Asztali Intel chipek kerülhetnek a laptopokba
2006. június 9. 14:39, péntek
Túl jól sikerült az Intel következő generációja: több ázsiai gyártó is azon gondolkodik, hogy a Merom helyett Conroe chipekkel szállítaná laptopjait. Eközben felbukkantak az első Socket F alaplapok az AMD új fejlesztéseihez.

Hirdetés

A DigiTimes értesülése szerint több tajvani laptopgyártó is azon töri a fejét, hogy inkább Conroe magos asztali chipeket tesz termékeibe, mert felesleges megvárnia a következő mobil fejlesztést. Azzal érvelnek, hogy a legújabb asztali generáció példányai kitűnőre sikerültek, fogyasztásuk kedvező, teljesítményük kiemelkedő, árban pedig alatta maradnak a várhatóan augusztusban érkező Merom processzoroknak.


Ígéretekben nincs hiány

A gyártók úgy gondolják, hogy a vadonatúj Conroe chipekkel szerelt laptopok a csak jövőre megjelenő Santa Rosa mobil platformmal is felveszik majd a versenyt, így triplán megérné egy ilyen húzás. Igaz, az asztali chipeket kizárólag a felső, úgynevezett desktop replacement kategóriában alkalmazhatnák, de véleményük szerint még így is megérné. A két sorozat ötvözését elősegíti, hogy az Intel mindkettőt Core 2 Duo márkanéven vezetné be, így a kevésbé tájékozott vásárlók legfeljebb az eltérő számozásból sejthetik majd a különbséget.

A processzorgyártónál egyébként minden lehetőséget megragadnak, hogy kihangsúlyozzák a folyamatos fejlesztőmunkát, illetve az ambíciózus célkitűzéseket. Justin Rattner, a cég technológiai igazgatója szerdán úgy nyilatkozott, hogy 4-5 éve dolgoznak a fogyasztás csökkentésén, amely egy időben történik a teljesítmény növelésével. Amint arról Paul Otellini, a vállalat elnöke korábban beszélt, mindkét területen tízszeres javulást képzelnek el, miközben 1 milliárddal csökkentenék a kiadásokat, hogy ellensúlyozzák az AMD fokozatos térnyerését.


MSI K9SD Master-A8R

A vetélytárs háza táján szintén zajlanak az események, igaz, nem mindig a vállalat jóvoltából. A Computex kiállításon például bemutattákaz első Socket F foglalattal érkező, vagyis a következő generációs Opteron chipekhez szánt alaplapokat. Az MSI K9SD Master-A8R két foglalatot hordoz, 16 DIMM bővítőhelye összesen 32 GB 533/667 MHz-es memóriát fogad be.

A Gigabyte GA-3AESV-RH jelzésű versenyzője már 48 GB-ra növeli a határt, és riválisához hasonlóan egy korosodó ATI chippel nyújt alapvető grafikus támogatást.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. jún. 30. 21:01 | válasz | #25
Nem általános célú ram-területként kapja, hanem IO területként, amire bizonyos kötöttségek vonatkoznak (pl. nem lehet virtualizálni, stb.).

A Windows nem ismerhet minden alaplapot külön-külön, a BIOS készítője ismeri pontosan az adott alaplap PCI/PCIe IO szervezését, így ez a BIOS hatásköre, az konfigurálja fel (hol legyen bemappolva, stb.), stb. Pl. ha 4 GB ram van, és 32 bites proci, akkor az átfedéseket is a BIOS szabályozza, és BIOS-beállításoktól függően több v. kevesebb általános célú ram területet kap a Windows is. Az IO területet meg tehát IO területként kapja meg, és úgy is kell kezelnie. Pl. nem utalhatja ki programoknak általános ramként, mint írta nem virtuálizálható, stb. (A józan ész tiltja meg, hogy másként tegyen.)
2006. jún. 30. 16:56 | válasz | #24
"Nos, én úgy tudom, az IO tartományt eleve az OS sem kapja meg általános célú ramként."

Ha nem kapná meg, nem tudna kommunikálni a harverrel. "Általános célú ramként" kapja végülis, mert nincs aki megtiltsa neki, hogy oda írjon. Persze ha megpróbálja, akkor lefagy.
dez  
2006. jún. 30. 03:14 | válasz | #23
Nos, én úgy tudom, az IO tartományt eleve az OS sem kapja meg általános célú ramként.

