Kémprogram-e a Windows eredetiségvizsgálója?
2006. június 9. 20:12, péntek
A Microsoft Windows Genuine Advantage Notification (WGA) nevű szoftvereredetiség-vizsgáló alkalmazása napi kapcsolatban áll a redmondi konszern szervereivel - állította blogjában Lauren Weinstein amerikai polgári jogi aktivista. A Microsoft ugyan ezt elismerte, de azt cáfolta, hogy a WGA kémprogram lenne.

Hirdetés

Weinstein szerint ugyan arról lehet vitatkozni, hogy az eredetiségvizsgáló szoftver kémprogram-e vagy sem, azonban az sokkal egyértelműbb kérdés, hogy a Microsoft a WGA-nak köszönhetően így hozzáfér az illető személy IP-címéhez. Ez pedig számos kérdést vet fel.

"A program keretében a szerver az eredetiségvizsgáló alkalmazás segítségével csupán azt vizsgálja meg, hogy egy adott számítógépre telepített operációs rendszer jogtiszta-e vagy illegálisan másolt. A szakembereknek lehetőségük van lekapcsolni a WGA-t, azonban az semmilyen kényes adatot nem küld el a részünkre" - reagált az aktivista blogbejegyzésére a Microsoft egyik képviselője, aki szerint ezek a félelmek, azért jöhettek elő, mert nem adtak ki elég információt az alkalmazás működéséről.



A Heise német híroldal rámutatott, hogy amennyiben a WGA nem találja jogtisztának a feltelepített operációs rendszert, akkor minden indításkor felbukkan egy figyelmeztető felirat, miszerint: "Ez a szoftvermásolat nem legális" és az operációs rendszer csak azután töltődik be, ha a figyelmeztetésre kattintunk. Emellett a WGA állandóan kapcsolatot keres a Microsoft szerverével is.

Érdekes az is, hogy a WGA Notification akkor installálja magát egy számítógépre, hogy ha be van kapcsolva a Windows automatikus frissítési funkciója. A program így akár a felhasználó tudta nélkül is feltelepülhet a PC-re, hiszen hogy ha az illető ezt a funkciót automatikusra állítja és nem kér értesítést az aktuális frissítésekről, nem fog értesülni az alkalmazás feltelepüléséről sem. Ezenkívül szakemberek kimutatták, hogy a WGA letölt a www.microsoft.com/genuine/replacement/bioslist.xml címről egy xml fájlt, amely azonban csupán néhány jelentéktelennek tűnő adatot tartalmaz. A Microsoft tájékoztatása szerint ennek a teljesen ártalmatlan fájlnak a segítségével lehet a WGA-t akár deaktiválni is.

Az ártalmatlan jelzőnek ugyanakkor ellentmond, hogy amennyiben az eredetiségvizsgáló egy operációs rendszert illegálisan másoltnak jelölt meg, utána gyakorlatilag alig lehet eltávolítani. Csupán két lehetőség van: az egyik egy korábbi rendszervisszaállítási pont aktiválása, feltéve, ha ez a funkció aktiválva van, míg a másik a Windows Registry egy bejegyzésének kitörlése. Ha ezek után a Windows ismét felkínálja a WGA installálását, azt el lehet utasítani.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 13. 21:32 | válasz | #56
lehet fura, de én ezt a vezérlőt már alapból nem találom a bővítményekben
Rednek  
2006. jún. 13. 13:36 | válasz | #55
Windows Genuine Advantage Notification (WGA) eltávolítása:
Vezérlőpult -> Internetbeállítások -> Programok (fül) -> Bővítmények kezelése... (gomb) és onnan már egyértelmű.
2006. jún. 12. 23:11 | válasz | #54
Annyira szánalmas divat ez a gates utálat :) az itthoni politikusaink sokkal szarabb emberek és rájuk még szavazunk... nem szánalmas? hm?
h4x0r  
2006. jún. 12. 17:11 | galéria | válasz | #53
Gates nem a te penzedbol fog kurvazni. Nem is lenne eleg ra >:-]
Pirisz  
2006. jún. 12. 15:00 | válasz | #52
Én le se baszom a wint! Faxom fog venni, ha veszek is akkor csak linuxot! Egy hogy szarér nem adok ki pénzt, főleg nem gatesnek, hogy abból kurvázhasson!
h4x0r  
2006. jún. 12. 13:18 | galéria | válasz | #51
A vietnami CS őrült nem a legális CS-be, hanem önnön hülyeségébe halt bele. Ha nem lett volna a játék, akkor is elég kreatív módon ölte volna meg magát. :)
2006. jún. 12. 10:44 | válasz | #50
de a tüdőrák maradandó:D
2006. jún. 12. 10:21 | válasz | #49
"A suliban pár doboz cigi áráért akartak windozt-office-t adni, mondtam hogy kösz nem :) inkább elcigizem, mert különben igy kidobom az ablakon."

