A lehetetlenség határát súrolja az Itokawa
2006. június 4. 13:48, vasárnap
Kisebbfajta csoda a mindössze 535 méteres Itokawa aszteroida létezése, derül ki a japán Hayabusa űrszonda adatai alapján készült tanulmányokból, melyek segíthetnek betekintést nyerni az űrsziklák fejlődésébe és a védekezésben.

Korábban már több cikkben is beszámoltunk a japánok mintagyűjtési kísérleteiről. Űrszondájuk kétszer kísérelt meg leszállást az aszteroidán, illetve egy leszállóegységet is megpróbáltak lejuttatni a felszínre - utóbbi teljes kudarcba fulladt és a korábbiak is csak igen mérsékelt sikereket hoztak, ez azonban csak akkor fog egyértelművé válni, amikor a Hayabusa mintagyűjtő kapszulája 2010-ben visszatér a Földre. A szonda által készített felvételek, valamint az objektumról szerzett topológiai, szerkezeti és gravitációs adatok azonban sikernek számítanak. Az adatok összeillesztgetése után kialakuló összkép nem kis meglepetést jelentett a kutatóknak.



Öt évvel ezelőtt még abban a meggyőződésben tervezték meg az expedíciót, hogy egy szilárd, egybefüggő űrkőzetet fognak találni, ami kis méreténél fogva képtelen arra, hogy darabokat tartson össze, magyarázta Eric Asphaug, a Kalifornia Egyetem bolygó tudósa, aki közvetlenül nem vett részt a japánok munkájában. A feltevések azonban teljesen helytelennek bizonyultak. A felvételek egy kövekkel és törmelékkel teli felszínt tártak a földi csapat elé, ami arra utal, hogy az Itokawa egy nagyobb, minden bizonnyal egy ütközés során szétzúzódott aszteroida apró darabjaiból állt össze, amit gravitációs mezőjének mérései is alátámasztanak.

A darabok megvizsgálása alapján a Hayabusa megbecsülte az eredeti aszteroida méretét is: a számítások szerint legalább 200 kilométeres átmérővel rendelkezhetett. Összetételét tekintve az aszteroida a bolygók nyersanyagait hordozta magában, mint az olivin, a piroxén és a vas, azonban ezek az anyagok látszólag nem olvadtak meg és váltak el egymástól. A Hayabusa kamerái rétegezett kőzeteket is felfedtek, ezek egy ősi folyómeder maradványai lehetnek, ami szintén beépült az apró aszteroidába. Ez arra utal, hogy az Itokawa eredetije méreténél fogva rendelkezett belső hővel, ami elegendő volt egy, a Földéhez hasonló hidrotermális folyamat beindításához, azonban kevés az anyagok megolvasztásához.


Az aszteroida "térképe"

Az adatok alapján az űrkőzet mindössze 60%-os sűrűséggel rendelkezik, 40% nem több mint üres tér, ami elképesztő, tekintve, hogy a közönséges homoknál ez a porozitás csupán 20%, amit egyáltalán nem könnyű túlszárnyalni. Növeléséhez rendkívül finom egyensúlyt kell teremteni az anyagok között. Asphaug a New Scientist-nek adott interjújában egy kártyavár építéséhez hasonlította a folyamatot.

Mindez egy újabb rejtélyt tár a tudósok elé, mivel a becsapódások, melyből az Itokawa a felszín látszólagos sértetlensége ellenére alaposan kivette a részét, növelik az aszteroida sűrűségét, viszont könnyen felboríthatják a kényes egyensúlyt. Az Itokawán alig találhatók becsapódási kráterek, mert azonnal betemeti az aszteroida homokból és apró kövekből álló anyaghalmaza, amit gyenge gravitációja tart össze.

Csupán egyetlen aszteroidát sikerült eddig ilyen behatóan tanulmányozni, a 33 kilométer hosszú Eroszt, ami az anyagokat borító vastag regolit rétegnek köszönhetően egyetlen darabból áll, sűrűsége azonban nem sokkal nagyobb egy kőrakásénál. Dr. Takihiro Hiroi, az egyik tanulmány szerzője szerint az Itokawa esetében pontosan ennek a takarórétegnek a kifejlődése zajlik.


A "fej" és "törzs" valszínű ütközési/összekapcsolódási pontja

Asphaug szeretné, ha újabb és újabb aszteroidákat vennének alaposabban szemügyre, részben azért, hogy megállapíthassák, milyen veszélyeket rejtenek a Földre nézve, részben pedig azért, hogy fejlődésüket és szerkezetüket megfigyelve kitapasztalják gyenge pontjaikat, ha esetleg fel kellene készülni egy eltérítési expedícióra. Az Itokawa például másfél éves keringési ciklusa alatt keresztezi a Föld pályáját, a számítások szerint azonban nagy valószínűséggel soha nem fog találkozni bolygónkkal.

