Letölthető a Vista második bétaverziója
2006. június 8. 22:01, csütörtök
A Microsoft elindította a Consumer Preview Programját, ami azt jelenti, hogy mától bárki szabadon letöltheti a Windows Vista második bétaváltozatát. Ez azonban jelenleg némi problémába ütközik, lévén a kijelölt szerverek alig bírják a rohamot.

Hirdetés

A Vista második bétaverziója jelenleg csak angol, német és japán nyelven, illetve 32 és 64 bites változatokban érhető el. A Vista 32 bites verzióját tartalmazó ISO mérete 3,5 GB, míg a 64 bites verzió 4,4 GB helyet foglal és ezzel éppen hogy ráfér egy írható DVD-lemezre. Miután kiírtuk a DVD-re és beraktuk a DVD-olvasóba, választhatunk, hogy frissítjük a meglévő Windows XP-nket vagy - és ezt ajánlják a szakemberek - egy teljesen új partícióra telepítjük fel az új operációs rendszert.

Akinek nincs módja letölteni a Vistát, az meg is rendelheti a Microsofttól, ebben az esetben körülbelül 16 eurót kell fizetnie. Ez az összeg már tartalmazza a csomagolási díjat és a szállítási költséget is. Ezenkívül a felhasználóknak még egy lehetőségük van: várnak, amíg a Vista második bétája megjelenik a számítástechnikai újságok DVD-mellékletein.

Mielőtt letöltenénk a fájlokat, be kell szereznünk egy Windows Live ID/Passport azonosítót és meg kell hogy kapjuk a termékazonosító kulcsot, aminek a segítségével egyszerre legfeljebb tíz számítógépre installálhatjuk a Vistát. Ezt a termékazonosító kulcsot és a letöltési linket később elküldik e-mailben is. Célszerű a letöltés előtt meggyőződni arról, hogy a számítógépünk Vista-kompatibilis-e, illetve ajánlott a letöltésvezérlőt alkalmazni, ugyanis így folytatni tudjuk a folyamatot akkor is, ha megszakadna.

Aki most letölti a Vista második bétaverzióját, az később tesztelheti majd az új operációs rendszer RC1-es változatát is, ezenkívül a második bétát a Microsoft bevett gyakorlatától eltérően nem 180 napig, hanem közel egy esztendőn át lehet tesztelni. A Vista RC1-et egészen 2007. június elsejéig lehet használni. Üröm az örömben, hogy az RC1-es verziót nem lehet majd frissíteni a Vista végleges változatára.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 14. 12:11 | válasz | #85
Futni fog, de a memóriád kevés ahhoz, hogy teljesen jól menjen. Érdemes egy gigára bővíteni egyébként is, mert játékokhoz is annyi kell ma már.
2006. jún. 13. 22:51 | válasz | #84
Hali!
Le szeretném szedni a Vistát csak nem tudom hogy elfutna-e rendesen a gépemen...
Konfigom: P4 3.00Ghz, 512 MB DDR RAM, ATI Radeon 9600 AGP 256 MB DDR DRAM. Válaszotokat előre köszönöm.
Gruber  
2006. jún. 13. 16:30 | válasz | #83
Hogyan kell kiírni??? Valaki PLS!!! Letöltöttem beillesztettem a neroba mint képfájl, elvileg minden okésnak is kellett volna lennie. De mégse! :( Nem indul el.
2006. jún. 12. 17:34 | válasz | #82
Hali!!
skacok segítség kellene!!
felraktam a vistát (32bitest) és miután a másolás meg volt(a DVDről) és újra indult, semmit sem csinál a gép...
nem hozza be az OPrendszerválasztó menüt se
ha valakinek volt ilyen problémája/tudja a megoldást, az segítsen plíz!!

2006. jún. 12. 14:37 | válasz | #81
"Azok nem 64bites rendszerre OPTIMIZÁLT programok, természetes a teljesítmény csökkenés."

