Milliós IT fizetések a briteknél
2006. június 8. 13:41, csütörtök - Forrás: Menedzsmentfórum
A számítástechnikában jártas munkavállalókat keresők száma továbbra sem csökken Nagy-Britanniában. A keresleti piacon a cégek egymás fölé licitálva milliókat fizetnek a jó szakembereknek.

Hirdetés

Átlagosan 31 446 fontot (kb. 12 millió forint) visz haza egy számítástechnikai szakember, derül ki a mintegy 60 ezer álláshirdetés alapján összeállított felmérésből, amelyet a brit CV Screen IT-toborzó cég végzett 2006 első negyedévében. A kutatás szerint leginkább Java-, .Net- és Visual Basic- fejlesztőkből van hiány, de gyorsan elkelnek a Microsoft vizsgával rendelkezők is (MCP, MCSE, MCSD).

Az informatikus hiány a dél-keleti régióban és a Temze völgyében a legmagasabb. A térségben a cégek egymás fölé licitálnak, hogy megfelelő szakemberhez jussanak - fogalmazott a felmérést készítő vállalat vezetője. Néhány évvel ezelőtt még recesszió jellemezte a szektort, a fizetések 2-3 éve is jóval alacsonyabbak voltak , mint manapság - tette hozzá a vezető.

A hazai informatikusok sem panaszkodhatnak: egy fővárosi, OKJ-s szakvizsgával, Microsoft minősítéssel és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező férfi átlagfizetése nettó 588 ezer forint a NetAcademia FizuFigyelője szerint. Az oktatóközpont 2005. februárban indította el fizetés kalkulátorát, azóta mintegy 6000 informatikus regisztrálta magát. A legjobban fizetett munkakör a beérkezett adatok alapján az IT tanácsadóké.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bunny  
2006. jún. 12. 08:55 | válasz | #4
vagy jeletkezzen aki ennyit kap, és küldje a cégének az adatait, mert már adom is be az önéletrajzomat....
bunny  
2006. jún. 12. 08:54 | válasz | #3
"egy fővárosi, OKJ-s szakvizsgával, Microsoft minősítéssel és felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező férfi átlagfizetése nettó 588 ezer forint a NetAcademia FizuFigyelője "

Aha, hát persze. Mi van ma, április 1? bruttóban esetleg.
Cat  
2006. jún. 10. 20:56 | galéria | válasz | #2
Nézz utána: http://www.cvscreen.co.uk

De egyébként ez csak max. neked megdöbbentő, ezt azért erősen úgy kell nézni, hogy a brit diplomások átlagfizetése is sokmilliós, és egy londoni lakás havi bérleti díja is százezreknél kezdődik.
JZO  
2006. jún. 10. 20:48 | válasz | #1
Ez a 31.000 font (12 millió) tényleg igaz vagy csak a keleti informatikusok pukkasztására kitalált összeg?