A statisztikák viszont azt mutatják, hogy százezer évente egy-egy ilyen méretű aszteroida becsapódik a Földbe, így mindenképpen nagy jelentősége lenne további robotküldetéseknek, annak érdekében, hogy egy lépéssel mindig az űrkőzetek előtt járjunk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. jún. 11. 01:41 | galéria | válasz | #135
Az utolsó mondatoddal csak egyet tudok érteni, és ez is bizonyítja, hogy a gépkocsiértékesítésben ma több a huncutság, mint a becsületesség.

Ugyanaz a helyzet, mint a notebokokkal. Igazából 100.000 Ft. körüli áron ma már szuper notebookot lehetne venni, de annyira ráépült erre is a közvetítői kereskedelem, hogy a dupláját fizeted.
2006. jún. 11. 01:39 | galéria | válasz | #134
No igen, de a ruszkik 2000$-ért adják azt, amit az amcsik 7000-ért.
2006. jún. 07. 18:47 | válasz | #133
"A másik: a számtech az autóiparban még sehol sincs. Van ugyan fedélzeti számítógép, de kijelzi az órát, a hőmérsékletet, átlagsebességet számít, oszt annyi."

Ez már nem igaz. Az én kocsimban egy halom dolgot vezérel a központi számítógép. Pl. ilyenek, hogy ha tolatni kezdek, és megy az első ablaktörlő, akkor a hátsót is bekapcsolja.

"Van még ugye navigációs rendszer 500.000 Ft.-ért minimum, amit PDA-ban megveszel 100.000-ért."

Ez meg egyszerűen arról szól, hogy a kedvező alapárral rávesznek a vásárlásra, aztán, amikor már döntöttél, az extrákkal jó sok pénzt elszednek tőled.
dez  
2006. jún. 06. 22:14 | válasz | #132
Ugyanaz más megközelítésben?
"H-H-O" gázas vágó
2006. jún. 06. 20:32 | galéria | válasz | #131
Király!
Monduk, csak annyi a gáz, hogy Romániában is kapható, de Magyarországon nem.
Szerintem 400 ezer forintot megér, főleg víz-gázszerelőknek.
2006. jún. 06. 20:22 | galéria | válasz | #130
atyaúristen pimplike, soha ki nem néztem volna belőled, hogy te ennyire, de ennyire okos vagy. :-)
2006. jún. 06. 19:26 | galéria | válasz | #129
Plazmavágó - vízzel működik, ezt használja a "híres" magyar "vízhajtású autó" feltalálója is.
2006. jún. 06. 19:16 | válasz | #128
"Amerikában 1957 óta nem gyártanak kéziváltós kocsit, csak automata váltóst. Ezzel szemben itt, az öreg kontinsnensen, még mindig ezt nyomatják, orrba-szájba."
Egyrészt ez nem igaz, itt is ott is van mindkét fajta, de mivel az USA-ban minden feleségnek külön kocsi kell, és amúgy is kényelmesek, illetve a fogyasztás nem érdekli őket, ott az automata az elterjedt. Európában viszont sokkal praktikusabbak az emberek, a hatásfok is központi szerepet játszik, ezért a jól bevált, minimális fogyasztás eléréséhez ideális manuális váltókat szerelik. (hála istennek!)

" kijelzi az órát, a hőmérsékletet, átlagsebességet számít, oszt annyi." Meg vezérli a gyújtás szögét, a keverék dúsítását, a hűtőrendszert, a szivatót, a fékerőelosztást, a menetstabilizátort, a légzsákot, az ablaktörlőt, a turbófeltöltőt, a blokkolásgátlót, a kipörgésgátlót, a tempomatot, a fényszórókat, a rádiót-útinformot, a visszapillantó tükör sötétítését, a fűtést és klímaberendezést, a riasztórendszert, a motor folyamatos felügyeletét, károsanyagkibocsátását, szükség esetén szervízriasztást...
"Na jó, de ezeken kívül mit kaptunk a rómaiaktól?"

