Digitális postai bélyegek már Firefox alatt is
2006. június 12. 23:35, hétfő
Kibővíti Stampit Web digitális bélyeg szolgáltatását a német posta, így a rendszer ezután már a legnépszerűbb alternatív böngészőt, a Firefoxot és az Internet Explorer legújabb, 7-es verzióját is támogatja.

Hirdetés

A szakemberek azt remélik, hogy ennek a lépésnek köszönhetően jelentősen nőni fog a szolgáltatást használók tábora. Mint ismeretes, az online szolgáltatás segítségével bárki otthon kinyomtathatja magának a neki tetsző bélyeget, így nem kell elmennie a postára, ezzel időt és pénzt takaríthat meg. A Stampit Web igénybe vételéhez csupán egy böngészőre és az Acrobat Reader program 6.02-es vagy frissebb változatára van szükség.

"Természetesen az embereknek a hagyományos bélyegről sem kell lemondaniuk, az várhatóan még hosszú évekig használatban marad. Azonban úgy véltük, hogy a mai világban nekünk is alkalmazkodnunk kell az embereknek azon törekvéséhez, miszerint a nap 24 órájában aktívak akarnak maradni" - nyilatkozta a Pressetextnek kiadott közleményben Uwe Bensien, a Deutsche Post AG szóvivője.

A mostani fejlesztésekben a vállalat segítségül hívta az Adobe és a GFT szoftverfejlesztő cégeket. A szakember szerint a Stampit Web egy hasznos és sikeres szolgáltatás, ami jól kiegészíti a német posta meglévő hagyományos kínálatát. A cél azonban, hogy ez a megoldás minél jobban elterjedjen országszerte és hogy még tovább tökéletesítsék a rendszert.

Bár a megoldás sikeres, azt más országokban, így például Ausztriában még nem akarják átvenni. "Jelenleg nem gondolkozunk a Stampit Webhez hasonló szolgáltatás bevezetésén. Egy ilyen beruházásnak meg is kellene térülni, ráadásul most még túl kis igény van a digitális bélyegekre" - mondta Michael Homola, az osztrák posta szóvivője. Úgy tűnik tehát, hogy az elmúlt években kibontakozott nagy digitális bélyeg-eufória egyelőre lecsillapodott és a többi országban majd csak akkor terjed el a megoldás, ha valós igény is mutatkozik rá az emberek körében, nem pedig csak egy kiegészítő egzotikus megoldásról lesz szó.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mike  
2006. jún. 17. 00:59 | galéria | válasz | #37
najovan tenyleg unklak most mar bye
Mike  
2006. jún. 17. 00:58 | galéria | válasz | #36
mester vagy a privatuzenetek bemasolasaban illetve topik szetoffolasaban
Ginoo  
2006. jún. 16. 20:39 | válasz | #35
befejeztem. reménytelen
Ginoo  
2006. jún. 16. 20:38 | válasz | #34
Májjkííí style:)

Feladó: Mike
Elküldve: 2006. 06. 16. 13:25
Tárgy: re: re: re: re: online bélyeg
nem en kezdtem
szoval csak beszolsz, aztan amikor visszakapsz valamit, mar nem erdekel
ok, ne irj vissza, ne szolj hozzam kerulj el
faszfej
huzz vissza anyadba
Ginoo  
2006. jún. 16. 15:19 | válasz | #33
De hagyjuk

Tényleg peace
Ginoo  
2006. jún. 16. 15:19 | válasz | #32
:D hihetelen vagy

írod: "nem szemelyeskedes" - "es tudod meg mi a kulonbseg? az hogy amit en hasznaltam az altalanos alany te meg nekem irtal"
Nem tudtam, hogy a fórumokon nem szabad egymásnak, csak általánosságban írni.:)
De:
Konkrétan Barnusnak írtad #13:
"birom az ilyen arcoskodó okostónikat"

Konkréten nekem írtad itt a topicban:
"...az ilyen csicskakaon mint te..."
"... ne erezd mar annyira kurvaokosnak magadat..."
"megis nem az en stilusonm a paraszt hanem a tied"
egyébként én nem mondtam a stílusodra, hogy paraszt akármilyen is az
"idosebb vagyok nalad"
"nem tudom hallottal-e mar az online boltokrol
ezek bizony Budapestrol Budapestre szallitanak"
"szerinted ki rendelt tobb dvd-t angliabol en vagy te?"
"nem vagy kepben"
"egyebkent azt mond meg, ezzel az egesz hajcihovel kinek es mit akarsz bizonyitani? fasza, kemeny legeny vagy, beszoltal egy hatcsillagos os sg-snek, aki 5 ev alatt szamtalan ilyen emberrel talalkozott mint te? es egyszer hagytam ra egy ilyen ostulokra vmit mint te, es azt hiszed akkor mar neked allhat feljebb? gondolod hogy a kisfiamozasod, es a lasajnalasod nem pattan le rolam? itt en szoktam embereket lesajnalni, es lenezni, egy ilyen senkihazi csicska mint te nem fog engem kovetkezmenyek nelkul basztatni"

Előtte nekem írtad privátban:
"ott van
orulj, hogy csak 1et kaptal"
Aztán én reagáltam, hogy jól kiszúrtál velm:)

Erre te:
"Feladó: Mike
Elküldve: 2006. 06. 15. 10:55
Tárgy: online bélyeg
Egyébként még csak annyit, látom nagyon beleélted magadat a dologba, meg azt is látom milyen szépen heccelted fel magad LOL

félreértés ne essék, régebben simán lerendeztem az ilyen embereket mint te, ott helyben a topikban, de már megbocsáss, egy számomra senki provokációjára minek reagáljak ott helyeben

a 10 pontocsád java egyébként nevetséges, ha kicsit végiggondoltad volna, rájönnél mekkora öncélú baromságok amit leirtál (egyetlen momentumot kivéve, az pedig a postaláda)

a 17-esben leirtak meg téged minősítenek, illetve látszik belőle a csalódás, hogy a kivánt hatás elmaradt
teszel még rá egy lapáttal

egyébként meg az a tippem, hogy te olyan 20+ egynehány éves lehetsz, azt hiszi magáról hogy felnőtt és mindent mindenkinél jobban tud (utóbbi megállapítás a tizenévesekre is igaz)

szal nem tudom igazából sirjak vagy nevessek rajtad, és szánalmas probálkozásodon"

Na lényegében ezzel a levéllel kezdődött, meg a kétes büntivel. Nem én kezdtem. Te kezdtel azzal, hogy nem bírtál normálisan reagálni a gúnyos hozzászólásomhoz, hanem elkezdtél elveleket irogatni nekem. Itt a topicban pedig előbb szóltál hozzá a témához mint én. Én reagáltam, tehát lényegében a topicon belül sem én kezdtem. te váltottál ki ilyen reakciót.
Mike  
2006. jún. 16. 14:28 | galéria | válasz | #31
es tudod meg mi a kulonbseg?
az hogy amit en hasznaltam az altalanos alany
te meg nekem irtal
en szemleyeben nem sertegettem senkit, max teged
Mike  
2006. jún. 16. 14:24 | galéria | válasz | #30
nem szemelyeskedes
maximum jelzok hasznalata

szemlyeskedes ez:

"ajánlott levelet [ha nem tudod mi ez és miért jó akkor kérdezz nyugodtan:)]"
"6. Tényleg hány éves vagy? 8-10? esetleg 25 ugyanennyi IQ-val?"
"7. Ilyen lusta vagy kimozdulni a lakásból, hogy a szomszéd boltból postán rendelsz DVD-t?"
"Jah hogy a te kezed ragad a nyalókától meg a mogyorós csokitól amit még nem tudsz szépen megenni. Nem baj majd az anyukád megtanít szépen enni előbb-utóbb. Aztán majd mire kijárod az általános iskolát,"
"Tényleg azért számomra is megdöbbentő, hogy egyesek milyen alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Ez az élet. Mike nehogy azt mond hogy önellátó felnőtt ember vagy mert ez nagyon ijesztő lenne számomra. Ha mégis akkor.... ember, hogyan tudod magad fenntartani?"

igen a 15-ben
szal nem en kezdtem
Ginoo  
2006. jún. 16. 13:57 | válasz | #29
Olvastam a szabályzatot.