Elvileg teljesítmény csökkenés nélkül kellene futniuk a 32-bites progiknak is. Nekem még ne volt sok időm játszani vele, szóval nem tudom, hogy a gyakorlatban mi a helyzet.
2006. jún. 12. 10:03 | válasz | #80
Türelemmel vársz max 2 percet és visszajön, sőt újra indítanod sem kell(elvileg), mert már az új driverral jön vissza.
yodee  
2006. jún. 11. 14:33 | válasz | #79
hali!

énis leszedtem ezt a sz*rt és kíváncsi lennék, hogyan tegyem fel az nvidia detonatort, ha telepítés közbe eltűnik a kép és resetig vissza se jön???

segítsetek
2006. jún. 11. 11:35 | válasz | #78
Csak egy flémer, honnan tudná...
2006. jún. 11. 09:16 | válasz | #77
Csak a Virtual PC 2005 R2 be tudod felrakni. Vmware átkonvertálással is gond van még. Megpróbáltam az importerrel, de nem ment.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jún. 10. 20:29 | galéria | válasz | #76
Nem olyan természetes, tudod mit jelent itt az, hogy 64 bit?
2006. jún. 10. 17:29 | válasz | #75
ehh nemakar felmenni vmware-ba:(
Akuma  
2006. jún. 10. 17:17 | galéria | válasz | #74
A hekkereknek a sok Béta oprendszer most micsoda paradicsom lehet :Đ
2006. jún. 10. 16:14 | válasz | #73
találó nick, irkabírka birkaságokat írkál.
2006. jún. 10. 16:13 | válasz | #72
te vagy a megtestesült Butaság. ez hihetetlen!

Azok nem 64bites rendszerre OPTIMIZÁLT programok, természetes a teljesítmény csökkenés. De honnan tudhatná ezt maga a Butaság?!
2006. jún. 10. 15:14 | válasz | #71
Nekem nagyon szepen mukodott minden. Athlon 2500+, 1Gb ram, nv gef6800.
Leszedtem az nv beta drivert, neten keresztul frissitettem a tobbit, es minden szuperul megy.
Neztem OGL-es progikat is, mentek rendesen.
Zodd  
2006. jún. 10. 13:35 | válasz | #70
Na nekem már erid és nem vagyok vele túlzottan megelégedve. Nekem kellett a 32 bites verzió. Socket A 2400+, ati pro9800 1 Gb ram és elég sokat swappol, a régi progik meg hát azokról nem is érdemes beszélni, mert még srcollozásnál is lassúk.
2006. jún. 10. 13:30 | válasz | #69
komolyan mondjátok, hogy azért, mert a microsoftnál rámondták, hogy ez az xp64 release attól az még nem béta? :)))
Na mindegy. pointless

Nyomassátok a tapasztalatot. Csak az érdekel, hogy a mainstream game-ek, a visual studio és a java hogy megy alatta, meg hogy mennyivel rosszabb 3dmark ererdményt hoz ki xp32-höz képest egy amd64-en ;)
yas  
2006. jún. 10. 12:13 | válasz | #68
Köszi mindenkinek, most már nekem is rendesen jön microsoftól.
Azért nem egyszerű a dolog, mert ma már hiába jártam végig az utat, közölte, hogy én már megkaptam a kódot, és kész. Nem jutottam el a linkig. Azért megoldottam

2006. jún. 10. 12:04 | válasz | #67
fasza, vmi hibára vonatkozva nem telepít semmir
vmi unable to find locally attached drive stb...
közbe már ki lett váalsztva a particio is...nem hiszem el... [#falbav
M$
lehet, h. megprobálom a 32bitessel...