Azt a minőséget (navigációs szempontból), amit PDA-val 100eFt-ér megkapsz, megkapod 80eFt-ért beszerelve is. Kérdés hogy akarod e magaddal vinni, illetve másra is használni.
2006. jún. 06. 15:20 | galéria | válasz | #127
Érdeklődni érdeklődnek, de azzal annyi is. Bazi nagy pénzek kellenek ide, szerintem, és a nagy multik be vannak állva egy-egy kerékvágásba, és nem akarnak váltani.
Hogy csak egy banálisabb példát mondjak: Amerikában 1957 óta nem gyártanak kéziváltós kocsit, csak automata váltóst. Ezzel szemben itt, az öreg kontinsnensen, még mindig ezt nyomatják, orrba-szájba.
A másik: a számtech az autóiparban még sehol sincs. Van ugyan fedélzeti számítógép, de kijelzi az órát, a hőmérsékletet, átlagsebességet számít, oszt annyi. Ezt abakusszal is ki lehetne számolni, ehhez nem kell Pentium prockó. Van még ugye navigációs rendszer 500.000 Ft.-ért minimum, amit PDA-ban megveszel 100.000-ért. Szóval itt mentalitásváltásra is szükség lenne. Én már a csak a kis ferdeszemű kínaiakban reménykedem, hogy elárasztanak olcsó kocsikkal, és a nyugati gyártóknak muszáj lesz high-tech-et beépíteniük az autóikba, mert hanem a kutya sem fogja a termékeiket már megvenni.
2006. jún. 06. 15:15 | galéria | válasz | #126
Nem tudjátok hol lehet venni olyan hegesztőgépet, amely vízzel müxik?
Láttam az antigarvitáció.com szájton, és nagyon jól néz ki, vennék egyet grillezni itthonra. :-)
NEXUS6  
2006. jún. 06. 14:36 | galéria | válasz | #125
Kúlos;)))

A múltkor én is rajzolgattam egy Tesla turbinás belsőégésűt, az még kevesebb alkatrészt tartalmazna;)
dez  
2006. jún. 06. 14:15 | válasz | #124
Ha senki sem érdeklődik iránta, annál kevésbé.
dez  
2006. jún. 06. 14:12 | válasz | #123
Esetleg olvasd is el a cikket. :) Idézek: "Mindez egy újabb rejtélyt tár a tudósok elé".
2006. jún. 06. 11:32 | válasz | #122
Hogy lehet, hogy egy aszteroidás cikknél már megint a perpétum mobáLYl hozzászólásokkal van tele a fórum? Mi van, a hoold vonzza a holdkórosokat?? ))))
2006. jún. 06. 09:34 | válasz | #121
De nagy segg vagy!
2006. jún. 06. 08:19 | galéria | válasz | #120
Sok ilyen okos találmány van, csak sajnos nem, vagy lassan törnek be a hétköznapokba.
dez  
2006. jún. 05. 20:26 | válasz | #119
Műszaki érdeklődésűek ide: http://www.angellabsllc.com/ :)
Az alább már linkelt oldalon (itt) van róla egyéb anyag is, pl. egy interview. (Talán az itt található video a legszemléletesebb.)
Bár ez "csak" egy új belső égésű motor, de annak elég jónak tűnik. (Mondjuk túl nagy erőkifejtés esetén esetleg összetörhet az erőátviteli/'tárogató' rész - nincs elosztva sok felé a terhelés.)

Caro  
2006. jún. 05. 19:43 | válasz | #118
500mW lézer már simán égési sérüléseket okoz.
Úgyhogy jobb vigyázni.
2006. jún. 05. 18:06 | galéria | válasz | #117
"direk ezért vettem 1 lézert, 5W-os csak."
Hm, 5W-os folyamatos üzemű (CW) lézer eléggé speciális dolog, lézerpointerbe nemigazán raknak ilyesmit (egyrészt mert drága, másrészt mert veszélyes, harmadrészt nagy a teljesítményfelvétele).
Eseleg impulzus üzemben hajtott lézerről lehet szó, ami folyamatos üzemben mW-os nagyságrendű teljesítményt adna le.
Lézerdiódákat itt lehet nézegetni: http://www.roithner-laser.com/ - a W-os nagyságrendű CW üzemű LED-ek eléggé borsos árúak...

2006. jún. 05. 17:43 | válasz | #116
www.hqvideo.hu -n néztem, de még van egy jó pár hasonló cég.
2006. jún. 05. 17:36 | galéria | válasz | #115
ez hun van?
dez  
2006. jún. 05. 17:21 | válasz | #114
Ja, látom. Roliika hajlamos érdekes dolgokat írni. Jó a megfigyelőképessége, csak a tárgyi tudása... hát... :P
2006. jún. 05. 17:10 | galéria | válasz | #113
Szoktam tévedni is...
2006. jún. 05. 17:06 | válasz | #112
Kénytelen voltam leírni, mert előzőleg a #70-ben kijelentették, hogy a fény nem elektromágneses hullám. DE AZ!
dez  
2006. jún. 05. 16:57 | válasz | #111
Ezzel semmi olyat nem mondtál, amit ne tudtunk volna.
dez  
2006. jún. 05. 16:53 | válasz | #110
Ebben tévedsz, az (elektro)mágneses erőtér máshogy hat, mint a gravitáció.
Próbáld csak ki...

Én elektrosztatikus hatásra szavazok. (Mivel nemfémes anyagok is szerepeltek.)
2006. jún. 05. 16:33 | válasz | #109
Mind1 játtszani ezzel is lehet.:D
2006. jún. 05. 16:33 | válasz | #108
Lehet.
2006. jún. 05. 16:29 | válasz | #107
1W os didát látok 57216HUF ért, szerintem nem 5W az esetleg 5mW 1370HUF. (és ez csak a diódák áfa mentes ára)
2006. jún. 05. 16:21 | válasz | #106
Ez ilyen kínai vacak, az se biztos, hogy+ van 5W-os de ez van ráírva. 3 elemmel működik, rúd alakú 1 gomb van rajta.
2006. jún. 05. 16:17 | válasz | #105
Enistein sok mindent mondott... Néha ő is tévedett.
2006. jún. 05. 16:15 | galéria | válasz | #104
Hogy néz ki?
Annyit mondjuk tudok, hogy ezek a kis teljesítményű akármik lényegében diódák, led-ek.
A Conrad mintha árulna ilyeneket...
2006. jún. 05. 16:12 | válasz | #103
1200Ft asszem...1 éve vettem kb.:D Vaterán nézegess utána néha lehet kapni, ott vettem .:)
2006. jún. 05. 16:11 | válasz | #102
Szerintem azért a valószínőség számítást ki kéne hagyni a dologból. Ahogy Enistein mondta:" Ha létezik Isten, biztos nem szerencsejátékos".
2006. jún. 05. 16:09 | galéria | válasz | #101
Mennyiért vetted, nekem is kell, mutatóceruzának, vagy ha nem, akkor leszedni a vírusszemölcsöket. Amúgy ez nem vicc: az őrült dokik egy 2-3 mm átmérőjű pindurka vírusszemölcs leszedéséért 3000 forintot kérnek. Ha tíz van, akkor 30 ezer.
2006. jún. 05. 16:07 | válasz | #100
Ezért mondtam ezt : "Egyesek szerint 1 interaktív hologramm, én ezzel a nézettel értek 1-et, csak ki ne átkozzon senki. :DD"
2006. jún. 05. 16:05 | válasz | #99
Mondok még egy két meredek dolgot. A hűtőszekrény egy "hullám csomag", ami azért van ott ahol látod mert ott a megtalálásanak legnagyobb a valószínűség sűrűsége. Ami még meglepőbb nem 0 az esélye annak ,hogy egyszercsak átkerül a szomszéd szobába, ott lesz nagyobb az ottlétének a valószínüsége (kisebb objektumoknál valószínübb)
Alagút effektus nevű dolognak érdemes utánna nézni, ill. az alagút mikroszkópiának. (elektron "ugrik")
Egészen más jelenség, de annak is meg van az esélye (nem 0), hogy a szobának egyszercsak az egyik felében lesz levegő a másikban semmi(vákum). (Szerintem erre nagyobb az esély, mint a hűtő "ugrásának")
2006. jún. 05. 15:57 | válasz | #98
Ja bocs...82,76 dolcsi! :DDD
2006. jún. 05. 15:50 | válasz | #97
De 1 állat vagyok! Köszi a felhomályosítást, hullámhosszra nem is gondoltam.:))
2006. jún. 05. 15:49 | válasz | #96
Pontosabban produkál hullámokkal leírható jelenségeket.
2006. jún. 05. 15:48 | válasz | #95
Eláruljam? :))) Pedig nem vettem meg mégis tudom! :-)) Marha bonyolult ám! :D Nézd csak meg! Mindíg hátulról mutatják! És milyen érdekes, hogy a kútra fellebegett, de le már nem csak leugrott. Tudod miért? Lépésenként leírom a folyamatot:

