Feltörték a DigiTV kódolását
2006. június 12. 11:16, Hétfő - Forrás: Menedzsmentfórum
Internetről letölthető az a "segédprogram", amivel feltörhető a DigiTV kódolása, és így ingyen nézhető a műholdról sugárzott adás. Az még nem ismert, hogy mennyien törték fel a kódot, mint ahogy az sem, tesz-e a szolgáltató ellenlépést, azaz például megváltoztatja-e az adás kódját.

Hirdetés

A Nagravision 2 kódolási rendszert használó német Premiere-csomag után a DigiTV-t is nézhetővé tették a trükkös hackerek, számolt be a napokban a sat.hu. A portál szerint - némi internetes kutakodás segítségével - itthon sokan ingyen nézhetik az olcsó árairól ismert szolgáltató által továbbított műsorokat. Jelenleg a PC-kártyával (például Technisat SyStar2) rendelkezők számára érhető el a csomag, a korábbi gyakorlat alapján azonban feltételezhető: már csak napok kérdése, hogy az "okosítható beltériekkel" is nézhetőek legyenek a DigiTV csatornái.

A kód feltörése, illetve az ahhoz szükséges program előállítása, terjesztése egyaránt bűncselekmény, tudtuk meg dr. Magyar György ügyvédtől. A kódfeltörő a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének vétségét követi el, amiért alapesetben 2 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. Aki a progra- mot kifejlesztette és az interneten terjeszti, az a fenti jogok védelmét biztosító műszaki intézke- dések kijátszását követi el, amiért szintén 2 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. A minősített esetekért - üzletszerűen végzett, jelentős hátrányt okozó bűncselekmény - már 3 év jár. Mindezt azonban gondatlanul is elkövethetjük: például ha megvásárolunk valakitől egy olyan beltéri egysé- get, amelyet az eladó vagy bárki más átprogra- mozott és alkalmassá tett a kódolás feltörésére. Bár a vevő nem feltétlenül tudja, hogy feltört kódolá- sú adást néz, ettől függet- lenül akár egy évet is kaphat.

A portál szakírója lapunk kérdésére elmondta: már a Globo-műholdvevőkre is jöttek ki hackerműhelyekből olyan szoftverek, amelyek kártya nélkül viszik a teljes DigiTV-csomagot, s így az például már egy 17.400 forintos beltéri egységgel nézhető. Igaz, ez a helyzet nem örökéletű. Ha ugyanis a DigiTV szolgáltatója kulcsot vagy kódolást vált, akkor az ingyen tévé leáll, egészen addig, amíg ismét ki nem kerül valami frissítés a netre, tette hozzá.

A DigiTV szolgáltatását Magyarországon a romániai bejegyzésű RDS-RCS kábeltévé- és internetszolgáltató konzorcium hazai cége, az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. nyújtja. A cég vezetője nem változtatott korábbi "üzleti stratégiáján": bármekkora is a felhajtás a társaság körül, egyelőre nem nyilatkozik. Így érdeklődésünkre nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy tudnak-e a kód feltöréséről és tettek-e büntetőfeljelentést.

A hallgatást egyébként a közelmúltban az RDS-RCS magyar nemzetiségű tulajdonosa törte meg. A műholdas televíziószolgáltató ugyanis új akcióval rukkolt elő a labdarúgó-világbajnokság alkalmából a már meglévő ügyfeleinek: havi ötszáz forintos pótlólagos bérleti díjért egy második setboxot (dobozt) kínál számukra, mondta el korábban az MTI-nek Teszári Zoltán, a szolgáltatást nyújtó cég többségi tulajdonosa, romániai magyar milliárdos. A második doboznak köszönhetően - amelynek mindössze havi ötszáz forint lesz a bérleti díja - egy háztartásban két televízión is lehet fogni majd a DigiTV műsorait, ami jól jöhet a labdarúgás kedvelőinek a torna idején. A második dobozt azonban csak azok az ügyfelek kaphatták meg, akik június elsejéig kötöttek szerződést a szolgáltatásra, és az első dobozt már kifizették.