2006. jún. 10. 11:15 | válasz | #66
Nekem aztán nem kell bugos béta vista, majd megveszem/letöltöm/aktiválom/lofaszt/ a teljes verziót, ha egyáltalán szüxégem lesz a csilivilis vistára.-
2006. jún. 10. 11:15 | válasz | #65
Mostmár nekem is lejött, az MS oldaláról. Hajnalban már nekilátott, jött is teljes sebességgel...
2006. jún. 10. 09:00 | válasz | #64
Hm, nalam folyamatosan 300kb/s-el jon a MS oldalarol...
2006. jún. 10. 07:48 | válasz | #63
ja és a readme -ben
hivatkozik a relnotes.htm, meg a setup.htm -re, a \Doc mappában, ami nem szerepel ott

2006. jún. 10. 07:41 | válasz | #62
most jött le a 64bites Vista...
kb 7óráig ment, dap 7-sel, és a sebesség az én max. sávszélességem volt (138KB/s) ugyhogy sztem egész jól jön, igaz elsőre nekem se akart.

Yv@n  
2006. jún. 10. 02:44 | válasz | #61
A másfél hónappal ezelőtti torrent legnkább ugyanez. Szerintem elég sok helyen elérhető, regisztrálni tudsz a fentebbi linken, kulcsot megkapod mailben, és megy faszán. Én még a korábbit dobtam fel, és utólag cseréltem le a kulcsot a regisztrációnál kapottra, majd aktiváltam.

Van még min dolgozniuk azért :)
Akuma  
2006. jún. 09. 23:24 | galéria | válasz | #60
Nekem pedig 228-al jön perpill, igaz a 32-bites, amelyiket megneveztem...
2006. jún. 09. 23:15 | válasz | #59
Erre meg "access denied", vagy 16 megás fájl, vagy 1 kbyte-os fájl... Marad a torrent, az iso gondolom ugyanaz, serialt meg már kaptam.
yas  
2006. jún. 09. 23:03 | válasz | #58
Köszi, de azért kérdeztem más címet mert az első bejegyzésem óta lejött 500KB :)
Akuma  
2006. jún. 09. 22:53 | galéria | válasz | #57
Én 1 linket írtam, de az alatt van többféle torrent!
yas  
2006. jún. 09. 22:33 | válasz | #56
Bocs de lehet láma vagyok, de mind a 2 link amit írtál x86, ami elvileg a 32 bites.
Akuma  
2006. jún. 09. 22:28 | galéria | válasz | #55
Az előző link alatt van 64 bites is, ha jobban megnézed
yas  
2006. jún. 09. 22:20 | válasz | #54
Hali!
64 biteshez nincs véletlen linketek?

Akuma  
2006. jún. 09. 22:07 | galéria | válasz | #53
Már egy ideje tölthető torrentről... nekem még úgy 15 óra van hátra, de egyáltalán nem sietek vele... úgysem telepítem még vagy 2 hétig

Apps 16.6d en windows vista beta2 x86 dvd.iso 3.13 GB 1 46 174 1.1
Bith  
2006. jún. 09. 20:01 | válasz | #52
Úgy érti, hogy majd, ha torrenttel is lehet letölteni a beta2-t.
Bith  
2006. jún. 09. 19:58 | válasz | #51
Persze, mert ingyen van...
2006. jún. 09. 18:12 | válasz | #50
Ezt a linket rakd be egy letöltéskezelőbe és nemkapsz semmilyen hibaüzit:) :

http://download.windowsvista.com/dl/preview/beta2/en/x86/iso/vista_5384.4.060518-1455_winmain_beta2_x86fre_client-LB2CFRE_EN_DVD.iso
2006. jún. 09. 17:46 | válasz | #49
Akkor is ugyanazt az üzenetet kapom mostmár. Előző hozzászólásom után kipróbáltam IE-ben, először még ment, de akkor meg a 64 bites változatként egy 16 megás iso-t akart leszedni (mind az IE beépített, mint a flashget). Érdekes, ha Firefoxban nyitom meg a kapott linket, egyből jön a túlterhelt-üzenet, míg IE-ben megkapom a választási lehetőséget a DL managerek között...
2006. jún. 09. 17:10 | válasz | #48
Arra értette, hogy olyan bugos még szerinte, mint egy béta.
2006. jún. 09. 17:08 | válasz | #47
Lesz saját P2P program benne, nem?
strogg  
2006. jún. 09. 16:36 | válasz | #46
Nem hinném.
Egy OS-re általában nagyobb az érdeklődés, mint amennyit a szerverek bírnak.
Ezért találták ki a bittorrentet, mert egy linux disztró új kiadása általában igen nagy felfordulást eredményezett. Szóval állandóan ez a gond volt ott is.
De szvsz ez megszűnik, amint lesz a vista-ra is torrent.
2006. jún. 09. 14:59 | válasz | #45
Na a Vista annyira "nem fog kelleni senkinek", hogy mar a beta2 letöltés is lebénította az Akamai hálózatot...