-szembeáll azzal amire fel akar lebegni
- kicsit előre dől és a lábait szorosan egymáshoz illeszti
- Spéci cipője és nadrágja van
- a cipőit valahogy egymáshoz kapcsolja /részletkérdés/
- kilép 1 lábával és óvatosan fellép a lépcsőre, kútra akármire
- visszabújik a cipőbe és szétkapcsolja azokat
Ide a 17,24 dolcsit! :DDD
1 helyben lebegés 1-2 cm-re:
- lábak szorosan 1más mellett
- közönség mögötted minimum 2m-re
-te a közönséggel 45 fokos vagy nagyobb szöget zársz be
- 1 lábbal kilépsz a cipőből és lábujjhegyre állsz, de lehet kapni ilyen kis gumi emelvényt is
ami visszahúzható a nadrágba...mindíg viszonylag bő nadrágba csináld.:D
Ha megfigyelted aki szembe jött, ő nem volt annyira meglepődve.
2006. jún. 05. 15:45 | válasz | #94
Mint ahogy írták, más frekvenciája a látható fénynek! Ha a rádiódat áthangolnád talán erre a tartományra (Atomi antenna kéne :) )
Az, hogy mely frekvenciák(fény), min mennek át / nyelődnek el, függ a hullámhosztól ill. az anyag (kristály) szerkezetétöl. (Szinkép, gerjesztődés, fekete test, tiltott sáv ...stb. olvass utánna)
2006. jún. 05. 15:38 | válasz | #93
Az árnyékolás elnyelődést jelent. Pl az üveg nem nagyon árnyékol, magyarul a fény nem gerjeszti az üveg molekuláit ergo a (látható)fény nem nyelődik el. Másik kérdés az elektromágneses hullám hullámhosza. Ha a SOKOL mondjuk veszi A Kossuth-ot, annak az adásnak a hullámhossza kb. 550 m. Általában az árnyékolásnak összemérhetőnek kell lenni a hullámhosszal. Tehét ebben az esetben egy kisseb domb már árnyékolhat.
De a gravitációt nem hinném hogy árnyákolni lehetne. Hiszen az árnyékoló anyagnak is lesz tömege, tehát gravitációs hatása. És gondolom, hogy az antigravitáció u.ez csak az erőhatás iránya ellentétes. Én nem mondom, hogy nincs, sőt kozmológiai elméletekben ma is megjelenik.
Én csak azt nem értem, hogy egy laboratóriumban "honnan tudja" az antigravi, hogy csak a kísérleti tárgyra kell hatnia, a műszerekre, emberekre, stb nem.
2006. jún. 05. 15:37 | válasz | #92
A polariciós sikját megváltoztathatod egy elektromágnessel. A fény nem hullám vagy részecske, a fény az fény. Pusztán a mi igy tudjuk egyenletbe foglalni. Mellesleg az "anyag" is hullám, kimutathatók interferencia jelenségek. (Gyorsító + rács, deBorge hullámhosz stb...) A mi hullámzik az "anyagban" kérdésre gyakori válasz az ottlétének a valószínűség(sűrűség)e...
Szefi  
2006. jún. 05. 15:21 | válasz | #91
Chriss Angel lebegeset,itt megnezheted. Sot ha nagyon kivancsi vagy vedd meg, es elmondja hogy hogyan csinalja. (ja ha megveszed akkor mond el nekem is, mert en sem tudom)
2006. jún. 05. 15:14 | válasz | #90
Ez igaz. De érdekes. Mert sokkal nagyobb az energiája mint a mobiltelónak, pláne mondjuk 1 100Wos lézernek. A lézer nem megy át a 4mm-es papírlapon sem, 100W-os rádió...hajjaj.:D Rádió adást sem zavarja a lézer...direk ezért vettem 1 lézert, 5W-os csak. Gyakorlatilag nem sokmindenre tudtam még hanálni.:D Valahonnan polárfóliát kéne beszerezni, hogy el tudjam fordítani...de lehet hogy ez sem vezetne semmire.
2006. jún. 05. 15:10 | válasz | #89
A fotelos trükknél is ezeket a köteleket használta. Ha megnézed érdekes módon pont a karfára és háttámlára nem rakott lepedőt. Csak a csávókra. A szabadtérinél szerintem volt 1 daru fölötte vagy valami kar...de ez csak tipp.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 05. 15:06 | galéria | válasz | #88
Minden hullámot le lehet árnyékolni, a fénynek olyan a tulajdonsága, hogy nagyon fékony réteg már leárnyékolja. A nagyon vékony még nem, hisz átlátunk pl az aranyfüstön, de az annál vastagabbon már nem jönn át.
2006. jún. 05. 15:05 | válasz | #87
A kötél színe amúgy fehér ezért vagy cak sötétben 5-10m-ről nem lehet látni, vagy csillogó háttérnél. Copperfieldnél mind a 2-t láthattuk.
2006. jún. 05. 15:03 | válasz | #86
Jah...fehérje alapú kötelekkel. 1 ilyen kötél therbírása 100Kg és 0,2mm. NASA kötegelve használja az űrsiklóknál. Mikor Copperfield a domozban repült, nézd meg, hogy teszik fel a fedelet. Merőlegesen, mejd elfordítják,nehogy elszekítsa a köteleket. meg amikor a dobozban megpördül elég érdekes mozdulatokat tesz elötte.
2006. jún. 05. 15:03 | galéria | válasz | #85
Az illúzionistának azért ez a neve, hogy illúziót keltsen.
Ilyet David Copperfield is csinált- szabadban betonon két csávót a paddal együtt több méterre emelt. Trükk. Érdekes. De nem tudomány.