#12 "ki aza marha aki otthon kinyomtatja a bélyget, majd felnyalja és elballag vele a postára?" mindenkit lemarházol aki digitális bélyeget használ:)

#13 "birom az ilyen arcoskodó okostónikat" írtad barnus hozzászólására. Mi ez ha nem személyeskedés? a #22-es hozzászólásodról amiben most is elmondtál mindennek ("csicska,paraszt,senkiházi csicska stb.")nem is beszélve. Ezért sem egy büntipont járna.

én a #15-ben szóltam hozzá először

A büntetőpontról meg annyit, hogy a "Best Of Büntipontok" topicban más is rákérdezett, hogy mi baj volt a hozzászólásommal, tehát nem csak szerintem volt jogtalan a büntetés?

Hogy kinek milyen a stílusa arról inkább ne nyissunk vitát.

6. Ezekszerint egyikőnknek sincs joga kisfiamozni mivel 34-25=9. Kilencévesen még senki nem tud gyereket csinálni:)

De reagáltál csak nem a topicban. Ha valami nem tetszett akkor nekem kellett volna megmondanod és nem máshoz szaladni.

Igaz. Hagyjuk egymást. Maradjunk ennyiben.

peace
Mike  
2006. jún. 16. 13:32 | galéria | válasz | #28
de tudod mit legyen igazad hagyjuk egymast a faszba
eddig is nagyon jol megvoltunk egymas nelkul
nekem nincs szuksegem rad, gondolom neked sem ram, maradjunk ennyiben

peace
Mike  
2006. jún. 16. 13:30 | galéria | válasz | #27
5. a hirtopik a digitalis belyegrol szol, en ebbol az aspektusbol vizsgaltam a kerdest

6. 34
akkor most ki kisfiamoz le kit?

en mar nem dumalok veled
jatszottam a jofiut, nem reagaltam inkabb szaladtam a modokhoz
semmi ertelme nem volt
Mike  
2006. jún. 16. 13:27 | galéria | válasz | #26
nem konyorogtem ki
egyszeruen csak szoltam a modoknak
furcsa, hogy haromcsillagos letedre nem olvastad a szbalyzatot amiben benne van, hogy nem szemelyeskedunk
en tobbet adtam violna neked, nem egyet
es nem azert mert maskeppen gondolsz vmit
nem
a stilusodert es a szemelyeskedesert
Ginoo  
2006. jún. 16. 13:21 | válasz | #25
Bocs az Off-ért mindenkitől aki még a téma miatt olvassa:)
Ginoo  
2006. jún. 16. 13:11 | válasz | #24
Mike

A hajcihőt te csinálod. Te könyörögtél ki büntetőpontot számomra és te kezdtél nekem privát üzeneteket irogatni ahelyett, hogy a fórumban válaszoltál volna. Az üzeneteket sem azért írtad, hogy válaszolj, hanem csak hogy csináld a hajcihőt ahogy te mondanád.
Én nem akarok bizonyítani semmit, egyszerűen csak reagáltam. Engem nem érdekel hány éve olvasod melyik hírmagazint és az sem, hogy mennyit irogatsz melyik fórumba értelmetlenül.

" itt en szoktam embereket lesajnalni, es lenezni, egy ilyen senkihazi csicska mint te nem fog engem kovetkezmenyek nelkul basztatni" Ez igaz, én is észrevettem, hogy lesajnálsz és lenézel mindenkit. De vedd már észre, hogy te basztatsz engem a primitív leveleiddel. Én csak válaszolok rájuk, mert tiszteletben tartom, hogy írtál nekem.