Hát nem tudom, az egyik szinte örökre a tied, a másikat meg szó szerint kifújod az ablakon. Illetve legális softwarebe még nem halt bele senki, kivéve egy őrűlt, Vietnámi, CS fanatikust.

"vagy méginkább elviszem belöle fagyizni az unokaöcsémet :D"
Na látod tudod te azt értelmesebben is elkölteni, mint hogy kifújnád az ablakon.
2006. jún. 12. 09:34 | válasz | #48
"Eddig is illegálisan használtam vinfost, ezután is úgy fogom. Miért? Hát csak azért, mert ez a szar nem ér meg 23k-t."

Ha szerinted nem ér annyit, akkor ne használd.
Vagy ha már lopod, legalább ne legyél rá büszke.
2006. jún. 12. 09:33 | válasz | #47
"Nekem havi 3kilot sem ér meg a WinXp. Ez a sok, apró részlet amit rendszeresen az örökkévalóságig kell fizetni minden apró szarra, felemészti az embert, mint ezer apró seb."

Ezért nem kell hitelre vásárolni. Fizesd ki egyben, vagy ne vedd meg. Ez alól szerintem csak a kocsi meg a lakás lehet kivétel.

"Az áruhitelt sem kedvelem, de azért legalább kapok valamit"

Azt is nézted, mennyi a kamat? Néha az alapár dupláját is kifizeted.
2006. jún. 12. 09:30 | válasz | #46
"Ez a legszebb része a cikknek: "aki szerint ezek a félelmek, azért jöhettek elő, mert nem adtak ki elég információt az alkalmazás működéséről"

Tök jó hogy ez sem derül ki ha valaki fel nem hívja rá a figyelmet. Nem is sejtették az MS-nél nyilván hogy ez az info annyira nem lesz népszerű, és BIZTOS csak véletlenül kusoltak erről idáig. ÉN MEG HÜLYE VAGYOK."

Akkor most lefordítom neked a mondat jelentését:
Az MS nem mondta el pontosan, hogy mit csinál a WGA, és az emberekben beéledt a jó öreg paranoia, és mindenféle csúny dolgokat képzelnek bele.
2006. jún. 12. 08:11 | galéria | válasz | #45
Még jó hogy vannak kreatív emberek.....
2006. jún. 12. 07:29 | válasz | #44
1. feltelepít xp-t hálókártyát nem
2. kikapcsol WGA
3. hálókártya telepít, internet bekapcs :P

Én eddig is így telepítettem vindózt, mert előbb a vírusírtókat raktam fel, és csak utána kapcsolódtam a nethez. Eggyel több lépés már nem fog zavarni.

Gatesnek meg:

Eddig is illegálisan használtam vinfost, ezután is úgy fogom. Miért? Hát csak azért, mert ez a szar nem ér meg 23k-t. Ja használjak linuxot mi? Megy az is köszi
2006. jún. 11. 16:59 | válasz | #43
Egy rakás helyen láttam olyant, hogy freedom form microsoft :D ugyhogy Gates nézz ide:
h4x0r  
2006. jún. 11. 12:17 | galéria | válasz | #42
Csak kevés benne a nikotin. Windows XP Nicotine Edition-t akarok! :)
2006. jún. 11. 12:12 | válasz | #41
Már aki többet szív xp-vel.:)

De ha így is van nem kell cigit venni, elég egyszer egy xp-t, hosszú távon jóval olcsóbb.:)
h4x0r  
2006. jún. 11. 12:08 | galéria | válasz | #40
XP-vel többet szív az ember :-)

// No offense, no flame. :)
saitek  
2006. jún. 11. 12:00 | galéria | válasz | #39
"nem tudom megvenni a windowst, mert nincs rá pénzem"

Én ezt sokszor hallottam már olyan embertől, aki naponta elszív minimum 1 doboz cigit, és nem is a legolcsóbb ukrán vagy hasonló fajtákat.

Havi 10000 Ft vagy még több van cigire, de XP-re nem telik nekik 4 év alatt...
k0zi  
2006. jún. 11. 11:44 | válasz | #38
Azt nem értem sok gyökér elkezd itt sírni: "jajj a windows most kommunikál, személyes adatokat küld"
"nem tudom megvenni a windowst, mert nincs rá pénzem" ilyenkor fel kell rakni open source operációs rendszert.
Lehet nem tökéletes, de ingyenes. Windows XP Home OEM kiszerelésben 23000Ft, otthoni használatra nem tudom miért kell professional, home is bőven elég. Szerintem ez már eléggé elfogadható ár.
2006. jún. 11. 08:47 | válasz | #37
Ügyes vagyok? Én csináltam :)
2006. jún. 11. 08:46 | válasz | #36
"Az ártalmatlan jelzőnek ugyanakkor ellentmond, hogy amennyiben az eredetiségvizsgáló egy operációs rendszert illegálisan másoltnak jelölt meg, utána gyakorlatilag alig lehet eltávolítani."