Thank you for your interest in Windows Vista Beta 2.

We are currently experiencing a high level of demand and cannot process your request at this time.

Please check back later for availability. We apologize for any inconvenience.

pedig aztán az Akamai nem éppen akármi, szerintem ez biztos világcsúcs, már ami a letöltések számát illeti az adott időben...
2006. jún. 09. 14:56 | válasz | #44
Válasszd a saját letöltésvzérlőt, akkor megy.
2006. jún. 09. 14:54 | válasz | #43
"Az XP64 is béta, abból sem lesz soha oprendszer."

Már több mint egy éve van végleges XP64. Csak senki se használja.
2006. jún. 09. 13:55 | válasz | #42
Nekem meg mindig azt írja ki, hogy túlterheltek a szerverek. Na mindegy, majd pár nap múlva...:)
2006. jún. 09. 12:53 | válasz | #41
2006. jún. 09. 12:52 | válasz | #40
Elnézést ott lemeradtak az idéző jelek. Valamint irkab1rkanak szólt.
2006. jún. 09. 12:49 | válasz | #39
13 hónapja. Én meg inkább driverek okán hallok rosszat az XP64-ről ...
2006. jún. 09. 12:48 | válasz | #38
Igazából csak egy teljesen új driver modellt kéne bele ílleszteni a régibe. Ez meg a teljes Windows NT Executive (ntoskrnl.exe) és néhány kmodú komponens cseréjét (win32k.sys, dxapi.sys, dxg.sys, dxgkrnl.sys, videoprt.sys) valamint franc tudja hány új és hány régi umodú komponenst/komponens cseréjét követelné meg. Az biztos, hogy a gdi32.dll, user32.dll, opengl32.dll, d3d9.dll, ddraw.dll, winsrv.dll cseréjét egész biztos maga után vonná. Arról nem is beszélve, hogy akkor, ha d3d10-et szeretnél használni, akkor az csak Vista-s driverokkal menne.
2006. jún. 09. 12:48 | válasz | #37
Hát a Vista nem csak (főleg nem!) a kinézetben gog eltérni az XP/2000 rendszerektől, de a driver/HW kezelésben nagyobb a különbség, mint a W98/W2000 között, és erre épül a Vista kernelje éppúgy, mint a DX10.
2006. jún. 09. 12:41 | válasz | #36
Az XP64 is béta, abból sem lesz soha oprendszer. Szerintem az MS-t felzabálták a bugok.

Tudtommal már rég kint van a végleges. A problémát főleg egyes alkalmazások okozzák, azzal hogy azt feltételeizik, hogy az adott .dll még mindig 32 bites paramétert vár, közben meg vár 64-bitest várnak, illetve adnak vissza.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. jún. 09. 12:39 | galéria | válasz | #35
Miért kéne átbuherálniuk? Ezt honnan veszed?
2006. jún. 09. 12:37 | válasz | #34
Windows 2000, Windows XP, Windows Server 2003, Windows Server 2003 R2, Windows Vista.
2006. jún. 09. 12:31 | válasz | #33
"Jobb lenne, ha a 32bites XP-hez kinyomnák a dx10-et, a többit meg elfelejtenék..."
Ahhoz az egész kernelt át kéne buherálniuk, lenne egy 2GB-os patch az XP-hez, és utána meg már Vista lenne :)
2006. jún. 09. 12:26 | galéria | válasz | #31
Jól megy a játékiparban...
2006. jún. 09. 12:24 | válasz | #30
Az XP64 is béta, abból sem lesz soha oprendszer. Szerintem az MS-t felzabálták a bugok.

