Az IBM már készül a járványra
2006. június 7. 00:04, szerda
Tavaly a madárinfluenza Ázsiában és Európában egyaránt végigsöpört a szárnyas állományon. A kutatók attól tartanak, hogy nemsokára az emberre is átterjed majd, világméretű járványt okozva ezzel.

Hirdetés

Egy ilyen járvány esetén, számolni kell a munkaerőkieséssel és az alapvető infrastruktúrát veszélyeztető szolgáltatás-kimaradással a közlekedés területén éppúgy, mint az állami szolgáltatásoknál. Az IBM olyan szolgáltatás bevezetését tervezi, amely segíthet kideríteni, vajon elég felkészültek vagyunk-e egy világméretű járványra. A Contingency Planning Assessment(CPA, Katasztrófa-elhárítási Felmérés) néven futó programot az IBM Global Services hozta létre, hogy segítse a vállalatokat és a kormányzati hivatalokat egy esetleges járvány elleni felkészülésben.

A CPA alapdíja 10 ezer dollárba (körülbelül 2 millió forint) kerül majd. Az összetettebb - elsősorban nagyobb vállaltokat és állami intézményeket megcélzó - szolgáltatások ára elérheti a 150 millió dollárt is - derül ki a cég sajtóközleményéből. Az AMR Research elemző cég felméréséből kiderült, hogy az 1 milliárd dollár feletti bevételt elkönyvelő cégek 68%-a nincs felkészülve ilyen jellegű eseményre, így egy esetleges influenzajárványra sem.

"A vásárlókat érdekli, hogy milyen kockázatokra, illetve veszélyekre számíthatnak a különböző - természeti és az ember által előidézett - katasztrófák során" - vélekedett Brent Woodworth, az IBM kríziscsoportjának vezetője a ZDNet oldalán. Az IBM az adott cég vagy kormányzati hivatal üzleti tevékenységét és technikai felépítését vizsgálná meg, majd ezt követően tenne ajánlásokat, hogy esetleges járvány kitörésekor mi lenne a teendő.

"Hogyan lehet üzemeltetni egy vállalkozást radikálisan csökkentett munkaerővel, és milyen hatások érhetik a beszállítókat? Hol és hogyan kell visszavágni a tevékenységből?" - Woodworth nyilatkozata szerint a Nagy Kék ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásában segíthet a vállalati szférának. A szakember közölte, hogy elsősorban a pénzügyi és egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó cégek köre lehet az új program fő célközönsége.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 07. 23:17 | válasz | #23
Az lehet, hogy ázsiában tiszták az emberek de a zsebkendőt hírből sem ismerik. Kiverik a taknyukat, meg köpködnek mindenhol.Ezért tudott olyan gyorsan terjedni az atipusos tüdőgyulladás egy pár éve.
dez  
2006. jún. 07. 21:25 | válasz | #22
Szerinted más betegségben nincs szerepe az immunrendszer állapotának, kondiciónak, stb.?
dez  
2006. jún. 07. 21:14 | válasz | #21
Még annyit mondanék, hogy miközben a gyógyszeripar egyre kevésbé beváló, sőt szuperellenálló kórokozók kialakulásának kedvező, sok mellékhatást is okozó szintetikus antibiotikumokat gyárt, és nem tágítanak ezektől, mert szabadalmaztatott, jól profitáló szerek, addig az alternatív medicina sokkal hatékonyabb természetes anyagokat ismer, amikre eleve nem tudnak ellenállóvá válni a mikroorganizmusok. De azért sem mondom el, mik ezek, hiszen úgyis csalás az egész.
dez  
2006. jún. 07. 21:02 | válasz | #20
Oltásokhoz annyit, hogy itt Magyarországon több olyan csecsemőkori kötelező oltás van, ami az EU többi országában jó ideje nem az, mert felesleges kockázatnak gondolják. Mivel már eltűnt, és nagyon kicsi az esély, hogy újra elterjedjen, és elég lenne akkor oltani, mivel amúgy is csak 1-2 év a hatóidő. Akkor meg minek is?

Természetesen vannak nagyon veszélyes kórok is, ezt senki sem vitatja.
dez  
2006. jún. 07. 20:54 | válasz | #19
Én meg majdnem az orvosok tudatlansága, az egykaptafára szabott protokollok, továbbá a nemtörődömség következtében haltam majdnem meg. És alternatív tudás és módszerek révén menekültem meg, és szereztem vissza elég jól az egészségem.

A szokásos tévképzeleid vannak a természetgyógyászatról, és az alternatív medicináról. Szerinted mind kézrátétellel gyógyít? Ugyan.