Nem is szoktak okoskodni ilyeneken, csak elcsodálkozok és kész. Tudom, hogy csak úgy nem lehet lebegni. Mindennek van oka-.
De hagy jegyezzem meg, hogy mind a két videón oldalt falak vannak, és már léteznek nagyon vékony és erős kábelek...
2006. jún. 05. 15:00 | válasz | #84
De érted. Ha EM hullám akkor mi a bánatért nincs hatással a Szokol rádióra? :D Ráadásul minden okos EM hullám mindenen áthalad kivétel a fémet. Hát a fény az nem. Az buta.:) És a skalárhullámokról inkább nem is beszélek, mert így is már tuti 1-eseknek égnek áll a hajuk, pedig a skalár EM hullám jó esetben még a fémeken is "áthalad". Nem halad át természetesen, csak a fémet gerjeszti, vagy hogy mondjam.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 05. 14:59 | galéria | válasz | #83
David Copperfild vagy ki még repült is úgy mint superman.
2006. jún. 05. 14:57 | válasz | #82
Élőben kötél, mágnes, trükkös rudazat nélkül nem lehet semmitsem lebegtetni, nem? Láttam ilyen mezitlábas szőnyegen állós lebegést, 1-2 cm-re lehet csak így "lebegni", hát elég gagyi, másodikra én is megcsináltam...1-2m ről tényleg úgy tűnhet, hogy lebegek, ha jó szögben áll az illető.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 05. 14:53 | galéria | válasz | #81
Valózsínűleg, még nem tudnak olyan erős elektromágnest csinálni, mert a begyűjtéséhez is egy fekete lyuk kell.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 05. 14:51 | galéria | válasz | #80
A 2. -ban az a buktató, hogy pont lány eldöntésénél és felállításánál van egy vágás. Milyen véletlen egybeesés.
Szefi  
2006. jún. 05. 14:49 | válasz | #79
A valasz tenyleg abban rejlik hogy akar eloben is meg tudod csinalni. Persze sokszor megfelelo hatter, fenyek, stb. kell hozza, de a viedon meg konnyebb csak azt mutatni amit te akarsz, raadasul ha nem sikerult eloszor akkor csinalsz uj felvetelt. A fureszt forgathatod, alatta, felette is nyugodtam el lehet huzni egy targyat, vagy a kezed hogy bemutasd nincs kotel, ugyanezeket bemutatjak buveszek kartyaval, ermevel, emberrel, mindegy. A masik meg tenyleg az hogy nem tudod hogy most a kamera hogy is all valojaban. Nem allitom hogy nem lehet letrehozni antigravitacios teret, mert az butasag lenne. (mondtak mar hogy a fold lapos meg repulni sem lehet) DE az tuti hogy egy kezdo buvesz is bemutatja neked ezeknek nagy reszet eloben, a tobbit meg videon. Pl a jegkremre nincs otletem eloben, csak videon.
2006. jún. 05. 14:48 | válasz | #78
:) Valamit nem értek. :) Akkor miért nem tudom begyűjteni a fényt egy erős elektromágnessel? :)) vagy legalább meghajlítani az útját. Érdekes módon meghajlítani csak a gravitáció tudja. /nem a fénytörésre gondolok, hanem a valós görbítésre.
2006. jún. 05. 14:44 | válasz | #77
Ez
vagy Ez hogy oldható meg? Kameratrükk? A második érdekes, mert ha nem kötél, akkor nem tudom mi.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 05. 14:41 | galéria | válasz | #76
Majd, ha egy tuományos folyóíratban publikál a csávó és tudósok előtt is meg tudja ismételni tán elhiszem a videót is.
2006. jún. 05. 14:41 | válasz | #75
A mobilteló teljesítménye 1-2 Watt (450MHz-en működőké lehetett 10 W)
A fény elektromágneses hullám. Kvantumjai a fotonok. E=h*v E=energia, h=Planck állandó, v=a foton frekvenciája. "Fénysebességgel" terjed, mint a többi elektromágneses sugárzás, ami jelnleg vákumban (kerkítve) 300 000 km/s. Amúgy az elktromágneses erőtér tényleg energiát szállít, ennek a jellemzője a Poyting-vektor, amire tényleg merőleges az elektromos és a mágneses tér iránya is. Asszem szépen mondva E x M = P A három vektor jobbsodrású rendszert alkot.
