jún. 17. 16:16 | válasz | #27
Én szívesen küldenék pár dolcsit egy jó kis program, illetve zene készítéjének/-inek... És sok kicsi sokra mehet. Persze csak önkéntesen, nem szeretem, ha köteleznek, mint a mai shareware-ek többségénél. Az első shareware-eknél még önkéntes alapon ment a dolog. Csak akkor még nem volt ennyire elterjedve a net. Ez most újra divatba jöhetne...
2006. jún. 17. 15:34 | válasz | #26
Azért ez így nem igaz. A warez miatt nem kell bezárni a kapukat, az csak arra van, hogy kipróbáljam a software-eket. (ahogy az NFO file-ban is írják). Ami jó, azt úgyis megveszem... Support, stb.
2006. jún. 17. 15:32 | válasz | #25
Amúgy valamit tudnak a srácok, mert a domain regisztrációjuk legalább megmaradt, ellentétben az előző akciókkal, ahol az addigi legnagyobb torrent oldalra felkerült a RIAA dumája. Figyelnek bennünket, nem bújhatunk el, blablalba...

Totális háborút akarnak? Ezzel csak felbosszanják a jóérzésű embereket! A lényeg a balf*szkodás: nézzétek meg az apple lépett és qrva nagy piaci részesedése van az iTunesnek.

Annak idején nem perelni kellett volna a felhasználókat, hanem a RIAA-nak létrehozni egy iTunes-hez hasonló szolgáltatást jóval korábban és azt reklámozni. De nem, ők a fejlődésnek akarnak gátat szabni? HOL ÉLNEK EZEK????

Általány díj kell, és kész. Ennyi. Ebből részesednének a művészek a letöltések arányában. És nem járnának rosszabbul, mert a nagy zsét eddig is a kiadók tették zsebre.

Sajnos kiadókra egyszer kevésbé van szükség, ezért is kapálóznak... Az utolsókat rúgják...
savior   "Rest in Peace savior" 
2006. jún. 17. 15:32 | galéria | válasz | #24
mar most is lelehet tolteni barmit
az sw fejlesztok meg nem zarjak be a kapukat, mert mindig is lesz egy bizonyos vasarloi koruk
pl cegek es azok a maganemberek akik penzt keresnek az adott programmal mindig is kenytelenek lesznek megvenni azokat
2006. jún. 17. 15:25 | válasz | #23
Még valami: nem tetszik a RIAA-nak és társainak az allofmp3.com? Oké, akkor ha nem kell a pénzünk, letöltjük ingyenesen!
2006. jún. 17. 15:24 | válasz | #22
Hát igen, próbálhatja a RIAA és hozzá hasonlók diktatórikus módszerekkel feltartani a fejlődést, de ez nem fog sikerülni nekik... Ez az akció kb. a géprombolok akciójára hasonlítható. Fel kell venni a kesztűt, és ki kell építeni a skynet2-t, ha kell én is adok bele pénzt
moRtiZ  
2006. jún. 17. 13:42 | válasz | #21
Azert majd megnezem, amikor mar minden mindenhonnan letoltheto lesz, szepen zarogatjak majd be a kapukat a sw fejlesztok. Erdekes lesz.

Amugy isohunton en eddig mindent megtalaltam.

2006. jún. 17. 13:06 | válasz | #20
Jol csinálják a Svédek! Le a kalappal! Nem szabad hagyni hogy a jogvédő semmirekellők által uszitott rendőrség ,rátörjön mindenkire és bünőzönek kiáltson ki minden embert. Csak igy tovább!:)
avman  
2006. jún. 17. 09:24 | válasz | #19
mivel benne van a világ félezer leglátogatottabb oldalába, így gondolom a reklámbevételekből is csurran-cseppen...
bugger  
2006. jún. 17. 09:11 | válasz | #18
Sokan használják, továbbá nyugatra tőlünk több a hitelkártya/paypal/etc-vel pénzt küldeni kées emberke. Sokan küldtek, még ha egyenként picit is, elég sok jöhetett össze.
daxan  
2006. jún. 17. 08:34 | galéria | válasz | #17
Én is kíváncsi vagyok erre a szerveres doléogra, sztem ha ennyi támogatójuk van, akkor símán sikerülni fog.
lele  
2006. jún. 17. 08:11 | válasz | #16
Miből van ennyi péz?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jún. 17. 00:04 | galéria | válasz | #15
Sztem nem, mert ott semmit nem lehet megtalálni, a tpb-n meg igen...
2006. jún. 16. 23:43 | válasz | #14
az "csak" kereső, ami keres a torrent oldalakon, ez viszont egy torrent oldal (remélem, h jól mondom) :)
t0ma  
2006. jún. 16. 22:55 | galéria | válasz | #13
az isohunt nem 'nagyobb' amugy?
2006. jún. 16. 22:46 | válasz | #12
erre a szerverhálózatra kíváncsi leszek :) meg főleg a gyorsabb letöltésekre :)
nbj  
2006. jún. 16. 22:40 | galéria | válasz | #11
ez bennem is felvetődött. elég amatőr munka volt ez. nem értem h nem lehetett egyáltalán egy kicsit is utána nézni...
2006. jún. 16. 22:23 | galéria | válasz | #10
Bírom ezeket a svéd manusokat. Emberükre találtak bennük ezek az ingyenélők.
echo  
2006. jún. 16. 22:13 | válasz | #9
Ez nagyon durva!!! Ameddig a felhasználók úgygondolják és elég támogatást adnak, a hatóság SEMMIT sem tud tenni, simán feláéhat újra az egész. Ja és azért óriási reklám kampány volt ez a lefoglalás. Lehet igazából a zsarul is szimpatizálnak velük :) Egyébként tök jó ez az új főnixszé változott kalózhajó logojuk :)
qtpman  
2006. jún. 16. 22:09 | válasz | #8
u tökösek ezek így kell csinálni nem fosni hanem csinálni jóva !
j arcok
Midas  
2006. jún. 16. 21:42 | galéria | válasz | #7
remélem összejön nekik a dolog ezzel a hálózattal :DD
Kornan  
2006. jún. 16. 21:28 | válasz | #6
"Az elképzelések szerint a Terminátor-filmekből jól ismert Skynet-rendszerre hasonlító hálózat sokkal hatékonyabb fájlcserélést tenne lehetővé."

Az biztos,csak nehogy öntudatra ébredjen. :D

2006. jún. 16. 20:25 | válasz | #5
De nem ertem ezeket a zsarukat. Ezeknel nyomozas az nuku? Kinek a tulajdonaban van az, amit lefoglaltak, kooperalni a szerverhotellel legalabb minimalis szinten.. Ezek berugtak az ajtot es vittek minden mozdithatot?
2006. jún. 16. 20:23 | válasz | #4
Semmi nem lenne. Amcsi nyomasra ugyanez tortent volna.
2006. jún. 16. 20:18 | válasz | #3
És mi lenne, ha a svédek mindenfele szolgáltatnának, csak pont svédbe nem, és vice versa?
2006. jún. 16. 20:18 | válasz | #2
úgy kell nekik
Aramir  
2006. jún. 16. 20:18 | válasz | #1
Hehehe, balfasz jogvédők, pont az ellenkezőjét érték el az akciójukkal :D