Mindegy, nyilvánvaló az elfogultságod, így nem fogok veled vitába szállni.
2006. jún. 07. 20:17 | válasz | #18
Erről van szó.
2006. jún. 07. 20:16 | válasz | #17
Dez, természetesen nem KIZÁRÓLAG a madárinfluenzára, hanem átfogóan a betegségek terjedésére céloztam.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2006. jún. 07. 20:11 | válasz | #16
Morden23: már a második bekezdésben odaírom, hogy ázsiában sem fenékig tejfel az élet, olvasd el mégegyszer. Kicsit elnagyoltad (mint én is), de szerintem amúgy igazad van.

dez: az egészség nem olyan mint a véleményszabadság. Ha az ember hülyeségeket gondol a világról, addig nincs baj, amíg nem tesz semmit. Ami viszont a mikroorganizmusokat illeti, talán nem én vagyok az egyetlen itt, akinek a családját annak idején majdnem kiirtotta a diftériajárvány (Tessék nagyszülőket, dédszülőket ha még élnek megkérdezni, horrotörténeteket fognak mesélni). Minket azért nem fenyeget, mert leküzdötték a torokgyíkot okozó mikroorganizmust.

Nehogy már visszamenjünk időben, és a miazmáktól féljünk! Hát hiába halt meg Semmelweis Ignác, az anyák megmentője? Biztosan a nagyipar érdekében áldozta fel magát... Az ilyen nevetséges honlapok becsapják a biológiaórán figyelmetlen embereket, és csak arra jók, hogy hülyére keressék magukat rajtunk.

Természetgyógyászok, és hasonszőrű társaik nem képesek semmilyen objektív vizsgálaton sem bizonyítani, hogy hatásosak a módszereik, a placebóhatáson kívül semmilyen eszközük sincsen. A "gonosz" orvosok, akik egy évtizedig tanulták a szakmát, mire beteg közelébe engedték őket, naponta mentenek meg minket a haláltól, és elfelejtjük megköszönni nekik.

A megszülető csecsemők nagy része meghaltna a felnőttkor elérése előtt oltások nélkül. Ami engem illet, biztosan tudom, hogy már én sem élnék orvosi segítség nélkül, mert már volt olyan heveny bakteriális eredetű fertőzésem, amit csak antibiotikummal lehetett leküzdeni. Ilyenkor sem a természetgyógyász, sem a sámán nem segít, csak az injekcióstű, és a tudomány...
dez  
2006. jún. 07. 19:45 | válasz | #15
"Más kérdés, hogy ha ez ennyire általános lenne, mint ahogyan leírtam, már rég kihaltunk volna."

Valószínűleg nem. Mivel van egy immunrendszerünk is. Még a csirkéknek is csak egy része hullik el a kórtól.

Valakinek jobban működik, másnak rosszabbul. De egy másik közhiedelemmel ellentétben ez nem csak a génektől függ. Hanem jóltápláltságtól (nem mennyiségre, hanem minőségre!), fizikai kondiciótól, idegi-lelki-érzelmi állapottól.

Talán mindenki ismeri Pasteur nevét. (Pasztőrizálás, ill. védőoltások kifejlesztésében játszott szerepe.) Halálos ágyán így szólt kollégáihoz: "Uraim, tévedtem. Nem a mikroorganizmus, hanem a táptalaj, a táptalaj a minden!" (kicsit bővebben)
2006. jún. 07. 16:38 | válasz | #14
Senki nem mondta, hogy ott mindenki koszos. Csak Európában sem fújja mindenki magát dezodorral, Távol-Keleten sem mindenki patyolat.

A tisztaság és a különböző vírusos fertőzések nem feltétlenül vannak összefüggésben. Egy aeroszolizálódott vírusnál tökmindegy, mennyit mosod a kezed.
Pluszban sajnos tény, hogy (és semmi általánosítás) kismillió nyomortelep van Ázsiában (Kína, India, ahol tetszik). Onnan valami bekerülhet egy átutazóba, de akár állat, növény, folyó, szél is továbbszállíthatja a vírust, ami bekerülhet az 5csillagos hotelbe, onnan meg a repülőn a business class-ra, és satöbbi.
Más kérdés, hogy ha ez ennyire általános lenne, mint ahogyan leírtam, már rég kihaltunk volna.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2006. jún. 07. 14:52 | válasz | #13
Távolkelet védelmében: sokkal tisztábbak mint bárki Európában. Náluk kultúrája van a napi többszöri alapos tisztálkodásnak. Utaztam együtt egy csomó emberrel tömegnyomorban Indonéziában, és csak a saját szagomat éreztem (szégyelltem is magam), pedig akkor már két zuhanyon túl voltam aznap. Azért nem volt testszaguk, mert olyan sokat mosakodnak, hogy abban a társadalomban kihaltak a testszagbaktériumok, rajtam viszont 15 perc múlva vígan pukiztak (ez minden európai emberre igaz, nem csak rám. Mi dezodorokkal nyomjuk el a szagot...). Az utcai árusok nagyon odafigyelnek a higiéniára, biztonságosabb a riksásfiú ebédje, mint a repülőn felszolgált vacsora.

Természetesen az is igaz, hogy Ázsiában sem lehet általánosítani. Az indonézek annak ellenére hogy sokkal szegényebbek mint a japánok, odafigyelnek a tisztaságra, de pl. a kínai termelőszövetkezetekben már gondok vannak (Dél-Kínából szoktak kiindulni a téli influenza járványok).