Tud valaki olyan operációs rendszert, amin fut a counterstrike source? Linuxxal hagyjatok, mert ahhoz kell windowsos stream meg kutyafasza.. :) Lehet, hogy veszek egy szar konzolt???

Jobb lenne, ha a 32bites XP-hez kinyomnák a dx10-et, a többit meg elfelejtenék...

muhahahaha
2006. jún. 09. 12:24 | válasz | #29
"Ez a miénk lesz. Ez a fantasztikus, szemet gyönyörködtető mindenet tudó minden nem microsoftos programtól kiakadó operációs rendszer. :)"

A Daemon toolson kívűl nekem semmilyen másik programmal nem okozott problémát. Különben meg 1 havi intenzív nyúzás után se láttam kék halált. A jó kis nvidia-s beta drivert remeklül lefagyasztottam vagy 20x, de mindössze egy 20 másodpercig tartó fekete képernyőt eredményezet majd minden visszajött, majd kaptam egy üzenetet, hogy az nvlddmkm.sys lefagyott és újra indította a rendszer. OpenGL-es programok az előzetes híresztelésekkel szemben tökéletesen futnak, sőt kisebb sebesség csökenést tapasztaltam rajtuk, mint a dx9-es társaikon. Ennek az oka, mint már korábban írtam optimalizálatlan beta driver. Legálább is az nvidia is ezt állítja.
2006. jún. 09. 12:22 | válasz | #28
(Mármint az AsRock oldalán van egy lista, hogy minek kellett megfelelni a Vista logóhoz, és az ott felsorolt procik a Celerontól/Semprontól felfelé mind 64 bitesek voltak. Bár jobban meggondolva lehet a Sempronok között 32 bites régi is?)
2006. jún. 09. 12:20 | válasz | #27
Ha csak valakinek nincs régi 32 bites procija (bár most elnézve a Vista logót meg se adják olyan cuccra, amiben nem 64 bites a proci!), akkor mi értelme lenne a 32 biteset feltenni? Mivel mindkettőn béta driverek vannak, akkor már inkább a 64 bites, nem?
2006. jún. 09. 12:15 | válasz | #26
Már a Windows Server 2003 RC-knél is ez volt. Sőt akkor még az MS fizette a posta költségeket is, ha csak egyet rendeltél. Server 2k3 R2-nek meg már a Vista-val szemben elérető volt a nagy nyílvánosság számára a Beta 0 verziója is.
2006. jún. 09. 12:10 | válasz | #25
Sikerult 4 mondatban 4x leirnod ugyanazt picit atfogalmazva, grat.
Zoliz  
2006. jún. 09. 11:27 | válasz | #24
Azért terjesztik a bétát mert annyi hibalehetőség van benne mint a nyű. Még megjelenés előtt ki kell derülnie a legfontosabb hibáknak. Hiába no a 9 GB-os méret amit megevett pl. nekem, szerintem már a Microsoftnak is sok. Olyan hibákat tartalmazhat a belső bonyolultságból fakadóan amiknek előbukannásához már az egész világ kell. Egyszerűen még maguk se tudják az összes hibalehetőséget mert annyi szart préseltek az egészbe, hogy kiszámíthatatlan egyenlőre mi fog mivel kiakadni. Szerintem.
Mindenesetre a linuxos szabad forrást utánozzák azzal hogy az egész világ fejlesztheti ezt a förmedvényt a hibajelentések folytán.

