A börtönben is aktív egy egyiptomi blogger
2006. június 7. 11:03, szerda
Tavaly augusztus óta börtönben van Alaa Abdel Fattah. A reformokat sürgető férfit egy kairói tüntetésen vették őrizetbe. Fattah azonban nem adja fel a harcát és azóta is vezeti a naplóját - a rácsok mögül.

Hirdetés

Alaa Abdel Fattahot tavaly május elején tartóztatták le tíz társával együtt. Az egyik legismertebb egyiptomi bloggert azonban a hatóságok még így sem tudták elhallgattatni, azóta ugyanis a férfi kis papírdarabokra írja a naplójába szánt gondolatait. A cetlik pedig valamilyen úton-módon megtalálják a börtönből a kiutat, amit aztán Fattah ismerősei vezetnek át a blogjába. A 24 éves fiatalember online naplója az egyik legnépszerűbb oldal Egyiptomban.

"Telefirkáltuk a börtöncellánk falát a nevünkkel, szlogenekkel és webcímekkel. Nagyon jó volt a hangulat, még dalra is fakadtunk" - áll az egyik bejegyzésben. "Ma nagyon félek, tartok tőle, hogy áthelyeznek vagy egy magánzárkába tesznek át és megvonják tőlem a látogatók fogadásának lehetőségét" - árulta el félelmeit Fattah egy másik írásában.

A Manalaa nevű blog - amit Fattah a feleségével együtt üzemeltet - angol és arab nyelven is elérhető és az egyik legrégebbi a Hoszni Mubarak jelenlegi egyiptomi elnöktől reformokat követelő oldalak között. A napló sokak szerint a demokrácia-mozgalom egyik éltetője és rávilágít arra, milyen lehetne egyszer Egyiptom. Fiatalos, nyitott, szabad.

Fattah és felesége kapták tavaly a Deutsche Welle Weblog Awards rendezvényen a Riporterek Határok Nélkül szervezet különdíját. "Az emberek nálunk, ha meg akarják tudni mi történt, nem a BBC-t, a CNN-t vagy az Al-Dzsazírát nézik, hanem felkeresik a Manalaa-t. Az oldalon szembenézhetünk félelmeinkkel, megjelentetik a titkosrendőrök fotóit is. Elgondolkoztató és tanulságos a tartalma" - mondta Salma Abdel Fattah, Alaa barátja, de csak névrokona.

A fiatal pár rendkívül büszke arra, hogy 12 éves korukban való megismerkedésük óta a mostani börtönbüntetésen kívül szinte minden napjukat együtt töltötték. Fattah munkásságát világszerte elismerik, a világ bloggertársadalma összefogott a fiatalember szabadon bocsájtásáért. "Engedjétek Alaa-t szabadon" - áll amerikai, európai és arab internetezők követelésében. A legfrissebb felmérések szerint az "Engedjétek Alaa-t vissza a Manalaa-hoz" mondatot tartalmazó bannerekre csak az Egyesült Államokban naponta 150 000-en kattintanak rá.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 08. 14:02 | válasz | #5
mi a jó abban h más ember gondolatait olvassam??? Ez a blogolás most lett divat, 2évvel ezelőtt még a fogalom is ismeretlen volt (számomra) a neten...(én még ott tartok h ha le akarok jegyezni vmit, akkor azt naplóba, max mobilba tegyem, de semmiképp se megosztani mással). Az mondjuk külön érdekes lehet h hogy tud olyan sok mindent írni h az másokat is érdekeljen, pláne ha egész nap ül a börtönben és gyakorlatilag nem történik vele semmi érdemben fontos...
gregor  
2006. jún. 07. 18:38 | válasz | #4
?
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2006. jún. 07. 15:11 | válasz | #3
Hmm, a börtönökből nem szoktak kis cetlik "véletlenül" távozni. Nyilvánvaló, hogy van ott egy "szervezet", mely hozzásegíti őket a kijutáshoz. Ha nyomoznánk utánuk egy kicsit, jó eséllyel egy, Egyiptommal konkurrens állam titkosszolgálatánál kötnénk ki, bekötött szemmel, tarkónkhoz nyomott géppuskával. A fegyveres ürge pedig azt üvöltözné nekünk, hogy ők védik a demokráciát, mi pedig mocskos terroristák vagyunk...
Andris  
2006. jún. 07. 14:27 | válasz | #2
Még szimpatizáns se kell. Egyszerűen csak odaadja a látogatáskor a barátnőjének :) ...ezért fél, hogy megvonják a látogatókat tőle :D
2006. jún. 07. 13:57 | válasz | #1
Ez aztán a hír. Nyilván van egy szimpatizáns a dutyiban, aki készséggel kiviszi a kis fecniket a kinti komáknak. Na bumm.