A drágulás ellen a domén­regiszt­rá­ci­ós cégek
2006. június 8. 12:33, csütörtök
A tengerentúlon javában zajlik a vita az ICANN és a .com doméneket kezelő VeriSign közötti megállapodásról, amelynek értelmében a cég évente megemelheti a regisztrációs díjakat.

Hirdetés

A Cnet tudósítása szerint a vitában két szemben álló tábor alakult ki: az egyik oldalon az ICANN és a VeriSign, amelyek igyekeznek megvédeni a megállapodást, míg a másikon a kisebb-nagyobb doménregisztrációs cégek, akik viszont minden lehetőséget megragadnak a politikai támogatás megszerzésére, hogy végül érvénytelenítsék a számukra kedvezőtlen paktumot. Ez ugyanis minden évben lehetővé teszi a díjak megemelését, busás bevételhez juttatva a VeriSignt.

Emlékezhetünk arra, hogy a megállapodást korábban aláró két fél tavaly saját belharcával volt elfoglalva, amit azonban végül sikerült lezárniuk. Megegyeztek arról, hogy a cég 2012-ig megtarthatja a .com feletti ellenőrzést és a bejegyzések után továbbra is begyűjthet évenként néhány dollárt a körülbelül 200, ICANN által akkreditált, regisztrációt végző vállalattól. Ez igencsak jó üzlet számukra, hiszen az utóbbi években egyre nagyobb bevételekre tettek szert, ahogy az ágazat kilábalt az ezredfordulót követő hullámvölgyből. A megállapodás azonban kiváltotta egyesek ellenérzéseit, és az Európai Unió is vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, mondván, hogy az sértheti a tiszta versennyel kapcsolatos kritériumokat.

A regisztrációs cégek hasonló indokból igyekeznek megakadályozni a minisztériumi jóváhagyást. Érvelésük szerint a megállapodásban rögzített évi 7 százalékos áremelés nem biztosít semmilyen újabb előnyöket a vásárlóknak, mindössze azt a célt szolgálja, hogy a VeriSign növelje eddig sem elhanyagolható bevételeit. Eközben természetesen a cég sem tétlenkedik - erre utal, hogy több képviselőt is anyagilag támogatnak, nyilvánvalóan némi viszonzást várva ezért cserébe.

A politika egyelőre megosztott a kérdésben és nem világos, hogy a két oldalnak milyen esélyei vannak. Az ellenzők biztosak abban, hogy az áremeléseket a domént nagy arányban használó kisvállalkozások fizetnék meg, míg a támogatók szerint mindenképpen szükség van a megállapodás jóváhagyására.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás