Online újságírókat végezhetnek ki Etiópiában
2006. június 8. 21:54, csütörtök
Az afrikai országban közel fél éve betiltottak minden írott sajtóorgánumot, tiltott területnek számítanak a nyomdák és javában cenzúrázzák a meglévő kevés portált is, de ez csak a jéghegy csúcsa.

Hirdetés

Etiópia, amely a világ tizenhatodik legnépesebb állama többnyire a szinte elképzelhetetlen mértékű szegénység és a polgárháborúk miatt kerül a híradások központjába. A Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet szerint viszont az eddig nyilvánosságra került ügyek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Az afrikai országban közel fél éve betiltottak minden írott sajtóorgánumot, tiltott területnek számítanak a nyomdák és javában cenzúrázzák a meglévő kevés portált is. Novemberben a kormány több száz személyt, köztük tizenöt vezető online újságírót, nemzetközi segélyszervezetek munkatársait, a tanárok egyesületének vezetőit és ellenzéki politikusokat tartóztatott le. A 85 értelmiségit többek között árulással, izgatással, tömeggyilkossággal és fegyveres felkelés megszervezésével, illetve arra való felbujtással vádolják. Amennyiben bűnösnek találják őket, halálbüntetés vár rájuk.

Május 17-e óta egyetlen ellenzéki hangvételű weboldal vagy blog sem elérhető Etiópiában. Köztük van számos gerillaszervezet siteja és a blogspot.com is. A külföldiek minden szervert elérhetnek, azonban az etióp felhasználók egyetlen gyanús oldalhoz sem férhetnek hozzá.

A Riporterek Határok Nélkül nevű civil szervezet felszólította Berhan Hailu tájékoztatási és kulturális minisztert, hogy adjon magyarázatot ezekre az intézkedésekre és tájékoztassa a közvéleményt arról, miszerint cenzúráról van-e szó vagy technikai problémákról. Válasz azóta sem érkezett. A politikus azonban a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezetnek ugyanakkor cáfolta, hogy a kormány nyomást gyakorolna az ellenzéki internetoldalakra.

Az Amnesty International információi szerint az országban nem ritka, hogy a rendőrség vagy a katonaság éles lőszert alkalmaz a tüntetők ellen és bizony az is gyakran előfordul, hogy valaki egyik napról a másikra minden ok nélkül egy börtönben találja magát. Amennyiben a borzalmas körülmények nem készítik ki, akkor a nem megfelelő ellátás és az őrök verése végzi be sorsát. A számítógépek körülbelül olyan kincsnek számítanak, mint a víz, a szélessávú internethozzáférés gyakorlatilag ismeretlen az országban. Egyetlen kivételt talán csak a kormányhivatalnok képeznek.

Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a letartóztatott értelmiségiek sorsa. Korábban már volt példa rá, hogy a nemzetközi emberi jogi és segélyszervezetek szabályosan kivásárolták a börtönben szenvedőket, ám nem lehet tudni, hogy egy ilyen akcióra manapság mekkora esély van.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2006. jún. 10. 00:17 | válasz | #24
Ezt is kívülről irányítják.
exxile  
2006. jún. 09. 22:34 | válasz | #23
Nem mas ez, mint termeszetes kivalasztodas, szelekcio. Etiopiaban nagyon sokan elnek az orszag kereteihez kepest, ezert nagyon nagy a szegenyseg, es ehinseg. Valamit tenni kell a nepessegszabalyozas ugyeben, ugye...
h4x0r  
2006. jún. 09. 22:24 | galéria | válasz | #22
Ez a 85 ember lenne képes rendetrakni, egy esetleges normális kormányt megalapítania.
2006. jún. 09. 21:58 | válasz | #21
Irakba is úgy ment az USA hogy kiírtja a terroristákat és rendet rak. Ez a hivatalos álláspont. Ha ez így lenne, és nem az olajért mentek volna, akkor mehetnének ide is, mert csak rendet kell rakni és egy normális rendszert felhúzni. Ha nekik ez a hivatalos álláspontjuk hogy a terroristákat és az elnyomókat elkell tüntetni, menjenek ide is. De nem fognak soha, mert ez is csaka szokásos kamu álca duma, mindneki tudja hogy az olajért mentek irakba is, de persze ha vki ezt mondaná nekik, egyből beperelnék rágalmazásért.
2006. jún. 09. 20:05 | válasz | #20
Ebben amúgy csak az a súlyos, hogy kivégeznek 85 olyan embert, akikben esetleg ott van a változás szikrája, illetve ha még van más ilyen ember is, azt egy életre megfélemlítik.

Etiópia halálraítéli saját magát. Nem túl szívderítő látvány. Ezzel nincs mit tenni. Majd megdöglik és egyszer csak elmúlik. Nemzetközi összefogással sem érnének el tartós eredményeket, maximum tüneti kezelés lenne. Mégis kivállalná el egy egész állam évtizedekig történő teljes eltartását?
2006. jún. 09. 19:57 | válasz | #19
Etiópiában milyen kifosztható nyersanyag készletek vannak az USA számára?
Visor  
2006. jún. 09. 19:56 | válasz | #18
Azért nem megy, mert nincs semmi értékes ásványkincs. Irakban és Iránban rengeteg olaj van, nameg sok nagypofájú terrorista akiket jó lenne el tenni láb alól. Ezek az emberek a világra jelentenek óriási veszélyt.
2006. jún. 09. 16:34 | válasz | #17
Kérdem én az USA miért nem megy oda "rendet csinálni" ???
Ott biztosan örömmel fogadnák őket, nem úgy mint Irakban...meg majd ahogy fogadják őket Iránban...
2006. jún. 09. 14:32 | válasz | #16
szerinted Koreai NDK-ba mi van? ugyanez, csak kommunizmus. bocs, sztálinizmus. erről ennyit...
2006. jún. 09. 13:31 | válasz | #15
"A francot sem érdekli 85 értelmiségi ott, ahol ezrek halnak éhen."
azért ez kissé dúrva nem gondolod? ha mondjuk abban a 85 értelmiségiben a fél rokonságod, egész családod benne lenne, és te semmit nem tudsz tenni csak kívülről nézed, ahogy szépen kivégzik őket azért mert gondolkodtak, szerinted ez normális?