Elektromágnese sugárzások a frekvencia növekvő függvényében:
150 KHz - 300 KHz hosszúhullám
300 KHz - 1 MHz közép
1 MHz - 30 MHz rövid
30 - 100 Ultrarövid
1 - 100 GHz mikrohullámú
infravörös
látható fény
ultraibolya fény
röntgen sugárzás
gamma sugárzás.
Az egy dolog, hogy mi csak a 400-800 nm közötti hullámhoszt látjuk.
2006. jún. 05. 14:37 | válasz | #74
én is utánanéztem a lebegtetéses trükköknek mert én is először arra gondoltam. Lebegtetés vagy marha vékony protein alapú kötelekkel, vagy láb alá dugható segédezközökkel,vagy jó takarásban lévő rudakkal oldható meg. Itt rudakat nem igen láttam, a kenőcs tégelye is felemelkedik, nincs leragasztva. Amúgy az jégkrém /utánanéztem. :) /. Szóval szerinted trükk. Ha tudsz csinálni pont ilyen fűrészes videót akár videó trükkökkel de csak max 1990-es kamerával akkor elhiszem,hogy trükk.
2006. jún. 05. 14:32 | válasz | #73
Hogy mi a fény pontosa, még ma sem tudja senki! Miért? Mert lehet olyan műszert készíteni, ami részecskeként, és van ami hullámként érzékeli. És mind a két megállapítás helyes! Mert a fény tulajdonsága is mint minden másé a qwantumfizikában a mérés hatására megváltozik! És ez nem csak a qwantumfizikára érvényes, hanem a mindennapokra is hiszen minden qwantumokból épül fel. Úgy is lehet mondani, hogy még mindíg nem ismert az alapja, hogy mi is vesz körül minket! Egyesek szerint 1 interaktív hologramm, én ezzel a nézettel értek 1-et, csak ki ne átkozzon senki. :DD
Szefi  
2006. jún. 05. 14:27 | válasz | #72
Sokat foglalkozom buveszettel igy tudom nem nehez egy targyat lebegtetni, meg eloben sem. Videon meg... Nem emlekszik senki arra amikor Fred Aster korbetancolta a szobaja falat, aztan vegig setalt a plafonon? (raadasul evtizedekkel ezelott) Az olyanokra hogy miert csak a krem jott ki a dobozbol nem nehez valaszolni. A doboz le volt ragasztva. A csavarhuzonak meg egyszerre kellett volna elindulni, es csak utana kezd el a legellenallas miatt befordulni sulyponttal lefele. (bocs hogy nincs ekezet kulfodon vagyok)
2006. jún. 05. 14:24 | galéria | válasz | #71
Ja január 8. akkor időutazó ő is...
2006. jún. 05. 14:23 | válasz | #70
1: A mobilteló energiája max 10W
2: A fény nem elektromágneses hullám hanem energia, qwantumokban terjed és 90 fokkal más fázisban halad mint az EM hullám. 800NM fölött is van fény, csak az infravörös. Amúgy tényleg nem túl egészséges dolog sugárforásokkal szórakozni. ;-)
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. jún. 05. 14:22 | galéria | válasz | #69
Hogy a film fekete fehér elég érdekes, mert Itt szinesben nyomják ugyan azt.
2006. jún. 05. 14:21 | galéria | válasz | #68
Serinted az SG.-s tudományos hírszerkesztője nem olvassa ezt a sok hülyeséget?
Semmi sem véletlen. Itt a netet meg főképp nem.-..
2006. jún. 05. 14:18 | válasz | #67
Én el akartam gondolkodtatni az emböröket, hogy hamarabb van antigravi, mint színes felvétel. Mikrohullámú sugárzás most is orba-szájba van mindenhol. Mobiltelcsi, 0.9 GHz, 1.8GHz, csoda, hogy működik a beépített kamerája ;-). Vagy mégse zavar?. (Tehát ugyanolyan elektromágneses sugárzás, mint a fény, csak sokkal nagyobb hullámhosszal. a fény kb: 400-800 nm.) Amúgy meg a Curie házaspár óta nem nagyon kísérleteznek radioaktivitással védőfelszerelés nélkül, hacsak nem akar az illető nyugdíjas lenni.
2006. jún. 05. 14:11 | válasz | #66
Az egybeesés is biztos véletlen...
2006. jún. 05. 14:06 | válasz | #65
OLVASGATNI
2006. jún. 05. 13:57 | válasz | #64