Nézz egy kicsit magadba.

Szivesen eldumálok veled, ha mellőzöd az obszcén kifejezéseket és normális dolgokról érvekkel vitázol.

De ennek semmi értelme. Időrablás.
Ginoo  
2006. jún. 16. 12:59 | válasz | #23
Üdv Mike!

Nagyon megörültem mikor megláttam, válaszoltál! Javuló tendenciát mutatsz ahoz képest, hogy előszőr csak büntetőpontért könyörgéssel, obszcén a témát mellőző levelekkel reagáltál.

Talán mégsem vagy reménytelen bár a trágár szavakat még most sem sikerült mellőzni. Na nem baj. Nem haragsz, elfogadom, hogy ilyen a szókincsed.

1. Örülök, hogy egyetértünk. A végén még megértjük egymást:)
2. De mondom, mert te írtad, hogy miért írjad kézzel és ebben igazad is van. Arra próbáltam rávilágítani, hogy a hagyományos módon feladott levél nem zárja ki a gépelt levelet. 12#-re reagáltam.
3. Logikus, de nézz utánna. www.deutschepost.de
4. De sajnos pont ezt csinálod most is. Ebben a pontban is fikázol.
"vita nem arrol szol, hogy a vitapartneremet megsemmisitem, hanem arrol hogy erveibvel szemben erveket hozok fel" így van. Ezért nem értem, hogy miért nem hozol fel érveket ahelyett, hogy megpróbálsz megsemisíteni. Ez utóbbit miért teszed azt sem értem.
5. Olvass vissza! Ebben a pontban nem volt szó digitális bélyegről, inkább a postán való sorbanállás értelméről. #13-asra reagáltam. Egyébként Németországban digitális bélyeggel lehet csomagot feladni.
6. Én nem jöttem a korommal. Oda meg akármit beírhatsz. Meglepődnék ha a te esetedben valós adat lenne. Bár ha belegonolok az a roszabbik eset ha tényleg ennyi vagy.
7. Igen hallottam már online boltokról és azt is tudtam, hogy szállítanak Bp-ről Bp-re. Azért köszönöm. De nem is ez volt a 7. pont lényege.
8. Igazad van ez tényleg kukacoskodás volt:)
9. Nem tudom melyikőnk rendelt többet külföldről. Talán te, talán én. Én megmondom őszintén konkrétan a senditről még nem rendeltem. Mindenképpen meg fogom nézni, köszönöm.
10. Igen ezen kaptad fel a vizet annyira, hogy elfelejtetted miről szól a vita és elindítottad ezt a flamet kettőnk között.:) Na nem baj.
Ne sértődj meg minden szaron akkor tovább élsz. Felesleges ilyenen idegeskedni:)
"eltunt ez vagy az a rendelesuk, hanyan nem szallitanak Mo-ra emiatt, hany olyan magyar online bolt van, ami nbem szallit postan pont emiatt" - Én nem állítottam az ellenkezőjét. Így van. Nem volt egyértelmű mire írtad ezért kérdeztem rá "Miről beszélsz?"
A hozzászólásom második felével meg a másokkal szemben lekezelő stílusodra válaszoltam.

Egyébként meg olvass vissza, hogy te mire reagáltál.
Mike  
2006. jún. 16. 01:48 | galéria | válasz | #22
mivel csak nem birod ki, es a "legyel mindenkivel kedves ne ugass vissza, az ilyen csicskakaon mint te, kudarcba fulladt szpen valaszolok a pontjaidra, ne erezd mar annyira kurvaokosnak magadat, 25 eves letedre