A még mindig csak harmincöt esztendős Teszári Zoltán cége, az RCS Management többségi tulajdonnal (57 százalékkal) rendelkezik a holland Cable Commu- nications System NV-ben, az üzletember annak egyik alapítója és ügyvezető igazgatója. Magánszemélyként további öt százalékot birtokol benne, a további tulajdonosok között egy osztrák és egy amerikai befektetőtársaság, vala- mint három román ma- gánszemély található. A holland cég tulajdonában van a romániai RDS-RCS részvénytársaság 93 száza- léka is.

Azok, akik csak egy éven belül - tizenkét részletben - vállalták ugyanezt a költséget, csak akkor részesülhetnek a kedvezményben, ha kifizetik az első doboz teljes árát. Teszári szerint az akció csak azért a meglévő ügyfelekre vonatkozik, mert olyan nagy igény lenne a második dobozos előfizetésre, hogy azt egyelőre nem tudnák kielégíteni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy középtávon nem fogják az újabb előfizetőknek is felajánlani a lehetőséget.

A vállalkozó tájékoztatása szerint a DigiTV hatvanezer ügyféllel rendelkezik Magyarországon, ezen kívül csaknem húszezer a várakozók száma. "Nagyon kevesen jöttek át hozzánk csak amiatt, mert nem voltak megelégedve a versenytárs szolgáltatásával. A UPC Direct vesztesége nem több tíz százaléknál" - tette hozzá. A DigiTV tehát a piac bővülésével érte el eddigi pozícióit: abból a másfél millió háztartásból szerzett új előfizetőket, amely eddig nem részesülhetett kábelszolgáltatásban.
Megosztás |
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 08. 21:52 | galéria | válasz erre | #13
UPC bekaphatja hogy rohadnának meg. Mennyi pénzt lehuztak az emberektöl!!! Nagy mázlim van hogy nem tartoztam az elöfizetöi közé!
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. jan. 02. 11:28 | galéria | válasz erre | #12
Magyarok, csak un. román területen élnek.
2006. júl. 02. 10:50 | válasz erre | #11
amúgy meg a digi-tv nem olyan drága hogy ne fizessél elő rá....
2006. júl. 02. 10:48 | válasz erre | #10
néz utána a www.sat.hu -n , az ss2 kártyákkal kapcsolatban, de úgytudom csak ezt lehet buherálni, tehát csak pc-én tudod nézni, az meg nem jó
talpas  
2006. jún. 15. 13:29 | válasz erre | #9
Csá
Valaki nemtudja honnan lehet letölteni ezt a bizonyos segédprogramot?!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jún. 14. 12:01 | galéria | válasz erre | #8
Inkább szomorú.
2006. jún. 13. 13:49 | válasz erre | #7
Nem azért de szerintem az nem fer az UPC-től, hogy itt a vb és leveszi a német zdf csatornát (amin egyébként az összes vb meccset sugározzák), és mellette az rtl-klubon megy az egyik fele a másik meg a szinte legdrágább csomagban található sport-klubon. Most fiszessek elő a sport klubba csak azért hogy megnézzem azt ami ingyen járna?
Mert akinek még upc-je sincs az egy szobaantennával is nézheti a 3 csatornát ingyen!
2006. jún. 13. 07:18 | válasz erre | #6
Csak én fel tudnék sorolni 10 embert aki visszamondta a UPC-t. nem tom mi lesz a digitv sorsa, de a UPC elég köcsög volt, hogy már csak akkor engedte le az árakat, mikor jött a másik. előtte miért nem tette meg. pedig ezexerint még ugy is megéri nekik. kapják be...
2006. jún. 12. 22:09 | galéria | válasz erre | #5
Vicces, hogy a szőröstalpúak szép lassan beelőznek minket..
cenzi  
2006. jún. 12. 13:40 | válasz erre | #4
Már pár napja kulcsot cseréltek a Digitvnél, így már nem lehet "ingyen" nézni.
daxan  
2006. jún. 12. 13:23 | galéria | válasz erre | #3
Az UPC-nél még nem volt ilyen?
2006. jún. 12. 13:05 | válasz erre | #2
Caro  
2006. jún. 12. 11:34 | válasz erre | #1
Azt hiszem ez mutatja a DRM rendszerek képességeit