Ehh...1979-ban biztos volt DV kamera nem? Örülj annak, hogy 1 általán színes!!! Mellesleg ha mikrohullámú és rádioaktív sugárforrásokkal szórakozott az illető, az a csoda, hogy van valamilyen értékelhető kép.
2006. jún. 05. 13:57 | válasz | #63
Megin jó hír. Tényleg van elektromos erőtér úgymond a Föld felszíne, és a felső légrétegek között. Egy ilyen adatra emlékszem: 130 V/m. És mégse rázza meg a 2m-es embereket a 220? (260) Mert ennek az erőtérnek olyan nagy a belső ellenállása (elektronikai kifejezés, elnézést érte), hogy e feszültség hatására nem indul meg áram. Végül is a levegő szigetelő, persze, hogy nem tud "áramot kelteni". Néha a "hagyományos" fizika könyvek elég érdekesek tudnak lenni. Persze akkor már a matekkal is jóba kell lenni. Szal ez a nehezebb út. Könnyebb kanalat hajtogatni.
2006. jún. 05. 13:52 | galéria | válasz | #62
Már rég gyanus volt hogy az MTV-t időutazók irányítják...
2006. jún. 05. 13:48 | válasz | #61
Idézet: "Bob Lazart nem tom meggyire kell felemlehetni, de ő+azt állítja, hogy van 1 anyag amit ha elektronnal bombáznak antigravitációs hullámokat kelt."
Jó hírem van srácok! Mindenkinek van antigravitációs hullámkeltője! Mi az? TV-készülék (na jó, csak a katódsugárcsöves, CRT számítógép monitor is jó.). És még csak azt nem értettem, hogy csúcstechnika+antigravi, de a videjó(!) film fekete-fehér, és elég rossz minőségű. Ha én fel akarok fedezni valamit, direkt rosszul látható felvételt készítek róla? Meg még azt nem értem, hogy csak az asztalon(?) lévő tárgyakra hat, a sarokban lévő seprűre, meg magára az asztalra nem hat. A gravitációt nem lehet leárnyékolni, gondolom akkor az antigravitációt sem. (bár ebben nem vagyok szakértő.) És, hogy még jobb legyen a kép, a csillagászok, kozmológusok újra felvetteték az antigravitáció lehetőségét, ha jól értem ezzel lehet választ adni a világegyetem inflációs tágulására.
2006. jún. 05. 12:51 | válasz | #60
EZT találtam. :)
2006. jún. 05. 12:45 | válasz | #59
"folyamatosan változó/erősödő/ mező emeli" Magyarul nem egyenletes! Ezt magyarázom! Nézd meg jobban a videót. A tányér először csak táncol aztán felemelkedik. Na+ mitha lenne gravitáció, amit le kell kűzdeni. A gracitáció szerencsétlen fogót legelé húzza az erőtér felfelé, szerintem nagynjából helyesen működik a dolog a videón. A fűrész pörög, és igen, mivel ott valószínűlet több kraftot kap, ha megnézed, ott valóban nagyjából a súlypontjánál forog, nem?
2006. jún. 05. 12:40 | galéria | válasz | #58
Ez újra téves.
Könnyű belátni, hogy akármilyen jelegű is az erőtér, akkor is az összes atomra fog hatni. Ebből következik, hogy a kulcs súlyponjában fog hatni az eredő erő. Az pedig a nehezebb végéhez van közelebb.

Persze ha nem egyenletes az erőtér, akkor lehetséges...
2006. jún. 05. 12:26 | válasz | #57
Végülis a gravitáció és az elektromágnesesség között nincs olyan nagyon éles hatás, szóval szerintem lehet. Bár a 2 nem ugyan az. Arra gondoltam, hogy a Föld felső /mittomén milyen szféra/ és a felszín között kell, hogy legyen elektromos feszültség eltérés is és elég nagy. Vagyis olyan, mintha mi is 2 lemez között élnénk. Így a gravitáció talán könnyebben magyarázható lenne, ha értitek mire gondolok. A helyi gravitációt mérő műszer az Eötvös inga asszem. Na de ott nincs 2 lemez. De nem is kell. Mert ebben az erőtérben amit a fószer létrehozott szintén minden vonz mindent, ha megnézitek, látni, hogy a vonalzó vagy mi vonzza a gyűrűt.
2006. jún. 05. 12:19 | válasz | #56
De ha 1 folyamatosan változó/erősödő/ mező emeli, akkor valószínűleg a könnyebbik vége emelkedik, nem?