1. ebben igazad van a postaladara nem gondoltam
2. nem mondod
3. ezt te honnan tudod?
4. megis nem az en stilusonm a paraszt hanem a tied
nem oktattam ki senkit, nem fikazok onceluan! tudod, onos erdekbol senkit
a vita nem arrol szol, hogy a vitapartneremet megsemmisitem, hanem arrol hogy erveibvel szemben erveket hozok fel
5. nem is tudtam hogy digitalis belyeggel feladhato ajanlott level vagy csomag
6. akarod tudni? nagyon nehez rajonni, ra kell bokni a nickemre
mindenestre nemileg idosebb vagyok nalad, szal, ha mar a koroddal jossz
7. nem tudom hallottal-e mar az online boltokrol
ezek bizony Budapestrol Budapestre szallitanak
8. Hat bizony, amikor nincs bmibe belekotni, belekotunk az elgepelesbe
9. Gondolom ezt is baomira tudod
szerinted ki rendelt tobb dvd-t angliabol en vagy te?
menj mar fel a sendit oldalara es nezd meg a postakoltseget
10. ragados kez, megint csak azt tudom mondani, hogy nem vagy kepben, ellenben gyonyoruen nekiallsz szemleyeskedni
nezzel mar korbe a neten, hany forumban irnak arrol, hogy eltunt ez vagy az a rendelesuk, nezz mar korbe, hanyan nem szallitanak Mo-ra emiatt, es ugyan nezz mar korbe hogy hany olyan magyar online bolt van, ami nbem szallit postan pont emiatt

egyebkent senki nem mondta, hogy a Postat meg kene szuntetni, ezt te kepzelted bele

egyebkent azt mond meg, ezzel az egesz hajcihovel kinek es mit akarsz bizonyitani? fasza, kemeny legeny vagy, beszoltal egy hatcsillagos os sg-snek, aki 5 ev alatt szamtalan ilyen emberrel talalkozott mint te? es egyszer hagytam ra egy ilyen ostulokra vmit mint te, es azt hiszed akkor mar neked allhat feljebb? gondolod hogy a kisfiamozasod, es a lasajnalasod nem pattan le rolam? itt en szoktam embereket lesajnalni, es lenezni, egy ilyen senkihazi csicska mint te nem fog engem kovetkezmenyek nelkul basztatni

ha Pheel szerint a viselkedesed alapvetoen elfogadhato, majd megvedem magam, ne aggodj, nem ez lesz az elso ilyen es nem is az utolso
Tetsuo  
2006. jún. 15. 01:53 | válasz | #21
1et értek, csak az 'utálom' az rövid u. :)
Tetsuo  
2006. jún. 15. 01:51 | válasz | #20
Szerintem nálatok világítanak Negróval, ha nem bírtad értelmezni utolsó soromat..
A mai világban a nemzeti posták szerintem elavultak, a magyar pl nagyon..
Helyette ott a FedEx, GLS, UPS és társai, gyorsak és megbízhatóak. Levélhez pedig a net és az elektronikus aláírás.
Tetsuo  
2006. jún. 15. 01:46 | válasz | #19
Ha garanciát is kérsz, ami futároknál alap, akkor annyi lesz mint a másik, ha meg nem, Budaörsnél lenyúlják..
Tetsuo  
2006. jún. 15. 01:44 | válasz | #18
Ez hasznos hozzászólás volt..
Ginoo  
2006. jún. 14. 15:24 | válasz | #17
Elnézést a többiektől! Nem nézek mindenkit ennyire hülyének, hogy ilyen evidenciákat írok le, ez Mike-nak szólt, illetve a hasonlóan ....(éretlen?) egyéneknek.
Tényleg azért számomra is megdöbbentő, hogy egyesek milyen alapvető dolgokkal nincsenek tisztában. Ez az élet. Mike nehogy azt mond hogy önellátó felnőtt ember vagy mert ez nagyon ijesztő lenne számomra. Ha mégis akkor.... ember, hogyan tudod magad fenntartani?
Mike  
2006. jún. 14. 15:23 | galéria | válasz | #16
hát igen ez bizony személyeskedés a köbön
Ginoo  
2006. jún. 14. 15:16 | válasz | #15
Neked kellene elgondolkoznod, hogy ne írj ekkora hülyeségeket.
1. Aki otthon kinyomtatja a bélyeget és felnyalja, azért teszi, hogy ne kelljen a postára menni feladni. Csak a legközelebbi postaládáig. Az meg mindenhol van. Ha már elballagok a postáig feladni a levelet, akkor már nem kell bélyeg.
2. Attól még, hogy felbélyegzett borítékban adsz fel levelet, nyugodtan írhatod géppel is.
3. Nem nyomtathatsz bármilyen képet a bélyegre, csak válogathatsz adott képek közül.
4. Itt egyedül te vagy az aki arcoskodik.
5. A kígyózó sorokban elég sok ember van aki használ netet. Ahogy már Barnus is említette, a postát nem csak a "Szia Bea szeretlek" típusú levelekre használják. Próbálj meg pl. ajánlott levelet [ha nem tudod mi ez és miért jó akkor kérdezz nyugodtan:)], vagy csekket, esetleg csomagot feladni neten. De még sorolhatnánk a posta szolgáltatásait....
6. Tényleg hány éves vagy? 8-10? esetleg 25 ugyanennyi IQ-val?
7. Ilyen lusta vagy kimozdulni a lakásból, hogy a szomszéd boltból postán rendelsz DVD-t? LOL Bp-ről Bp-re :D
8. Mi az az asztrália? Jah hogy Ausztrália:)
9. Nem ennyibe kerül hogy ha külföldről rendelsz.
10. Kinek ragad a keze mitől? Miről beszélsz? Jah hogy a te kezed ragad a nyalókától meg a mogyorós csokitól amit még nem tudsz szépen megenni. Nem baj majd az anyukád megtanít szépen enni előbb-utóbb. Aztán majd mire kijárod az általános iskolát, talán megtanulod azt is, hogy mire jó a posta.