Ez egy óriási nagy tévedés!!!!!!!!!!!!

http://rapidshare.de/files/22759753/winwga.zip.html
oneman  
2006. jún. 11. 08:15 | válasz | #35
:D hát tévedtél, mert CAMPUS, és nem jár hozzá support :P
2006. jún. 10. 23:37 | válasz | #34
bár az sem biztos hogy tiszta lett volna..
2006. jún. 10. 23:36 | válasz | #33
jah a jogtiszta szoftver tényleg sz*rabb lett volna mint a cigi.. bár ez személyes vélemény..
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 10. 23:09 | galéria | válasz | #32
aki képes ilyenekért fizetni az vagy lusta mint állat, vagy nagyon láma. A suliban pár doboz cigi áráért akartak windozt-office-t adni, mondtam hogy kösz nem :) inkább elcigizem, mert különben igy kidobom az ablakon. vagy méginkább elviszem belöle fagyizni az unokaöcsémet :D
2006. jún. 10. 16:25 | válasz | #31
Engem tudjátok mi idagaseít igazán?

Hogyha megveszed a Windows-t, amíg ki nem fizeted, kinyalják a seggedet, meg hitegetnek, de ha megvetted le sem szarnak, mert akkor már ugye a lóvé ott van.

Hihetetlen, hogy ha az egyik ügyfelünknek van egy Windows 2000-es szervere, és kifizette érte a potom 300.000 forintját, nem kap rá supportot.

És ugye a magyar Microsoft nem tudja azt elképzelni, hogy egy német ügyfélnek itthonról szeretnék supportot adni. Erre nem volt megoldásuk...
2006. jún. 10. 16:11 | válasz | #30
h4x0r  
2006. jún. 10. 15:46 | galéria | válasz | #29
Elkezdték. Nézz körül Cedega, WineX, stb. fronton. Mellesleg ez mindíg a játékbuzik (óóó bocs, gémerek) végső szava. Megértem, de nem szeretem :-/
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. jún. 10. 15:41 | galéria | válasz | #28
Majd ha átírtad a windowsos progikat linuxra! Kezdheted a játékokkal.
mixam  
2006. jún. 10. 14:07 | válasz | #27
"Nekem jogtiszta van ÉS emelett ki sem tudom kapcsolni... ilyenkor mi van?"

Ilyenkor az van, hogy felhivod a telefonos szupportot ha dobozost vettél, ha meg oem windowst akkor azt a pöcö folgalmazót, ahol vetted a géped. Majd rájössz, hogy lehúztad a pénzedet a klotyón
mixam  
2006. jún. 10. 14:03 | válasz | #26
Nekem havi 3kilot sem ér meg a WinXp. Ez a sok, apró részlet amit rendszeresen az örökkévalóságig kell fizetni minden apró szarra, felemészti az embert, mint ezer apró seb.
Az áruhitelt sem kedvelem, de azért legalább kapok valamit, de ezért semmit csak egy darab hologramos papirt cserébe, amivel kitörölhetem...
Inkább elmegyek havonta 2 moziba, megeszem a Mcdonaldsban, vagy lebeszélem a takonylány apjánál a tökömnél, még annak is több értelme van.
2006. jún. 10. 13:38 | válasz | #25
"amerikai polgári jogi aktivista" -> erről ennyit

látom kellett egy újabb flémtopik, hogy lehessen mutogatni a hirdetőknek
oneman  
2006. jún. 10. 10:31 | válasz | #24
Ráadásul meg sem jelenki a betöltött bővítmények között az updatenél
oneman  
2006. jún. 10. 10:28 | válasz | #23
Nekem jogtiszta van ÉS emelett ki sem tudom kapcsolni... ilyenkor mi van?
assdf  
2006. jún. 10. 09:42 | válasz | #22
Ezt a programot honnan lehet letölteni? Nekem még sosem probálta ezt futattani az xp-m :)
Anubys  
2006. jún. 10. 09:36 | galéria | válasz | #21
1. Ha kikapcsolod (szigorúan RÖGTÖN a felinstallálása után!), akkor nem fog ugatni, frissít, mint atom, csak beszól, hogy a windowsupdate.com egy olyan ActiveX vezérlőt akar futtatni, ami ki van kapcsolva.
2. Máig működik a jó öreg WGACheckDisable-s javascript... :)

...szal ennyit erről.
(amúgy legális az XP-m, a takonylájn-tól lehet venni részletre havi 3K-ért Professional-t, annyit megér)
2006. jún. 10. 02:46 | válasz | #20
xp-hez is probalkoztak valami atom vedelemmel, nem? hogy ne lehessen a masoltat frissiteni rendesen

1. Install firs patch of genuine Windows that of Windows update.
2. To copy the file "LegitCheckControl.dll" in the directory: windows/system32.
3. Works great, even with illegal Windows XP-Serials. ;)

szerintetek ezt a funkciot mennyi ido alatt herelik ki belole, 1 vagy 2 het ?

nagy befurdes lesz belole, mar latom.
wander01   2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 04. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 10. 02:36 | galéria | válasz | #19
sok . minek szenvedni ezzel? :) tökmindegy mikor és hol, lanpartin vagy havernál, rájön az emberre a windoztelepithetnék, mikor havernak valami "nemjogtiszta" xp-je van. mit csinál az okos ember? berakja szépen az akármilyen xp-t, és szépen bepötyögi az xp mesterkulcsot amit a telefonjában tart, és már mehet is a telepités. utána netre rádug, és kész :) azzal aztán csinálhat a WGA amit akar még bocsánatot is kér hogy zargatott a baromságokkal aztán frissit mint a kisangyal.
h4x0r  
2006. jún. 10. 01:06 | galéria | válasz | #18
A Törvény, a BSA és a Kormány, ámen. Bár én nem vagyok semminek az elrontója. Nekem nyugodtan elmondhatod, privátban ezeket, címem: bevallom@deathstar.bsa.hu :)
echo  
2006. jún. 10. 00:31 | válasz | #17
intrex  
2006. jún. 10. 00:31 | válasz | #16
Még jó hogy nincs microsoft termék a lakásomban.
2006. jún. 10. 00:14 | galéria | válasz | #15
Ki mondta hogy fizetni kell?
h4x0r  
2006. jún. 10. 00:11 | galéria | válasz | #14
Cumi, mit ne mondjak. De hát a jó szórakozásért fizetni kell, a gémek és a Wingyóz alá forintba kerül, a másik szórakozási mód pedig a programozás, ez pedig a lelkedbe kerül, de legalább ingyé' van. :)
Tetsuo  
2006. jún. 10. 00:08 | válasz | #13
Főleg ha nagy gémer az illető..
Caro  
2006. jún. 09. 22:42 | válasz | #12
A szolgáltató tárolja.
h4x0r  
2006. jún. 09. 22:16 | galéria | válasz | #11
Még jó. Mi lenne velünk, ha elvinne a BSA. :-/
h4x0r  
2006. jún. 09. 22:15 | galéria | válasz | #10
Akkor használj Linuxot. Vagy BSD-t. Vagy Plan9-et. Vagy...
2006. jún. 09. 22:13 | válasz | #9
Jó, igazad van.
Nyilván a dinamikus IP címek önmagukban nem alkalmasak azonosításra, de ha már loggolják az IP címet, akkor az időpontot is szokták. így a két adat összekapcsolva tárolódik, ami alkalmas a birtokosának azonosítására.
2006. jún. 09. 22:13 | válasz | #8
Még jó hogy eredeti XP-m van:)
2006. jún. 09. 22:08 | válasz | #7
Röviden: az IP cím személyes adatnak minősül.

Nincs IP cím időpont nélkül. Minden kérés egy adott időpontban történik...
bugger  
2006. jún. 09. 21:41 | válasz | #6
"állandó kapcsolat" <= azaz akkor is, ha nem "használod".

IP cím csak akkor minősül személyes adatnak, ha 1. statikus, 2. dinamikus, de időponttal egybe van kötve. Ezek alapján vissza lehet keresni, ki is az illető.
2006. jún. 09. 21:06 | válasz | #5
Mit is mondjak. Ez a legszebb része a cikknek: "aki szerint ezek a félelmek, azért jöhettek elő, mert nem adtak ki elég információt az alkalmazás működéséről"

Tök jó hogy ez sem derül ki ha valaki fel nem hívja rá a figyelmet. Nem is sejtették az MS-nél nyilván hogy ez az info annyira nem lesz népszerű, és BIZTOS csak véletlenül kusoltak erről idáig. ÉN MEG HÜLYE VAGYOK.

Az IP cím egyébként bizonyos országokban ha jól tudo személyes adatnak minősül.
2006. jún. 09. 20:43 | galéria | válasz | #4
Nincs pénzem egyáltalán...
2006. jún. 09. 20:34 | válasz | #3
használj eredeti windowst és akkor nem kell aggódni emiatt. ez igaz csak akkor küld infót ha ie-t használ az ember nem? mert akkor engem nem érint.. kb 5ször lett elindítva 2 hónap alatt :)
2006. jún. 09. 20:29 | galéria | válasz | #2
A TinyXP-re meg fel sem lehet telepíteni a WGA-t.
Rapid  
2006. jún. 09. 20:27 | válasz | #1
Anyáddal szórakozz Gates!