Ja, és az ottaniak is használnak dezodort, meg parfümöt, mert szegények majmolják az amerikaiakat, a férfiak szívják a rossz minőségű amcsi cigarettákat. Pedig lehet hogy a Nyugat tanulhatna néhány dolgot tőlük. Pl. hogy lehet, hogy majdnem 300 millió ember, 300 nyelvet beszél Indonéziában (muzulmánok, keresztények, buddhisták, hinduk, őserdei animizmus, stb.), és békésen együtt élnek, nem írtják ki egymást...
2006. jún. 07. 13:55 | válasz | #12
Nem, de a mosodásfiú lehet.
2006. jún. 07. 13:27 | válasz | #11
"A távolkeleten , ahol meghalt pár ember, ott az a gond, hogy együttélnek az álatokkal,..."
Basszus, ezt a baromságot láttam itt (és máshol!) ezerszer leírva. Szerintetek egy Singapour-i 4-5 csillagos szállodában csirkékkel aludtak a külföldi vendégek?
2006. jún. 07. 13:08 | galéria | válasz | #10
Talán mert az influenza, és egyébb könnyű lefolyású vírusfertőzéssel szemben a madárinfluenza vírusa halálos kimenetelű az esetek 10-15%-ában (régiek az információim?)
A spanyolnátha esetén ez olyan 50% körül volt
A biológia fegyverek esetén a megcélzott a 100%, és ezt orosz és amcsi kutatók teljesíteni is szokták
2006. jún. 07. 13:08 | válasz | #9
Akkor is jobb felni mint megijedni. Nekem mondjuk nem jar folyton a madarinfluenza a fejemben, de megnyugtat az a tudat hogy mas embereknek pl. olyanoknak akiknek szavuk van az ellenszerkutasban igen.
savior   "Rest in Peace savior" 
2006. jún. 07. 13:01 | galéria | válasz | #8
ez barmelyik virussal megtortenhet, megis csak ezt fujjak fel, ami a legkevesbe elterjedt
2006. jún. 07. 12:02 | válasz | #7
A variánsok létrejötte az igazán nagy probléma. A két vírus "házassága" (transzgenetikus mutáció) hihetetlenül sokféle utódot eredményezhet (csak az infuenzavírusnak megszámlálhatatlan variánsa van).

Ebben az esetben a baj az, hogy a madárinfluenza "ütőereje" betárulhat egy olyan könnyen terjedő, szupervirulens fertőzésbe, mint az influenzavírus. És kész a baj...
Ha jól tudom, akkor a spanyolnátha 40millió embert tett el láb alól, és a mai napig nem tudták pontosan azonosítani a konkrét alvírust.

De azért egy madárinfluenzajárvány kialakulása némivel kisebb, mint amennyire felfújta a köztudat a témát.
2006. jún. 07. 11:38 | galéria | válasz | #6
Aza baj, hogy nem érzed a helyzet komolyságát.
Csak 1 (azaz EGY !!) esetben kell, hogy az illető madárinfluenza mellett normál influenzával legyen fertőzve, és a két vírusból egy harmadik szülessen/mutálódjon. Ez az egy eset elég ahhoz, hogy ellenőrizetlen körülmények között (távolkelet, nyomornegyed) akár egy a pestis méretű világjárványt okozzon.
Na, most már érted ?!?
2006. jún. 07. 11:37 | válasz | #5
Így van. Sem együtt nem alszom a csirkékkel, sem nem eszem meg őket nyersen... Mondjuk papagályt tartok, de az meg más madarakkal nem érintkezik, még annyira sem mint én, mivel őket nem szarja le a vadgalamb, vagy a veréb egy esetleges szabadtéri séta közben.
2006. jún. 07. 11:18 | válasz | #4
Tiszta röhely...eddig is volt madárinfluenza ...ezután is lesz...Nem értettem eddig mi ez a nagy felhajtás .

A távolkeleten , ahol meghalt pár ember, ott az a gond, hogy együttélnek az álatokkal, tehát úgy értve, hogy a lakásban is . Az volt a gond ...Európában nem igazán van így .. gondolom nálatok sem tisztelt olvasók :D
2006. jún. 07. 10:06 | galéria | válasz | #3
Az isteni 4%. Így hívják azt a tézist, mely szerint bármely természetesen keletkező vírusos járványt legalább a föld lakosságának 4%-a túlélne adódóan a megfelelően különböző genetikai készletünk nagyfokú variációjának.
Ja, és pont az utóbbi x-száz év járványai miatt (spanyolnátha, pestis, ...) az európai ember (akik túlélték leszármazottai) védettebbek a járványokkal szemben
2006. jún. 07. 08:25 | válasz | #2
a sertéspestis miért nem irtotta ki az emberiséget?
P3h3ly  
2006. jún. 07. 07:28 | válasz | #1
"Egy ilyen járvány esetén, számolni kell a munkaerőkieséssel és az alapvető infrastruktúrát veszélyeztető szolgáltatás-kimaradással" jah ez egy 'sima' influenza járványnál is így van, sőt még egy rakat betegséggel (pl aki lázas az valszín nem megy be dolgozni, sőőt még táppénz is jár neki). Újabb fölösleges felmérés és cikk. Ha a világvégére készülnénk megérteném hogy mki ****ik de így azért nem annyira...