Posta mindíg lesz. Nélküle felborulna a modern társadalom. Biztos hogy jelentősen át fog alakulni előbb utóbb (hiszen ma sem lovasfogatok már a postakocsik), de nem tűnik el mert szükség van rá és a jövőben is szükség lesz rá. Nélküle megállna az élet.
Mike  
2006. jún. 13. 17:34 | galéria | válasz | #14
meg drága is

1 DVD szállítása Bp-ről Bp-re 990 HUF
ugyanez Angliából 1,50 GBP
Asztráliából sem több 5-6 AUS-nál

de furcsa

a ragadós kezecskéjükről nem is beszélve
Mike  
2006. jún. 13. 17:32 | galéria | válasz | #13
birom az ilyen arcoskodó okostónikat
a kigyozó sorokat megnézve, ugyan tedd már fel magadnak a kérdést, az ott sorban állók hányan használják a netet?
és ha volna ilyen lehetőség, akkor kinyomtatnák a bélyeget, majd elballagnának vele a postára?

tök igaza volt, szal nem neki kéen egondolkodnia, hanem aki kioktatja
Mike  
2006. jún. 13. 17:28 | galéria | válasz | #12
ki aza marha aki otthon kinyomtatja a bélyget, majd felnyalja és elballag vele a postára?
ad 1 miért írjam kézzel, de tegyük fel kézzel írom, mert úgy tartja úri kedvem, akkor már nem mindegy ha úgyis fel kell adnom, hogy hol veszek rá bélyeget? vagy olyan képet nyomtatok rá, amilyet akarok, és ha egy jó nagy fütyit, öreganyám feljelenti a Postát az obszcén bélyeg miatt?
2006. jún. 13. 14:05 | galéria | válasz | #11
Talán ha nem menne fel minden levél Pestre a feldolgozó üzembe mielőtt lekézbesítik gyorsabb lenne a levélátfutás... értsd ha Magyarországon Debrecen Csicseri utca 2 számról levelet adsz fel Csicseri utca 3 számra, akkor az előszőr felmegy Pestre, aztán vissza Debrecenbe...
Benoke  
2006. jún. 13. 13:34 | válasz | #10
Napjai meg vannak számlálva? Ha mondasz alternatívát, akkor talán, de addig....
2006. jún. 13. 11:40 | galéria | válasz | #9
"Azonban úgy véltük, hogy a mai világban nekünk is alkalmazkodnunk kell az embereknek azon törekvéséhez, miszerint a nap 24 órájában aktívak akarnak maradni."