A "zavarás" arra vonatkozott, hogy éppenséggel meghazudtol a másik - de az is érdekes, amikor utánad közöl valaki valamit úgy, mintha vadonatúj infó lenne (spanyolviasz). A legtöbben odafigyelnek az ilyesmire, tehát vélhetően hasonlóan gondolkodnak erről.
2006. jún. 23. 10:19 | válasz | #22
"Ebből eléggé az jön le, hogy az OS gazdálkodik az egésszel, és a saját kernele foglal el belőle valamennyit."

Hát, ha akarod, így is lehet értelmezni. De szerintem ez csak kötözködés.
Egyébként, ha már szőrszálakat hasogtunk:
- Külön kell választani a fizikai, és a virtuális memóriát. A programok a virtuális memóriát látják, aminek egy része per process "user mode virtual address space" (ebben garázdálkodhatnak), a másik pedig közös "kernel mode virtual address space". A kernel módba van benne az összes általad emlegetett címtartomány, plusz az OS kernel. Ilyen értelemben a kernelhez tartozik minden, amit a szoftverek nem kapnak meg.
- A driverek is kernelben futnak, és ők használják ezeket a címtartományokat. Tehát ebből a szempontból is a kernel a használó.
- Zárójelben oda is írtam példának a VGA drivert, amiből egyértelmű, hogy beleértettem a HW által használt címtartományokat is.
- Azt írtam, hogy "kell a kernelnek is". Ez logikailag nem zár ki semmit.

"Ez így olyan, mintha nem csak hogy úgy tennél, mintha más (most speciel én) nem írt volna már valami idevonatkozót, hanem egyenesen meghazudtolod."

Egyáltalán nem hazudtoltam meg semmit.

"Téged kicsit sem zavarna az ilyesmi? Valószínű igen. Na akkor máskor gondolj arra, hogy mások is így vannak vele."

Engem egyáltalán nem zavar. Sőt, örülök neki, ha más is egyetért velem.

"Nincs itt semmilyen "hadjárat", csak újabban ugyanezt csinálod újra és újra, külön kérés ellenére is."

Semmit sem csinálok másképp, mint az elmúlt jó 6-7 évben. Eddig még soha senkit nem szólt érte. Ezért nem értem, hogy most hirtelen miért lett gond. Ráadásul ismét egy lényegtelen részletbe kötöttél bele. Még ha vitatkoztam volna veled, akkor megérteném, hogy belekötsz.
dez  
2006. jún. 21. 13:46 | válasz | #21
"Ezt semmilyen OS nem adja neked oda mind, mert kell a kernelnek is"

Ebből eléggé az jön le, hogy az OS gazdálkodik az egésszel, és a saját kernele foglal el belőle valamennyit. Nuku már eleve a HW/BIOS által lefoglalt min. fél giga PCI konfig. terület. Ha pl. odaírtad volna, hogy "többek között (lásd #16)", vagy legalább "többek között"...

Ez így olyan, mintha nem csak hogy úgy tennél, mintha más (most speciel én) nem írt volna már valami idevonatkozót, hanem egyenesen meghazudtolod. Téged kicsit sem zavarna az ilyesmi? Valószínű igen. Na akkor máskor gondolj arra, hogy mások is így vannak vele.

Nincs itt semmilyen "hadjárat", csak újabban ugyanezt csinálod újra és újra, külön kérés ellenére is.
2006. jún. 21. 11:32 | válasz | #20
Hol írtam én olyat, hogy csak a kernelnek kell?
Újabban valami hadjáratot kezdtél ellenem, vagy mi? MInek kell minden apróságba belekötni?
dez  
2006. jún. 20. 14:42 | válasz | #19
Nem csak a kernelnek. Lásd előző 2 hozzászólás. Látom, azért sem figyelsz erre oda, na de hogy még ennyire sem...
2006. jún. 20. 14:38 | válasz | #18
"Tevedes mert nem tud 4GBt kezelni. :P
Pontosabban lehet hogy tudna, ha nem lenne a memoriakezelese csoppet bugos.
Meg 3GBt se latsz belole. Itt egy jo pelda."

A 32-biten kezelhető össz címtartomány a 4GB. Ezt semmilyen OS nem adja neked oda mind, mert kell a kernelnek is (azon belül pl. a videokártya driver használ sokat).