Az sem normális hogy 2006-ban van a világon olyan ország ahol éhínség van és ilyen mértékü szegénység. Arról nem is beszélve, hogy az pláne nem normális hogy 2006-ban csak azért emberek tucatjait végezhetik ki mert gondolkodnak és kimerik mondani a nemtetszésüket, vagy a problémájukat a rendszerről. Abszurdum.
2006. jún. 09. 13:27 | válasz | #14
ez ez ez... Nem tudok erre mit mondani.

Ez a hatalommal való visszaélés, überagresszív módon. Az emberek nagyrésze szegény, tudatlan. Most hogy megjelent pár értelmiségi akik felismerték ezt a szemét rendszert és próbálnak tenni ellene, és megírnák, hogy a tudatlanabb szegény is értesüljön arról hogy milyen szar a helyet, betiltanak mindent és halál bünetéssel fenyegetik azt aki kb az igazat mondja. Végülis...
2006. jún. 09. 12:20 | válasz | #13
Ez a cikk nem hagulatkeltés a jelenlegi Etiop kormány ellen?
2006. jún. 09. 12:03 | válasz | #12
Meg van miből megvenniük...
stukov  
2006. jún. 09. 11:32 | válasz | #11
Na, az Intel kezdheti leszállítani a 100 Dolláros laptopot, biztos nagy szükségük van rá...
2006. jún. 09. 11:18 | válasz | #10
Kuldjuk ki Chuck N. majd o rendet teremt
2006. jún. 09. 11:18 | válasz | #9
Kuldjuk ki Chuck N. majd o rendet teremt
hypno  
2006. jún. 09. 11:10 | válasz | #8
Ha valahol éhinség van, meg polgárháború, az nem a jéghegy csúcsa.

A francot sem érdekli 85 értelmiségi ott, ahol ezrek halnak éhen.
Etiópibána nem a számítógép kincs, hanem a kaja, az ivóvíz, meg béke.
csomi  
2006. jún. 09. 10:06 | válasz | #7
Talan azert mert a koztudatban a cafolta szot nem eppen abban az osszefuggesben hasznaljak (csak) amiben irtad. Ti. altalaban cafolni szoktuk azt is ami igaz. Jobban mondva igazabol nem derul ki, hogy az eredeti allitas volt-e igaz, vagy a cafolat. Tipikus peldaja az ellentetes oldalu politikai szocsatarozasok vagy allitasok-cafolatanak vitaja. Igazabol szamomra soha nem tisztazott, hogy vegul is most ki mond(ott) igazat :), de peldaul ott mindig mindenki mindent cafol. De, hogy Etiopiarol is szoljak borzasztoan elkeserito, hogy a vilagban meg ilyen is megeshet. Nem eleg a napi hazai szennyaraadat, ha kicsit korbenezunk a kozel-keleti helyzet, a kornyezo orszagok 'kedvessege', az orosz politika es helyzetkezelese es akkor Etiopia, ahol basszus ilyen dolgokkal foglalkoznak mikozben olyan egeto problemai vannak! Ahhhh, csodalatos szep uj vilag!
Es meg lehetne sorolni a napi szennyaradatot ami nap mint nap tortenik a vilagban. Komolyan orulok este vagy napkozben ha vegre valami + hirt olvasok vagy latok.
2006. jún. 09. 10:06 | válasz | #6
Ebben nem az a felháborító h nincs írott sajtó hanem az hogy az a 85 ember aki semmi mást nem akart mint kicsit előrébbvinni az országot, akár halálbüntetést is kaphat a nagy semmiért mert van 1 fasz (mert nem lehet másnak nevezni) aki kitalálta.

"Amennyiben bűnösnek találják őket, halálbüntetés vár rájuk."

Az online újságírók meg a többiek is biztos tömeggyilkosok... ez aztán a logika...
2006. jún. 09. 09:59 | galéria | válasz | #5
minek irott sajto ha a legtobb niga olvasni sem tud?:D
szombi  
2006. jún. 09. 07:19 | válasz | #4
Talán jobb, mintha éhenhalnának.
2006. jún. 09. 07:06 | válasz | #3
Vajon itt miért nem akavakoznak be a nemzetközi szervezetek?
k0zi  
2006. jún. 09. 05:57 | válasz | #2
Szerintem a lakosság nagyrészének abszolult mind1 hogy nem tudjak elolvasni milyen rosszul élnek, amikor 3 hónapja nem ettek normális ételt.
2006. jún. 09. 04:59 | válasz | #1
Zsurnalizmus. Bah. Cáfolta = tényekkel igazolja egy állítás valótlanságát. Tagadja = igazolás nélkül ellenkezőjét állítja valaminek. Vajon miért használják folyton a "cáfol" szót?