Szerintem meg:
...miszerint a nap 24 órájában ONLINE akarnak maradni...
2006. jún. 13. 11:19 | válasz | #8
Igen, sajnos még sokan használnak postát, pedig nem kellene. Lassú, drága, megbízhatatlan, nagyon nagyon nagyon nem flexibilis. Miért nem tudod levelet feladni net-ről amiből automatikusan papír-levél lesz? Miért ált el az egyik legnagyob lapkiadó vállalat attól, hogy a postát használja az újságok kézbesítéséhez? Miért van az, hogy rengeteg külföldi internetes bolt áll el attól, hogy magyarországra is szállítsanak, megjelölve indokként azt, hogy a magyar posta sz*r?

Azért mert a posta tényleg egy ****!

Összehasonlításként az Amerikai posta leggyorsabb szolgáltatása (talán expressznek nevezik) Amerikán belül 24 órán belül, a világ többi részére pedig 48 órán belül szállít. No ezt mikor csinálja meg a magyar posta? Nem hiszem hogy bármi oda érne bárhova m.o.-n kívűl 48 óra alatt.

Nem kell védeni. A posta elavult, a napjai meg vannak számlálva. A számítógép nélküli könyvszerkesztésnek / nyomtatásnak is vége lett... Persze sok konzervatív ember még életben tartja egy ideig, ami nem is baj, de én akkor is útálom a postát.

A reklámjaik hazudnak. Az "intézzük, nem bonyolítjuk" hazugság, több különböző típusú ügy miatt is tapasztalatból mondhatom...
Barnus  
2006. jún. 13. 10:59 | válasz | #7
"Ki használ még postát?"
LoL. Imádom az ilyen nagy, arcoskodó kisgyerekeket:))
Javaslom sulibamenet nézz be egyszer egy postára, és lesd meg a kigyózó sorokat. A postát nem csak az általad gondolt "Szia Bea szeretlek, gyere át holnap" -ra használják:)

Komolyan ilyen sötét emberek léteznek?
2006. jún. 13. 10:54 | válasz | #6
üdvözölendő megoldás! végre van olyan szolgáltató, amellik felfedezte magának a netet, ami bár konkurencia is magának, mégis megpróbálja használni azon lehetőségeinek tárházát!
Bár azt nem hinném, hogy túl nagy költség lenne a labancoknak át venni egy kész rendszert, aminek kvázi nincs logisztikai költsége, fosnak tőle, oszt kész!
2006. jún. 13. 08:29 | válasz | #5
"Még csomagra is jobb alternatívák vannak.."
Ez csak részben igaz. Én pl 3-4 kisméretű (max.1,5 kg )csomagot küldök hetent és 6xx Ft-ból másnapra ott van. Bármelyik futárszolgálat min. a duplája.
Benoke  
2006. jún. 13. 08:26 | válasz | #4
Ki használ még postát? Ezt komolyan kérdezted vagy hülyeségből? Ha komolyan, akkor javaslom, hogy gondolkozzál már barátom, ésszel él az ember nem ész nélkül.
Tetsuo  
2006. jún. 13. 00:20 | válasz | #3
Digit bélyeg, aszittem vmi előrelépés.
Ki használ még postát?
Még csomagra is jobb alternatívák vannak..
2006. jún. 13. 00:04 | galéria | válasz | #2
kösz mod, véletlen volt
2006. jún. 12. 23:58 | galéria | válasz | #1
húú vissza elszúrtam rossz kép valaki törölje

nem ezt akartam linkelni