Ez a miénk lesz. Ez a fantasztikus, szemet gyönyörködtető mindenet tudó minden nem microsoftos programtól kiakadó operációs rendszer. :)
strogg  
2006. jún. 09. 11:20 | válasz | #23
Egyszerű. Ez a linuxos világban bevett szokás. rájöttek, hogy jó, ha az RC-k minnél szélesebb közönségnél landolnak. Ezért elkezdték átvenni.
Semmi különös nincs ebben, mindössze szellemileg is fejlödnek:)
Akuma  
2006. jún. 09. 10:45 | galéria | válasz | #22
A végleges verzió hatalmas égésének elkerülése késztette egész biztos... Így sokkal több hibája ki fog jönni, még időben. Így jóval többen fognak megbízni az új win-ben és jóval több fog belőle elkelni az 1. évben, mint az eddigi win-eknél.
Na persze ez az én magánvéleményem, de sztem ez 100%-os, hogy így van. :)
2006. jún. 09. 10:43 | válasz | #21
"sak azt nem értem mi késztette ilyen döntésre az mst. Eddig nem nagyon terjesztették a bétákat."

Az XP megjelenésekor még nem volt ilyen elterjedt a szélessávú net.
Meg az OS komplexitása elért egy olyan szintet, hogy a szokásos módszerekkel képtelenek megfelelően tesztelni, így kénytelenek minél több júzerrel teszteltetni a bétát.
És gondologm az is benne van, hogy a sok csúszást kicsit ellensúlyozzák, meg ilyenek.
2006. jún. 09. 10:39 | válasz | #20
Nem szerver, csupán jó kis céges net (100mbit).
2006. jún. 09. 10:39 | válasz | #19
Csak azt nem értem mi késztette ilyen döntésre az mst. Eddig nem nagyon terjesztették a bétákat. (nemcsak vista bétára gondolok)
2006. jún. 09. 10:37 | válasz | #18
"Tapasztalatok?"

Néztem már az első bétát is, meg ennek is a nem publikus verzióját. Nagyon tetszik. Rengeteg hasznos, és kellemes fícsör van benne, és még szép is. És fagyás nem volt, csak az explorer pusztult el egyszer, amikor megpróbáltam 15-20 oldalt megnyitni egyszerre.
Pl. SATA vinyóra is felmegy floppy nélkül. És ha mégis kéne extre driver az installhoz, akkor se kell floppy, hanem CD-t, DVD-t, és USB eszköt is elfogad.
A sebességéről még nem tudok érdemben nyilatkozni, mivel a gépem eléggé erős (X2 4200+, 2GB RAM, X1600XT). Mindenesetre nekem szépen megy. Majd felrakom a szerver gépre is, hogy megnézzem mit szól egy gyengébb vashoz (Sempron 2600+, 512GB RAM, Integrált VGA).
2006. jún. 09. 10:35 | válasz | #17
fizetős béta..
2006. jún. 09. 10:31 | válasz | #16
Aki szerverre tölti ugye annál más a mérce...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 09. 10:28 | galéria | válasz | #15
jolvan, köszönjük az információt xD
8-12 mbit...
2006. jún. 09. 10:26 | válasz | #14
Nekem 8-12 megabittel csordogál.
2006. jún. 09. 10:19 | válasz | #13
Én is elkezdtem szedni mer linuxos létem ellenére nagyon izgatja a fantáziámat h milyen :)

Mekkora helyet eszik az 'alaptelepítés'?
2006. jún. 09. 10:10 | válasz | #12
...ahelyett, hogy kitennék TPB-re. Lúzerek.
Zodd  
2006. jún. 09. 10:03 | válasz | #11
Nem hogy MD5SUM de még sfv se jár hozzá. ^^"""
2006. jún. 09. 09:53 | galéria | válasz | #10
Tapasztalatok?
2006. jún. 09. 09:38 | válasz | #9
"Csak mondja meg valaki hogyan ellenőrzöm le, hogy helyesen jött e le a DVD ISO :("

MD5SUM nem jár hozzá?
2006. jún. 09. 09:10 | válasz | #8
Bírják azok a szerverek, nálam egész tűrhető sebességgel jön. Ha nem is maximálissal.
2006. jún. 09. 09:07 | galéria | válasz | #7
Az első 3 post hova tünt? Reggel még megvoltak.
Caro  
2006. jún. 09. 09:02 | válasz | #6
Ez lenne az első DVD-s windows?