Ajánlott irodalom:
http://blogs.msdn.com/oldnewthing/archive/2004/08/22/218527.aspx
dez  
2006. jún. 18. 17:16 | válasz | #17
Mondjuk én eddig úgy tudtam, hogy erre az utolsó fél giga van fenntartva a 4GB területből. Lehet, hogy BIOS-függő is.
dez  
2006. jún. 18. 17:08 | válasz | #16
Ez végülis nem bug, a fennmaradó terület a PCI eszközök konfigurációs területeinek van fenntartva. Már eleve hw-ből, nem a Windowson múlik.
[Jakuza]   "Rest in Peace [Jakuza]" 
2006. jún. 18. 17:01 | galéria | válasz | #15
Tevedes mert nem tud 4GBt kezelni. :P
Pontosabban lehet hogy tudna, ha nem lenne a memoriakezelese csoppet bugos.
Meg 3GBt se latsz belole. Itt egy jo pelda.
http://forums.amd.com/lofiversion/index.php/t52417.html
dez  
2006. jún. 18. 00:46 | válasz | #14
Hm, ez nem véletlenül a #3-4-re akart menni? Utóbb a cikk elejéről volt szó.
Amúgy van 64 bites WinXP is.
2006. jún. 17. 19:02 | válasz | #13
Az XP 32 biten csak 4 Gigát képes kezelni így 64 bites oprencer kellen hozzá.
dez  
2006. jún. 12. 17:17 | válasz | #12
Lásd #7. Wattot nem írt, de azt legtöbben tudják is. Azt is lehet csinálni, hogy amit a másik írt, azt fűzöd tovább. Vagy utalhatsz rá egy "mint elhangzott"-tal, stb.
Az, hogy nem szoktál erre odafigyelni, nem jelenti azt, hogy valóban annyira lényegtelen. Ez egy ilyen íratlan fórumos alapszabály régóta (a kölcsönös tiszteletbe tartozik bele). Vannak helyek, ahol hamarabb szóvá tették volna, stb. Szóval ez nem belekötés, inkább baráti jótanács. Felesleges az "ellentámadás".
2006. jún. 12. 15:23 | válasz | #11
Nem látom ezt sehol leírva. Egyébként, még ha igazad is lenne, minek kötsz bele ilyen lényegtelen dolgokba?
dez  
2006. jún. 12. 13:45 | válasz | #10
OFF:
Nem mondták még, hogy nem szokás és értelmetlen is újra leírni, ami két hozzászólással előbb már más által elhagzott? :)
Főleg mint új információ. Ezzel gyakorlatilag semmibe veszed a másikat, aki már leírta.
2006. jún. 12. 09:21 | válasz | #9
Szerintem nem jó ötlet laptopba 100-150W fogyasztású procit rakni.
2006. jún. 10. 23:37 | válasz | #8
intelnél meg celeront
arty  
2006. jún. 10. 23:00 | galéria | válasz | #7
max intel oldalon, mivel a prescott óta erre ugye nincs lehetőség

amdből simán tesznek be turion mellett a64/sempronokat :)
2006. jún. 10. 11:17 | válasz | #6
Azért az utóbbi időkben kevés asztali processzorral szerelt gépet látni, inkább Celeron M kerül az olcsó gépekbe. Azért arra kíváncsi leszek, mennyivel fog megrövidülni az akkumulátoros üzemidő ennek hatására.
2006. jún. 10. 10:00 | válasz | #5
"Asztali Intel chipek kerülhetnek a laptopokba"

Ez aztán a hir. Minden rendben van vele, eltekintve attól, hogy a hir legalább 2 éves kéne, hogy legyen.
2006. jún. 09. 22:10 | válasz | #4
Én is mostanság filózok egy kis gépfrissítésen, de sztem kivárok a Conroe-ig, nagyon sok pozitívumot hallani róla.

Két opteronnal meg 48GB RAM-al asszem lehetne photoshop-ozni :D
nenad  
2006. jún. 09. 18:34 | galéria | válasz | #3
elfogadnam 32GB memoriaval.
valszeg ritkan lehetne kihasznalni de akkor jol jonne.. ;)
2006. jún. 09. 18:03 | válasz | #2
Úgy is mondhatjuk, hogy végre van valami fejlődés...
2006. jún. 09. 16:17 | válasz | #1
Hmmm, hmmm, érdekes lesz, dehát éljen a fejlődés!