Felicity Huffmann meggyőző alakítása kiváló road movie-t eredményez, amelyből a drámán kívül nem hiányzik az önirónia sem

Hirdetés

Sokszor csócsáltuk már tavasz derekán a nyilvánvaló tényt, hogy az idei Oscar-tagozatban jószerint a filmakadémiai dínók valószínűsíthető szájíze szerint elmesélt darabok kaptak helyet. Eddig is mindenki tudta mit jelent "Oscarra hajazni", az utóbbi évek odaítélési trendjeit vizsgálva pedig való igaz, hogy predesztinálni lehet az összetevők és eszközök alapján hogy miért lehet díjat kapni. Sokan szemére vetették az idei felhozatalnak hogy valahogy még büdösebb is a kelleténél; mintha az összes alkotáson látszana hogy a készítők a "hogyan faragjak Oscar-kompatibilist készülő filmemből" c. kézikönyv oldalait lapozgatva osztották volna az instrukciókat a forgatási szakaszban. Egy kis Jang azonban mindig kell a Jing-be, a kötelező anomália minden pöccre tervezett rendszer alapkövetelménye. Az idei anomália a független-ízű Transamerica volt.



A film már csak jelölés-számából eredően sem mondható "Oscar-filmnek". A pitiző várományosok öt és tíz közé eső átlagos jelölésszámával szemben a Transamerica - szerényen, de büszkén - egyetlen főbb jelölést (no meg egy filmzenét) mondhatott magáénak. Nem sikerült tehát összezárni a nagyoknak, a drágább produkciók közé kerülés nagy figyelmet irányított a filmre, s a fesztivál alternatív bajnokává tette. Bár győzelem nem született, a pálmaágak felkerülhettek a poszterre a kisfesztiválok bélyegzői mellé.

Bár ment itt a szájtépés a Brokebackkel kapcsolatban, de valójában a Transamerica sokkal élesebb kérdéseket feszeget a homoszexualitás terén. Főhősünk, Bree szerepében Felicity Huffmann nem feleségnek, hanem férfiembernek született, akit női lélekkel s egy betegesen finom jellemmel áldott meg a sors. Férfi létét élete traumájaként éli meg, fiatal korától menekül önmaga elől és nőként éli az életét kemény erkölcsökkel, vallásos komolyságban. Az úri angolkisasszonyos megjelenés és a messzemenőkig tisztelettudó jellem meghasonlott embert takar. Úgy érzi lelke csak a "gyűlölt testrészének" eltávolításával nyugodhat, s egyetlen barátnője, pszichológusa segítségével igyekszik magát meggyőzni, hogy immár felkészült a műtétre.



Rövidesen kiderül azonban, hogy egyetlen ifjúkori kicsapongása fiúgyermeket eredményezett, aki most börtönben ül, méghozzá prostitúcióért drogbirtoklással vegyítve. Bree az egyházi segélyszolgálat tagjaként mutatkozik be és kiváltja a börtönből a fiút, aki köszönte szépen, de már indul is stoppal Los Angeles-be, merthogy ő színész lesz. Bree-nek nincs választása, ha valaha meg akarja ismerni a fiát. Saját, biztonságra berendezkedett személyiségétől szokatlan lépésre szánja el magát: felajánlja hogy lefuvarozza Los Angelesbe.

A Transamerica innentől a road movie-k dramaturgiáját veszi föl, vállalva a többletterheket, amelyek az egyértelműen besorolható alkotások sajátjai. A Los Angeles-be tartó sztráda kettejük kapcsolatának szimbólumává lesz, egy autóút mellett egy megismerkedés útja is. A film forgatókönyvét is jegyző Duncan Tucker rendező nem volt szívbajos: nem állt meg félúton, hogy kimerítse a történetben rejlő lehetőségeket, ám nem érezte szükségét hogy a homoszexualitás testi oldalának explicit túlhangsúlyozásával sokkolja a nézőt.



A film néhol megható jeleneteket tár elénk, néhol metszően szókimondóan alkotja meg a két utastárs elvi csatározásának aktuális állomását, miközben az összes jelenetben a padlón csattan az állkapcsunk a Bree-t alakító Felicity Huffmann alakítása láttán. Összetett személyisége valós problémáktól terhelt, a néző nem a transzvesztiták unalomig ismert és méltán megelégelt sztereotípiáit kapja. Sok, homoszexualitást álproblémákkal behintő és azt előszeretettel aprópénzre váltó hatásvadász munka példát vehetne tehát, a Transamerika ugyanis túllép az egyoldalú és sokszor idegesítő szemléleten, mely egyedi ötletek hiányában papagájkodóan csak a homoszexualitás elfogadásának hiányát képes a világ szemére vetni. Filmünk ezzel szemben többoldalú viszonyrendszert láttat, amelyből nem hiányzik a "más"-ik oldalról sem a megértés szükségessége, az irónia vagy az önirónia sem.

A Transamericában Duncan Tucker a homoszexualitással foglalkozó filmek maradandó darabját szüli meg, mely road movie-nak és drámának is erős, mindamellett pedig szórakoztató is. Bátran ajánlható tehát mindenkinek aki nem riad vissza a témától. Sőt ha lehet, az idegenkedők is inkább ezzel, mint a Brokeback Mountainnal tegyenek egy próbát, ha épp befogadóbb korszakukat élik.

Klikk a képre a nagyobb változathoz

Transamerica színes feliratos amerikai film, 103 perc, 2005 Rendező: Duncan Tucker Forgatókönyvíró: Duncan Tucker Zeneszerző: David Mansfield Operatőr: Tom Camarda, Stephen Kazmierski Producer: Rene Bastian, Sebastian Dungan, Linda Moran Vágó: Pam Wise Szereplők: Felicity Huffman (Stanley 'Bree' Osbourne) Kevin Zegers (Toby) Fionnula Flanagan (Elizabeth Osbourne) Graham Greene (Calvin Manygoats) Burt Young (Murray Osbourne) Carrie Preston (Sydney))

Szélesvásznú TV-k Már 32 150 Ft-tól!	Házimozirendszerek Már 19 900 Ft-tól!
részletek »	részletek »