VoIP-szolgáltatókat hackeltek meg
2006. június 9. 14:39, péntek
Tizenöt VoIP-szolgáltató vonalainak és rendszereinek a feltörésével vádolnak az Egyesült Államokban két férfit, akik így ingyen bonyolíthatták le a saját és az ügyfeleik telefonbeszélgetéseit.

Hirdetés

A két személy a tizenöt cégtől megszerzett beszélgetési időt később a saját weboldalán jóval áron alul árulta. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelentéséből kiderült: a duó tevékenységével több millió dolláros kárt okozott.

Az FBI tájékoztatása szerint az egész ügy úgy kezdődött, hogy az első számú gyanúsított, Edwin P. húszezer dollárt fizetett Robert M. hackernek azért, hogy találja meg annak a módját, hogyan lehet egyes VoIP-hálózatok feltörni és a beszélgetéseket más rendszereken keresztül átvezetni. Ez Robert M.-nek olyannyira jól sikerült, hogy később Edwin P. két cégén keresztül a megszerzett több mint 10 000 000 beszélgetési percet 40 cent/perces áron gyorsan értékesíteni tudták.

A módszer mindig ugyanaz volt. A két bűnöző egy szerverhálózatot hozott létre, ennek a segítségével először megpróbálták a VoIP-szolgáltatók hálózatát túlterhelni, hogy kiderítsék az úgynevezett Prefix-kódokat, ezek jelölik ugyanis a legális internetes hívásokat. Majd miután a kódokat megfejtették, telefonbeszélgetéseket kezdeményezhettek vagy beszélgetési időt lophattak a feltört hálózatból. Nyomaikat végül szintén a szerverhálózat segítségével próbálták meg eltüntetni. Ez azonban nem sikerült.

Edwin P. a nyomozók szerint több mint 1 000 000 dollárt keresett. Ebből a pénzből egy házat, egy 13 méter hosszú motorcsónakot és egy BMW M3 személygépkocsit vásárolt magának, de a lebukást így sem kerülhette el. Azt hitték briliáns ötletet dolgoztak ki és ültettek át a gyakorlatba. Mint a példa is mutatja, tévedtek" - nyilatkozta Charge Leslie Wiser Jr. FBI különleges ügynök, aki azonban azt nem volt hajlandó elárulni, hogyan tudtak mégis Edwin P. és Robert M. nyomára bukkanni.

Az egyik lehetséges megoldás mindenesetre az lehet, hogy talán túl olcsón kínálták a VoIP-beszélgetéseket és ez lett gyanús. Ezenkívül a VoIP-szolgáltatóknak is egy idő után feltűnhetett a hackertámadás.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 10. 11:45 | válasz | #4
Okosak voltak,csak jobban kellett volna a lebukásra figyelniük! Sokkal profibb védelemmel,és a pénzt meg nem a saját nevükön tárolni. Kárt nem okoztak nagyon,hisz az emberek olcsobban telefonálhattak...
2006. jún. 10. 07:38 | válasz | #3
ezekszerint akár a tripláját is kaszálhatták volna durva :)
2006. jún. 09. 15:57 | válasz | #2
érdekelne a módszer
de nekem az a 1 guriga kevésnek tűnik, ha 1 M percet csortak el 40 centel eladva, ha felezték a lóvét akkor is joval több maradt.

2006. jún. 09. 15:53 | válasz | #1
pedig nem rossz ötlet. Vannak még jóemberek..